Szegedi Híradó, 1870. január-június (12. évfolyam, 1-77. szám)
1870-03-27 / 37. szám
lemény iránt tesz jelentést, melyek mind kinyomatni határoztatnak. 12 óra után az ülés újból kezdetét révén, Kautz Gyula előadó a pénzügyi bizottság részéről tesz jelentést az időközben tárgyalt indemnity-tvjavaslatról, mit a bizottság elfogadásra ajánl. Kinyomatni rendeltetik, s holnap d. u. 1 órára napirendre tüzelik, ezt megelőzőleg 9 órakor az osztályok, 10-kor a kp. bizottság fog ülésezni e tárgyban. A főrendiház ülése márc. 23-án. Bujanovics Sándor a képviselőház jegyzője átnyújtja az alsóháznak a tvjavaslatokra vonatkozó mai jegyzőkönyvét. Ki fog nyomatni. B. Nyáry Albert interpellálja az i. o. minisztert, hajlandó-e a p. törvénykönyv elkészítéséig is törvényjavaslatot terjeszteni elő aziránt, hogy a hitel szilárdítására az idegenek birtokképessége hazánkban szabályoztassék. Kiadatik. Hazai ügyek. — A Deák-párt márc. 23-diki értekezletében a zárszámadásokról szóló jelentést tárgyalta, s azt beható vita után elfogadta. — A felsőház reformja ügyében, mint tudjuk, két hóval ezelőtt a felsőháznak Deák-párti tagjai egy husztagú bizottságot küldöttek ki, elkészütni a felsőház újjászervezésének tervezetét. E bizottság megállapitá az alapelveket, s maga kebléből ismét 5 tagot választott (ezek: b. Vay Miklós, Szögyényi László, Cziráky és Széchen grófok s b. Majthényi László jegyző), kik amaz alapelvek nyomán magát a munkálatot elkészítsék. Most a munkálat már kész s e hó 23-dikán délelőtt 11 órakor a felsőházi Deák-párt Károlyi György grófnál gyűlt egybe annak megvitatására. A tervezet szerint csak azon mágnás birhat ülés- és szavazatjoggal a felsőházban, ki legalább 3000 irt adót fizet, a főispánok nem lennének főrendi tagok , ehelyett azonban a koronának joga lenne kinevezni tudományban és hadban kitűnt férfiakat felsőházi tagnak életük tartamára; ezek száma azonban nem múlhatná fölül az összes szám egyharmadát. Sokan megtámadták e tervezetet; egyik jograblásnak nevezte, a másik azon bázis aláasójának , melyen a felsöháznak igazi alkotmányos országban alapulni kell, ha . .... Az i Is. re ül. Gothe Lajos beszélye. Fordította Bendtner József. (Folytatás.) — Ön gyanitást fejezett ki az imént, mely annyira magán hordja a valószínűség jellegét, hogy azt csaknem bizonyosnak lehet tartani—mondám — és én csak rémületemnek , ijedelmemnek tulajdoníthatom , hogy magam nem jöttem rég ezen annyira közelfekvő gondolatra .. . Kérem önt, uram, hallgasson nyugodtan végig... Ön némileg ismeri szegény üldözött barátom sorsát; csak rövid idő előtt volt ő ennek gyógykezelése alatt, midőn betegen feküdt lesebében, melyet azon pillanatban kapott, midőn az atyai kastélyban arájával beszélni akart; köztudomású dolog, hogy saját fivére . . . — Hogyan, ez ugyanaz a fiatal ember volna, kit én a Hammsdorf melletti vendéglőben gyógyítottam? — kérdé a sebész, a beszélőt minden teketória nélkül félbeszakasztva s Alberthez lépve. — Valóban csak most ismerek önre báró úr ! Hogy érzi magát ? Nagyon gyöngültnek és szenvedőnek látszik; de ez onnan van, hogy nagyon korán hagyta el a betegszobát; mindig intettem ettől, és most láthatja a következményeket ; félek, hogy komoly betegség van készülőben. Megvizsgáld Albert Uterét. — Nagyon rendetlen .. . erős láz ... . mindjárt gondoltam, midőn hallám, hogy ön a vendéglőt már elhagyta, — mondá aggasztó fejcsóválással. Az érdek, melylyel egykori betege iránt viselteték , kit tudománya által