Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-11 / 261. szám

A Kossuth Kiadó huszonöt éve Az ország nagy részén még dúltak a harcok, amikor az MK­P Központi Vezetősége 1944 novemberében életre hív­ta a Szikra Könyvkiadót — az első marxista politikai kiadót. November 7-től 1945. január 25-ig (80 napig) tartott a Szik­­ra szegedi működése. Megje­lentetett 30 művet, köztük Le­nin életrajzát is. Aztán Buda­pestre költözött — Amikor negyvenöt áprili­sában beléptem a Szikrához, a Honvéd utcában, 2 szobából állt a kiadó — meséli dr. Szé­kely Andorné. — Mindössze hárman alkották a kiadó gár­dáját: Seres Géza, Csillag Ve­ra,­­Bálint György özvegye) és magam. Nem­ volt tüzelőnk, és jóformán íróasztalunk sem. Én is mindenes voltam — admi­nisztráltam, lektoráltam, gé­peltem Nagy Lajosnak. Ak­ko kezdtem oroszul tanulni. Az el­ső munkámra jól emlékszem Lenin. Az imperializmus címü művének korrektúráját olvas­tuk. (Székelyné most is a klas­szikusok szerkesztőségén dol­gozik, és öt nyelvből fordít). Megkezdték a marxizmus klasszikusainál­ magyar nyel­­­vű kiadását — már 1945-ben 6 ilyen mű került az olvasók ke­zébe. De megjelentettek szép­irodalmat, természettudomá­nyos műveket; Nagy Lajos, ttéry Tibor, Lukács György és Gorkij köteteit is. A mostani igazgatóhelyettes,­­i­éth Sándor is a »hőskorban« 1949 január elsején került a­­ nadokraa mint terjesztő. — Sokan akkor itt tanultuk a meg, milyennek is kell lennie kiadód szakembernek. Szikra olyan iskola volt, ahon­­­nan a legjobb kiadói káderek kerültek ki. És ott, akkor szü­letett m­eg a szocialista kömyv­­terjesztés, amikor a könyvek »felmentek« a munkásokhoz, a munkapadokhoz. — 1950-ben államosították a könyvekereskedéseket. Szep­temberben a Szi­lma Kiadóról is leválasztották a Szikra Könyv és Propagandaanyag Terjesztő Vállalatot — akkor lettem a terjesztőnél igazgató­helyettes. — A.: én felvételi pap­írom j; az állt* korrektor — . ..A­zt a szót Nyírő József, aki most s. szépirodalmi szerkeszt­sével vezeti De már akkor, alig 21 évesen szerkesztettem és for­dítottam. Megindítottuk Sztálin művei sorozatot, kiad­a­tuk a Tőkét, Lenin-sorozaton dolgoztam. Nagy értékű műve­ket és brosúrákat tettünk az asztalra. Egy hét alatt produ­káltunk füzeteket, éjjel és haj­nalban is dolgoztunk. A politikai-tudományos könyvkiadás Czóbel Ernő ne­véhez fűződik. 1948-ban jött Magyarországra Moszkvából, ahol a Marx—Engels—Lenin Intézet egyik vezetőjeként megszervezte a Marx és En­gels műveinek szövegkritikai kiadását. — Tőle tanultuk meg, hogy kell szerkeszteni — mondják. — Rendkívüli ember volt. Tudós kommunista — véleke­dik Nyírő József. — Legna­gyobb emberi élményem a ve­le való találkozás. Székelyné megtoldja: Czó­­beltól tanultuk mindannyian, hogyan kell tudományosan dolgozni egy-egy könyvön. Mr­­mindenre volt ideje, figyelme. Czóbel Ernő kezde­ményezése volt az is, hogy mit lehetne tenni nyelvművelés te­rén. A kiadónál nyelvművelő tanfolyamokat szervezett, nyelvhelyességi kézikönyvet szerkesztett — házi használat­ra. Miközben megalapozta a klasszikusok kiadását, kesztői­et, fordítókat nevek­szer­Nyírő József mondja: — Az első Sztálin-kötetet 2 hónap alatt fordítottam, odaadtam Czóbel Ernőnek egy s húsvét előtti napon. Haza se ment, és az ünnep után híva­tott Hosszan dicsért, aztán megkérdezte, nem gondolom-e, hogy itt és itt ez vagy az terminológia helyesebb volna. a A véleményemet kérte. Húsvét Matt valósággal átírta a kéz­iratot. De mindezt barátian ... Tamás Aladár, az egykori igazgató neve is szóba kerül ö szervezte meg a könyv­barát­i mozgalmat, a Japán­ kávéház­­ban pedig a könyvklubot Kül­földi kapcsolatai a könyvki­adásnak is hasznára váltak. Amikor adták ki Anna Seghers, Aragon, Egon Ervin Kisch és mások műveit. 