Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)

1879-10-15 / 168. szám

nak, hanem a szülőknek is, kik ezen jótékony intézkedés folytán nagy gondtól és tehertől lettek fölmentve. A városi hivatalok és iskolák fűtésére készletben levő 206 öl tűzifán fölül szükséges 486 öl puhafa szállítása fölött a gazdasági hivatalban f. hó 10 én tartatott meg az árlejtés. Csak három árverelő jelentkezett. A tisztán lágy tűzifa szállítására legolcsóbb ajánlatot tett Klivinyi András, méterelétt írt 50 krral számítva , a keményfával vegyes puhafa szállítására nézve pedig Humay István tette a legjutányosabb ajánlatot. Az árlejtés megtartására kiküldött bizottság az árlejtés eredményét a városi tanácsnak bejelentő s azt elfogadásra ajánlja. A kórházban a betegek száma nagyon szaporodik. És nyilván a hirtelen hűvösre vált időjárásnak tulajdonítható. Leginkább az idegen, főleg az olasz munkások betegszenek lakásra. Ez egyébiránt nem csoda, mert az idegen munkások nagy része a lakáshiány miatt többnyire egészségtelen helyiségekben tartózkodik, egymásra zsúfolva. — Veszett eb riasztotta föl a napokban Rókuson a lakosokat. A veszedelmes állat több utcát beszaladgált, nagy hajszát tartottak reá s agyon is ütötték és elföldelték. Azonban aggasztó dolog, hogy több ebet megmart és igy az ebdüh továbbterjedésétől lehet tartani. A biztos a gyepmesterrel erélyes óvó-intézkedéseket vétetett foganatba. A gyanús ebeket s a veszett eb által bebarangolt utcák összes ebeit összefogdostatta. Most mintegy 40 állat a gyepmester felügyelete alatt van megfigyelés végett. Népes szállítmányt indított útnak ma a rendőrség különböző tájak felé. Egy tizennyolc tagból álló karavánt toloncoltak ki a városból, amely szép koszorúnak különféle tájakon és éghajlat alatt termett ékes virágai Szegedre vándoroltak aklimatizálódni. Keméndy belvárosi biztos ur tegnap éjjel körutat tett a városban s két tisza parti lebujban fogdosta össze a szép kompániát. Valának pedig mindössze huszonketten. Köztük azonban négy példány helybeli illetőségű, foglalkozás nélküli species volt, kiket is egy időre hűvösre tettek, míg megbarátkoznak azon eszmével, hogy tisztességes munka után kell megélni. A 18 idegen illetőségű világpolgár pedig, kiknek egyike sem tudott semmi igazolványt fölmutatni s akik Szegeden csavargó életet folytattak, annak rendje szerint madzagra füzeteit s haza szállíttatott. A lumpok közt hárman németországi illetőségűek. Lám, milyen meszsziről idecsalta a varjakat a szeged városában kilátásba vett könnyű megélhetés szaga. — Egy eltűnt kabát története is élénk illusztrációjául szolgál azon ténynek, hogy Szegeden ez időszerűnt a sok idegen és nagyrészben foglalkozás nélkül való kéz mily gyorsan működik, s a tolvajlásban nagyon megélénkült a forgalom. A napokban a dunagőzhajózási hivatal helyiségében az történt, hogy egyik tisztviselő felöltője, mely hivatalszobájában a fogasra volt akasztva, két perc alatt eltűnt, vagyis nem több idő alatt, mint amennyi elég volt arra, hogy a kabát tulajdonosa a szomszéd szobába betekintett. Az előszólított rendőrközeg négy embert látott gyors léptekkel sétálgatni a tiszaparton; utánuk iramodott tehát, élvén a gyanúperrel, hogy a kérdéses kabát alighanem ennek a kompániának a körmei között van, minthogy a négyes társaság egyik tagja a hóna alatt rejtegetett is valami határozatlan formájú csomagot. Amint a gyors taktusban sétálók észrevették a rendőrt, uccu, a négyek egyike kikapja a másik hóna alul az említett cókmókot s elkezd vele szaladni egy mellékutcában. A három ember erre nagy álmélkodva csóválja a fejét és hangos indignációban tör ki a „gazember“ eben, hogy hát milyen véletlenül ellopta az egyetmánt. A rendőr a látott dolgok furcsasága fölött kissé gondolkodóba esett, gyanúsnak ítélvén a