meglehetősen helyreállított, tökéletesen feledteték vele a körülményeket, melyek őt idehozták. Nem is gondolt arra, hogy csak néhány perc előtt is az előtte ülőben egy gonosztevőt vagy legalább egy gonosztett, és pedig a legborzasztóbb s legtermészetellenesb gonosztettek egyikének részesét látta; ő most csak hajdani betegét látta maga előtt, kinek ismét orvosi segélyére vala szüksége; egyensúlyt tartani van hivatva a törvényhozó és végrehajtó hatalom között; ellenben védték Cziráky, Széchen, Szapáry grófok s többen, Italában feltűnt b. Lipthai Béla távolléte. ő azt indítványozta még a 20-as bizottságban, hogy a megyék részéről is egy-egy választott követ tagja lehessen a felsőháznak, hogy igy a népelemmel való érintkezés mielőbb eltüntesse a fönnálló osztálykülönbséget — indítványával azonban egyedül maradt s azóta nem is vett részt a tárgyalásokon. A részletes vita f. hó 24-én volt. Vécsey b. több szakaszra osztott ellenjavaslatot nyújtott be, melyet ismét ugyanazon szónokok támadtak meg, kik Vécsey nézeteit már az első ülésben is cáfolták. Arra utaltak, hogy egy oly törvényhozó testület, melyben hiányzik a lehetőség korszerű változtatásokra, nem is tarthatja fönn magát. Ily szervezet mellett a felsőház még azon csekély befolyását is elvesztené , melylyel jelenleg bír. Az efölötti vita soká elhúzódott s igy csak a 3-dik pontig jutottak, ez a qualficatióról szól, melylyel a felsőház tagjának bírnia kell. — A javaslat megvitatása valószínűleg még több napig el fog tartani. A Lajtán túl, Jür Giskra lemondásáról a „Neue fr. Presse“ igy ír: „Nem tudjuk átlátni, mi haszna lehet annak, hogy több lap folytonosan valótlanoknak állítja a Giskra lemondására vonatkozó híreket. Tegnap (f. hó 21-én) délelőtt egy kihallgatáson, a császártól elbocsáttatását egész határozottsággal kérte, utalva a minisztertanácsnak a választási reformok elhalasztására vonatkozó határozatára, és őfelsége csakis a lojalitás azon utolsó tényét kérte a lemondó minisztertől, hogy utódja kinevezéséig az ügyeket vezesse. Giskra ebbe beleegyezett. Tegnap a reichsrathi ülés előtt a miniszterek conferentiát tartottak, melyben többen igyekeztek Giskrát lebeszélni szándékáról. — Giskra megmaradt elhatárzásánál, s ennek folytán a miniszterelnök írásban beadott lemondási kérvényét „elküldte Budára ő Felségének.“ Hogy utódja ki leend, még eddig nem lehet tudni. A kabinet Giskra kilépése dacára is ingathatlannak hiszi magát. Prágában Giskra lemondásának hírére a feudal párt értekezletet tartott. Az öröm köztük igen nagy, mert e lemondást ügyek győzelmének tartják. Forradalomra izgató falragaszok találtattak ismét. Albert gyönge , fájdalmas mosolylyal válaszolt szavaira. Az öreg azonnal orvosságos szekrényéhez sietett, egy üvegből nehány csöppet kanálba öntött s azt a betegnek nyujtá. — Igyék — mondá, mig a kanalat csaknem szájába erőszakolá Albertnek,—jó szolgálatot fog önnek tenni . . . Hé, korcsmárosné ! . . . hol van az asszony ? ! Az emberek egyike beszólita ezt a konyhából. — Hamar főzzön egypár findzsa szegfűtheát! — parancsold a nőnek. De hamar, hamar ! — A víz már forr kávéjához, doktor úr — viszonzá a korcsmárosné. — Azonnal elkészül a kávé, s aztán a thea sem fog soká késni. — Semmi kávét — pattant föl a sebész. Szegfűben legyen, amint mondám, szegfűt a forró vízbe s azzal véget — Amint parancsolja! — viszonzá a korcsmárosné, s távozott, a rendeletet teljesítendő. — Igazán örülök, hogy én szerencsétlen barátom iránt ily