Soproni Napló, 1906. január-március (10. évfolyam, 3-25. szám)
1906-01-11 / 3. szám
Egy évre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Megjelenik csütörtökön és vasárnapon. M. kir. postatakarékpénztári szám és clearing-forgalom 17195. ( @Z 8fir) sop ron/ X. évfolyam. Sopron, 1906. csütörtök, január 11. 3. szám. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: RÁBEL LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal Várkerület 72. sz. Hirdetések egyezség szerint. Távbeszélő : Szerkesztőség 202. — Kiadóhivatal 19. szám. Feljáró kísértetek. Sopron, jan. 10. Letűnt korok kisértő szellemeit véljük újból feltámadni. Az önkényuralom mégkendőzi magát holmi alkotmányos szépítő szerekkel. De már közel vagyunk a demaszkírozás pillanatához. Akkor aztán nem lesz többé szükség kendőző szerekre. Ami eddig történt, az is beleütközik alkotmányunk szellemébe. De eddig legalább megvolt a végrehajtó hatalomban az a törekvés, hogy az alkotmányosság külső mázával takargassa el törekvéseinek a meztelenségét. Most már az alkotmányosság látszata is feszélyezi a kormányt. Elhajítja tehát azt magától, mint ahogy léghajós kiszórja a homokzsákot, mikor emelkedni akar. A Habsburgok uralkodása alatt alkotmányunk soha nem volt egyéb ilyen ballasztnál. Hol kisebbre, hol nagyobbra szabták, hol kidobták azt a hajóból, amint éppen a szelek járása szükségessé tette. Volt olyan idő is, amikor egy ilyen ballaszthoz volt fűzve az egész dinasztia tétele. Most újból az összbirodalmi eszme fantomjai kísértenek a Burgban. Ott még mindig azt hiszik, hogy a dinasztia fénye és jövője a kettős birodalom szorosabb kapcsolatában talál kielégítést. És ennek a kivihetetlen hóbortnak készek feláldozni országok és népek nyugalmát. Nem a magyar vezényleti nyelvről van szó. Ez a kérdés csak mintegy kiinduló pontja volt a válságnak. A magyar államiság feltételei vannak kockára téve. A kibontakozás akkor sem jöhet létre, ha a parlament többsége kikapcsolja a magyar vezényleti nyelv követelését programjából. A szeptember huszonharmadiki kihallgatás felnyitotta a nemzet szemét. Az uralkodó akkor olyan kormányzati feltételeket szabott a nemzet vezéreinek, amelyeket lehetetlen elfogadni. Mert e feltételek elfogadásával nemcsak a hadsereghez való minden jogunkról, de nemzeti önállásunkról is le kellenemondanunk. Ez pedig egyértelmű volna az öngyilkossággal. A kiegyezés után harminchat évvel arról kellett meggyőződnünk, hogy nincs alkotmánya nemzetünknek. Andersennek egy bájos meséjét olvastam. Élt egyszer egy király, aki módfelett sokat adott , piperére. Egyszer két takács állított be hozzá, akik fogadkoztak, hogy olyan csodakelméből szőnek neki ruhát, amelyet csak okos emberek láthatnak. Míg a ruha készült, elküldte a király öreg miniszterét a takácsokhoz, hogy tekintse meg a munkát. A miniszter csak nézte, nézte az üres szövőszékeket, de nem látta a kelmét. Nem volt azonban bátorsága bevallani a valóságot; elmondta tehát királyának, hogy a ruha igen szép lesz. Mikor azután hetek múlva elkészült a fejedelmi öltöny, a király egész udvarát összehívta. Persze ő sem látott a nem létező szövetből semmit, de sem ő, sem udvara nem merte ezt bevallani. Felöltöztették tehát a királyt a láthatatlan ruhába s a kamarások előre nyújtott karokkal követték a királyt, mintha a köpeny uszályát vinnék; pedig ők