Szózat, 1924. november (6. évfolyam, 243-267. szám)
1924-11-01 / 243. szám
külpolitikai passzivitása és eredménytelensége aztán megpecsételte sorsát: így került a konzervatívok és liberálisok veszekedéséből győztesen ki MacDonald kormánya. A munkáskormány helyzete azonban állandóan egy hajszálon függött s ez a hajszál nem is tartott sokáig. Most az új választások csak visszalódították a szocialista pártot abba a helyzetbe, mely belső erőinek megfelel. Nem kétséges azonban, hogy a munkáspártnak még nagy szerepe lesz a jövőben is, ezzel a vereséggel végleges legyőzetése még koránt sincs betetőzve. Ellenkezőleg, a liberálisok megsemmisülésével Angliában folytatódik a társadalmi erők gyülekezése a jobbszárnyon és a balszárnyon egy végső leszámolásra. Ez a leszámolás elkerülhetetlen. Ha a német birodalom belső átalakulását figyeljük a forradalom óta, ott ugyancsak megsemmisülni látjuk az úgynevezett demokratákat, akik nagyban és egészben az angol liberális párt eszméit és felfogását képviselik (habár a német demokraták sokkal erősebben vannak a zsidó bankkapitalizmus hatása alatt), így semmisült meg az olasz liberalizmus, előkészítvén a maga dekadenciájával a fascizmus és kommunizmus nagy mérkőzését, amely a fascizmus diadalával végződött. Az aranyközépút politikájára rossz világ jár mindenütt a föld kerekén, azai természetes is, egyenesen következik ez abból a nagy világkrizieből, amelyben ma az egész műveit emberiség vergődik. Csak határozott, élesen körvonalazott és zárt világnézeti alapra helyezett rendszerek állhatnak meg a mai válságos társadalmi helyzet ingoványos talaján, olyan rendszerek, melyek e fölé az ingovány fölé legalább cölöpépítményeket tudnak verni, mert megvannak hozzájuk a cölöpeik is, megvan a határozott akaratuk és megfelelő erejük is. Liberális sátrakat ingoványra nem lehet húzni. Nemcsak Stobhouse könyvéből, mely pedig védőitalnak készült, látjuk világosan kidomborodni a liberalizmus sírfeliratát: meghalt, mert nincsenek új eszméi, h hanem az angol választások és annak politikai előzményei is ezt igazolják. Lloyd George boszszus és gúnyos vezércikkekben dögönyözte meg nemrégiben a konzervatívokat és komoly reményeket fűzött a munkáspárt új rendszeréhez. Keservesen csalódott a reményében s ezt nem restelle be is vallani. Utóbbi publicisztikai írásaiban már a legélesebben foglalt állást MacDonaldok ellen és nem csinált titkot abból, hogy a konzervatívok győzelmére számít, nem a maga pártjáéra. A liberálisok mintha félig-meddig önként adták volna át a teret a konzervativoknak s minden jel arra mutat, hogy nagy elégtétellel könyvelik el évszázados ellenfeleiknek mostani döntő győzelmét. Az a körülmény, hogy még Lloyd George is inkább azzal harcol a munkáspárt ellen, hogy engedi előtérbe nyomulni a konzervatívokat, mint a maga programmjával, világosan mutatja, hogy a liberálisok már legfeljebb defenzívára alkalmasak, offenzívára pedig azért nem, mert az élet nagy problémáit nem ők, hanem a másik két párt képviseli. És hogy mennyire a másik két párt öleli fel magában az angol birodalom életbevágó nagy kérdéseit s mennyire minden kérdést felölel magában baloldalon a munkáspárt rendszere, jobboldalon a konzervatívok rendszere, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a konzervatívokra nemcsak a mezőgazdasági munkásoknak kevésbé megszervezett, kevésbé erős és jobban befolyásolt rétege szavazott, hanem nagy tömegekben ipari munkások is. Ez azt mutatja, hogy a munkáspárt kormányában való csalódásuk után még az ipari munkások is jórészt a konzervatívok szociálpolitikájától várják inkább sorsuknak jobbrafordulását, mint a szocializmus agyrémeitől, túlzásaitól és merev osztálypolitikájától. A konzervatív és liberális elnevezés egyébként ma már inkább történelmi jelentőségű, mint a valóságot s e pártok belső tartalmát kifejező. Valamikor, egy jó évszázaddal ezelőtt a loryk mereven ragaszkodván a lelkében még sok tekintetben feudális angol nemzet tradícióihoz, nehezen alkalmazkodtak az angol gazdasági forradalom és a gyors ütemben fölfelé törekvő kapitalista termelési rend eredményeihez s a velük szervesen összekapcsolódó társadalmi változásokhoz. A jogegyenlőségen s a szabadkereskedelmen felépülő új társadalmi rend