Tolnai Világlapja, 1914. október-december (14. évfolyam, 40–52. szám)
1914-12-06 / 49. szám
18 / TOLNAI VILÁG LAPJA A SZENT HÁBORÚ Viharzó förgeteg söpri végig Sztambul utcáit. Tom, csoló zugás, recsegő éljenzés, tarka zűrzavar, mindenfelé. A vörös fezek, tarka turbánok, hófehér burnuszok és barna dervis-csuhák morajló harsogással hullámzagnak a Boszporus partjain s a százezer torokból fölé harsanó vad orditásban félelmetes erővel visszhangzik Allah neve. Fenyegető öklök, hadonászó karok min-Aden felől, a szemekben a fanatikus rajongás lázas tüze, a ziháló mellekben a fékevesztett düh vérevő szenve-z hélye, mely szilajon tör ki minduntalan, — ahogy a dervisek és ulemák a forrongó tömeg közé szórják a lázító igéket.. . Aztán eget és földet megráz a bemabölő üvöltés: — Allah, junszur el Szultán! És az öreg Mohamed szultán, akinek ősz fejére , Allah védelmét könyörögi le a tomboló tömeg, — az iszlám kalifája és a próféták utódja, a testőreitől kittérve lassan visszatér palotájába a Bajrám-ünnepről, t amelyen kihirdette a szent háborút az izlám ellenségei ellen ... Az utca őrjöngő lelkesedéssel kiséri agg uralkodóját; kandi, feketeruhás, lefátyolozott török nők viharosan lobogtatják zsebkendőiket, török tisztek mereven tisztelegnek, feketebőrű arab legények meghajtják a fölvirágzott zászlókat és a rajongó lelkesedés, a szent háború szilaj izgalma lángra gyújt minden szivet, gyilkos harci kedvvel tölti el a vallásos lelkeket. — A kalifa veszélyben van! — repül szájrólszájra. A mecsetekben csak erről prédikálnak, és ez elég, hogy minden igazhivő megfontolás nélkül, vakon fölajánlja életét, kardját és vagyonát a szultánért... A dsihád, — a szent vallásháború, — jelszava zúg végig az Mám országaiban mindenütt, a Boszporustól a Gangesig, a Kongótól a Nílusig, s a hivó szózatot meghallja a legkisebb falu, a Szahara oázisain lakó legkisebb beduin-tanya is. Kibontva leng a próféta zöld zászlaja, mely utolsó csepp vérig való harcra szólit minden mohamedánt a világon, s a próféta utódának, a kalifának követei templomról templomra, szent helyről szent helyre járnak most már, hogy kihirdessék a szent háborút. Száz év óta egy kalifa se élt azzal a hatalmával, hogy dsihádot hirdessen. Mert földet rázó orkán ez a szó és lángoló tűzbe hozza Mohamednek legjámborabb hivét is. A Kelet fanatizált népe vérbenforgó szemek lickét kap a kardja után és megy, amerre a kalifa hivja, mert minden igaz hivő úgy tudja, hogy ez az ut a vér tanúságba, Allah paradicsomának a hetedik orzszágába vezet. A Korán, a mohamedánok szentírása, ha valami igen nagyot, dicsőt akar mondani: sehol sem tud magasztosabb példát mondani a dsihádnál, a szent háborúnál... Mikor Omár kalifa megkérdezte a bölcsi ulémáktól, hogy kit tartanak a legérdemesebb igaz A hívőnek, — ezek az imádkozókat és böjtölőket említet-ték, egy részük pedig magát a kalifát, mint az igazhi- 7 vők fejedelmét és a próféta utódját mondta annak. — Egyik se az, — rázta fejét csöndesen a kalifa. — Mert valamennyi közt legérdemesebb az a fiatal - szíriai harcos, aki kantáron fogva lovát, vigyáz a muzulmánok és a próféta szent zászlajára, nem törődve azzal, hogy oroszlán karmai közé kerülhet, vagy hogy az ellenség megölheti. Nagyobb, dicsőbb és érdemesebb ő valamennyinél, még a hivők fejedelménél is. Mert maga Mohamed is megmondta már: „A paradi- csom kapui a fegyverek árnyékában vannak elrejtve. » És ha a végitélet napján kopogtatnak a harcosok a kapukon, bebocsáttatást kérve, megszólal majd egy égi hang és megkérdi tőlük: — Micsoda érdemeket szereztetek az életben? — Ti pedig megszólaltok. — Fegyvert viseltünk és becsülettel harcoltuk meg a dsihádot; van-e még ennél nagyobb érdem? — És erre kitárulnak az Ég kapui, melyeken bevonulnak a harcosok, 40 nappal előzve meg minden más halandót" ... Azt mondja a Korán: — „Akik Allah útjain megölettek, azokról ne mondjátok, hogy ők meghaltak; mert az igazság nem ez, mivelhogy ők élnek és örökéletűek"... És ismét másutt: — „Nem hullhatnak szebb csöppek, mint az Allah ujjain elhulló vércsöppek és azok a könnyek, amiket csak Allah láthat meg az éjszaka sötétjében" ... Az elesetteket az ég szárnyas angyalai röpködik körül, mentesek lesznek minden bűnhődéstől, mert már az első vércsöpp lemossa minden bűnüket, a síron túl pedig rájuk sugározza fényét az örökélet boldogsága s nyomban jegyet váltanak a nagy és fényes szemű hurikkal, akik díszruhába öltöztetik és fejükre teszik az üdvözülés fényes koronáját. És az üdvözült harcos hetven szeretett és kedves hozzátartozójáért emelhet szót Allah előtt és kérheti számukra az ő kegyét..." és Háborús tüntetés Konstantinápolyban. A tömeg ujjongó lelkesedéssel fogadja a „dsihád" vagyis szent háború kihirdetését s a fehér csillagos, félholdas, vörös hadi lobogóval végigjárja Sztambul utcáit.