1951-ben »tisztázódott« Szikra profilja. Akkor már fel­­ merült az igény a magyar po­­litikai irodalom megteremtésé­re. Vass Henrikkel az élén megalakult a kiadó magyar osztálya. Vígh Vilmosné is ennek az osztálynak volt a szerkesztője. Ő mondta el, hogy az első év­ben csak 4 brosúrát sikerült kiadniuk magyar szerzőktől. Később aztán egyre több poli­tikai, társadalmi, közgazdasági kérdéssel foglalkozó művet je­lentettek meg. Teltek az évek, sokasodtak a kiadványok. 196­5 után ismét egyesült kiadó a terjesztéssel. S a ki­a­­dó Kossuth nevét vette fel — Az is »hőskor« volt — folytatja Vígh­né —, az ötven­hat utáni, amikor, hogy pénzt szerezzünk, Tarzant és Hirsch­­lert adtuk ki. S terjesztőink akkor vitték Lenint és az el­­lenfogadalmat magyarázó brosúrákat, amikor­­ az még kö­zel sem volt egyszerű .­ A mai kiadványokról is ér­demes szólni. Arról, hogy a 25 év alatt kiadtak 5620 könyvet 126 millió példányban. Hogy csak az idén 256 mű jelenik meg 0 milliós példányszám­ban. (Egyebek közt a Kommu­nista Kiáltvány tizennyolcadik kiadása.) A jövő évi tervekben szerepel Marx és Engels leve­lezése Folytatják a Lenin ös­­­szes művei sorozatot; a Lenin­­évfordulóra válogatott írásai­ból jelentetnek meg köteteket. Filozófiai, esztétikai, történel­mi és a munkásmozgalom tör­ténetével foglalkozó könyve­ket, közgazdasági és pártépíté­si tanulmányokat, népszerű időszaki kiadványokat tervez­nek — Szép feladatunk méltó könyvekkel köszoonteni felsza­badulásunk 25. évfordulóját — mondja az igazgatóhelyettes — Tervünkben 15 kötet szere­pel ilyen témában Albumok, visszaemlékezések szépirodal­mi és történelmi írások. Meg­jelentetjük a 25 év politikai plakátjait is egy kötetben. Vígné is a jubileumi kiad­ványon dolgozik.­­ Az elmúlt negyeds­zázad történetét képekkel illusztráló albumon 1800 olyan képet gyűjtöttünk össze, amely hí­ven adja vissza az elmúlt évek történetét. A kiadó megalakulásá­nak 25. évfordulóján emlék­táblát lepleztek le Szegeden, ünnepi megemlékezéseket tar­tottak, és gazdag anyagú kiál­lítást nyitottak a Szikra és a Kossuth kiadványaiból a Ma­gyar Nemzeti Galériában. Kádár Márta önrakodó tehergépkocsi A­a . .. •­­ A teherautóépítésben világ­szerte két fő tendencia figyel­hető meg: egyre növelik a gép­kocsik méreteit (természetesen ezzel párhuzamosan a motor­teljesítményt és a teherbíró­képességet is), és különböző, főként a rakodás műveletét egyszerűsítő segédberendezé­sekkel látják el a gépjárműve­ket. A nyugatnémet Krupp gyár 26 tonnás, háromtengelyű te­herkocsi-típusát például táv­­vezérlésű önra­kodó- szer­keze­t­­­tel hozzák forgalomba. A se­gédberendezés hidraulikus »iz­mai« négyféle munkafolyamat elvégzésére alkalmasak. Az al­só munkahengerek a jármű ki­­támasztásáról, stabilizálásáról gondoskodnak. Az emelőbak gémjéhez csatlakozó hengerek függőlegesen mozgatják a ter­het, a bakot hátulról támasztó hidraulika pedig a rakomány vízszintes irányú mozgatását, a platóra való ráhelyezést vég­zi. A markoló­szerkezet mun­kahengerei viszont megfelelő szorítást biztosítanak a rako­dólapra helyezett vagy konté­nerbe rakott áru felemelésé­hez. Mindezeket a műveleteket maga a gépkocsivezető irányít­ja a kezében tartott vezérlő­szerkezet segítségével Az ön rakodó tehergépkocsi praktikus segédszerkezete tel­jesen száműzi a rakodásból az izomerőt és munkaerő-megta­karóért is eredményez. r B SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1369. november 11. Húsz éve leltárhiány nélkül Reggelenként kevés gépkocsi halad el meg­állás nélkül a kadarkúti »Jó­barát« vendég­lő mellett. A rendszeres ki­szállók ugyan­is jól tudják, hogy ebben a vendéglőben naponta friss, meleg lángossal várják őket. Ré­gebben