Tarsadalmi Szemle – 1986.
4. szám - Könyvekről - Izsák Lajos: A Keresztény Demokrata Néppárt és a Demokrata Néppárt 1944–1949 (Föglein Gizella)
KÖNYVEKRŐL Izsák Lajos: A Keresztény Demokrata Néppárt és a Demokrata Néppárt 7944-7949 A hazai polgári ellenzéki pártok történetének ismert és elismert kutatója újabb könyvében a második világháború utáni esztendők politikai életének sajátos területével, a keresztény demokrata mozgalom, illetve párt történetével foglalkozik. A keresztény demokrácia önálló hazai képviseletére vállalkozó párt létrejöttét és működését alapvetően meghatározta egyfelől a katolikus egyház vezetőinek magatartása, másfelől a népi demokratikus hatalom, közelebbről a függetlenségi front pártjainak állásfoglalása és nem utolsósorban a nemzetközi helyzet alakulása. A keresztény demokrácia jelszavával fellépő párt tehát - helyzetéből és jellegéből adódóan - végső soron az állam és a katolikus egyház kapcsolatának metszéspontjába, mintegy „kereszttüzébe" került, s egyúttal e kapcsolat függvényévé is vált. Magyarországon a politikai katolicizmusnak - a több évtizedes múlt alapján - a felszabadulás idején és után is megvolt a társadalmi bázisa: azok a katolikus, hivatásrendi alapon álló és szerveződött szociális mozgalmak (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (KALOT), Egyházközségi Munkásszakosztályok, Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete stb.), amelyek már a harmincas évek második felében jelezték, hogy megindult egyfajta útkeresés a hazai katolikus közéletben. A Keresztény Demokrata Néppártot (KDNP) 1944. október közepén gróf Pálffy József alakította meg, Serédi Jusztinián hercegprímás beleegyezésével. A KDNP nem volt jelen a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front szegedi zászlóbontásánál, mivel Pálffy József - aki a Magyar Front megalakításában és a nemzeti ellenállás szervezésében is részt vett - a még hitleri megszállás alatt levő fővárosban tartózkodott. Izsák Lajos a könyvében utal azonban arra is, hogy e párt szevezésében, majd vezetésében elsősorban a konzervatív, illetve jobboldali katolikus tömegszervezetek volt vezetői játszottak fontos szerepet. A KALOT vezetői is részt vettek a Keresztény Demokrata Néppárt létrehozásában, majd Szekfű Gyula, Barankovics István és mások is bekapcsolódtak e párt tevékenységébe. Bár e pártnak a politikai életben való részvételét a Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. április 18-i ülése elutasította, 1945 nyarán - a közelgő nemzetgyűlési választások miatt - a korábbiaknál is erőteljesebben indult meg a párt szervezése. Ennek során azonban két, egymástól egyre határozottabban elkülönülő csoportosulás alakult ki: egyik Barankovics István, a másik Pálffy József személye közül. • Izsák Lajos nagy jártassággal ábrázolja a két keresztény politikus pályáját, illetve azok egyes szakaszait, miközben megrajzolja politikusi alkatukat és személyes sorsukat is. Csak üdvözölni lehet a szerzőnek ezt az „emberarcú" történetírói módszerét. Gróf Pálffy József, az egykori dunántúli földbirtokos és a tiszántúli, katolikus kántortanítói családból származó Barankovics István egyaránt következetesen vállalta a harcot a fasizmus és annak minden maradványa ellet. A „keresztény demokrácia" híveiként mindkettőjük célja voltaképpen egyfajta polgári demokrácia volt, amelyet azonban más-más módon, azaz különböző programmal kívántak megvalósítani. Barankovics és csoportja kezdettől fogva elhatárolta magát a Horthy-rendszer különböző keresztény pártjaitól, Pálffy azonban hosszú ideig a velük való hasonlóságot, a folytonosságot hangoztatta. A katolikus hierarchiához hűbb Pálffy és követői élvezték a klérus hivatalos elismerését és támogatását. Barankovics és hívei azonban ezt nem kapták meg. Pálffy világnézeti és politikai szempontból egyaránt szembehelyezkedett a népi demokratikus erőkkel, Barankovics azonban csak világnézetileg határolta el magát a baloldali pártoktól, hangsúlyozta a velük való politikai együttműködés szükségességét, mintegy keresve a „modus vivendi"-t. Ez is hozzájárult ahhoz - hangsúlyozza a szerző -, hogy az Országos Nemzeti Bizottság csak a Barankovics-féle Demokrata Néppárt (DNP) önálló indulását tette lehetővé az 1945. évi nemzetgyűlési választásokon. A párt nevéből a „keresztény" jelző hiánya is az ellenforradalmi rendszer keresztény pártjaitól való elhatárolódást jelezte. Miután azonban Barankovicsék nem tudták megteremteni a sikeres választási szereplés feltételeit, ezért a DNP a kisgazdapárttal való szorosabb együttműködés útját választotta, s jelöltjeit e párt listáján indította. Katolikus párt hiányában, a klérus nagy súlyt helyezett a katolikus társadalmi egyesületek aktivizálására. Ezt meg is tehette, mivel a népi demokratikus kormányzat a felszabadulás után nem oszlatta fel őket, így azok bizonyos korlátozások mellett 1946 nyaráig működhettek.