Szegedi Híradó, 1881. július-december (23. évfolyam, 147-298. szám)

1881-11-02 / 250. szám

gálatot megejtette. Később Sordovány törvény­­széki jegyző is a helyszínére ment a törvény­­széki orvossal s a tényállásról jegyzőkönyvet vett föl. Hoffman tegnap még élt és eszméleté­nél volt, beszélni azonban nem tudván, kihall­gatni nem lehetett: integetések utján a rendőr­biztost és a törvényszéki jegyzőt arról iparko­dott meggyőzni, hogy borotvával gyilkosságot követtek el rajta. Erre enged következtetni az a körülmény is, hogy mind a két karján több vágás van. Ezek ellenében azonban nyomós ténykörülmények állanak, a­mikről alább szó­lunk. A szerencsétlen ember ma reggel 6 órakor meghalt. Nejét és egy asztalos legényt, a­ki­vel neje állítólag tiltott szerelmi viszonyban volt, a rendőrség a vizsgálat alatt fölmerült gyam­okok folytán letartóztatta.­­ Hofmanné és ennek 15 éves leánya azt állítják, hogy Hoffman öngyilkosságot követett el. A valósá­got a vizsgálat további folyama van hivatva földeríteni. Úgy értesültünk, hogy a letartózta­tott asztalos legény több tanúval beigazolta volna, miszerint a véres tett elkövetésekor lakásán tartózkodott. Másrészről a tett szín­helyén semmi körülmény nem mutatott arra, hogy a gyilkosság eseténél önvédelem, dulako­dás történt volna, a­mi gyilkosság esetében, tekintve a többszörös sebzést, szinte elképzel­­hetlen. Az ember nyugodtan feküdt ágyában, letakarva, véresen, de azonkívül sem az ágy­neműn, sem a padlón vagy egyebütt vérfoltot nem találtak, sem annak nyomát. De a gyor­san vizsgálat alá vett asztaloslegényen, a vélt gyilkoson, sem találtak semmi legkisebb gya­nús jelet, a­mi a véres tett elkövetésére en­gedne következtetést. — Az eset, mint látszik, nagyon rejtélyes. Óhajtandó, hogy a vizsgálat biztos feleletet adhasson a kérdésre: gyilkos­ság vagy öngyilkosság áldozata-e Hoffman ? — Az állami építési kölcsönök esedékessé vált kamat- és tőketörlesztési rész­letei fejében a múlt hó folyama alatt 37,302 frt 79 kr, késedelmi kamatok fejében 4 frt 35 kr, a tartalék­alap javára eső 6 százalékos járulékok fejében pedig 10,844 frt 51 kr folyt be a helybeli kh­. adóhivatal pénztárába.­­ A szegény tanulók segélye­zésére legutóbbi lapunkban kifejezett kére­lem már­is visszhangra talált emberbaráti ér­zületű közönségünk körében. Ma délután már kegyes adakozók többrendbeli ruhaneműt küld­tek be a szegény lerongyosodott kis­gyerme­kek számára. Az adakozók neveit a segélyező bizottság meleg köszönetének tolmácsolása mel­lett említjük itt föl, és melegen kívánjuk, vajha a jó példa szélesebb körben követőkre találna. Mai napon a következő adományok adattak át a bizottságnak : Aigner József úrtól 16 ka­bát, 12 nadrág, 4 mellény, és 9 föveg; H­u­s­z­k­a Ödön úrtól 1 kabát, 1 föveg és 2 pár harisnya. — Ajánljuk az emberbarátias ügyet nemesen érző közönségünk további szi­kes támogatásába. — Az iskoláztatási bizottság ma d. u. a főgymnáziumi épületben kiosztást tartott a szegény tanulók közt. A rosz időjá­rás miatt ez alkalommal csak kevesen jelentek meg. Kiosztatott 8 pár cipő és 12 pár csizma. A csizmákat 34 frt 40 krért, a cipőket 9 frtért vásárolta be a bizottság. — A p e t r ó­l­e­u­m-l­ám­p­a-v­il­á­g­í­­tási vállalatra beérkezett ajánlatok közül, a számvevőség kiszámítása szerint, Felmayer Hona ajánlata a legelőnyösebb, a mennyiben körülbelül 600 írttal olcsóbb, mint a többi ajánlatok. A tanács ennek folytán a kérdéses vállalatot Felmayer Ilonának adta át.