Szegedi Híradó, 1870. január-június (12. évfolyam, 1-77. szám)

1870-03-27 / 37. szám

lemény iránt tesz jelentést, melyek mind ki­nyomatni határoztatnak. 12 óra után az ülés újból kezdetét ré­vén, Kautz Gyula előadó a pénzügyi bizott­ság részéről tesz jelentést az időközben tár­gyalt indemnity-tvjavaslatról, mit a bizottság elfogadásra ajánl. Kinyomatni rendeltetik, s holnap d. u. 1 órára napirendre tüzelik, ezt megelőzőleg 9 órakor az osztályok, 10-kor a kp. bizottság fog ülésezni e tárgyban. A főrendiház ülése márc. 23-án. Bujanovics Sándor a képviselőház jegyzője átnyújtja az alsóháznak a tvjavasla­­tokra vonatkozó mai jegyzőkönyvét. Ki fog nyomatni. B. Ny­á­r­y Albert interpellálja az i. o. minisztert, hajlandó-e a p. törvénykönyv el­készítéséig is törvényjavaslatot terjeszteni elő aziránt, hogy a hitel szilárdítására az ide­genek birtokképessége hazánkban szabályoz­­tassék. Kiadatik. Hazai ügyek. — A Deák-párt márc. 23-diki érte­kezletében a zárszámadásokról szóló jelentést tárgyalta, s azt beható vita után elfogadta. — A felső­ház reformja ügyében, mint tudjuk, két hóval ezelőtt a felsőháznak Deák-párti tagjai egy husztagú bizottságot küldöttek ki, elkészütni a felsőház újjászerve­zésének tervezetét. E bizottság megállapitá az alapelveket, s maga kebléből ismét 5 ta­got választott (ezek: b. Vay Miklós, Szö­­gyényi László, Cziráky és Széchen grófok s b. Majthényi László jegyző), kik amaz alap­elvek nyomán magát a munkálatot elkészítsék. Most a munkálat már kész s e hó 23-dikán délelőtt 11 órakor a felsőházi Deák-párt Károlyi György grófnál gyűlt egybe annak megvita­tására. A tervezet szerint csak azon mágnás birhat ülés- és szavazatjoggal a felsőházban, ki legalább 3000 irt adót fizet, a főispánok nem lennének főrendi tagok , ehelyett azon­ban a koronának joga lenne kinevezni tudo­mányban és hadban kitűnt férfiakat felsőházi tagnak életük tartamára; ezek száma azon­ban nem múlhatná fölül az összes szám egy­harmadát. Sokan megtámadták e tervezetet; egyik jograblásnak nevezte, a másik azon bázis aláasójának , melyen a felsöháznak igazi alkotmányos országban alapulni kell, ha . .­­... A­z i Is. r­e ül. Gothe Lajos beszélye. Fordította Bendtner József. (Folytatás.) — Ön gyanitást fejezett ki az imént, mely annyira magán hordja a valószínűség jellegét, hogy azt csaknem bizonyosnak lehet tartani—mondám — és én csak rémületem­nek , ijedelmemnek tulajdoníthatom , hogy magam nem jöttem rég ezen annyira közel­fekvő gondolatra .. . Kérem önt, uram, hall­gasson nyugodtan végig... Ön némileg is­meri szegény üldözött barátom sorsát; csak rövid idő előtt volt ő ennek gyógykezelése alatt, midőn betegen feküdt lesebében, me­lyet azon pillanatban kapott, midőn az atyai kastélyban arájával beszélni akart; köztu­domású dolog, hogy saját fivére . . . — Hogyan, ez ugyanaz a fiatal ember volna, kit én a Hammsdorf melletti vendég­lőben gyógyítottam? — kérdé a sebész, a beszélőt minden teketória nélkül félbesza­­kasztva s Alberthez lépve. — Valóban csak most ismerek önre báró úr ! Hogy érzi ma­gát ? Nagyon gyöngültnek és szenvedőnek látszik; de ez onnan van, hogy nagyon ko­rán hagyta el a betegszobát; mindig intet­tem ettől, és most láthatja a következménye­ket ; félek, hogy komoly betegség van ké­szülőben. Megvizsgáld Albert Uterét. — Nagyon rendetlen .. . erős láz ... . mindjárt gondoltam, midőn hallám, hogy ön a vendéglőt már elhagyta, — mondá aggasztó fejcsóválással. Az érdek, melylyel egykori betege iránt viselteték , kit tudománya