még a megye több kisvendéglőjé­ben hasonlót lehetett ta­pasztalni, de ma már egyre ritkábban. — Nincs ér­telme, a né­hány fillérnyi haszonért nem érdemes fára­dozni, vesződni... Amit így elvesztünk, inkább behozzuk más ételeken és az italokon — mondotta az egyik vendéglő vezetője, amikor a reggeli lán­­gossütés beszüntetésének oká­ról érdeklődtem. Valóban, a gazdaságosságra, a minél nagyobb nyereségre való törekvés szembetűnően jelentkezik az eddig olcsóként ismert kisvendéglőkben. Mind jobban tért hódít — a vendé­gek rovására — az »olcsó éte­lekkel, kis haszonnal nem tö­rődünk [«-jelszó. Csullak László, a kadarkúti »Jóbarát« vendéglő más véleményen van.vezetője — Igaz, a haszon, a nyere­ség nem túl sok a lángoson és a vesződséget nem nagyon éri meg... De a vendégek igény­lik, s naponta egy-egy regge­len 460—500 lángos is elfogy... S aki ezt megszokta, ezért is megszereti a vendéglőt, s ha más alkalommal is betér, nem­csak lángost, hanem olyan ételt és italt is fogyaszt, amely már jobban emeli a forgal­mat ... Két évtizedes szakmai gya­korlat, tapasztalat, a vendégek alapos ismerete — ez érződik szavaiból. Éppen húsz eszten­deje, hogy vezetője lett a kis­­dobszai italboltnak. Több he­lyen is dolgozott hasonló be­osztásban. A csokonyavisontai fürdő vendéglőjét irányította éveken át, majd végül Kadar­káb­a került. Egy söntés és étterem, mel­lette egy presszó, s havonta 300 000 forint forgalom a fo­gyasztási szövetkezetnek. Délben, este kevés az étke­ző vendég. Főként az átutazók térnek csak be, hogy megebé­deljenek, megvacsorázzanak. A helybeliek leginkább ebéd vagy vacsora után látogatják a vendéglőt és a presszót. Csullak László,­­hogy ezen változtasson, szívesen vállalja, hogy halászlét, rántott halat készít a község lakóinak, ha éppen megkívánják, vagy olyan vendégük érkezett, akit valamilyen ételkülönlegesség­gel szeretnének megkínálni. Ilyenkor nem restell Kapos­várra, vagy akár a Balatonra is elmenni halért, hogy ígére­tét beválthassa és a vendéglő hírnevét növelje. Ezzel sike­rült is elérnie, hogy naponta csaknem száz ebédet, vacsorát készít Hada Károlyné szakács­nő, akinek főztjét minden ven­dég dicséri. .. És még nem fordult elő olyan, hogy a vendégek ne kaptak volna friss szendvicset, pogácsát, házias kocsonyát. Mindezek azt eredményezték, hogy a vendéglő Csullak Lász­ló irányításával kétszer an­­­nyit forgalmaz, mint azelőtt. Most, hogy megnyílt a bar­csi Dráva-híd, egyre több ha­zai és külföldi gépkocsi áll meg a vendéglő előtt. Csullak László javaslatára Most szövetkezet vezetői elhatároz­a­ták azt is, hogy átalakítják, na­­gyobbítják a vendéglő éttermét ■ és állandó zenekart is szerződ­tetnek. Szükséges ez, hiszen Kadarkút a kaposvári járás legnagyobb községei közé tar­tozik, és a helyben lakók is igénylik, hogy náluk is legyen egy olcsó, zenés szórakozó­hely. Csullak László a szövetkezeti mozgalomban húsz esztendeje tevékenykedik mint vendéglő­vezető. Két alkalommal kapta meg munkája elismeréséül kiváló­ jelvényt és Lipcsébe is a kiküldték tanulmányútra. Min­dennél többet mond azonban tevékenységéről az, hogy az eltelt két évtized alatt soha nem volt leltárhiánya Sz. L. Kibí­vi­lt több vám TABI LÁSZLÓ DALLÁS ! IDŐK V t így dolgozz a közért! > A Kősó utca 8-ban, ahol la­kom, fontos lakógyűlés volt a múlt héten. Megjelentem. Ki­derült, hogy új házmegbízot­­­­tat kell választani, mert a ré­­­­gi megőrült.­­ Úgy volt, hogy szavazunk, de a szavazás elmaradt, valaki elkiáltotta magát,mert — Éljen Spacek Jenő! ! Viharos éljenzés követke­zett Pirulva, szemlesütve áll­ítani ott. Nem számítottam az­­ osztatlan szeretetnek eme im­­­pozáns megnyilvánulására.