rögtönzött scénát. A szaladó tolvaj egy Primár nevű jól ismert mák virág, akinek neve már többször föl van jegyezve a rendőrség naplójába. A tiszaparton lejátszott tolvajlási opera magyarázata valószínűleg az lesz, hogy a PF 1 már a kérdéses kabátot tovább lopta, hogy a rendőrség útjába került négyes társaság biztosítva legyen a rajtakaparás ellen. A dalnak több szenvedélyes barátja tegnapelőtt este a „pörös-durbincs“ vendéglőben összegyűlt és ének-estélyt rendezett. Az estély igen kedélyesen folyt le s az összegyűlt énekbarátok kedvükre kidalolták magukat, mintegy kárpótlásai azért, hogy sem a dalárdában, sem a zenekedvelők egyletében ezidő- szerint nincs alkalmuk áldozni a dal múzsájának. Bizon nagyon nyomasztólag hat a kedélyekre, hogy a társadalmi élet, melyet az árvíz teljesen tönkretett, mindeddig rekonstruálva nincs. Ami pedig legsajnosabb, nincs is rá kilátás, hogy ez egyhamar megtörténhessék, mert a szegedi társasélet az árvíz előtt is jóformán csak tengődött. Az idegenek könyve, melyet a rendőrség azon célból nyitott meg, hogy a Szegeden időző idegen munkások név- és karakterjegyzékét bejegyezze és az illetőket nyilvántartsa, a folyton tartó jelentkezések folytán gyorsan telik, s a beírt nevek roppant halmaza érdekes statisztikai tanulmányt nyújt a különböző tájakról és országokból Szegedre vándorolt népség felől, melyben sok nemzetiség van képviselve. A ma délig bejegyzett idegenek száma 736. Természetesen még sokan vannak, akik bejegyzésre nem jelentkeztek. Az idegenek könyvében föltalálható népek és nemzetiségek különféleségéből megtudjuk, hogy Szeged ez időszerint körülbelül Európa en miniatűr. — Horvátországban a marha■ ész kiütött s rohamos terjedésnek indult A behurcolás meggátlása végett a főidős, iparés kereskedelemügyi minisztérium a Zalaegerszeg, Kaposvár, Pécs, Zombor és Nagybecskerek városokban székelő alispánokat, úgyszintén Újvidék és Pancsova város polgármestereit táviratilag utasította, hogy Horvátországgal szemben szigorú határzárt léptessenek életbe s a határőrizet fennállását egyelőre elegendő számú határszéli községi őrök kirendelése által biztosítsák. A csempészés megakadályozása végett a marhatörzskönyvi intézmény pontos végrehajtását rendelte el a közgazdasági minisztérium. — Ez ügyben hatóságunk is rendeletileg értesítve lett. Irodalom. — Vitkovics Mihály összes művei. Midőn Eger városa m. 1878. augusztus 25 én nemes szülötte, néhai Vitkovics Mihály magyar költőnek s akkoriban sokképen elnyomott magyarságunk páratlan bajnokának százados emlékünnepét ülte, nem egyszerűen csak hazafias kegyeletének kívánt kifejezést adni, hanem példát is állítani föl, elsősorban ugyan a hasonló elhunyttal dicserhető községeink számára, de még inkább az ifjú nemzedékre, hogy magyarságunkért, miben egyedüli fönntartó erőnk él, a halhatatlanítás tényeiből lelkesülést meríteni tanuljon. Dicső fiának a kívül abban hitte még s legbiztosabban föntartani nevét, ha — a mi hasonló jubiláris ünnepléseinknél, még Kazinczy Ferencénél sem történt — Vitkovicsnak összegyűjtött művét is közrebocsátja. E hálás munkával a Vitkovics-bizottság Szvorényi Józsefet a m. t. akadémia tagját bízta meg, ki e megtisztelő bizalomnak teljes odaadással és lelkesedéssel kitünően meg is felelt. Vitkovics művei immár negyven nyomott ivén meg is jelentek s nemcsak költői részükben (dalok, ódák, epigramok, episztolák stb.) de a próza (a költő regénye stb.) tekintetében is kivált pedig Vitkovics irodalmi levelezéseiben fölöttébb becsesek, a mennyiben Kazinczyval s egyébb elsőrendű íróinkkal váltott levelei akkori irodalmi és sajtó viszonyainkról ép oly gazdag, mint érdekes történelmi adatokat szolgálnak. Vitkovics műveiből kiadójuk Aigner Lajos Budapesten kétféle kiadást rendezett, úgymint: 1) Emlék kiadást