által meglehetősen helyreállított, tökéletesen feledteték vele a körülményeket, melyek őt idehozták. Nem is gondolt arra, hogy csak néhány perc előtt is az előtte ülőben egy gonosztevőt vagy leg­alább egy gonosztett, és pedig a legborzasz­tóbb s legtermészetellenesb gonosztettek egyi­kének részesét látta; ő most csak hajdani betegét látta maga előtt, kinek ismét orvosi segélyére vala szüksége; egyensúlyt tartani van hivatva a törvényhozó és végrehajtó hatalom között; ellenben védték Cziráky, Széchen, Szapáry grófok s többen, Italában feltűnt b. Lipthai Béla távolléte. ő azt indítványozta még a 20-as bizottságban, hogy a megyék részéről is egy-egy választott követ tagja lehessen a felsőháznak, hogy igy a népelemmel való érintkezés mielőbb el­tüntesse a fönnálló osztálykülönbséget — in­dítványával azonban egyedül maradt s azóta nem is vett részt a tárgyalásokon. A részle­tes vita f. hó 24-én volt. Vécsey b. több szakaszra osztott ellenjavaslatot nyújtott be, melyet ismét ugyanazon szónokok támadtak meg, kik Vécsey nézeteit már az első ülés­ben is cáfolták. Arra utaltak, hogy egy oly törvényhozó­ testület, melyben hiányzik a le­hetőség korszerű változtatásokra, nem is tart­hatja fönn magát. Ily szervezet mellett a fel­sőház még azon csekély befolyását is elvesz­tené , melylyel jelenleg bír. Az efölötti vita soká elhúzódott s igy csak a 3-dik pontig ju­tottak, ez a qualficatióról szól, melylyel a felsőház tagjának bírnia kell. — A javaslat megvitatása valószínűleg még több napig el fog tartani. A Lajtán túl, Jür Giskra lemondásáról a „Neue fr. Presse“ igy ír: „Nem tudjuk átlátni, mi haszna lehet annak, hogy több lap folytono­san valótlanoknak állítja a Giskra lemondá­sára vonatkozó híreket. Tegnap (f. hó 21-én) délelőtt egy kihallgatáson, a császártól elbo­­csáttatását egész határozottsággal kérte, utalva a minisztertanácsnak a választási reformok elhalasztására vonatkozó határozatára, és ő­felsége csakis a lojalitás azon utolsó tényét kérte a lemondó minisztertől, hogy utódja kinevezéséig az ügyeket vezesse. Giskra ebbe beleegyezett. Tegnap a reichsrathi ülés e­lőtt a miniszterek conferentiát tartottak, mely­ben többen igyekeztek Giskrát lebeszélni szándékáról. — Giskra megmaradt elhatárzá­­sánál, s ennek folytán a miniszterelnök írás­ban beadott lemondási kérvényét „elküldte Budára ő Felségének.“ Hogy utódja ki leend, még eddig nem lehet tudni. A kabinet Giskra kilépése dacára is ingathatlannak hiszi magát. Prágában Giskra lemondásának hírére a feudal­ párt értekezletet tartott. Az öröm köztük igen nagy, mert e lemondást ügyek győzelmének tartják. Forradalomra izgató fal­ragaszok találtattak ismét. Albert gyönge , fájdalmas mosolylyal vá­laszolt szavaira. Az öreg azonnal orvosságos szekrényéhez sietett, egy üvegből nehány csöppet kanálba öntött s azt a betegnek nyujtá. — Igyék — mondá, mig a kanalat csaknem szájába erőszakolá Albertnek,—jó szolgálatot fog önnek tenni . . . Hé, korcsmá­­rosné ! . . . hol van az asszony ? ! Az emberek egyike beszólita ezt a kony­hából. — Hamar főzzön egypár findzsa szegfű­­theát! — parancsold a nőnek. De hamar, hamar ! — A víz már forr kávéjához, doktor úr — viszonzá a korcsmárosné. — Azonnal elkészül a kávé, s aztán a thea sem fog soká késni. — Semmi kávét — pattant föl a sebész. Szegfűb­en legyen, amint mondám, szegfűt a forró vízbe s azzal véget — Amint parancsolja! — viszonzá a korcsmárosné, s távozott, a rendeletet tel­jesítendő. — Igazán örülök, hogy én szerencsétlen barátom iránt ily