Tolnai Világlapja, 1914. október-december (14. évfolyam, 40–52. szám)
1914-12-24 / 52. szám
A meghódított Belgrádban. A szerb főváros, az orgyilkosok főfészke, múlt héten kezünkbe került. Ma már a mi csapatainktól népes a hajdani Nándorfehérvár, amelynek falain újra magyar zászló lobog. Aránylag kevés pusztítást okoztak ágyúink a városban. E képünkön látható belgrádi épület egyike azoknak, melyekben legtöbb kárt tettek a lövedékeink. A régi magyar vitézség újra éledt most katonáinkban, mint hajdan a honszerző Árpád vitézei és Mátyás Szarka Antal, a székesfehérvári 17. gyalogezred szakaszvezetője, miskolczi vasúti kalauz, aki az északi harctéren elfogott kis csapatával háromszáz oroszt, köztük egy ezredest és egy őrnagyot is. Mind hősök ők . . . királyunk híres „fekete sereg"ének harcosai, olyan vitézül küzdenek most e háborúban a magyarok. Akik ezelőtt békés polgárok voltak, ma rettenthetetlen katonák. A magyar vitézségnek a sok közül érdekes és jellemző példája az a hőstett, amellyel Szarka Antal a 17. ezred szakaszvezetője tüntette ki magát. Jaroszlav alatt, a Szan folyó túlsó oldalán kis csapatával feltartóztatta az oroszokat, mialatt utászaink elkészítették a hidat. A negyedik nap reggelén a 176. orosz ezrednek mintegy kétezer embere szuronyrohamot intézett a hatvan főnyi magyar csapat ellen, mely azonban hősien kitartott és heves tüzelése következtében négyszáz orosz elesett. Ezután háromszáz oroszt, köztük egy ezredest, egy őrnagyot és két főhadnagyot fogott el a vitéz magyar szakaszvezető. A foglyokat Sevorszkba kísérte, azután visszament a tűzvonalba. Itt több sebet kapott Őrségen a lövészárokban. Mialatt vitézeink kissé megpihentek a harc után, az egyik bajtársuk őrt állt a lövészárokban, melynek tetejére oda volt fektetve a puskája, hogy azonnal lőhessen, ha ellenség bukkanna fel a távolban. Az őr mereven néz a messzeségbe ahol a szerb lövészárkok vannak. (Félegyházy hadnagynak a déli harctéren lapunk számára készített felvétele.) mint