Tarsadalmi Szemle – 1968.
11. szám - Tudományos életünkből - Pataki Ferenc: Nevelésügyünk és a szociológia
TUDOMÁNYOS ÉLETÜNKBŐL Nevelésügyünk és a szociológia A konkrét szociológiai és szociálpszichológiai kutatások újjászületése nyomán valamennyi szocialista országban felserkent az érdeklődés a nevelésügy szociológiai összefüggései iránt. Az utóbbi években új és új kísérletek történtek a nevelésszociológia tárgyának körvonalazására, valamint rendszertani, konceptuális és metodikai problémáinak megoldására. A marxista pedagógiai gondolkodás — mint ismeretes— kezdeteitől fogva szigorúan társadalmi jelenségként írta le és elemezte a nevelést. Társadalmi funkcióját és történelmi alakváltozásait következetesen a maguk történeti és társadalmi konkrétságában igyekezett jellemezni, s a pedagógiai folyamat történéseit szociális viszonylatok dinamikus rendszereként fogta fel. Ez az átfogó, ha úgy tetszik nevelésfilozófiai szemléletmód Engels első írásaitól kezdve (Wuppertáli levelek, A munkásosztály helyzete Angliában) párosult a nevelésügyben lezajló jelenségek társadalmi meghatározottságának konkrét elemzésével, a társadalmi struktúra és a nevelésügy kölcsönhatásainak sokoldalú vizsgálatával. Csupán a marxista szociológia és szociálpszichológia átmeneti „törvényen kívüli" állapotával magyarázható, hogy a húszas években még oly termékeny tudományközi kapcsolatok a későbbiek során megszakadtak, s csaknem három évtizedes szünet után épültek ki ismét. A pedagógiai szociológia időszerűsége Két oldalról is érkeztek ösztönzések a nevelésszociológiai vizsgálódások kifejlesztéséhez. Egyfelől, az egy évtizede megújuló szociológiai (és szociálpszichológiai) kutatások mind több együttműködési felületet alakítottak ki, s a dolog természeténél fogva a nevelésügy szociológiai vizsgálatának lehetőségéreterelték a figyelmet. Másfelől a pedagógia tudomány belső mozgása és fejlődési szükségletei is ösztönözték az új orientációt. A pedagógia egzaktságnak és tudományos rangjának fel-felbukkanó szkeptikus megítélése számos esetben abból táplálkozott és táplálkozik még ma is, hogy a tudományos tények feltárására hivatott kutatási apparátusa meglehetősen szűkös és korlátozott. Ennélfogva túlságosan nagy szerephez jutnak benne a deduktív eljárások, a fedezetlen elmélkedések. Kiváltképpen sok nyomasztó terhet halmozott fel ebben a vonatkozásban a marxista pedagógiának a harmincas évek derekától kezdve kialakuló periódusa, amelyet a pedagógiai elmélet elmerevedésének, dogmatizálódásának erőteljes vonulatai jellemeztek. Ez az időszak szükségképpen együtt járt a valósághoz fűződő kapcsolatok meglazulásával, az objektív tényfeltárás igényének elhanyagolásával, s az alternatívákban való gondolkodás lehetőségének kirekesztésével. A pedagógiai gondolkodás megújulásának szükségszerű feltétele volt — s részben még ma is az —, hogy felülvizsgálja korábbi elméleti orientációit és gyökeresen újjászervezze módszertani apparátusát. Ezért a pedagógia örömmel kapott minden olyan lehetőségen, amelyet társ- és határtudományai e célból Zarys pedagogiki. t. 1. Praca zbiorowa pod redakcjo B. Suchodolskiego. PZWS. Warsawa 1958. — H. Hiebsch: Sozialpsychologische Grundlagen der Persönlichkeitsformung. Berlin 1966. — „Obscsie osznovi pedagogiki". Pod. red. F. F. Koroljova, V. Je. Gmurmana. Moszkva 1967. — Pataki Ferenc: Pedagógiai és szociológia. in: „Tanulmányok a neveléstudomány köréből: 19G3." Budapest 1964.