Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1924-01-05 / 1. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 500 korona. Előfizetési díj egy évnegyedre 4500 korona. Elvizetni csak egy negyedévre lehet. Utólagos fizetés esetére a kiadó­hivatal fentartja magának a jogot, hogy a fizetés napján érvényes előfi­zetési árakat számíthassa fel. _____________ Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. 1. szám. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés díja 3000 korona. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon milliméter soronként 353 korona. Közgyűlési részvénytársasági stb. hirdetések 600 korona, állást keresőknek 50 száza­lék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyzési hír, csa­ládi hír, valamint a nyílttér soronként 2500 koronába kerül. Ára 500 korona, VI. évfolyam, Szekszárdi 1924 január 5 KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Tinsi Magyarosítás és magyarosodás. Ez az eszme és az ezzel kapcso­latos feladatok Tolna vármegyében mindig nagy jelentőségűek voltak és hogy ennek állami szempontból való fontosságát a vezető körök idejekorán felismerték , dokumentálja a várme­gyei magyarosítási alap is. A trianoni békeszerződés által teremtett új hely­zetben azonban ennek az eszmének nem a régi, hanem a gyakorlati élet által még egyáltalán nem igazolt uj értelmet óhajtanak adni. Eddig az volt az elv: „Nyelvében él a nem­zet“, tehát tanulja meg a nem ma­gyar nyelvű lakosság is a magyar nyelvet. Ma némelyeknél az a nézet, hogy ne helyezzünk olyan nagy súlyt a magyar szóra, mint inkább arra, hogy az igaz magyar érzést a saját nyelvén oltsuk a nem magyar­ ajkú iskolás gyermekbe. Az a nézetem, hogy ez az egyébként igen nemes cél a gyakorlati élet követelményei­nek nem felel meg, mert az egyszerű, olvasással nem foglalkozó, magát nem igen képző s arra rá sem érő nem magyar nyelvű lakosságnál a ma­gyarsághoz való tartozandóság érzé­sét csakis a magyar nyelv beszédben való megtanulása adja meg. Nem szándékom e kérdésben vitát provo­kálni, csupán vázolni igyekszem a gyakorlati élet tanulságait. Mint megyebeli, tudom, hogy ré­gebben megyeszerte „magyar szóra“ küldték a gyermekeket. A kalaznói gazda elküldte gyermekét Simontor­­nyára és viszont. Sokszor csere nem is­­ jött létre, hanem csupán a mucsfai gazda küldte el fiát, lányát Szek­­szárdra magyar szóra. A kilencvenes évektől kezdve a magyarosodásnak ez a módja ellanyhult, mert a falvak iskoláiban a magyar nyelv tanítása és elsajátítása oly eredményes volt, hogy például osztálytársaim fele, mint német származású gyerek, anélkül, hogy magyarul más faluban tanult volna, a hazulról hozott magyar tu­dásával már a középiskola első osz­tályában teljes mértékben megállta helyét. 1918 ősze óta azonban ismét életbe lépett a fentebb vázolt rendszer, mert a wilsoni elvek, a népek önrendel­kezési joga stb. a megyebeli közsé­gekben is oly irányban éreztették hatásukat, hogy az iskolákban egy­két helyen a magyar nyelv tanítása a legminimálisabb, sőt egyes helye­ken megdöbbentő volt. Már­pedig az állami nyelv háttérbe szorítása sem magán, sem állami érdek nem lehet. Azonban mit tesz Isten ! Az élet iránt nagy gyakorlati érzékkel bíró szülőket a dolgok ilyetén állása nem elégítette ki s ismét megkezdődött megyeszerte a „magyar szóra” adás. Például Szekszárdon igen sok az olyan német ajkú gyerek, aki falu­jában iskoláit már elvégezve egy évre eljött magyarul tanulni. A csere-rend­szer igazolja legjobban, hogy az „új“ irányzat nem vált be, mert nyelvé­­­­­ben él a nemzet. Az élet magyar, az állam magyar és az állam nyelve sem a kereskedelemben, sem a hiva­talokban, sem az utazásnál némi nél­külözhető, minthogy nem Mecklen­­burgban, hanem Magyarországon élünk. A német ajkú szülők gyakor­lati helyes érzéke mutatta meg a