­­ A felsővárosi szivattyút­e- r­e­l csak körülbelül három hét múlva lesz működésbe hozható. Addig a folyton tartó esőzés és a Tiszának már­is magas vízállása s rohamos emelkedése miatt a városban össze­gyűlendő belvizek eltávolítására okvetlenül egy szivattyúgépet kell a felsővároson azonnal al­kalmazni. Ez iránt az építészeti hivatal a tanácshoz már jelentést is tett és a gépnek a hajós­ utca keleti végén lévő főgyűjtő-csatorna beszálló aknájánál való fölállítását hozta javas­latba. A szivattyúgép 20 napi működésének költségeit az építészeti hivatal 1228 írtban irányozta elő. — Vendég zenekar lép föl nálunk holnap, csütörtökön, a Próféta vendéglő étter­mében, s pedig a Pongrácz Lajos kolozs­vári népzenekara, s a mely most nagyobb körutat tesz az országban s városunkat is út­jába ejtette. A vendég zenekart dicsérik. Ajánl­juk a közönség figyelmébe. — Dr. Goldschmidt György kórházi alorvos a városi kórházban volt eddigi lakásá­ról a Laudon-utcában lévő saját házába költö­zött át. TÁRCA. A szerelem áldozatai. Motto: A szerelem sötét verem. A pái fürdő úgy kies fekvésénél fogva, mint gyógyereje folytán igen szép látogatott­ságnak örvend. Díszes épületeiben kényelmes lakások van­nak a vendégek rendelkezésére, a melyek na­­gyobbára termekkel, verandákkal és erkélyek­kel vannak összekötve. Egy ily nagyobb la­kást birt­ott már évek óta özv. Bogárfalviné ő nagysága, a ki nem kis fényt fejtett ki a fürdővendégek közt s a kinek fényesen sike­rült estélyei a napi társalgás tárgyát képezték. Szép barna nő volt. Még az irigység sem talált volna hibát rajta. Nem csuda hát, ha estélyeit még főrangú személyek is látogatták, annak dacára, hogy őt magát, vagy költekezé­­nek forrását közelebbről ismerték volna. Azokon a napokon, a melyeken estélyt nem adott, néhány bizalmas barát élvezte az Ő kellemes társaságát s a bensők kedélyes tár­salgása legtöbbnyire éjfélig is elhúzódott. Egy szép nap estéjén három egyént lá­tunk a verandán Bogárfalviné társaságában, gróf Huttin, a" híres sportmann, törvényszéki biró, Fekete Sándor, egy gazdag bankár fia, s Bogárfalviné unokaöcscse, Kassai Károly. A társalgás — mint az ilyen szellemes hölgy társaságában gyakran lenni szokott — a szerelemről folyt, itt-ott egy kis geológiai tudománynyal fűszerezve. — Látja azt a csillagot, nagysád ? — kérdé Huttin. — Melyiket ? — mert én most igen sok csillagot látok. — A holdtól balra. — Azt a fényeset ? — Azt. — Nos ? . . . — Az a szerelem csillaga — felelé Huttin. — Én azt hiszem, minden csillagnak van egy földi lakója, vagy jobban mondva, minden embernek van egy csillaga az égen. — Értesítés. A „szegedi kereskedő­­ifjak önképző és segélyző­ egyesületé“-nek tag­jai ezennel értesittetnek, miszerint dr. Kovács József és dr. Kőhegyi Mór urak szives föl­ajánlása folytán, előforduló esetekben, az utolsó