Tolnai Világlapja, 1914. július-szeptember (14. évfolyam, 27–39. szám)
1914-08-09 / 32. szám
Egy fogással modern frizura. Hölgyeknél a legnagyobb közkedveltségnek örvend a Jeremias Lippehagtől, Wien, II., Stephiniestrasse 7., gyártott komplett frizura, amely teljesen kész, csak fel kell tenni a fejre E cég a legszebb, legkitűnőbb, igen ízléses, tartós gyártmányokat szállítja. Franzensbadból írják nekünk: Évek óta ne volt oly látogatott Franzensbad, mint ezidén. Az utolsó években számos új, gyönyörű villa és ház épült, úgy, hogy most lakáshiányról szó sem lehet. A fürdőigazgatóság a közönség kényelméről és szórakoztatásáról bőkezűen gondoskodik; hangversenyek, ünnepélyek nagy számban tartatnak. 52 TOLNAI VILÁGLAPJA Szerkesztői üzenetek Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza. A szerkesztői üzeneteket levélben intézzük el, de csak akkor, ha a válaszhoz szükséges 10 filléres bélyeg is mellékelve van. K. F., Budapest Természetes, hogy háború idején mindenki kötelezhető arra, hogy átvonuló katonáknak szállást adjon. Ez különben is hazafias kötelessége mindenkinek. Ami aggodalmait illeti, nincs rá oka. A fiára vonatkozólag azt írhatjuk, hogy most bátran hazajöhet, nem kell félnie a büntetéstől, mert a katonaszökevények általános kegyelmet kaptak. Diplomata. Furcsa diplomata Ön, ha még azzal sincs tisztában, hogy Ausztria-Magyarország, Németország és Olaszország akotják a hármasszövetséget, míg az entente hatalmak: Oroszország, Franciaország és Anglia. F. I. Alig néhány hete alakultak meg Budapesten a pályaválasztási útmutatók Ilyen minden kerületben van, forduljon ezek valamelyikéhez. Az megvizsgálja az Ön ügyét s okos tanárnőt fog Önnek adni a jövőjére vonatkozólag. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: TOLNAI SIMON. Segédszerkesztő: GARAI FERENC. PRÓBA-BABAK minden mértékben. A legj. kivitelben készíti Rosenberg Ignácz első magy. babaterem és játékbaba klinika Budapest, VII., Károly-körutca Telefon: 117-89. Árjegyz. franco és ingyen 500 koronát űzetek önnek, ha „Ria Balsam" gyökérirtom az Ön tyúkszemét, szemölcsét, bőrkeményedését 3 nap alatt fájdalom nélkül el nem távolitja Egy tégely ára jótállási levéllel I. kor. 3 tégely 2.50 korona / Kemény, Kassa 1. Postafiók 12/193. sz. Magyarország. Ingyen orvosságsérvben szenvedőknek Leghatásosabb gyógymód, melyet valaha sérvben szenvet használtak ! Ezreket gyógyitott ki örökre, fájdalom, operáció, veszteség, munkamulasztás és pénz elpocsékolása nélkül. A gyógyultak között van D János ur, vasúti alkalmazott Pécs ki nehéz munkája közben hat jobb ldali here érvétől 67 éves fában szabadult meg. Schmidt IC-'s urat (Kisősz 465, Torntál vi ki húsz évig szenvedett jobbos heresérvben, továbbá Klein Józ urat (Garabos 139, Torontál vi ki földmives ember, 25 évi sé bajából gyógyítottam ki. Ez.ek és más sázan gyógyul ; meg a világ minden táján, eközül ma már senkinek eszébe jut sérvkötőt hordani. Rögtöni új könnyebbülést hozó ingyen prt nyújtok módszeremből, teljes kínálati utasítással mindazoknak, aj hozzám fordulnak érte. Gyógyi megszabadítja a kintól, kellemessé és hosszúvá teszi az élt e földön. Felkérem, hogy még a mai nap folyamán küldje nekem az alanti szelvényt Ifj. Klein József úr. INGYEN-MINTA SZELVÉNY Tessék kivágni és a következő elmre beküldeni: Dr. W. S. RICE (9. H), 8 & 9, Stonecutter Street, London E. C., Angi a. A kérdésekre tessék pontosan válaszolni ! Milyen régi a sérve? Jobb, baloldalán van-e, avagy mindaketten? Köldökén van-e sérve?. Név Pontos cím. Csak K 1.80 Kedvező alkalom bárkinek aki a fényképezést könnyű, gyorsan akarja megtanul n Hogy ehhez alkalmat adjunk mindenkinek, aki cinét beküldi, az