benső részvéttel viseltetik — fordult most Ferenc ismét a sebészhez; — azt következtetem ebből, hogy ezután is, mint mentő jóbarát leend oldalunknál, és egy ilyen a jelen órában különösen becses nekünk... De hallgasson meg tovább. A sebesült régóta, bár testvére, de halálos el­lene volt az ön betegének; hogy miért, azt most bővebben meg nem magyarázhatom , de arról biztosíthatom önt, hogy Albert báró soha okot nem adott ez ellenségeskedésre. Testvérének e gyűlölete annyira ment, hogy a legrészlelkűbb s legravaszabb cselszövénye­­ket készíté ellene, hogy teljes megrontására igyekezett. Mindez , miről barátomnak még csak sejtelme sem volt, általam fölfedeztetett, és egy véletlen által a bizonyítékok is ke­zembe akadtak......... Ne türelmetlenkedjék, uram, szükséges, hogy mindezt elmondjam önnek, mert ha én és Albert netalán elfo­­gattatnánk, legalább egy becsületes embert nyertünk részünkre, ki érettünk cselekedhe­­tik, ha kezeink kötve lesznek ... Emil báró álatait tehát fölfedeztem, az elég biztos bi­zonyítékok kezemben valának .... szükség esetén közlendem önnel, hogy azok hol talál­hatók ... és így minden pillanatban tartania kellett attól, hogy általam vagy Albert által leálcáztatik. A múlt estén barátom az apai kastélyban volt; noha ez titkon történt, Emil Franciaország. A császár Olli­­vierhez egy kéziratot intézett, melyben a mi­niszter felhivatik, hogy — miniszter­társai­val való értekezés után — a császár elé egy senatus consultum iránt javaslatot terjeszszen, melynek folytán az 1852-ki plebiscitum által előállott alap-határozványok átalakíthatlanul megállapítandók, a törvényhozói hatalom két kamara közt megosztandók, és a nemzetnek — a ráruházott jogok visszaadandók lesznek. Az összes európai sajtó osztatlan tet­széssel fogadta a császár e lépését, mely el­oszlatja az utolsó kétséget is szándékai őszin­tesége iránt a valódi alkotmányos regime be­hozatalát illetőleg. Nagy különösen az öröm emiatt a francia lapokban. A „Journal des Dé­­bats“ ezt mondja: „A császár levele szétosz­latja azok utolsó gyanúját, akik még nem akarták hinni a parlamentáris császárság le­hetőségét.“ A „Liberté“ lelkesülten írja: „E le­véllel a Bonaparte dynastia jövője meg van alapítva.“ — A decentralisationális bizottság, melynek elnöke Odilon Barrot, Prevost-Para­­dos indítványára köszönő feliratot szavazott a császárhoz. Azonban a politikai események most hát­térbe szorulnak , s a közfigyelem Páris­­ból el-, Toursba fordul, ahol Bonaparte Péter perének tárgyalása foly. Már több nappal a tárgyalások megkezdé­se előtt, Páris s a hazai s külföldi journalista vi­­lág nagy része oda kiköltözött. F. hó 21 én volt a tárgyalás első napja. A tárgyalási ter­met roppant tömeg s az irók emelvényét 50 journalista töltötte be. A vádlottak padján Pierre-Napoleon Bonaparte ült, egy 54 éves, erőteljes, 1 méter és 80 centiméter magas, öszbecsavarodott férfiú. A vádlott védői Emil Leroux és Demeuge voltak. Az esküdtek déli 12 óra után megjelen­vén, kezdődött a tárgyalás. Első­sorban Grand­­perret közvádló vádirata olvastatott fel, mely a herceget szándékosan véghezvitt, s megki­bázónak mégis neszét kellett vennie, mivel, miután a jószágot elhagyók, lóháton üldözött bennünket. Kocsink egyik kerekének eltörése okozá , hogy csakugyan el is ért. Még egy­szer emlékeztetem önt arra, hogy tőlünk nagy oka volt félni. Bűnbánónak tetteti ma­gát , mélyen sértett fivérétől bocsánatot kér, ezt annak jószívűségétől megnyeri, ki őt karjaiba szorítja, és ő néhány perc