évnegyedi tagsági díjról szóló nyugta előmuta­tása mellett­­ nevezett orvos uraknál díjtalan gyógykezelésben részesülhetnek. Kelt a szegedi kereskedő-ifjak önképző és segélyző-egyesületének f. évi október hó 30-án tartott választó. üléséből. Zeisler Henrik, hely. jegyző. S­z i­n h­á­z. Szomorú napokat él a szegedi színház, mint maga az egész város. Vagy két hete alig láttunk napot, egy hét óta pedig szakadatlanul esik, éjjel-nappal. Kivévén a belváros kövezett utcáit, a közlekedés mindenütt óriási nehézsé­gekkel jár nappal is, éjjel pedig lehetetlen. — Valóságos heroizmus kell hozzá, hogy valaki csak a harmadik utcáig menjen alkonyat után. És még ezer más baj : járvány, betegségek, a gonosz időjárás gyászos szülöttjei. Ma még az egészséges ember is kedélybeteg. Lehangolt mindenki, közönség és színészek egyaránt. A színtársulatnak egy negyedrésze beteg vagy be­teges , de azért becsülettel igyekeznek helyt állani — az üres padok előtt. Mert hogy ily körülmények közt az üres házak egymást érik, az természetes; az ellenkező beválnék csuda­. Az közös csillag, nagysád, mert a­mint mondom, az egy közös emberi érzelemnek, a szerelemnek csillaga. — Úgy ? De föltételezni csak szabad ? . . ! És én elég önző vagyok, hogy ama fényes csillagot az én csillagomnak tartsam. — Helyes! — szólalt föl ábrándozásából Fekete. — Akkor az a kisebb, de szintén ragyogó csillag, mellette balról, az enyém — válaszolt Huttin. — Hát az öné, Fekete úr, melyik lehet? — Ha föltételezni szabad, akkor az enyém a nagyságétól balra az a halvány csillag. — Miért épen az ? — Gyermekkorom óta unalmas estéken mindig abba a csillagba merengtem . . . Épen tizenkettőt ütött az óra s a kis tár­saság osztani kezdett. Huttin gróf, a ki szin­tén készülőben volt, még néhány szóra hátra­maradt Bogárfalvinéval. — Hát még mindig könyörtelen ? Nem veszi tekintetbe fájdalmamat, szenvedéseimet?... — Föltételeimet ismeri. Ha egy oly dia­­démot hoz, mint Szerencsés bárónéé, akkor megengedem, hogy szeressen — válaszolt Bo­gárfalviné, miközben csábító mosoly játszado­zott njakán. — Hisz lakásomon van, épen ma érkezett meg. Holnap elhozom ! — Ha elhozza, szavamnak állok. — Hátha azonnal hoznám ? . . . — Megvárom. A gróf elsietett, s alig telt el negyed óra, midőn a diadémmal kezében Bogárfalviné előtt állt . . . Bogárfalviné meglehetős közönyösen vette át a drága ékszert s azt egyik szekrényébe vetté . . . Midőn a gróf távozni készült, akkor futott le az égről az a csillag, melyet a ma­gáénak mondott. — Ne nézze — szólt Bogárfalviné — az ön csillaga ebben a pillanatban hullott le az égről ! A gróf megborzadt, de azért meglehetős nyugalommal szólt: — Az égről letűnt csillagom, de helyette a földön ragyogóbb csillagot találtam — benned !­nak, de hát persze a csudák kora lejárt. A­ki a helyzetet ismeri, azon bámul, hogy még mindig van akkora közönsége az előadásoknak, hogy azokat nem kell beszüntetni. De elég a lamentációból, szóljunk pár szót a hétfői előadásról: „Sheridan“ színműről. — Régi jó darab, rokonszenves, jól rajzolt ala­kokkal s hatásos jelenetekkel. Ha a főszerep jó kezekben van s a többi előadók csak leg­alább a jó középszerűség színvonalát elérik, a darab nem tévesztheti el hatását , a hétfői elő­adásban azonban csak egyes jelenetek hatot­tak, a darab mint egész elesett. ■— A nem irigylendő érdem pedig e részben első­sor­ban Fenyvesit illeti, a­kinek száraz ke­délye semmikép sem való a francia emig­ráns szentélyesítéséhez . —­ehez a lényeges alanyi fogyatékhoz járult a finomság és routin teljes iránya. Mindezeknél fogva a darab egyik fő és kiválóan kellemes alakja elcsenevészett a tehetetlenség lapályában s igy maga a da­rab is összhatásában lényeges csorbát szenve­dett. Ez irányban méltóan segédkezett neki V­é­c­s­e­i Anna, a ki O’Donner Zsuzsánna kedves szerepét teljesen tönkre tette — példát­lan hanyagságával. Ha nem tudnánk, hogy Vécsei Annában van tehetség, a mit nagyobb szerepekben már nem egyszer kimutatott,­­ akkor ez után a szereplése után azt monda­nánk neki: hagyja el a színpadot, mert ott nincs mit keresnie. Így azonban figyelmeztet­jük, hogy ő nem olyan „nagy művésznő“, a­ki kisebb szerepeket fumigálhatna, vagy csak akkor játszhatná meg szerepeit, ha kedve tartja. Az indispozíció sokat tesz, de annyit nem tehet, hogy még szerepének külső for­máira se ügyeljen, így pl. ő már régen álldo­gált Spencer lorddal szemben, midőn Sheridan berohan és azt kiáltja: „Kelj föl!“ Persze hogy a jelenés porba hullott. A többi szereplők, Sheridan­­ Temesváry­­val élükön, becsületesen helyt állottak, de két lényeges szerep elesésével a darab sikerét nem vívhatták ki. Színházi hírek. Holnap, a hirdetett „Agglegények iskolája“ helyett — közbejött megbetegedés miatt — „Aszalai uram leányai“ vígjáték kerül színre. — Szombaton operett­­újdonság lesz: .Donna Juanita“, a mely­nek előadásánál már a megérkezett uj zene­eszközöket fogják használni. Irodalom. — Nemzeti könyvtár. Aigner La­josnak e szép vállalatából ismét megjelent 6 füzet, a 87—92., vagyis az uj folyam 7—12. füzete. Ezekben befejeztetik Vaj­da János összes költeményeinek első kötete (kisebb köl­temények) és megkezdődik a második kötet (elbeszélő költemények) ; ezenkívül jön folyta­tása B­eőthy László összes műveinek és Va­k­o­t Imre becses emlékiratainak, a roelyek 2. füzete az eperjesi életből sok igen érdekes rész­letet tartalmaz. Ajánljuk olvasóink figyelmébe és pártfogásába e szép és olcsó vállalatot. — Előfizetés 12 füzetre 3 forint 60 kr. — A Magyar Nyelvőr. Szerkeszti S­z­a­r­v­as Gábor. A jelen szám kiválóan gazdag. Három nagy­érdekű cikket találunk benne kitűnő nyelvészünktől, Szarvastól. Kettő polemiko-szatirikus és igen elmésen van írva, az egyik tisztán tudományos és a szófejtésekkel Másnap reggel egy borzalmas esetre ébred­tek a pái fürdővendégek, mely esett a fürdő jó hírnevét is csökkenteni látszott. Szerencsés bárónőt meggyilkolva s vérében fekve találták. A rémhír futótűzként terjedt s kínos meg­lepetést szült. Voltak olyanok is, a­kik a für­dőt azonnal elhagyták, a legnagyobb rész azonban úgy tett,­mintha mi sem történt volna; pár napig beszéltek a meggyilkolt egyéniségéről s a borzalmas esetről s azután éltek úgy, mint azelőtt .... Még a gyilkosság napján délután meg­jelent a mai rendőrfőnök s a tényvázlat föl­vétele