két kötetben, melynek ára fűzve 4 frt, piros angol kötésekben 5 frt 2 kr. 2) Népszerű kiadást három kötetben, melyek külön is kaphatók, ugyanis: I. kötet. Költemények. Ára fűzve 80 kr barna vászonkötésben, piros metszéssel 1 frt 40 kr. II. kötet. Prózai művek. Ára fűzve 1 frt, kötve 1 frt 60 kr. III. kötet. Levelezések Ara fűzve 1 frt, kötve 1 frt 60 kr. Midőn Vitkovics műveire fölhívnák olvasóink figyelmét, megjegyezzük, hogy azokat akár egyenesen a kiadótól, akár bármely más könyvkereskedő útján lehet megszerezni. Csarxiols. Születésnapon. Október 8. Szárnyrakelt vihar zúg a kerti vén fák ágai közt, de bedörömböl ablakomon, mintha csak kérdené: vén gyerek, itthon vagy-e? Nem is kell válaszolnom, befütyül az ablakok, az ajtók széles, télre szánt hasadékain , belemarkol apró mécsesem félénk, alig lobogó lángjába s búgva, mint egy eltévedt vad, nyargal körül a szobában, aztán szó nélkül távozik föl a kürtőbe, melynek gyönge falait csaknem szétrepeszti, mígnem végre a párkányon járja el a boszorkánytáncot s bucsuzóképen újra behuhogja szobámba : „Vén gyerek , itthon vagy-e?“ Most már, csakhogy elmenjen, legjobb jó hangosan rákiáltani: Persze, hogy itthon vagyok! .. — úgy hát adjon isten, barátom! Kémkedve tekintek szét szobám sötétlő sarkaiba, s íme, egyikében ott gubbaszkodik az én jó K. barátom, ki a viharzúgás morajában egészen észrevétlenül simult be csöndes szobámba. Leült a fiú. Kipróbált jóbarát. S tudja isten, mindjárt az arany gyermekkornál voltunk. Emlékszel-e ? Midőn a nap csak nekünk sugárzott, midőn a rózsa csak értünk virágzott, midőn tévés mezők bársony pamlaga csak a mi játékainkért zöldült oly puhára s az ezüstlő hold csak azért nem tudott leesni az ég aljáról elébb, hogy bölcsőnkig elkísérhessen s megleshesse a szunyadó gyermek első boldog álmát. Emlékszel-e ? Midőn először futottunk ki együtt a délibábos, tévés, szép mezőre. Hogy kacsáztunk, hogy szaladtunk mindig előbb, mindig tovább, mígnem fáradtan hulltunk mindketten a puha, virágos zöld fűbe. Mint örültünk annak, hogy oly nagy a világ. Hej, a gyermek akkor még azt hitte, hogy egy átjátszott percben, egy letépett virágbimbócskában az egész világot öleli, az egész világot bírja. Emlékszel-e ? Aztán jöttek a nehezebb idők. Kezdtük belátni, hogy a világ nem oly kicsiny, mint egykor a bölcső körül láttuk. Beláthatatlan nagy pályatér az, melyen mindenki fut valami után. Ezzel a „valamiével nem voltunk egyikünk sem tisztában. Sokkal közelebb estünk még a gyermekélethez, semhogy annak idyllumát teljesen kicserélni voltunk volna képesek a férfi élet realitásáért. De úgy ahogy, rabként átdolgozott napok, toll és padli mellett átvirrasztott éjek árán mégis pályát küzdöttünk ki magunknak ........... S e huszonnégy éven át mi a régi jóbarátok voltunk mindig, egymás szeretetén melegülve, egyikünk a másika iránt érzett bő barátságban élve — a bölcsőtől idáig s mind a sírig. A két fiatal ember, kebel a keblen, köszöni kölcsönösen meg a gyermetegen őszinte vallomásokat egymásnak. Aztán bodros füstfellegben keresik a múltak emlékeit s csevegnek róla hosszan, soká. Néhány percre kopogás hallatszik az ajtón. Belép az én P. barátom, akivel csaknem elte delén ismerkedtem meg. Érzékeny, de lángoló szive van ; szeretni úgy tud, hogy szinte fölmelegülsz tőle. Érezned kell, hogy az ő barátsága értékesebb, mint Arábia bármily drága kincse; viszonozhatnád-e hát mással, mint tenbarátságoddal ? — Élte szomorúbb napjaiban találkoztam vele — s ezt én a legszerencsésebb leleményemnek tekintem. Ha cudar sorsát nem átkoznám tőle, mely a tehetségéhez illő magasabb pályát elvihatza előle, azt tudnám csak kívánni magamnak, vajha együtt haladhatnék vele. Beszéde tele éllel, élccel, csakúgy ragyog ki minden szavából a kedély. Szónoklata világos, mint az