Szabad Föld, 2004. július-december (60. évfolyam, 27-53. szám)
2004-07-02 / 27. szám
k Szabad föld áltúra 2004. JÚLIUS 2. 23 Bozsik Yvette mezítláb az aknák között _____________CANJAVEC JUDIT_____________ Elég korán rájöhetett, hogy nem fér az éppen adott keretekbe, tehát egész eddigi munkásságát a kitörni akarás jellemzi. Bozsik Yvette évek óta elismert táncos-koreográfusrendező egy személyben. - Miként élte meg, hogy nem tud, vagy éppen nem akar idom ülni a mások által alkotott szabályokhoz? - Volt bennem egy nagy adag lázadás. De ez a korral eltompul, ha az ember már nem látja olyan feketén-fehéren a világot. Nincs mindennek ilyen éle, a dolgok egymásba folynak. De persze sok minden fel tud még dühíteni - például a sznobizmus. Bár... inkább meglep. Igen, én folyamatosan meglepődöm. S nem véletlen, hogy a munkáimban erről beszélek: transzvesztita művészt szerepeltetek, vak lányt, tolókocsis táncost, esetleg az öregekkel való bánásmódról szólok. Az ilyen problémák mellett egyszerűen nem tudok elmenni! - A lázadóból egyszerre csak elismert, befutott művész lett. Jellemező módon előbb külföldön aratott hatalmas szakmai sikereket, s itthon csak ezután kezdték elismerni a munkáját. Nem ijesztette meg hogy egyszer csak, ha kénytelen-kelletlen is, elfogadták? Hisz annak, aki valami ellen lázad, s hirtelen elfogadják, nem biztos, hogy könnyű eldönteni, hogyan tovább. - Nem ijesztett meg, mert nem fogadták el. Még ma is ugyanazokkal a gondokkal küszködöm. Igaz, van egy társulatom. De a létezésünkért ugyanúgy harcolnom kell. Csak kívülről látszik mindez Kánaánnak. Besoroltak az ötven legsikeresebb ember közé, de ebből inkább hátrányom, mint előnyöm származott. Mert egyszerre elkönyveltek sikeresnek és gazdagnak. Ami persze nem fedi a valóságot. - Furcsa dolog a siker! Ellentétes érzéseket vált ki - Egész biztosan jó néhány ember utál a szakmában. Én megpróbálok lehetőleg mindenkivel jó kapcsolatot kialakítani. Nagy az ellenségeskedés. S ez a legrosszabbul finanszírozott szakma. Ráadásul nagyon sokan vagyunk! Szinte olyan itt létezni, mintha mezítláb mászkálnál, aknák között. - Miből lehet megítélni hogy egy adott produkció jó? Hiszen aki sikeres, amellől könnyen eltűnnek az őszinte társak! - Fogalmam sincs. Remélhetőleg minden előadásomban van talán öt-tíz olyan perc, amit jónak gondolok. De egyiket sem tartom tökéletesnek. Nagyon nehéz. Hiszen ez annyira szubjektív! - Nem kínozni akarom! Csak az érdekel, hogy elismert művészként is megmaradtak-e azok a fix visszajelző pontjai, amelyekből lemérheti, hol tart. Mert a sikeres emberhez, a hozzá fűződő kapcsolathoz már személyes érdekeltségek is tapadhatnak, amelyek nagyban befolyásolják mások őszinteségét - sajnos nem a jó irányba. - Nem tudom, kinek lehet hinni. Talán a munkatársaimnak. .. Mindig is magányos voltam. Ha bajba kerülnék, lehet, hogy egyszerre mindenki elfordulna tőlem. Kevés igazi barátom van. - Ön legalább őszinte. Manapság egyre nehezebb megtalálni azt a megszólalást, amellyel ki lehet zökkenteni a befogadókat a sok impulzus közül ami mindennaposan éri őket. S innen nézve érdekes az a folyamat, ami a művészi alkotások témaválasztásában mutatkozik. Ezek alapján ma az provokál az hökkent meg ha egyre őszintébben és kegyetlenebből beszélünk arról kik is vagyunk valójában. Szerintem azt is meg kell mutatni, hogy milyenek vagyunk. És sokszor