Tarsadalmi Szemle – 1991.
2. szám - Dokumentum - A magyarság esélyei. A lakitelki tanácskozás (1987. szeptember 27.) jegyzőkönyvéből. I. - Lezsák Sándor köszöntője - Pozsgay Imre referátuma - Csurka István korreferátuma - Gombár Csaba korreferátuma - Konrád György felszólalása - Czakó Gábor felszólalása
kultúra színtere. Én ebben látom a legfontosabb követelményeket a Parlament munkájában és bár a tétova lépések okait is tudjuk, de lépések történtek már ebbe az irányba, a múlt heti parlamenti ülésen egyik-másik ilyen vonás felfedezhető volt. Ez összefügg az érdekviszonyokról elmondottakkal is, amit az előbb már említhettem. A Parlamentben szervezetekkel is alátámasztva kell az érdekképviselet kifejeződését lehetővé tenni. Nem fog elveszni ebben az ország egyetemes érdeke, állítom, egy meggyőző partikularitáson alapuló képviselet tudja csak világosan szintetizálni, összefoglalni a nemzeti közös érdeket, aminek a törvényhozásban kell megnyilvánulnia. A helyi igazgatásban az önkormányzatot tartom a legfontosabb követelménynek. Ezt alkotmányosan kell tisztázni, mert jelenleg csak a 71-es tanácstörvényben deklarált módon és az annak módosításával hozott deklarációkban és nem pedig működési feltételekben van meg ez az önkormányzati lehetőség. Gondolok itt például arra, hogy még ma is egész költségvetési rendszerünk ellentétes azzal az önkormányzati szándékkal, amelyről a tanácstörvény szól. De példákat hozhatnék szép számmal bőven. Ezzel az összefüggésben és a választási törvény fejlesztésével kapcsolatban is szeretnék egy-két szót elmondani az alternatívák lehetőségéről. Tegnap a 168 órában is szólhattam erről, de itt még nyomatékosabban szeretném ezt fölemlegetni, azért is, mert az előbb elmondott érdekképviseleti gondolat és a szervezeti feltételek jegyében lehetne a hamis alternatívák közül kiemelni a nemzetet. Hogy tudniillik vagy a hivatalos törekvések támogatása vagy ellenzéki magatartás és a tagadás az egyetlen alternatíva. S mint amennyire ismerjük önmagunkat és az országot, úgy tudjuk, hogy a tagadás oldalán állni nem egyszerűen kényelmetlen, de lelkileg nyomasztó. Természetesen, ebbe az is beletartozik, és ezt mindenképpen fontosnak tartom itt most kimondani, hogy ebben az alternatívában helyet kell kapnia annak is, aki a tagadás oldalán áll. De ne legyen választási kényszer azok számára, akik nem akarnak azon az oldalon állni. Nem tudom, elég világosan fejeztem-e ki magamat. Mert elképzelhetőnek tartok egyfajta nemzeti koalíciót - félve mondom ki ezt az itt-ott diszkreditált szót -, anélkül, hogy abból a kritikát kiiktatnánk mert félő, hogy az együttműködési szándékot is kiiktatnánk vele. Az együttműködés jegyében kritikus koalíció is elképzelhető ebben a világban, a kibontakozásért éppen. Mondtam már, úgy vélem, a választási törvényt az előbbi követelmények szerint kell módosítani és ha lehet, még ebben a választási ciklusban meg kellene alkotni a népszavazásról szóló törvényt, nemcsak lokális, helyi szabályok és ügyek körében, hanem országos ügyekben is, ahol az én elképzelésem szerint - a népszavazási törvény és a népszavazás intézménye, amelyet a Magyar Népköztársaság alkotmánya egyébként lehetővé tesz, nem törvényhozói szerepkörben, hanem referendumként, konzultatív szerepkörben lépne fel, de a döntésre feladott alternatívák közül a népszavazással elfogadott alternatívát a kormánynak kötelező legyen követni. Nem kormánydöntés és bizalmi természetű népszavazás - a legtöbb ország ezt nem is alkalmazza, ezt itt a közjogban járatosabb barátaim igazolhatják be egy népi konzultáció lehetőségeként, amelyben az előterjesztett alternatívák közül a kormány azt köteles fölvállalni, amelyiket a népszavazás elfogadott. Ilyet alkottak most Lengyelországban májusban, ilyen népszavazási törvényt és ilyen készül a Szovjetunióban. Mindezek újragondolásához, úgy vélem, a politikai intézmények világában elkerülhetetlen az új alkotmány megteremtése, mely a magyar közjog és alkotmányosság történelmi értékeit összekapcsolja a szocialista állammal. Ebből a szempontból, visszatérve az előbb is elmondottakra, mások javaslata is ez, magam azonosulni tudok vele a köztársasági elnök intézményét kellene létrehozni, a törvényhozás szuverenitásáról az előbb elmondott szellemben beszélni, és rendelkezni alkotmányosan a hatalommegosztásról, hogy azok egymást is kölcsönösen ellenőrizve, nyílttá téve kellő ellenállási pontokat alakítsanak ki a társadalomban a hatalom túlkapásaival szemben. Ehhez tartozik az államigazgatás vagy közigazgatás egész rendjének az átgondolása is és ezt az alkotmány természetesen nem kerülné meg. Itt visszatérve most a kiinduló ponthoz, a párt és állam egymáshoz való viszonyának