után a fürdőszolga személyzetét hall­gatta ki. A vallomások összegezésénél kitűnt, hogy a gyilkosság éjjelén Bogárfalvinét látták a bárónő folyosóján, ennélfogva a gyanú a szép hölgyre esett, a­kit a rendőrfőnök azonnal le­tartóztatott. Különös eset, a bárónő személyes ellensé­geskedésnek lehetett áldozata, legalább ezt engedi hinni az a körülmény, hogy a bárónő pénze és vagyona érintetlen maradt. Az ilyen titokzatos bűneseteknél­ a vizsgála­tok rendszerint hosszú ideig elhúzódnak ; itt ellenkezőleg történt, a fürdő tulajdonosa 5000 frtot ajánlott föl a mai törvényszéknek, ha a tettest kinyomozza s érdem szerint megbün­teti. Innen magyarázható, hogy a bűneset tár­gyalása már néhány napra a gyilkosság elkö­vetésének napjától megtörtént. Nagy közönség gyűlt egybe a mai tör­vényszék tárgyalási termében s izgatottan várta annak lefolyását. A vádlott nőt bevezették. Arca halvány volt ugyan, de még mindig szép, sőt ily hal­ványan most még csábítóbb, mint valaha. Nyu­godtan lépett a törvényszék elé s az elnök kérdéseire oly szilárdan, kimerítőleg válaszolt, miszerint a jelenlevők egy harmada ártatlan­nak hitte. A törvényszék azonban máskép ítélt : a nőt bűnösnek mondta ki s halálra ítélte. E pillanatban izgatottan lépett a tör­vényszék elé egy sugár fiatal ember s e szava­kat mondá: — Ez a nő ártatlan, a bűnös én va­gyok ! ... Általános bámulat fogta el a törvényszék tagjait, a hallgatóság pedig tompa morajt hal­latott. Mindenki azt hitte, hogy a fiatal ember A tanú. (Folytatás.) Hogy a kerepesi­ uti megható jelenet ne maradjon drámai rejtély: sietek megmagya­rázni az érzékeny ölelkezés okát és bemutatni előttünk még ismeretlen egyik hősét. Ez nem más, mint Ecsery Laci, kömlődi fiatal földesur, tőrül metszett példánya a romlatlan erényű vidéki magyaroknak. — Jó gazda, még jobb agarász, de legeslegjobb mulató cim­bora. Számos fényoldalaiból még csak azt tar­tom méltónak fölemlíteni, hogy kitünően kezeli a farblit. Ecsery Laci különben B a­r­a­k­o­­n­y­i Nikinek kedves régi pajtása. Csakhogy mióta Niki felesége rábeszélésére Budapestre tette főhadiszállását : azóta a két jóbarát nem igen élvezheti az együttlét örömeit, vagyis nem igen „kóstáltathat“ és „beszerélhet“ egy­másra. Laci évek óta nem volt már a fővárosban, s azóta nem is találkozott Nikivel. Most vélet­lenül összejöttek a kerepeai­ uton. Innét azon megható jelenet, mely a járó­kelőket ingyen bámészkodásra csődíté össze. Barakonyi Niki örömében egészen el volt ragadtatva, a­mint fölismerte Lacit, hanem azért akár előre megmondhatta volna, hogy e viszontlátás örömei ismét valami malőrt hoz­nak fejére. Úgyis volt. Amint a drámai ölel­kezés második porciója következett és Niki szélmalomtelepként hadonázó karokkal neki­ment a régi jó cimborának : egy tejeskofa ke­zéből kiütötte a köcsögöt, a köcsög pedig repülésében betörte a mellettük levő ékszer­árus - bolt kirakatát s az összetört üveg­tábla csörömpölése mellett egészen ép eleven­ségben szállásolta be magát az arany nyak­ékek és remoutoire-ok közé. A kofa a kiöntött tejért, az ékszerész a bezúzott kirakat miatt csapott nagy ordítozást, és a duettben folyta­tott csatalárma