új, liberális eszmevilágával szemben a régi értékek és intézmények konzerválását akarták. Ma megcserélődtek a szerepek: a wighék az idők folyamán elavult liberális dogmákhoz ragaszkodnak csökönyösen, de semmi újat nem tudnak nyújtani a jobb sorsra váró és megkínzott emberiségnek. Viszont a konzervatívok azok, akik a nemzeti és faji imperium gondolatából kiindulva e cél érdekében az angol nép és történelem minden nagy értékét és tradícióját felhasználva mernek is, úgy látjuk, tudnak is uj bort önteni a régi tömlőkbe. Arany középút ? Liberalizmus? Ezekkel az ásatag semmitémondásokkal csak Magyarországon lehet még kormányozni. Ha ugyan kormányzásnak mondható az, amit e szomorú országban ma annak hívnak. — Valami tisztességes feltérnép kellene házadba, — mondó a tűzhely fellobbanó parazsánál melegedve — olyan személy, aki szent türelemmel viselné szeszélyeidet, amelyek tisztás koroddal járnak s nem mondhatók csekélyeknek. A borkereskedő megenyhiten pillantott fel.— Szerű személy? — vélte. — Abban igazad lehet, hogy ilyesvalami kellene, de honnan vegyek efféle szent asszonyt? Vagy te tudsz? A ráncos boszorka csúnyán nevetett. Hasa rengett belé. — Mira mindent tud, ha akar — vetette szét a lábait s tenyerei kifordultak. — Ma jó napom van, — dünnyögve elkomolyodva — s szivem megmozdult irányodban, ami ritkaság. S egy csöndes perc múlva, miközben arca megfeszült, mint a pergament: — Segítségedre leszek, — vinnyogta nem a rendes hangján — s lehozom neked szent Juliannát, e város boldogságos szüzét, kinek szobra a piactéren áll s emléke a legtisztább asszonyi tulajdonságokkal ékes. Harpagonban felgyönyörlött a kivételes szerencse kéjérzete. — Ő, Mira, mivel hálálom meg temérdek jóságodat, — hebegte eltelten s fölkelt zsámolyáról. Mira azonban annyira izgatott volt, amint sajátságos rángások vonaglottak át nem kívánatos testén, hogy attól lehetett tartani, hogy minden pillanatban itt teremhet az ördög, — ezért hát Ilarpagon egy világért sem kérette magát, mikor a nyavalygó vénasszony távozásra szólította, mondván, hogy csak menjen nyugodtan haza, a szentet már szobáiban fogja találni. . . ... Julianna, ti városka védőszentje, a legendák szerint egykor öntestével hárította volt el népéről a végveszélyt azáltal, hogy a barbár ostromlók vezérének sátrába lopakodott s a vezért mérgezett tőrével halálra sebezvén, ő maga ugyan az őrök dárdái között lelte végét, a hódítók seregét azonban tettével elvonulásra késztette. A hitrege nyájas, emberszerető lélekként tisztelte, aki történetének tanúsága szerint bizonyára nem érdemtelenül részesült nemzedékek hálás áhítatában. El lehet hát képzelni a jó Ilarpagon megilletődését, mikor tüstént piaci házába menvén, ebédlő kamrájában találta a szent asszonyt, aki régi-régi, szijjal derekához fűzött barna köntösében, lábán ódivatú szandálokkal frissen és nyájasan állt meg előtte. — Házadba jöttem, — mondta kellemetes hangján, amely mindent jól ej rendezgető«», határozottan hangzott — eljöttem házadba, hogy megteremtsem itt azt, ami hiányzik... A borkereskedő egyik ámulásból a másikba esett. Számai pislogtak, mert nem tudtak valami csodálatos fényességtől szabadulni, anely a délien szép teremtés gazdag fekete hajkoronáján csillámlott, — előérzete azonban minden eddiginél nagyobb bajt gyaníthatott vele szive legmélyén. Fiz az érettel ix, derék asszonyszemély egyrészt félelmetesen hasonlított a piactéri szentséges Szoborhoz, másrészt oly elszántnak s céljait ismerőnek látszott, mintha megint végveszélyből kellene kiszabadítania "valakit. — Engedelmeddsel, kegyes jóttevőm — botorkáltak ki az illedelmes szavak öreg száján — kérlek, mondd, mi az, ami nézeted szerint, szerény házamból hiányzik s amit pótolni óhajtanál? Az uj asszony kritikusan hordozó körül fenséges szempilláit. — A puhaság vert tanyát otthonodban... Be nem láthatom, miért kellenek ezek a szőrrel bélelt székek, ezek a puha tapintású szövetek, a melegítő készségek, amelyekben borodat forrósitod, a buja szőnyegek, melyek csak arra lehetnek jók, hogy lábadat elkényeztessék s általában ez a sok limlom, amit bizonyára te magad készítettél magadnak — sokkal jobb ügyre méltó buzgósággal. A tölgyfass italhoz lépett egy karosszéket félrelökve, öntudatosan foglalt