sem láttak a ruhából semmit. Így lépdelt a király utcáról-utcára és a nép elragadtatással mondotta, hogy milyen remek ruhája van a királynak. Amint haladt az ünnepi menet, egyszerre csak egy kis gyermek elkiáltja magát: Nini, a királyon nincs ruha! Az ártatlan gyermek szava világosságot derített a csodálatos esetre és most már mindenki be merte vallani, hogy ő sem látja a ruhát. A példa nagyon jól illik a magyar alkotmányra. Harminchat éven át mindig azt hittük, hogy látjuk a magyar alkotmány jószabású ruháját, és ime most kiderül, hogy semmit sem láttunk. Csak nem mertük bevallani, sem a királyunknak, sem egymásnak, nehogy ostobának higyjen bennünket a világ. A csalódás pedig azért tartott ilyen sokáig, mert alkotmányosnak hitt életünkben eddig mindig az történt, amit az uralkodó akart. Az eddigi kormányok elhitették a nemzettel, hogy saját programjuk alapján kormányoznak. Pedig valóságban az uralkodó szabta meg a kormányzat irányát és tartalmát. Mihelyt megdőlt a régi párt uralma és az új többség a nemzeti akaratot kívánta kormányzati programjává tenni, azonnal kitűnt, hogy az a csodakelme, amelyből a hatvanhetediki kiegyezés készült, voltaképpen nem is létezik, csak mi áltattuk magunkat vele. A kiábrándulás annyival fájóbb, mert magunkat csaltuk meg. Azt hittük, hogy a kiegyezés törvényei biztosíthatják békés fejlődésünket hosszú időre. Nem is a törvényekben van a hiba. Akik e törvényeket alkották, a nemzet örök hálájára érdemesek. Ők nem tudhatták, hogy jöhet olyan korszak, amidőn kétség támadván egyetlen törvényszakasz értelme felől, a hatalom inkább az egész békeművet félredobja, hogysem érvényesnek fogadja el a nemzet magyarázatát. Évszázadok óta Isten tudja hányadszor ismétlődik az eset, mikor a nemzet saját uralkodójával szemben kénytelen védelmezni alkotmányát. Azért nem tudunk mi gazdaságilag fejlődni, mert mindig közjogi harcokban merül ki nemzetünk ereje. Úgy vagyunk, mint hajdan Izrael népe. Mikor a Babilónia királya által elpusztított Jeruzsálem fölépítéséhez fogott, a szomszéd népek minduntalan fegyverrel támadtak reá. A munkások tehát egyik kezükben fegyvert szorongattak, a másikkal követ hordtak az építéshez. Mióta fáradunk állami épületünk fölépítésén ? Más nemzet már régen elernyed a szizifuszi munkában és inkább lemond nemzeti létéről, hogysem vérverítékes küzködésben töltsön el századéveket. Mi a békés fejlődés gyümölcset, alig ízlelhettük meg, máris küzdenünk kell újból. És küzdeni fogunk szent eszményeinkért, ha kell, utolsó lehelletünkig. Ha a Burgban az abszolutizmus fantomjai kísértenek, hát mi idézzük fel történetünk dicsőséges hőseit, a legendás idők mártyrjait, akik egyben küzdöttek, véreztek és meghaltak a hazáért. Életük nemes erkölcse legyen a szövetnek, amely utat jelöl nekünk; tetteik ragyogó példája legyen az oltárkép, amely folyton előttünk lebegjen. Igyekezzünk levetkőzni gyarlóságainkat, mint ahogy Mózes leoldotta saruit a csipkebokor előtt. A vallás szent igéje mellett a hazafi kötelesség érzését öltük be az ifjúság szívébe, hogy az nem ismerje ki nagyobb, fenségesebb, igazabb erényt ennél. Akkor azután nem félünk többé az abszolutizmus kriptájából feljáró kísértetektől. Bábel László. TERTUM, cognac és likőrökkel dúsan felszerelt raktárát ajánlja EBRETH JÁNOS - - SOPRON. • Várkerület 50. drogériája a „Fekete kutyához“