Szamos, 1899. április (31. évfolyam, 27-35. szám)
1899-04-02 / 27. szám
AXXI. évfolyam Előfizetési ár: évra 4 Irt. — félévre 2 irt. — Negyedévre 1 irt. Egyes példány ara !0 kr. SZ ERK .-ZTŐSK(i : Káko<-xy-uti-za 9 «*. K 1 A 1)OH 1 VATA 1,; Kákík/.y-mcza 9. sz. itt nde >nemü dijak Szatmáron, a iái» kiadóhivatalaban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés /mellett a leiífutár.yosabb árban köz üzetnek. Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. Szatmar, 1839, vasárnap, április hó 2 SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 27-ik szám. Husvét ünnepén. A husvét ünnepe a feltámadás, halhatatlanság, örökélet jelképét, zálogát, örömét és győzedelmét hirdeti a hivő keresztyén világnak. A husvét ünnepe ama dicső eszmét, boldogító hitet kelti fel bennünk, hogy a hjából feltámadt Magváltó, a Jézus Krisztus minket is megelevenít, újjászül, ha a bűnöknek meghalunk, ha tévedéseinket megismerjük: az önzést, nagyravágyást, kevélységet, meghasonlást, hazaárulást, csalást, gyilkosságot, képmutatást, rágalmat, istenkáromlást stb. elhagyjuk; ha az igazságos vényén hallunk, a vallás-erkölcsi életet, honszerelmet, magunkban és másokban hiven ápoljuk, ha a halál árnyékában a setétség országában ülő népek felett uj élet hajnalát, világosság és szabadság napját támasztjuk Ki vette, hengergette le a követ a Krisztus koporsójáról? Az angyali szó, mely azt mondá: „Nincsen itt az Úr, feltámadott!“ Ezen angyali szó a húsvéti öröm és győzelem szava teremtette meg miliő meg millió népek szivében és akán a feltámadás, halhatatlanság, örök élet hitét és reményét. Ez teremti meg ma is a szenvedés kétség és halál karjai között annak hivését és tudatát az Istenben vetet bizalmi és megnyugvást. Ki veszi le a mi teherrel, nyomorral, ínséggel küzdő népünk, sokat szenvedett nemzetünk vallás-erkölcsi életének koporsójáról a követ, melyet a hitetlenség, vakhit, rajongás, ármány, pártviszály, bálványimádás önistenités, ördög és pokol hengerített reá? Egyedül a Krisztus, aki azt mondta: „Serkenj fel, aki aluszol és állj fel a halottak közzül és megvilágosodik neked a Krisztus, az ég és föld újjá születik. “ Fölvirágzik az egyház, boldog lesz a haza és nemzet, szabadok és boldogok annak fiai és leányai. Ki veszi le a követ a zárt halotti szemfedelet a természet téli börtönéről, a nagy mindenség koporsójáról? Az Isten keze, mindenható ereje, mely épitve ront, rontva épit, télt, tavaszt, nyárt, őszt idéz elő, vihart támaszt, villámot szór, hegyeket emel föl a tengerek mélyéből, világokat, nemzeteket töröl el a föld színéről, „ki aláz és magasztal, öl és elevenít,“ gazdaggá és szegénnyé, tesz; az Isten gondviselése, szervező hatalma, mely a természetet felébreszti az enyészet Icaijaiból, a szerény ibolyának bájt a gyöngy virágnak szint, illatárt ad, a napnak ragyogást a holdnak, csillagoknak fényt kölcsönöz, a rovaroknak, férgeknek, madaraknak szárnyat ad a kopár mezőknek zöld szint, a fáknak, virágnak, rothadt magvaknak uj életet, halhatatlanságot biztosit, mely az emberben érez, akar, óhajt, Ítél gondolkozik és emlékszik, mely a józan ész, isteni kijelentés és kegyelem által szabadon megvizsgálj az eget kiaknázza a földet, a tengert, magát az Isten léteiét, a természeti tüneményeket, ezek okát és okozatát, mely a világot sarkaiban megrendíti. Egyedül a világ megváltója, a Jézus tudománya, vallása hengeríti el utunkból a követ, az akadályt, a nehézséget, ki a mustármagot elhintette, az élőhitet, jó reményt és szeretetet az emberi szívbe plántálta, ezredéves élejava nevelte, ki áldott szellemének, isteni evangéliumának fenséges hatalma által e világot meggyőzte, ujjászülte, a pogánykorból, halottaiból feltámasztotta a meghaltakat. Ébredjen fel azért Husvét ünnepén a feltámadás és halhatatlanság ünnepén az egyház, haza, nemzet, és Istennek minden teremtése halálából. . Támadjon fel uj életre, hogy lásson uj eget és földet maga körül, halljon örömet és boldogságot és éljen, éljen időről időre, nemzetségről nemzetségre soha el nem enyésző boldog húsvéti ünnepet, győzedelemmel, halhatatanságot és örök életet! Bodnár János ref. lelkész. Tavasszal. Tavasz ébredését, Bokor ájulását, Serkedő levélnek Rügyét, fakadását Elmerengve nézem. Megmozdul a szivem Megmozdul az ajkam Mintha fáradt szárnyát, Bontogatná halkan Ébredező lelkem. A megfeszült búron, Mintha szárnyra kelne Egy rajongó lélek Bánata keserves Üdve boldogsága. Oh hogy az én szivem A zengő tavasszal A virágos réttel A ringó bokorral Miért is áll szóba! A szellő az illat, Mel} körülvesz lágyan Ezek a hibásak, Ezek nyitják ajkam Minduntalan dalra. Megmozdul a szivem, Ha ezeket látom ki a délibábot, Újra űzöm hajtom, Álmodozom újra. De a mig ezek közt Dalol az én lelkem , Nem leszek egyedül, Nem lesz az én nevem Elhagyatott árva. Oda viszem . . . oda Lelkem minden buját, Hol a szivem lelkem, Újra megtanítják Feledésre, dalra. — Ha virág nem nőne, A sirow mi nyilna? Altatgató csönddel Heá mi borulna, Súgva ki regélne ? Ha szellő nem volna Ki vinné el hozzád ! Én drága halottam Lelkem zokogását A dalba lehelve. Vértessy Ida, m Mentve vagyunk... A bankár úr fáradtan jött haza a klubból. Csöngetésére fiatal felesége ugrott az ajtóhoz s gyermekies örömmel borult a nyakába . Na jól van, jól van kis macskám ! — Talán haragszol vagy roszkedvű vagy? ! kellemetlenségért vagy mi letz, szólj ? fáradt — Te apróság! . . . Nem bánt semmi, csak vagyok. Tudod az a krétai válság . . . Vasszos ezredes ... a papirok . . . ezek tesznek fáradttá, idegessé. Nagyon rossz hírek érkeztek ma délután Berlinből s a papirok értékei nagyott estek. Ha éjjelre a helyzet nem javul, ha Kanea elöl a görög flotta huszonnégy óra alatt nem vonul el,úgy sokat vesztek. Alig várom a reggeli lapokat, mert tudod kismacskám, nagyon sok függ a holnapi lapoktól . . . — Jól van, jól, hagyjuk a holnapi lapokat. Ne törődjél velük öregem és ne aggassszon a krétai válság, meg ez a furcsa nevű ezredes, se pedig Kanea. Majd elvonul a görög flotta. Ker üljünk az ebédhez, így. És a fiatal asszony, a gyerek asszony, aki leányos karcsú testét megszabadította a kényelmetlen fűzetel, odaborult a kopasz bankár keblére még egyszer úgy, hogy kénytelen volt ölébe venni a kicsikét és akaratlanul is megcsókolta rózsaszínű állát. — Ah ! ? — kiáltott fel az aszonyka és átugrott a négyszögletű asztal másik oldalára, ahová neki terítettek. Ah, öregem végre ismét? . . . És úgy tett, mintha duzzogna. — Mit végre ismét? Hát neked már az is föltűnik, ha szeretlek ? . . . Enyje te kis bohó ! — No no ! Van okom rá. — Ugyan, ugye? — Már egy esztendeje . . . — Minek? — Hogy férjecském elhanyagol. Nem szeret, bizonynyal nem szeret.