benső részvéttel viseltetik — fordult most Ferenc ismét a sebészhez; — azt következtetem ebből, hogy ezután is, mint mentő jóbarát leend oldalunknál, és egy ilyen a jelen órában különösen becses nekünk... De hallgasson meg tovább. A sebesült régóta, bár testvére, de halálos ellene volt az ön betegének; hogy miért, azt most bővebben meg nem magyarázhatom , de arról biztosíthatom önt, hogy Albert báró soha okot nem adott ez ellenségeskedésre. Testvérének e gyűlölete annyira ment, hogy a legrészlelkűbb s legravaszabb cselszövényeket készíté ellene, hogy teljes megrontására igyekezett. Mindez , miről barátomnak még csak sejtelme sem volt, általam fölfedeztetett, és egy véletlen által a bizonyítékok is kezembe akadtak......... Ne türelmetlenkedjék, uram, szükséges, hogy mindezt elmondjam önnek, mert ha én és Albert netalán elfogattatnánk, legalább egy becsületes embert nyertünk részünkre, ki érettünk cselekedhetik, ha kezeink kötve lesznek ... Emil báró álatait tehát fölfedeztem, az elég biztos bizonyítékok kezemben valának .... szükség esetén közlendem önnel, hogy azok hol találhatók ... és így minden pillanatban tartania kellett attól, hogy általam vagy Albert által leálcáztatik. A múlt estén barátom az apai kastélyban volt; noha ez titkon történt, Emil Franciaország. A császár Ollivierhez egy kéziratot intézett, melyben a miniszter felhivatik, hogy — minisztertársaival való értekezés után — a császár elé egy senatus consultum iránt javaslatot terjeszszen, melynek folytán az 1852-ki plebiscitum által előállott alap-határozványok átalakíthatlanul megállapítandók, a törvényhozói hatalom két kamara közt megosztandók, és a nemzetnek — a ráruházott jogok visszaadandók lesznek. Az összes európai sajtó osztatlan tetszéssel fogadta a császár e lépését, mely eloszlatja az utolsó kétséget is szándékai őszintesége iránt a valódi alkotmányos regime behozatalát illetőleg. Nagy különösen az öröm emiatt a francia lapokban. A „Journal des Débats“ ezt mondja: „A császár levele szétoszlatja azok utolsó gyanúját, akik még nem akarták hinni a parlamentáris császárság lehetőségét.“ A „Liberté“ lelkesülten írja: „E levéllel a Bonaparte dynastia jövője meg van alapítva.“ — A decentralisationális bizottság, melynek elnöke Odilon Barrot, Prevost-Parados indítványára köszönő feliratot szavazott a császárhoz. Azonban a politikai események most háttérbe szorulnak , s a közfigyelem Párisból el-, Toursba fordul, ahol Bonaparte Péter perének tárgyalása foly. Már több nappal a tárgyalások megkezdése előtt, Páris s a hazai s külföldi journalista világ nagy része oda kiköltözött. F. hó 21 én volt a tárgyalás első napja. A tárgyalási termet roppant tömeg s az irók emelvényét 50 journalista töltötte be. A vádlottak padján Pierre-Napoleon Bonaparte ült, egy 54 éves, erőteljes, 1 méter és 80 centiméter magas, öszbecsavarodott férfiú. A vádlott védői Emil Leroux és Demeuge voltak. Az esküdtek déli 12 óra után megjelenvén, kezdődött a tárgyalás. Elsősorban Grandperret közvádló vádirata olvastatott fel, mely a herceget szándékosan véghezvitt, s megkibázónak mégis neszét kellett vennie, mivel, miután a jószágot elhagyók, lóháton üldözött bennünket. Kocsink egyik kerekének eltörése okozá , hogy csakugyan el is ért. Még egyszer emlékeztetem önt arra, hogy tőlünk nagy oka volt félni. Bűnbánónak tetteti magát , mélyen sértett fivérétől bocsánatot kér, ezt annak jószívűségétől megnyeri, ki őt karjaiba szorítja, és ő néhány perc