humoros formában. A miértekre nem tudok válaszolni, de fölteszek egy halom kérdést. Fontosnak tartom az álmokat. Van bennem egy jó adag konzervativizmus is, de könnyedén meg tudok tőle szabadulni. S szerintem fontos, hogy mindezt nőként, tehát nem brutálisan fogalmazom meg. Nagyon zavar, hogy kevés a nő köztünk. Ezt az alkotóművészekre értem. De hát borzasztó nehéz nőként talpon maradni. Pedig mi sem vagyunk kevésbé tehetségesek, mint a férfiak. Ám a harc a folyamatos fennmaradásért nehéz. - Önnek miként sikerül? - Úgy, hogy jó néhányszor hülyének tettettem magam. Meg valahol „falusi”, kemény és ugyanakkor gyermeki erő van bennem. - Érdekes lehet olvasni az előadásai nyomán egy-egy elemző véleményt. Feltételezem, sokszor olyat is belegondolnak az úgynevezett okos emberek, ami az alkotónak meg sem fordult a fejében. - Igen. Találkozom olyasmivel is, ami nekem eszembe sem jutott. Van úgy, hogy valamit félreértelmeznek, és még rosszallják is. Ma már egyre több kritikát kapok. - Ez egy folyamat? S ha igen, vajon miért? - Ez is összefügg a sikerességgel, az embereket egyre inkább bosszantja. Borzalmasan ellentmondásos helyzet. Pedig én nem változtam. Mégis, sokszor nekem kell kedvesebbnek lennem. S még kedvesebbnek, hogy valahogy ellensúlyozzam. Férfiakkal is ment már tönkre kapcsolatom azért, mert én voltam a sikeresebb. Hiába a névleges egyenjogúság a nőknek még mindig többszörösen kell bizonyítaniuk és a sokszorosát kell megfizetniük mindennek és mindenért. Ha egy férfi fölemeli valamiért a szavát, akkor azt mondják, húú, de kemény! A nőnél meg azt, hogy egy hisztérika. Nehéz nőként, rendezőként helyt állni. Sokszor valóban hisztérikusnak tűnhetek. Folyamatosan elnézést kell kérnem azért, mert nő vagyok és ismert. Ugyanakkor nem vagyok az a művész, aki hanyagul keresztbe veti a lábát, és lazán elnyújtózkodva nyilatkozgat. Én csak az tudok lenni, aki éppen abban az adott pillanatban vagyok. S csak ezt tudom közölni a darabjaimmal is. Nem gyűjtöm az újságcikkeket, nem csinálok magamról nagy archívumot sem. Óriási rendetlenség van a rólam megjelent anyagokban, és a kisfiam, Milán most éppen azokkal játszik. - Számos akk nem is ér ennél többet. Nem lehet könynyű azoknak, akik folyton a múltbeli nyilatkozataival szembesítik, arra építenek föl egyfajta önre vonatkoztatott koncepciót. - Igen. Általában meglepetést szoktam okozni. S ezt sajnos meg is engedem magamnak. -Sikerült megtalálnia a helyét? - Ez a világ olyan törékeny. Úgy érzi az ember, hogy egy adott pillanatban megtalálta a helyét. Aztán sok mindennel szembesül. Válás, születés, halál... A szakmában pedig nem csupán jó dolgok történnek, hanem rosszak is. Én megpróbálok korrekt lenni, és szakmailag kevésbé vagyok kiszolgáltatott, mint magánemberként, bár ez sem mindig igaz. - Számos érzést, gondolatot vagy éppen fájdalmat a munkájába, a művészetébe ösözfölfogható egyfajta védekezésnek is. - Az egész védekezés. Menekülés. De azt nem mondhatom, hogy nem éltem. Valószínűleg ezt akarom újra átélni, ilyen irányban vagyok fogékony az extrém szituációkra. Félős vagyok a Vidámparkban is, nem merek fölülni a különleges játékokra. De belül azért extrém sportoló vagyok. És ehhez soha nem kellett semmilyen segédeszköz, csak a tánc. Mindig magányos voltam Kovácsok _________TÖRÖK MONIKA_________ Szentendre a Bogdányi utcában álló romos ipari műemlék