múlva sebesülten rogy le, fivérét a legirtóztatóbb bűnnel vádolva. .. Nem nyilvános-e itt a sötét titok magyarázata? Nem volt-e minden áron érdekében, hogy fivérét veszedelembe döntse, és teheti-e azt jobban, mint hogy még saját élete kockáztatásával is sebet ejte magán, hogy aztán e tettet meglehetős bizo­nyossággal halálos ellenségének tulajdonít­hassa ? Saját élete kockáztatásával, mondom, mert mi értéket helyezhetett még az életbe az, kinek rövid idő múlva lehulland álarca, melyben eddig pompázott, s kire már csak egy gyalázatos lét várakozott a fegyházban ? ! Halála által, melyet úgyis óhajtania kellett, legalább megrontható azt, kit eddig ördögi gyűlölettel üldözött................Érti most or­vos úr ? .. . — Igen, mindent értek, csak azt a szemtelenséget nem, melylyel ön, uram, ily irtóztató váddal merészel egy ember szeme elé lépni, anélkül, hogy aljasságának érzeté­ben egyetlen egyszer is elpirulna, — vi­szonzá a sebész hideg megvetéssel. — Elte­kintve attól, hogy mindaz, mit ön itt elbe­szélt, a legnagyobb valószínűtlenség jellegét viseli magán, meg kell még mondanom, hogy megvizsgáláskor olyszerűnek találtam a sze­rencsétlennek sebét, hogy annak önkezével történt ejtése távolról sem föltételezhető.­­ Hogy önök közül melyik a bűnös, azt kiku­tatni nem áll tisztemben, de ennek az imént kifejezett állításaival aligha képesek lesznek a bírót elámítani. És ezzel a megdöbbent Ferencnek hátat fordított. A sebész oly emelt hangon beszélt, hogy a szobában jelenlevők mind megértették. Ha már előbb keletkezett náluk a kettő ellen gyanú, úgy most az utolsó kétely is elosz­lott, és már bizonyosnak lárták, hogy Albert és Ferenc voltak a tettesek. Eltávoztak kö­zeléből, mintha ragálytól féltek volna, s az ajtók és ablakok közelében helyezkedtek el, hogy a vélt gonosztevőket minden netaláni szökési kísérlettől visszatartsák. Konrád terve, A resolutiós bizottmány március 23-iki ülésében 9 szóval 7 ellen elvetette a Rech­­bauer-féle indítvány 7. és 8. pontját, melyek a birodalmi tanácsba való választásoknak a galíciai tartománygyűlés által eszközlésére vo­natkoznak , miután dr. Giskra a kormány nevé­ben Galíciának ilyetén kivételes állását ellenezte. A „Tagespresse“ bizonyosnak mondja ő Felségének legközelebb kilátásba helyezett Dalmátiába utazását. Szerinte ez csupán idő kérdése. K­ülföld. Bérleti emberölés vádja alá helyezi. Egyéb­iránt a bűntény álladéka felderítése okából mind Fonvielle (Noir barátja,) mind a herceg vallomását tartalmazza az auteuili eseményre vonatkozólag. — A herceg vallomása termé­szetesen lehetőleg simítva adja elő a dolgot, — s főleg azon kifejezéseket tisztességesebb ruházatban, melyeket Noir Viktornak és Fon­­viellenek megjelenése alkalmával mondott. Noir megölésének okául a herceg azon körülményt hozza fel, hogy ez által (vallomásában úgy nevezi a nagyobikk) arcul ettetett, s hogy Fonvielle (kit a herceg vallomásában a „kisebb“-nek nevező pisztolyt vett elő, melylyel reá akart tüzelni. Fonvielle Noir lelövetése után egy fauteuil mellé bújt, s állítólag innét ak­art Bo­naparte Péterre lőni, de ez mint vallja, — megelőzte őt, — bár lövése nem talált. Erre az elnök következő kérdéseket intézte a vád­lotthoz. Elnök: miért lépett revolverrel a terembe? Vádlott: Rendesen szoktam revol­vert hordozni magamnál. Elnök: Ön kezét a pisztolyon tartotta, midőn Noirral és Fon­­viellel beszélt. Vádlott nem tagadja ezt, de megjegyzi, hogy Fonvielle előbb rántott pisz­tolyt, mint ő. Elnök: Miért lőtt Fonviellere