múlva sebesülten rogy le, fivérét a legirtóztatóbb bűnnel vádolva. .. Nem nyilvános-e itt a sötét titok magyarázata? Nem volt-e minden áron érdekében, hogy fivérét veszedelembe döntse, és teheti-e azt jobban, mint hogy még saját élete kockáztatásával is sebet ejte magán, hogy aztán e tettet meglehetős bizonyossággal halálos ellenségének tulajdoníthassa ? Saját élete kockáztatásával, mondom, mert mi értéket helyezhetett még az életbe az, kinek rövid idő múlva lehulland álarca, melyben eddig pompázott, s kire már csak egy gyalázatos lét várakozott a fegyházban ? ! Halála által, melyet úgyis óhajtania kellett, legalább megrontható azt, kit eddig ördögi gyűlölettel üldözött................Érti most orvos úr ? .. . — Igen, mindent értek, csak azt a szemtelenséget nem, melylyel ön, uram, ily irtóztató váddal merészel egy ember szeme elé lépni, anélkül, hogy aljasságának érzetében egyetlen egyszer is elpirulna, — viszonzá a sebész hideg megvetéssel. — Eltekintve attól, hogy mindaz, mit ön itt elbeszélt, a legnagyobb valószínűtlenség jellegét viseli magán, meg kell még mondanom, hogy megvizsgáláskor olyszerűnek találtam a szerencsétlennek sebét, hogy annak önkezével történt ejtése távolról sem föltételezhető. Hogy önök közül melyik a bűnös, azt kikutatni nem áll tisztemben, de ennek az imént kifejezett állításaival aligha képesek lesznek a bírót elámítani. És ezzel a megdöbbent Ferencnek hátat fordított. A sebész oly emelt hangon beszélt, hogy a szobában jelenlevők mind megértették. Ha már előbb keletkezett náluk a kettő ellen gyanú, úgy most az utolsó kétely is eloszlott, és már bizonyosnak lárták, hogy Albert és Ferenc voltak a tettesek. Eltávoztak közeléből, mintha ragálytól féltek volna, s az ajtók és ablakok közelében helyezkedtek el, hogy a vélt gonosztevőket minden netaláni szökési kísérlettől visszatartsák. Konrád terve, A resolutiós bizottmány március 23-iki ülésében 9 szóval 7 ellen elvetette a Rechbauer-féle indítvány 7. és 8. pontját, melyek a birodalmi tanácsba való választásoknak a galíciai tartománygyűlés által eszközlésére vonatkoznak , miután dr. Giskra a kormány nevében Galíciának ilyetén kivételes állását ellenezte. A „Tagespresse“ bizonyosnak mondja ő Felségének legközelebb kilátásba helyezett Dalmátiába utazását. Szerinte ez csupán idő kérdése. Külföld. Bérleti emberölés vádja alá helyezi. Egyébiránt a bűntény álladéka felderítése okából mind Fonvielle (Noir barátja,) mind a herceg vallomását tartalmazza az auteuili eseményre vonatkozólag. — A herceg vallomása természetesen lehetőleg simítva adja elő a dolgot, — s főleg azon kifejezéseket tisztességesebb ruházatban, melyeket Noir Viktornak és Fonviellenek megjelenése alkalmával mondott. Noir megölésének okául a herceg azon körülményt hozza fel, hogy ez által (vallomásában úgy nevezi a nagyobikk) arcul ettetett, s hogy Fonvielle (kit a herceg vallomásában a „kisebb“-nek nevező pisztolyt vett elő, melylyel reá akart tüzelni. Fonvielle Noir lelövetése után egy fauteuil mellé bújt, s állítólag innét akart Bonaparte Péterre lőni, de ez mint vallja, — megelőzte őt, — bár lövése nem talált. Erre az elnök következő kérdéseket intézte a vádlotthoz. Elnök: miért lépett revolverrel a terembe? Vádlott: Rendesen szoktam revolvert hordozni magamnál. Elnök: Ön kezét a pisztolyon tartotta, midőn Noirral és Fonviellel beszélt. Vádlott nem tagadja ezt, de megjegyzi, hogy Fonvielle előbb rántott pisztolyt, mint ő. Elnök: Miért lőtt Fonviellere