Tolnai Világlapja, 1914. július-szeptember (14. évfolyam, 27–39. szám)

1914-08-09 / 32. szám

ANYAI SZERETET AZ ÁLLATVILÁGBAN Egyetlen egy olyan nagy, általános érzés van az élők világában, mely valamennyi fajjal közös és sohase szűnik meg: az anya gondossága a magzat iránt s ennek ragaszkodása az anyához. Ez a viszonos érzés, mely voltaképen ugyanegy forrásból fakad, végig megvan az élők egész világában, bármily különböző is az új­szülöttek fejlettségi foka. Mert se az emlősök, se a ma­darak nem egyformán fejlett állapotban látnak nap­világot. A verebet, rigót és gólyát, meg még sok más madárfajtát, hetekig táplálja anyja a fészekben, míg végre szárnyra kelhet; a csirke, a fogoly és a kacsa ellenben alighogy megszáradt a tojásból kikelve, már is vigan szaladgál és úszik. Az erszényesek magzata egy darab nyers húshoz hasonlit s az anya kezdetben a hasán lévő bőrráncban hordja fiait; a csőrös emlősök tojásból kikelt kölykei ép oly kicsinyek és idétlenek; a legtöbb ragadozó vakon születik és szeme csak egy­két hét múlva nyilik ki. Sok emlős ellenben nagyon fejletten jön a világra s már néhány óra múlva kö­vetheti anyját. Mások ugyan már születésükkor is lát­nak, de azért még oly gyámoltalanok, hogy az anyjuk hetekig hordozza őket magával; igy például a majmok és a denevérek kölykei mind a négy lábukkal anyjukba csimpaszkodnak és sokáig így cipeltetik magukat. „Minden anyaemlős nagyon szereti kölykeit, — írja Méhely Lajos, a kiváló tudós, — és saját élete­ koc­káztatásával is védi minden ellenség, még az apjuk ellen is. Mert az apjuk egyáltalában nem törődik velük, sőt ellenkezőleg, gyakran a vesztükre tör és föl is falja őket, ha hozzájuk férhet. Gyermekei ápolásában ritkán vesz részt még közvetve is, legföljebb csak akkor lép közbe, ha az egész családot veszedelem fenyegeti; ilyenkor az apa is védelmezi gyermekeit. De aztán ez minden,­­ a­mivel szemben elég gyakran előfordul, hogy kegyetlenül fölfalja tulajdon magzatát, ha az anya idejében közbe nem lép s el nem marja őt." Az apa teh­át nem sokat törődik magzatával. Ám annál többet tesz érte az anya. Egyedül ő táplálja, tisz­togatja, vezeti, bünteti, védelmezi, — szóval neveli kölykeit. Kezdetben emlőin szoptatja őket, később ele­séget, zsákmányt hord nekik, nyalogatja, tisztogatja fiait, kivezeti a rejtekből s megint visszaviszi őket; játszik velük, megtanítja őket, hogyan kell megkeres­niük az élelmüket; oktatja, bünteti és engedelmességre szoktatja kicsinyeit s végül megküzd értük minden ellenséggel, amely megtámadja őket. „A szeretet, — mondja Brehm Alfréd — találé­konnyá, békeszeretővé, nyájassá, szelíddé teszi az anyát kölykeivel szemben, viszont hevessé, szilajjá és dühössé teszi az otthonán kívül. Csak fiaiért él, csak róluk gondoskodik s ugy látszik, hogy addig, amig kölykei foglalkoztatják, nem is tud másra gondolni. Anya­ korában még a legkomolyabb állat is gyermekes és játékos lesz, ha a kölyke óhajtja, ilyenkor valósággal sugárzik szeméből az anyai szeretet és gyöngédség, a szülői büszkeség és boldogság. Csak a kutyát, a macs­kát, a lovat és a kecskét kell megfigyelni kölykei tár­saságában! Igazán nincs nő, aki büszkébb tudna lenni a gyermekeire, mint ők. S ebben teljesen igazuk is van, mert minden fiatal emlős, mihelyt csak kissé ura lesz az erejének,­­ rögtön nagyon kedves teremtés lesz, amelyben még mi is örömünket leljük." Nézzük csak azt a selymesszőrű, kedves házi macs­kát, három kölyke társaságában. Minden mozdulatában, hangjában és egész magaviseletében bensőség, gondos­ság, szeretet nyilatkozik, é­s nincs anya, még az em­berek között sem, aki nagyobb gyöngédséggel és oda­adással ápolná gyermekét, mint a macska. Amíg a kicsinyek gyöngék és tehetetlenek, az anya csaknem szakadatlanul az ő táplálásukkal és tisztogatásukkal foglalkozik. Folyton nyalogatja őket, egyiket a másik után rakja emlőjére és szüntelenül azon fárad, hogy növekedjenek, gyarapodjanak a kicsinyek. Mihelyt ki­nyílik a kölykök szeme, kezdődik az oktatás; az anya most beszélgetni kezd az apróságokkal. A hangja ekk­or oly behízelgő lesz, aminőt még sohase hallottunk tőle: tele anyai szeretettel, gyöngédséggel és odaadással. És a kölykök csakhamar megtanulják a gyöngéd hang jelentését; hallgatóznak, figyelnek rá, s aztán esetlenül odabukdácsolnak az anyjukhoz . . . S amint az izmok erősödnek, a mozdulatok biztosabbak lesznek: elkez­dődik a gyermekkor harmadik szakasza,­­ a játék ideje. Az anyamacska most maga is gyermekké lesz, ahogy az első képünkön látható. Színlelt komolysággal ül kicsinyei között, de jelentősen mozgatja farkát, amelyről már Marshall megmondta, hogy ez a macska lelki indulatainak a kifejezője. A kicsinyek ugyan még nem értik ezt a jelbeszédet, de a mozdulatok ingerlik őket; egyik-másik ügyetlenül kapkod a fark mozgó hegye után, emez elölről, amaz hátulról igyekszik hozzá közel férkőzni, egyik az anyja hátára mászik és lebuk- A házi macska, amint gyöngéden játszik kis cicáival

Next