félbeszakíta a viszontlátás örö­meinek erupcióit. — Várj, Laci, hadd számolok ! — mondá Niki mélabús rezignációval. Tudtam én, hogy nem jó lesz ezen a ménkű kerepesi­ uton járni. Az egész utca tele van tejes köcsöggel meg üvegtáblával. Aztán meg irtóztató módon hosz­­szú is az utca s igy az embert sok helyen utólérheti a malőr. Rendbehozatván a financiális differenciák, többé mi sem gátolta a két jó barátot, hogy m­ég egyszer végigcsudálják egymást. Aztán édes érdeklődéssel indult meg a kérdezősködés az otthonlévők felől s azon fontosabb esemé­nyekről, melyek legutóbbi találkozásuk óta történtek. Niki volt az első, a­ki megeresztette a dialógot: — Hát mi járatban vagy idejönt, cimbora? — Ökröket hajtattam a vásárba, aztán egy füst alatt fölhoztam a követünknek a man­dátumát, őrült s őrjöngésében önmagát vádolja. A fiatal­ember azonban csakhamar az ellenkezőről győzte meg hallgatóit. Elbeszélte a gyilkolás lefolyását s oly élénk színekkel ecsetelte azt, hogy mindenki elhitte, hogy a gyilkosság más­ként nem történhetett. Ily körülmények közt a vádlott nőt föl­mentették, ellenben az önmagát vádoló fiatal­embert kötél általi halálra ítélték. A közönség közt ismét tompa moraj volt hallható. Senki sem akarta hinni, hogy a gaz­dag bankár fia , Fekete Sándor legyen a gyil­kos s a közönség kételyét a gyilkosnak az a vallomása sem oszlathatta el, mely szerint a gyilkosságot szerelemféltésből hajtotta végre . . . Egy héttel ez események után nagy nép­csoport vette körül a törvényszék udvarában fölállított bitófát. Csakhamar megjelentek a tör­vényszék hivatott közegei és a gyilkos. Ez utóbbit négy szuronyos katona kisérte. A biró az ítéletet fölolvasta s az elitéltet a bakó ke­zébe adta. Midőn a hóhér a hurkot az áldo­zat nyakára adta, gr. Huttin törvényszéki biró fölkiáltott: „ — Elég ! . . . O, nem bűnös ... A gyilkos én vagyok ! . . . Oh ! mentsétek meg őt! men . .. tséltek meg ! Késő volt, az áldozat már kiadta lel­két . . . ■ . A törvényszéki biró megőrült s mély ho­mály fedné a gyilkosság elkövetőjét, ha vélet­lenül néhány hét múlva kétrendbeli fölfedezés teljesen föl nem deríti az ügyet. Az ártatlan Fekete iratai közt ugyanis találtak egyet, a­melyből kiderült, hogy szerelme vitte az önföl­­áldozásra, a­mely életébe került: Bogárfalvinét szerette. Másfelől pedig megtalálták azt a dia­­démot, Bogárfalvinénál, a mely Szerencsés bárónőé volt s a melynek történetét Bogár­­falviné híven elmondta, a miből kiderült, hogy a gyilkos Huttin gróf volt. A szerelem vitte a borzasztó lépésre. Gr. Huttin szerelemből gyilkos lett, Fekete pedig szerelemből föláldozta életét. Mily különböző két áldozat — de mind­kettő a szerelem áldozata! Pollux­ foglalkozik. Kivüle még S­z­i­l­a­s­i Mór , V­o­­­j György, Katona Lajos és Simonyi Zsigmond ír­tak nagyobb közléseket. Igen gazdag a füzet apróbb köz­lésekben a népnyelv köréből .Vannak benne szólásmódok, közmondások, babonák, tájszék, helynevek és népromán­cok. A jelen füzet is bebizonyítja, hogy a szerkesztő nem a szaktudósok szűk körének, hanem az anyanyelve iránt érdeklődő művelt hazai közönségnek szerkeszti vál­lalatát. C­ssurzn­ojls-

Next