helyet a falócán. — Ezeket a csengő pohárféléket — intett a finom üvegekre — holnap kicseréljük. Egészséges ember a te korodban bulikomokból issza italát, tigrisbőrön alszik, ha van rá módja s neked van, azt látom, mert Isten kegyelméből jól elláttad magad kényelmedre szolgáló eszközökkel és tárgyakkal. Pirospozsgáson nézett a szótalan öregite, akinek rémületében a térdei reszkettek. — Látod, — vélte jóságosan — milyen roskatag öreg vagy, bár alig számlálsz hatvan esztendőt. Ez egyenes következése életmódodnak, melyből a férfias erények úgyszólván kihaltak... Holnaptól kezdve megváltoztatjuk napi beosztásodat is. — Most pedig ülj, kérlek, egyelőre ide mellém, a fapadra s lássuk, miben egyezhetünk jövőd tekintetéből. ...És Ilarpagon nagy engedelmesen odahuzódott a lóca szélére és határtalan tisztelet töltötte be, amely úgy zengett benne, mint egy katedrális hajóiban az orgonabugás. S a szent asszony — természetének teljesen megfelelő kötelességtudással s valami földöntúli éleslátással csak terveire tervezgette hajdani kedvelt városa e kései polgárának helyes és ésszerű életrendjét — s amint az idő telt, szegény jó öreg egyre kétségbeesettebben mondott mindenre igent, éjfél felé már babonás félelemmel nézvén jóakarója kemény szemeibe, — és azt várva, hogy a holsszü-hösszu éjnek lesz-e még egyszer vége? ... De jött a hajnal s a démon », szerencsére — visszakövetelte legkedvesebb cselédjét: — a szent asszony az első kakasszóval köddé vált — eltűnt. • "K.fT.-t— Istenem, — sóhajtott fel, mikor kétségtelen egyedüllétéről meggyőződött, valóban szivéből a borkereskedő —'Tre jó, hogy visszavetted. Be jó — hajtogatta gyermekes örömmel s mig megcsillapodott szeme szeretettel végigjárta kedvenc meleg szőnyegeit, poharait s polgári jóléte minden bizonyságát, erős fogadalmat tett magában, hogy a kedves szentnek — saját költségén — külön elefántcsontból szobrocskát állíttat a székesegyház legmagasabb oszlopa elé. —------------ „— — Újra bezárják a seproni főiskolát A soproni főiskola hetek óta húzódó ügye tegnap este befejezettnek látszott. Bár az ifjúság a kormány által kiszabott megalázó és megalkuvást kívánó feltételeket tegnapi nagygyűlésén visszautasította, küldöttségileg közölte a rektorral, hogy az előadások látogatását hétfőn újból megkívánja kezdeni. A kormány azonban mindenképpen meg akarja alázni az ifjúságot, s ezért, habár a soproni, ifjúság fegyelme és higgadtsága elég garanciát nyújt arra, hogy a főiskolán rendzavarások nem lesznek, megmaradt amellett az elhatározása mellett, hogy a főiskolát legalább egy színésziéivé bezáratja. A különös elhatározás, mely minisztertanácsi határozat alapján akar megfosztani többszáz magyar ifjút tanulási lehetőségétől, példátlanul áll egész kultúrtörténelmünkbe. Nem fogadható el az az indokolás sem, hogy a hallgatóság erőszakkal akarja távoltartani a főiskolától a két zsidó hallgatót, mert a soproni főiskolások egy ízben sem alkalmaztak erőszakot a két zsidó hallgatóval szemben. A soproni főiskola jogtalan bezárásával különben újból akié az az erő, azé a hatalom elve érvényesül. Csak azt nem értjük, mért kell ennek az elvnek állandóan is gyengébbekkel szemben érvényesülni? A kormány, ha mindenképpen erejét és hatalmát akarja fitogtatni, erélyeskedjen azokkal a bányavállalatokkal, melyek terorral akarták az ifjúságot eszmei és tradíciói feladására kényszeríteni. És ne feledje el azt sem, hogy mikor az ifjúság szájából akarja, kierőszakolni a kenyeret, tulajdonképpen az egész nemzet ellen vét. Az a kormány pedig, amely az ifjúságon keresztül egész nemzete ellen vét, elvesztette létjogosultságát. A soproni főiskola ügyében egyébként csak hétfőn kerül a sor végleges döntésre, mert előzőleg még minisztertanács elé kerül a főiskolai ifjúság logikus és érthető állásfoglalása.• A soproni diákok részére küldött adományok között dr. Lengyel Albert gyűjtését, 380.000 koronát sajnálatos tévedésből kétszer nyugtáztuk. Október 29-én és 31-én, így tehát gyűjtésünk végösszege nem 38,004,400 korona, hanem a tévedés levonásával csak 37,624,400 korona. Ezenkívül J. A. polg. iskolai igazgató ma 100000 koronát juttatott hozzánk. Gyűjtésünk végösszege tehát 37.724.400 korona. A gyűjtést folytatjuk. 1924 NOVEMBER 1 SZOMBAT