is, ki menekült a teremből? V­ádlott: Fon­vielle előbb célzott rám egy szék mellől, me­lyet védül használt. Erre következtek a tanu­kihallgatások az iránt, vájjon Bonaparte Péter Noir által csak­ugyan arcul üttetett-e, mi a tanúvallomások­ból csaknem kétségtelen lesz. Ezután szétoszt­ják az esküdtek közt az auteuili háznak ter­vét. Flognett még azt kérdi a hercegtől, miért volt megtöltve ismét revolvere, midőn azt a rendőrség elvette tőle? Vádlott: A fegyvert ismét megtöltöttem, mert az utcai néptől fe­nyegetve hittem magamat. Erre az ülés megszakittatik. — Montpensier herceg ellen a párbajért csakugyan megindították a kerese­tet. A hercegnek becsületszavát kelle adnia, hogy Madridot nem hagyja el. A spanyol büntető törvény 350. §-a szerint­­, mivel el­lenfelét a párbajban megölte, 7—12 évi vár­fogságra ítélhető el. De a 351-ik enyhítő, mert igy hangzik: „A megsértett, ki azért verekedik meg, mert a sértőtől nem kapott elegendő elégtételt, ha ellenfele megöli, a 4—6 évi kis száműzés büntetése alá esik, — 10 mértföldnyire száműzetvén lakásától vagy azon helytől, hol a párbaj történt. Száműzetése egész ideje alatt a hatóságok őrizete alatt marad és minden hivataltól, valamint politikai jogtól meg­fosztva marad.“ Ha azonban a hadi­törvény­szék fog ítélni, akkor a büntetés még szigo­r mennyiben azt ismerjük, nem is sikerülhe­tett volna jobban. Ferenc kétségbeesve járkált a szobában föl-alá. Tehát erőnek erejével azt higyte, hogy barátja vitte végbe a gyalázatos tet­tet?! De nem, hisz ez lehetetlen! De hát ho­gyan lelte meg az Ariadne-fonalat, mely ez e zűrzavarból kivezethető ? ! Egyetlen, de egyúttal nagyon gyönge reménye még az volt, hogy Emil, ha a sebbe netalán belehalna, előbb, a sír szélén, még őszinte vallomást fog tenni, hisz hány gonosztevő vallott már, midőn a halál közellétét érezé! De ha öntu­datlan állapotából nem ébred föl többé, vagy ha gyorsan fölgyógyul, és utóbbi esetben ter­mészetesen mindenáron állítása mellett kell maradnia . . . akkor. . . akkor?! .. . Egyszerre ismét eszébe jutottak a bizo­nyítékok, melyekkel Emil ellen bírt­ szol­gáljanak ezek legalább arra, hogy Emil báró eddigi tettei fölfedeztessenek a törvényszék előtt, hogy legalább a két fivér kellő világí­tásba helyeztessék. Elővette tárcáját, s trón­­nal néhány szót irt az abból kivett irlapra Midőn ezzel elkészült, gondosan összehajta az irlapot, külirattal látta el, s aztán ismét a sebészhez lépett, ki Albertet épen a b­er megivására unszolá, melyet a csaplárosni behozott. — Csak egyre kérem önt, uram, — mondá, — és remélem, hogy kérésemet vo­nakodás nélkül teljesitendi, ha legszentebb esküvel bizonyítom önnek, hogy ezáltal talál még egy ártatlant megmenthet . . . Átadón önnek e papirt, mely nincs lepecsételve. H én, miről nem is kételkedem, barátommá együtt elfogattatnám, és a dolog legföb­b két hét múlva a mi előnyünkre föl nem de­rül, akkor, de ne előbb, olvassa el, és az­után, ha lehet, személyesen szállítsa rende­letése helyére, meg fogja látni, hogy e utóbbi nem fog épen nehezére esni, ígéri e ennek teljesítését? — Igen — viszonzá a sebész gondolko­zás nélkül, és eltévé az irlapot. — Most legyen úgy, amint isten akar — mondá Ferenc; — én mentnek érzem ma­gam minden bűntől, és öntudatom megnyui­tat, hogy minden lehetőt megtettem. — Kívánom , hogy úgy legyen — i szontá az orvos, Emilhez lépve, mert élje az ideje, hogy annak kötelékét meguysta kellett. Ferenc most minden lehető módon igy­kezett barátját vigasztalni és bátorítani. ■

Next