­­Azonnal szólásra emelkedtem. — Köszönöm — mondtam. — Sajnos, olyannyira elfog­lalt ember vagyok, hogy nem vállalhatom a dolgot. A ház­megbízott tisztsége egész em­bert kíván. —­ ön egész ember — mond­ta lelkesen Krakovics, a házi­úr. — ön az egyetlen, aki bölcs körültekintése, demokra­tikus múltja és megfelelő eré­­lye folytán alkalmas erre a pozícióra. A ház lakói becsü­lik és tisztelik önt. Nincs kö­zöttünk senki, aki ne könnyes meghatottsággal említené házban Spacek Jenő nevét Én­­ tehát csak azt mondom: éljen Spacek Jenő! Viharos éljenzés követte. Most már nem szabadkozhat­tam tovább. Bólintottam, hogy vállalom, és átvettem elődöm irattárát amit a házmester egy ruháskosárban kihozott az udvarra. — Mi lesz a gőzfűtéssel? — kurjantotta valaki. — Uraim! — mondtam. — Mindennek utána fogok nézni. Még ma este bebújok a ka­zánba, és bejárom az összes radiátorokat. — A mosókonyhában csö­pög a piafon! — Utánanézek. — A padláson nagyon me­leg van! — Utánanézek. A lakógyűlés ezután felosz­lott. Mindenki nyugovóra tért. Én pedig nekiláttam, hogy át­nézzem a közmunkabevalláso­kat Három nappal utóbb furcsa pletyka jutott el a fülemhez. Az a hír járja, mondta infor­mátorom, hogy én százalékot kapok a kazánjavítótól. A Pollákék vécéjét pedig azért nem csináltatom meg, mert szerelmes vagyok a Pollákné­­be, és azt akarom, hogy átjár­jon hozzám. Nagyon elkeseredtem. Éjt­­napot egybeszőve dolgoztam a közért, és íme! Micsoda rút hálátlanság! Elhatároztam, hogy még többet dolgozom. Hirdetményt szögeztem ki a lépcsőháziba, amelyben közöl­tem, hogy a kazánjavítást a saját költségemen végeztetem el Pollákéknak pedig repülő­gépen Prágából hozattam egy szerelőspecialistát. Kapuzárás előtt felmostam a lépcsőházat, éjféltájban pedig minden la­kásba becsöngettem, és figyel­meztettem a lakókat, hogy ne feledjék antennájukat földelni. További három nap múlva azt beszélték a házban, hogy azért hozattam szerelőt Prágá­n külkereskedelmi minusz­ből, mert jutalékot­­ kapok a­­ légiforgalmitól, és azért fize­t­tem a kazánjavítás költségét,­ mert nagyobb mennyiségű ha­­­mispénzt tartogatok és ki aka­­­rom adni. Beszéltek továbbá... hogy viszonyt kezdtem a vici­ ,ter f nevel, s azért mosom fel ma-* -í^£--allalal kiúkeresked­­ 1 í­gam a lépcsőházat, hogy L relmemet kíméljem. i lámpa es Villamossági RT A 4 „ _ , _­­ például felveheti exportlista­rr“k­ f}eP\ tűrhettem So­­­jara saját gyártmányú üveg­­ronkivuli lakógyűlést hívat­ó ipari feldolgozó gépeit, külön­ Am, ITU el0t,t ,beSf!" böző csomagoló­gépeit. A kiáltott:^em Volna’ va ala ^ j Ganz Villamossági Művek kü­­­lönböző elektromos járművek, Dögöljön meg Spacek Je-­­ köztük villamos motorvma­­n"­ ! tok, közúti és elővárosi villa­_ Zengett a ház a helyeslés­­i mos-pótkocsik exportjára ká­tól Pirulva, szemlesütve áll­ított felhatalmazást A VI­DEOTON Rádió- és Televízió­­gyár önállóan importálhatja a saját gyártmányaiba beépíten­dő lemezjátszókat, illetve azok tam a helyemen. — Panamista! Korrupt frá­ter! — kiáltotta valaki. — — De uraim! — hebegtem., „ . . Nem én akartam, hogy* alkatrészeit megválasszanak! Krakovics úr^ A külkereskedelmi joggal azt mondta, hogy én vagyok a * rendelkező iparvállalatok so­­becsület mintaképe. r rába lépett a Hűtőgépgyár — _ Mert lepénzelte!­­ amely alumíniumlemez, ra-T ____..___ , ___,, f diátor, alumíniumhordó, alu­tntták hoi­ ff. «válasz-) mfl gázpalack és háztar­i szí­kvízpalack, valamint Gusztáv tollkereskedőt­­ habszifon és ezek alkatrészei Most három napja már v­ajexportjára kapott jogot­­, te­­hát megbízott. Azt mondják.­o­vábbá a Hűtőipari Országos rendes ember­­i Vállalat, amely gyorsfagyasz-De én tudom, hogy pénzt Jrott gyümölcs- és főzalékfé­­fogad el közmunkámén téríté­­­leket és húsételeket exportál­­óért­­ hat.

Next