Tolnai Világlapja, 1904. január-március (4. évfolyam, 1–13. szám)

1904-02-21 / 8. szám

232 TOLNAI VILÁG-LAP Talagatok !­*1 Taulák és Naueták Ugyan mi lehet ez, fogja kérdezni olvasóink közül még­­az is, aki sok furcsa dologgal ismerős ? De hogy sokáig ne gyötörje a kíváncsiság, hamarosan megsúgjuk: Praejustorikus monumentok , emlékek a történelem előtti időkből, mikor Őseink még barlangokban, vagy czölöpökre épített há­zakban éltek a tavak közepén, hogy a vadállatok­tól megvédjék magukat. Ezek az emlékek a baleári szigeteken Major­kán és Mirorkán fordulnak elő legnagyobb szám­mal, ahol a múlt század közepén két lángész, Ge­orge Sand és Liszt Ferencz élte át szerelmi idiljét. A baleari szigeteken három féle ilyen őskori történelem előtti időből származó emlék van. Egyik felét nevezik talayat-nak, a másikat taulá-nak a harmadik Naueta-nak. Mind a három az emberi őserőt és fáradhatatlan szorgalmat mutatja s annak állította örökös em­lékét. A Druidák oltáráról, ahol embereket áldoztak drágulatos testvéreik, mint minden egyébről, ami a keresztény időszámítás előtt történt, sok tücs­­köt-bogarat hordott össze a képzelet. Ezen akart segíteni a franczia közoktatási miniszter, mikor Cadtailhac Emilt, a hires archeológust megbízta, hogy a baleári szigeteket régészeti szempontból kutassa át. Tessék csak egy szempillantást vetni ezekre a talalatokra ! Micsoda hangyaszorgalom kellett hozzá,, hogy ezeket a köveket összegyüjtsék s aztán gondosan egymás hegyébe rakják, minden vakolás nélkül, mert hiszen a maltert nem­ ismerték. A kaput egy darab nagy kő képezte. Ezt mind­untalan idébb­ odébb kellett tolni, mihelyt valaki ki- vagy bemenni akart. Elég szép kis gimnasztika. Nem tudom, hogy a mi amatőr­ atlétáink közül me­lyik tudná produkálni. Noha a vandálok s egyéb betörők, akik a testvér­szigetet becses látogatásukkal megtisztelték, sok pusztítást vittek véghez ezekben az emlékek­ben s különösen Majorkán csaknem mind szétrom­bolták, a kutatónak mégis sikerült Minorkán hat­száz talalatot összeszámítani. Ezek a talayatok , amik a spanyol a t­a 1 a y a szótól (őrház) veszik eredetüket, John Armstrong szerint, aki 1872-ben első fedezte fel őket, őrtor­nyok voltak, amelyeknek tetejéről az ellenség kö­zeledését lesték, hogy esetleg beljebb menekülje­nek a cripta-kba. (barlangokba), ha helyt állni nem volt bátorságuk. Csak­hogy Armstrong úr el­mélete az újabb búvárlatok után meg sem áll. Mert olyan iszonyú fáradtságot pazarolni egy torony felépítésére, ami a mai kifejlett technikai szerszá­mokkal se volna gyerekjáték, csak azért, hogy onnan egy kissé tovább lehessen látni : képtelenség. A talayatok valószínűleg az ősember lakóházai voltak. San Cristobald mellett van egy talayat, amelyben A történelem előtti emberek emlékei . A legszebb Taula, Mayor közelében, Minorka szigetén. A legrégibbnek látszó legmagasabb Taula, Torre Tren­­cada mellett, Minorka szigetén.­ ­ A legszebb Talayatok egyike Talati mellett, Minorka szigetén.

Next