épület, a fűrészmalom felújításával 1998-ban új művészeti intézménnyel gazdagodott. A háromszintes épület kész szárnyában mintegy hétszáz négyzetméternyi kiállítótéren lehetőség nyílik a kortárs szentendrei, magyar és nemzetközi képzőművészet bemutatására. Az intézmény feladatának tekinti, hogy évente egy-egy, különböző szempontok szerint megrendezett kiállításon a XX. században kiemelkedően gazdag szentendrei képzőművészet történeti anyagát a nagyközönség elé tárja A Művészet Malomban nemrég megnyitott Kovácsok című kiállításon az Iparművészeti Múzeum kincseiből és kortárs kovácsművészek alkotásaiból látható válogatás. A századforduló éveinek szecessziója, majd a historizmus idején csodálatos kovácsoltvasművesség virágzott Magyarországon, de a XX. század közepén a modern építészet már nem tartott igényt az épületek „ékszereire”. Az újjászületés akkor következett be, amikor szükségessé vált újraálmodni régi szép épületeinket, és amikor az egyre gazdagabb formavilágú modern építészet is mind több anyag használatát igényelte. Mintegy fél tucat művész fémjelzi az új stílus és formavilág megszületését A mai Magyarországon művészek és kovácsmesterek művelik a díszműkovácsságot. Érteniük kell a tervezéshez, a kivitelezéshez, az ötvösséghez, a műemlékvédelmi és restaurálási feladatokhoz is. Összetett és izgalmas területe ez az iparművészetnek, melyet ebben a formában most először mutatnak be az érdeklődőknek. Tóni szomszédnak lehet igaza: ezek valóban háborús fecskék. Hogy miként értsük ezt, ő alaposan el is magyarázta: Ahova ők őszidén elvitorláznak, ott ugye évek óta háborúk folynak. Na most, a sok radar, meg persze a bomba úgy megzavarja szegényeket, már amelyik egyáltalán megússza, hogy nincs azon semmi csodálni való, amit maga mesél... Én pedig azt meséltem a múlt nyáron Tóni szomszédnak, hogy micsoda küzdelemmel ragasztottuk oda június közepén érkezett fecskepárunkat a Sols kerti ház tornácának második gerendájához. Előbb csak ott cikáztak a fejünk fölött fél napon át, majd hihetetlen szorgalommal munkához láttak: percenként fordultak egy-egy galacsinnal a szájukban, s nyomkodták a masszát a gerenda tövéhez, meg oldalához, sikertelenül. Igen, mert a mi kis kertünk bizony a Kiskunság legdélibb csücskében van, homokból pedig igen nehéz kötelet fonni, no meg fecskefészket építeni. Csupán néhány száz métert kellene elröppenniük, hogy a szikes tó partján megfelelő anyagot találjanak, de ők csak itt csipegetnek, kapirgálnak idegesen, s hordják-szórják a homokot. Valóban nem ezen a vidéken nőhettek fel, ha ennyire ostobák. Egyikük mégis találhatott valami virágföldet, barnás agyagot, mert néhány fecskecsőrre való sárpöttyöcske itt-ott fölragadt a gerendára. - Segíteni kell nekik - mondta a feleségem, én pedig a szolgálatkész férjek természetes buzgóságával kérdeztem, vajon mit is kell tennem. Már hozta is a cipődobozt, amelyet rajzszögekkel kellett fölerősítenem a gerenda hónaljába. A fecskék nézték egy ideig, fél óra múltával azonban fokozott iparkodással hordták a masszát, építették a fészket. Igen ám, de a nedves homok súlya alatt hasa Annus József Háborús fecskék nőtt a papírdoboznak, már-már leszakadt az egész alkotmány. Deszkát vágni, létrát hozni, megerősíteni a fészek alapját! Megtettem ezt is. A fecskék elfogadták az újabb beavatkozást, tovább építkeztek serényen. Most már