újonnan konstruált „Omega' fényképező készülékünket, a h) nagysága 4X4 cm., megküldük, csak a komplé készülék felszerelését, kezdőknek pontos utasítással, számítjuk fel IC 1.8 -ét. Nagy „Perlek! készülék ébenfából, achromatikai objektívvel, 4'1,x6 cm. képnagyságban dupla kazettával és complett fényképet felszereléssel, valamint kezdők részét utasítással 3 K 91 fill., utánvét melles ExporthausPerfekt * Wien, VII., Neustiftgasse 137 141 PIPÁK finom mi tajtéklet 8056.sz.Csinos pipa, elsőrendű finom prése müti té. fejjel, kinaezüst-verettel, megyfaszár, számvéggel 1 láncoll,kb.21 c-s hossz u.. K 4.1 8056'/... sz. Vak", tajtékból K 11 1 8201. sz. Szivarkaszipka, valódi elsőrendű tajték, valódi borostyánkő szopókával, tokkal ellátva 2.60 korona 8205. szám. Szivarszipka valódi elsőrendű tajték, vlódi borostyánkő szopókáv Ára IC 22 SCS 6. sz. Finom mollajtékfejjel, uj ezüst-fedél, és verettel, meg.viaszárral, szaru-szopókáv v. 34'/, cm. hosszú. Ára 4.10 korci 80 SC 1/,. sz. Valódi tajtékból 10.— korco Cigaretta- és szivarszopóka valódi tajtékból és bortyánból nagy választékban főárjegyzékemben. Szétküldés utánvéttel vagy az összeg előre beküldése ellenéből Konrád János cs. és kir. udv. szállító, Brüx, 4848. (Csehorsz.) Föárjegyzék 4000 ábrával ingyen és bér Jér Tanuló-és hasigverseny Csak legjobb belföldi gyártmányok, tehát vámmentesek ! 114/, sz. Iskolahegedűj,'/«, habos, fényezett háttal, szépen kidolgozva, jó minőség IC 7.1. 116'/, sz. Iskolahegedű, '/,, berakott, szépen habosított háttal, ébenfafeszreléssel, kitűnő hangú, és kidolgozású K 8.40. 117'/a sz. Iskolthegedű, 4/4. I»rj berakott, szép habos háttal, ébenfafelszerelésse, K / —kitűnő hangú és kidolgozású K 9.—. 1211/. sz . Iskolák fleda, '/,, berakott, szépen habosított háttal ébenfafelszereléssel, jobb hangú, finoman kidolgozva K 10.80. 212'/. sz. Zenekari hegedű, ébenfafelszereléssel, kitűnő hangú szolid hangszer K 16.80. Finomabb zenekari- és hangiversenyhegedűk IC 20.50, 25.—, 28.—, 32.—, 36.—, 42.—, 50.—. Ilegedüvonók IC— .90, 1.10, 1.50, 2.—,2.80, 3.20. Ilegedűszekrény fából, fekete fényezéssel IC 3.50, 4.20, 4.50, 5.40, 5.61) és feljebb. Nagy választék hegedű-, kisbőgő, nagybőgő, főárjegyzékemben. — Nincs kockázat! Kicserélés megengedve, vagy a pénz vissza! Szétküldi utánvéttel vagy az összeg előzetes beküldése M M ^J fl ^ „ _ ellenében: SvQdraCI 1311 OS, csász. és királyi udvari szállító, hangszer-szétküldési háza BRUX 4837. sz. (Csehország.) Ezék 4000 ábrával kívánatra ingyen és bérmentve. Forrj és BABY TUTÍMi legolcsóbban beszerezhető BÉRCZI GYULA budapest üllőiut4. KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET. Extralapos! Kiválóan elegáns! Arany doublé-gaval(filér-ór , védjegygyel lipis kitüntetve csak K 4.90. (UUn) Jó, 36 órás horgony-Víg művel bi és villanyos uton valódi 14 karátos aranyanjal van bevonva. Pontos járásért 4 évi jótállás. 1 darab IC 4.90, 2 dib IC 9.40. (Portó 50 fillér ) Minden órához 1 finoman aranyozott lánc ingyen csatoltatik. Becserélés megengedve. Pénz visszaadatik. Szétküldés utánvéttel : J. H. Rabinowitz által, Wien, VII., Lindengarst 2.TV. Ne mulassza el rendelésnél lapunkat megemlíteni: a legis reálisabbb hajfestőszer • Miért? Mert az azzal festett haj oly gyönyörű fényes, természetes, fekete, barna vagy sötét szőke szint nyer, hogy a legügyesebb szem se veszi észre, hogy a haj festve van. Egyszeri festés egy hónapig is tart, mely sem vizben, sem gőzben nem változik, az ágyneműt sem piszkítja. — Ára 1 pár 2 korona 40 fillér, 3 pár 6 kor. Kapható Bogátsy Kálmán droguista üzletében Budapest, Rákóczi út 10. szám Ne mulassza el a rendelésnél Tolnai Világlapjára hivatkozni.