égre nyúló tölgyek alja; csattogó, mintha csak egy-egy merész sas szárnyai kisérnék, és ragyogó, mintha csillagokkal volna zománcolva. Ember, kit a nép nevelt, erőteljesebb, fönkeltebb szónok nem lehet soha. Szive a költészetért is dobog s a hosszú út Erdélyből a Maroson egész a Tiszáig mily kedves séta neki arra, hogy arany vidékeit megénekelje. — Hozott isten, barátom! Találkozásunkkor a többi beszédet mindig az érzelmekkel monologizáló szivekre szoktuk hagyni. Jött aztán a harmadik, negyedik, ötödik . . . s a többi jóbarát, mindannyia egy-egy szép emlékkel kötve a jelenhez s egy-egy szép emlékből születve a múltban. A kvaterkák kezdenek élénkülni, az erek pezsgeni; az ajk beszédesebbé, a szív közlékenyebbé válik. A lég is mintha folyton hevültebbé, izgatóbbá lenne, s mintha ambróziás szárnyak legyezgetnék az arcokat, hogy azok még vidámabbak, még örömteliebbek legyenek. Lejárja magát a toaszt is. Hej, de minek is az a sok jókívánság, mikor úgyis tudja mindegyik, hogy a baráti szív mindig az élet legszebb örömeit óhajtja, kívánja barátja körül látni. S mikor a szív csordultig van örömtől, boldog megelégedéstől, akkor fölzendül az ének, a dal. „Az alföldön halászlegény vagyok én, Tisza partján kis gunyhóban lakom én. Szőke kis lány, jöjj be hozzám pihenni, Öreg anyám majd gondodat viseli.* Meg az a másik, hogy: „A virágnak megtiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha jő a szép kikelet; Kikelet a lány, virág a szerelem, Kikeletkor virítani kénytelen. Ragyogj reám, boldogságom csillaga, Hogy ne legyen életem bús éjszaka; Szeress engem, szivem gyöngye, ha lehet, Hogy az isten áldja meg a lelkedet.“ S az a kis lány talán ott hallgatta, virágai közt, a kedves dalt, melyet tőle tanultam el az utolsó betűig. Azóta tán ő rég elfeledte, s ha még egyszer visszavarázsolhatnék arany ifjúságunkat, nekem kellene megtanítani az egykor annyira szeretett, oly kedves bájjal énekelt dalra őt. A jó barátok kedve most pezsdül föl igazán, mikor borról, szerelemről szól az ének. És szól a kivilágos kiviradtig, mondaná F, barátunk, de én csak „hajnali kakasszóig“ mondom. Bizony, alig hogy megtudunk egymástól válni. Már szürkül az ég, alsó fodrain aligalig pislog egy csillag, az is alig várja, hogy fölváltsa őrállásában az erre jobban rászületett nap uram. No még egy kvaterja! És még egy búcsúdat, aztán a kis szoba üres lesz ismét. A jó barátok egy szép este emlékével gazdagabban oszolnak szét. Magam maradok ismét. Alig távoznak azonban el, valaki, aki tán visszajött közülük, erősen kopogat ajtómon. — Te vagy P . . . . a ? Eközben mintha messziről jött idegen hangok nyergelték volna meg füleimet. Fölriadtam, —.fölébredtem. — Nagyságos úr, én vagyok, a Panna, a cipőért jöttem. — No, hogy forgasson meg, akit legjobban szeretsz, úgy, a mint hajdanáben a szélmalom Sancho Pauzát — hát így köszöntöd te reám — ezt a drága, szép napot?... Hja! elmúltak azok a szép napok , de hát mikor átálmodni is oly szép azokról! Pap hal mi, a legerélyesebb föllépésre. Erre annyival inkább szükség volna, mivel ama botrány hősei és elvtársaik már most is úton-útfélen kérkednek, hogy ismételni fogják eljárásukat mindenki irányában, aki Belgrádban elég bátor hangsúlyozni magyar érzületét. Vannak bizonyára Szerbia fővárosában is körök, amelyek határozottan elítélik ez emberek üzelmeit. Fájdalom azonban, hogy ép a bíróságok s a rendőrség vannak szaturálva az omladinához tartozó szerb exakádokkal, akik minden kínálkozó alkalmat megragadnak monarchiánk és főleg Magyarország iránti ellenszenvük kitüntetésére. A helybeli osztrák-magyar alattvalók körében nagyon élénk tehát az óhaj, hogy a szerb kormány ezen üzelmek megszüntetésére szoríttassék. És azért fölmerült az eszme, hogy egy küldöttség menesztessék Budapestre és Bécsbe, hogy előadja illetékes helyen panaszait s kifejezze azon kérelmet, miszerint a kormány az eddiginél nagyobb oltalmban részesítse Szerbiában élő alattvalóit. . .