szénaszálat, tollpihét, cérnadarabokat is hordtak a dupla fenekű skatulyába. Július lett, mire elcsendesedtek, s úgy láttuk, a mama kitartóan ül bent, nyilván tojásokat rak. De mégsem. Mint aki szabadságot vett ki a nyár közepén, otthagyta a családi otthont, s talán új párra is talált, azzal keringőztek vidáman a fellegek alatt. Megpihenni is inkább csak az utcai villanydrótra szálltak le, majd jókedvű csivitelés után ismét szárnyra keltek, olykor órákig nem látták őket. Később megint megkomolyodtak. Kicsit igazítottak a lakáson, aztán a mama beült, s most már valóban azt hittük, egy-két hét után meglátjuk a sárga csőrű kisfecskéket. De ekkor már augusztus vége felé jártunk! Reményem egyre fogyott, már az unokáknak sem ígérgettem a fölemelő látványt, amelyben majd akkor lesz részünk, amikor a kicsik előbb a - természetesen már korábban kifeszített kényelmes gumizsinegre ülnek, majd onnan kis köröket írva repülni tanulnak. Bizony a remény utolsó szikrája is kihunyt, amikor egy szeptemberi napon a madárpár hirtelen odahagyva fészkét, a kert fölött kerengő népes csapathoz röppent, s a felhőnyi fecskerajjal együtt eltűnt a szemünk elől. Csalódottságunk után egy-két hét múlva támasztottam létrát a gerendához, hogy megnézzem, mire is végezték hát ezek a mi fecskéink. Négy egészséges kis tojást találtam az elhagyott szálláson. Késő ősszel új támasztékot raktam a fecskeház alá, oldalt is beszegtem egy mutatósabb lécecskével, még le is festettem az új és régi alkatrészeket. Ahogyan a hirdetésekben írnák: igényesen fölújított lakhely várta őket vissza. Bizonyára ez tetszett meg a rozsdafarkú párnak, mert idén kora tavasszal némi apró átalakítás után birtokba vették a fecskefészket. Örültünk és bosszankodtunk egyszerre. A rozsdafarkú is madár, ám mégsem fecske! Meg aztán félénk, bizalmatlan, kevésbé közvetlen, mint a füstike, amely úgyszólván családtaggá válik, akár az ember kalapjára is ráül nagy kedélyesen (vagy éppen rápottyant...). Mindegy, az új honfoglalók mit sem törődtek a mi lelkünkkel. Bekvártélyoztak, s mire a fecskék érkezése várható volt, már le is tojtak, sőt amikor az első fehérmellényes cikázókat a környéken megláttam, új lakóink már kövér kukacokkal röpködtek ki-be a tornácra, etették az első fészekalja négy kis rozsdafarkút. Most jön a harc - gondoltam. Ha késve is, mint háborús fecskékhez illik, de csak megjönnek a mieink is. Akkor pedig követelik jussukat, rozsdafarkúék védik majd az orvul megszerzett otthont. A harc azonban elmaradt. A mi fecskéink nem jöttek vissza. Talán Tóni szomszédnak lehet igaza: megzavarta őket a sok radar, eltévedtek a nagy utazásban, s most valahol másutt próbálkoznak új fészket rakni. Én azonban ennél szomorúbbnak sejtem a történet végét. A háború majdnem mindig az őrültek játéka, s a legprecízebben megalkotott ördögi szerkezet, a csodabomba sem válogat: ember, állat, növény egyre megy. A mi fecskéink alighanem hősi halottak lettek. Csendesen gyászolom őket. S persze megtűröm, de felemás örömmel nézem a fürgén ki-be surranó rozsdafarkú népet. ócéF*6' Új Wagon R+ OOO Ft v *A 10%-os induló részletből 125 000 Ft-ot a Suzuki fizet. SUZUKI n,0 IGL modellnél) Az ajánlat a június 10. és július 15. között megkötött adásvételi szerződésekre vagy a készlet erejéig érvényes. C02 -kibocsátás (kombinált): 143-178 g/km. Üzemanyag-fogyasztás: 6,1-7,5 1/100 km. SUZUKI.Tudjuk, mi számít.