is, ki menekült a teremből? Vádlott: Fonvielle előbb célzott rám egy szék mellől, melyet védül használt. Erre következtek a tanukihallgatások az iránt, vájjon Bonaparte Péter Noir által csakugyan arcul üttetett-e, mi a tanúvallomásokból csaknem kétségtelen lesz. Ezután szétosztják az esküdtek közt az auteuili háznak tervét. Flognett még azt kérdi a hercegtől, miért volt megtöltve ismét revolvere, midőn azt a rendőrség elvette tőle? Vádlott: A fegyvert ismét megtöltöttem, mert az utcai néptől fenyegetve hittem magamat. Erre az ülés megszakittatik. — Montpensier herceg ellen a párbajért csakugyan megindították a keresetet. A hercegnek becsületszavát kelle adnia, hogy Madridot nem hagyja el. A spanyol büntető törvény 350. §-a szerint, mivel ellenfelét a párbajban megölte, 7—12 évi várfogságra ítélhető el. De a 351-ik enyhítő, mert igy hangzik: „A megsértett, ki azért verekedik meg, mert a sértőtől nem kapott elegendő elégtételt, ha ellenfele megöli, a 4—6 évi kis száműzés büntetése alá esik, — 10 mértföldnyire száműzetvén lakásától vagy azon helytől, hol a párbaj történt. Száműzetése egész ideje alatt a hatóságok őrizete alatt marad és minden hivataltól, valamint politikai jogtól megfosztva marad.“ Ha azonban a haditörvényszék fog ítélni, akkor a büntetés még szigor mennyiben azt ismerjük, nem is sikerülhetett volna jobban. Ferenc kétségbeesve járkált a szobában föl-alá. Tehát erőnek erejével azt higyte, hogy barátja vitte végbe a gyalázatos tettet?! De nem, hisz ez lehetetlen! De hát hogyan lelte meg az Ariadne-fonalat, mely ez e zűrzavarból kivezethető ? ! Egyetlen, de egyúttal nagyon gyönge reménye még az volt, hogy Emil, ha a sebbe netalán belehalna, előbb, a sír szélén, még őszinte vallomást fog tenni, hisz hány gonosztevő vallott már, midőn a halál közellétét érezé! De ha öntudatlan állapotából nem ébred föl többé, vagy ha gyorsan fölgyógyul, és utóbbi esetben természetesen mindenáron állítása mellett kell maradnia . . . akkor. . . akkor?! .. . Egyszerre ismét eszébe jutottak a bizonyítékok, melyekkel Emil ellen bírt szolgáljanak ezek legalább arra, hogy Emil báró eddigi tettei fölfedeztessenek a törvényszék előtt, hogy legalább a két fivér kellő világításba helyeztessék. Elővette tárcáját, s trónnal néhány szót irt az abból kivett irlapra Midőn ezzel elkészült, gondosan összehajta az irlapot, külirattal látta el, s aztán ismét a sebészhez lépett, ki Albertet épen a ber megivására unszolá, melyet a csaplárosni behozott. — Csak egyre kérem önt, uram, — mondá, — és remélem, hogy kérésemet vonakodás nélkül teljesitendi, ha legszentebb esküvel bizonyítom önnek, hogy ezáltal talál még egy ártatlant megmenthet . . . Átadón önnek e papirt, mely nincs lepecsételve. H én, miről nem is kételkedem, barátommá együtt elfogattatnám, és a dolog legföbb két hét múlva a mi előnyünkre föl nem derül, akkor, de ne előbb, olvassa el, és azután, ha lehet, személyesen szállítsa rendeletése helyére, meg fogja látni, hogy e utóbbi nem fog épen nehezére esni, ígéri e ennek teljesítését? — Igen — viszonzá a sebész gondolkozás nélkül, és eltévé az irlapot. — Most legyen úgy, amint isten akar — mondá Ferenc; — én mentnek érzem magam minden bűntől, és öntudatom megnyuitat, hogy minden lehetőt megtettem. — Kívánom , hogy úgy legyen — i szontá az orvos, Emilhez lépve, mert élje az ideje, hogy annak kötelékét meguysta kellett. Ferenc most minden lehető módon igykezett barátját vigasztalni és bátorítani. ■