^r.. .- Vegyes. * Belgrádi osztrák-magyar alatt*valók küldöttsége. Olvasóink ismerik azon brutális inszultust, a melynek dr. Kiss György orvos hazánkfia volt kitéve pár héttel ezelőtt Belgrádban szerb tanárok s egyéb az ottani „intelligenciához“ tartozó egyének részéről. Belgrádból most a „Közv.“-nek ez ügyre vonatkozólag a következőket írják : Dr. Kiss még mindig nem kapott elégtételt a szerb hatóságok részéről s aligha is fog kapni, hacsak a bécsi külügyi hivatal nem foglal ez ügyben állást s nem utasítja helybeli diplomáciai közegeit * Egyveleg. „Aprópénz“ cím alatt a “Hon* a következő jól vert aprópénzeket osztogatja a takarékpárt kínlódó lapjainak. * Úgy vagyunk mi az ellenzéki journalisztikával, mint a mesebeli molnár a szamarával, ha ráülünk is baj, ha ránk veszszük is baj. Előre megírták, hogy mint fogunk mi szabadelvűek kisietni az indóházhoz „ Andrássynak a talpát nyalni.“ A „P. N.“ cicerós vezércikket hallucinált róla. Milyen csuszás-mászás lesz ott! Három reportert küldtek e jelenet karrikirozására. Aztán senki sem ment ki közülünk Andrássy fogadtatására. A három reporternek nem volt mit följegyezni mást, mint hogy Andrássynak szürke kabátja volt, meg fekete nadrágja. Hogy milyen ízű volt a csizmája ? arról nem referálhattak. Azért e „Pesti Napló“ cicerós cikke csak benne maradt a lapban, az ő oláhjainak meg kell enni a szappant, ha már elkészült. Hanem a „Magyarország“ dühös lett s telepotyogatott három hasábnyi kárbaveszett vezércikk helyét a mi háládatlanságunk hulladékaival. Milyen cudar, háládatlan ez a szabadelvű párt Andrássyhoz! Nem ment ki eléje tömegestül, s ezzel megtapított egy szakajtókosár vezércikket, amin már egy hét óta rajta ülnek a kotlósok. — Úgy látszik azonban, hogy Andrássy megbocsátott a hálátlanságért , mert másnap már Tiszával együtt jött föl a szabadelvű körbe, beírni magát 298-ik tagnak. „Nagyszerű éljent bőgtek neki!“ (Írja a „Magyarország“). Persze, hogy „bőgtünk.“ Mikor 297 ember kiált éljent, az bőgés; mikor csak 37 kiáltja, az csak bőge tés. * Végképen nobilis dolog pedig az, hogy az egyesült ellenzéki lapok mily diadallal érvelnek a szabadelvű pártnak olyan tagjaira, akiket anyagi balesetek lesújtottak. Igazi francia modor: honneur au malheur! Hanem hát eszünkbe jut róla az egyszeri zsidónak a mondása, akinek egy gavallér azt vágta a fejéhez, hogy „Sie Lump!“ — „Herr Baron, Sie sind auch noch kein Papier!“ De a legszebb mindannyi között a „Neues P. Journal“ okoskodása, mely igy hangzik: „Andrássy volt Bécsben Tiszának leghatalmasabb barátja és támasza; most pedig azért jött le Budapestre, hogy legfélelmesebb ellensége és megbuktatója legyen.“ — Szép tudomány az a logika! KÖZGAZDASÁGI ROVAT. — A phylloxera Magyarországban. Vasárnapi számunk ezen rovatában említettük, hogy a phylloxera föllépése Kassa és Peér községek határában pusztít, újabban meg Nagy-Károly és Szatmár-Németi városok határában konstatálták föllépését. A földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium a nevezett városok határából a szőlőtő és összes részeinek továbbítását szigorúan eltiltotta s ez irányban a közlekedési vállalatokat utasitotta. A nevezett minisztérium a phylloxera továbbterjedésének meggátlása végett tett intézkedéseiről az összes törvényhatóságokat értesíté. Felelős szerkesztő : Stagy Sándor, MMHBilint Nyiktér. Van szerencsém a n. a. közönséget, különösen pedig ügyfeleimet értesíteni, hogy mától kezdve ügyvédi irodámat és működésemet itthon, Szegeden (kézműves-bank épületben, földszint) ismét megnyitottam és folytatom. Szeged, 1879. október 14. tisztelettel Kalmár István 516—1 ügyvéd.