Tolnai Világlapja, 1914. július-szeptember (14. évfolyam, 27–39. szám)
1914-08-09 / 32. szám
ANYAI SZERETET AZ ÁLLATVILÁGBAN Egyetlen egy olyan nagy, általános érzés van az élők világában, mely valamennyi fajjal közös és sohase szűnik meg: az anya gondossága a magzat iránt s ennek ragaszkodása az anyához. Ez a viszonos érzés, mely voltaképen ugyanegy forrásból fakad, végig megvan az élők egész világában, bármily különböző is az újszülöttek fejlettségi foka. Mert se az emlősök, se a madarak nem egyformán fejlett állapotban látnak napvilágot. A verebet, rigót és gólyát, meg még sok más madárfajtát, hetekig táplálja anyja a fészekben, míg végre szárnyra kelhet; a csirke, a fogoly és a kacsa ellenben alighogy megszáradt a tojásból kikelve, már is vigan szaladgál és úszik. Az erszényesek magzata egy darab nyers húshoz hasonlit s az anya kezdetben a hasán lévő bőrráncban hordja fiait; a csőrös emlősök tojásból kikelt kölykei ép oly kicsinyek és idétlenek; a legtöbb ragadozó vakon születik és szeme csak egykét hét múlva nyilik ki. Sok emlős ellenben nagyon fejletten jön a világra s már néhány óra múlva követheti anyját. Mások ugyan már születésükkor is látnak, de azért még oly gyámoltalanok, hogy az anyjuk hetekig hordozza őket magával; igy például a majmok és a denevérek kölykei mind a négy lábukkal anyjukba csimpaszkodnak és sokáig így cipeltetik magukat. „Minden anyaemlős nagyon szereti kölykeit, — írja Méhely Lajos, a kiváló tudós, — és saját élete kockáztatásával is védi minden ellenség, még az apjuk ellen is. Mert az apjuk egyáltalában nem törődik velük, sőt ellenkezőleg, gyakran a vesztükre tör és föl is falja őket, ha hozzájuk férhet. Gyermekei ápolásában ritkán vesz részt még közvetve is, legföljebb csak akkor lép közbe, ha az egész családot veszedelem fenyegeti; ilyenkor az apa is védelmezi gyermekeit. De aztán ez minden, amivel szemben elég gyakran előfordul, hogy kegyetlenül fölfalja tulajdon magzatát, ha az anya idejében közbe nem lép s el nem marja őt." Az apa tehát nem sokat törődik magzatával. Ám annál többet tesz érte az anya. Egyedül ő táplálja, tisztogatja, vezeti, bünteti, védelmezi, — szóval neveli kölykeit. Kezdetben emlőin szoptatja őket, később eleséget, zsákmányt hord nekik, nyalogatja, tisztogatja fiait, kivezeti a rejtekből s megint visszaviszi őket; játszik velük, megtanítja őket, hogyan kell megkeresniük az élelmüket; oktatja, bünteti és engedelmességre szoktatja kicsinyeit s végül megküzd értük minden ellenséggel, amely megtámadja őket. „A szeretet, — mondja Brehm Alfréd — találékonnyá, békeszeretővé, nyájassá, szelíddé teszi az anyát kölykeivel szemben, viszont hevessé, szilajjá és dühössé teszi az otthonán kívül. Csak fiaiért él, csak róluk gondoskodik s ugy látszik, hogy addig, amig kölykei foglalkoztatják, nem is tud másra gondolni. Anya korában még a legkomolyabb állat is gyermekes és játékos lesz, ha a kölyke óhajtja, ilyenkor valósággal sugárzik szeméből az anyai szeretet és gyöngédség, a szülői büszkeség és boldogság. Csak a kutyát, a macskát, a lovat és a kecskét kell megfigyelni kölykei társaságában! Igazán nincs nő, aki büszkébb tudna lenni a gyermekeire, mint ők. S ebben teljesen igazuk is van, mert minden fiatal emlős, mihelyt csak kissé ura lesz az erejének, rögtön nagyon kedves teremtés lesz, amelyben még mi is örömünket leljük." Nézzük csak azt a selymesszőrű, kedves házi macskát, három kölyke társaságában. Minden mozdulatában, hangjában és egész magaviseletében bensőség, gondosság, szeretet nyilatkozik, és nincs anya, még az emberek között sem, aki nagyobb gyöngédséggel és odaadással ápolná gyermekét, mint a macska. Amíg a kicsinyek gyöngék és tehetetlenek, az anya csaknem szakadatlanul az ő táplálásukkal és tisztogatásukkal foglalkozik. Folyton nyalogatja őket, egyiket a másik után rakja emlőjére és szüntelenül azon fárad, hogy növekedjenek, gyarapodjanak a kicsinyek. Mihelyt kinyílik a kölykök szeme, kezdődik az oktatás; az anya most beszélgetni kezd az apróságokkal. A hangja ekkor oly behízelgő lesz, aminőt még sohase hallottunk tőle: tele anyai szeretettel, gyöngédséggel és odaadással. És a kölykök csakhamar megtanulják a gyöngéd hang jelentését; hallgatóznak, figyelnek rá, s aztán esetlenül odabukdácsolnak az anyjukhoz . . . S amint az izmok erősödnek, a mozdulatok biztosabbak lesznek: elkezdődik a gyermekkor harmadik szakasza, a játék ideje. Az anyamacska most maga is gyermekké lesz, ahogy az első képünkön látható. Színlelt komolysággal ül kicsinyei között, de jelentősen mozgatja farkát, amelyről már Marshall megmondta, hogy ez a macska lelki indulatainak a kifejezője. A kicsinyek ugyan még nem értik ezt a jelbeszédet, de a mozdulatok ingerlik őket; egyik-másik ügyetlenül kapkod a fark mozgó hegye után, emez elölről, amaz hátulról igyekszik hozzá közel férkőzni, egyik az anyja hátára mászik és lebuk- A házi macska, amint gyöngéden játszik kis cicáival