magyarosítás helyes irányát és ezzel majd el is éri a kellő eredményt. Rá kell még mutatnom arra, hogy a magyar érzés és gondolkodás nem­ az uj rendszer szerint, hanem a „nyel­vében és a nemzet“ jelige alatt folyik megyeszerte. Itt van Gyönk, Kesző­­hidegkút, Bonyhád, Bátaszék, ahol a német-ajkú lakosság a felolvasá­soknak nemcsak minden magyar­nyelvű előadásait érti meg, hanem a magyar nyelv elsajátítása terén sza­valatokban, előadásokban, dalárdák­ban is igazán elsőrendű eredményt mutat fel. Itt van Mözs község, mely az 1920. évi népszámlálási adatok szerint, mint magyarosodó község szerepel a statisztikában. Kiváló­­ ta­­nujelét adta ennek a valóságban is Schadt József r. k. tanító, aki fárad­ságot nem ismerő oktatással magyar, német, tót származású iskolás gyer­mekekkel pompásan adott elő ma­gyar nyelvű karácsonyi pásztorjátékot. Beszélnek ezek a gyerekek németül is, tótul is, de az eredmény megvan: nemcsak érzésben (?), hanem nyelvé­ben (!) is magyar és elsősorban ál­lami szempontból ez a fontos a nép­nél. Magyarul tud beszélni, magyar voltána­k, ha néha hibásan is, ma­gyarul kifejezést tud adni. „Nyelvében él a nemzet“ legyen a jeligénk újból a magyarosodás te­rén, de bölcs tapintattal és finom érzékkel a keresztülvitelben, hogy el ne ragadtassuk magunkat és ezzel ne ártsunk az ügynek. E hiszi e va­laki azt, hogy a győrők törődnek azzal, hogy mi wilsonabbak vagyunk a Wilsonnál? A német ajkú lakosság évszázados hazaszeretete, gyakorlati érzéke, a magyar nép nemes gondol­kodása,­ a hadsereg, a vidéki értel­miség lelkes tevékenysége az iskolán kívüli népoktatás terén, a középisko­lák, de főként a falvakban a pap­ság és tanítói kar önzetlen és fárad­hatatlan munkája e téren oly biz­tató és eredményes, hogy kétségbe­esnünk nem kell és alapos a remény, hogy a mulasztottak pótoltatnak. Ha az ősmagyar törzslakosság he­lyenként az egyke miatt pusztul is, pótolja­­ ezt a magyarosít­ással azok munkája,­ kik méltán elmondhatják magukról Apáczai Cseri Jánossal szól­ván : »Azok közt, kik munkájuk­kal a magyar hazát boldogítani tudják, lehetünk a legkisebbek, de azok közt, kik ezt komoly elhatá­rozással tenni akarják, a legna­gyobbak leszünk.« A keresztény sajtó Ünnepe Pécsett. Bensőséges, meleg háziünnepe volt Szilveszter napján a „Dunántúl“ napi­lapnak. Ekkor szentelte fel Zichy Gyula gróf megyéspüspök a Dunán­túl könyvkiadó és nyomda részvény­társaság újonnan épített helyiségeit. A szeretet, amely a közönséget a „Dunántúl“-hoz fűzi, beszédes módon nyilatkozott meg. A házi ünnepségen jelen voltak: Zichy Gyula gróf megyés püspök Mosonyi Dénes dr püspöki helynök, akik Gebauer Miklós dr. pápai kamarás, püspöki titkár és Ákos Ferenc dr. pápai káplán kíséretében jelentek meg. Pécs közéleti és társa­dalmi vezető egyéniségei közül ott voltak : Szüvek Lajos dr., Igaz Béla dr. prelátus-kanonokok, Nagy József dr. egyetemi rektor, Visnya Ernő kincstári főtanácsos, Késmárky István dr.,­ Vasváry Ferenc dr., Schaurek Ráfael dr. egyetemi tanárok, t Ober­­hammer Antal nemzetgy. képviselő, Ábrahám Gyula, a pécsegyházmegyei takarék vezérigazgatója, Müllherr Fe­renc, Umhauser Béla bankigazgatók, Makay István városi tanácsn., Schmidt Elek püspöki jószágigazgató, Komócsy István c. kanonok, Saly Győző rendőr­tanácsos, Kosztts Ákos dr. tiszti fő­ügyész, Szabó János dr. ügyész, Szabó Gyula dr. ügyész, Sipos István dr. pápai kamarás, teol. tanár, Györkös József dr. tanitóképezdei igazgató, Hardy Ernő leánygimnáziumi tanár j _ mám. ... Baldauf Gusztáv ev. lelkész, Zsögön Géza dr. rendőrkapitány, Végh Imre DGHT. felügyelő, Andretzky József vármegyei árvaszéki ülnök, Iselsteger Lajos plébános, Mihalics Mihály dr. főszerkesztő, Boldis Dezső dr. s. tan­­felügyelő, Svágeti Győző, Perz Viktor és sokan mások. Délelőtt 11 órakor érkezett meg Zichy Gyula gróf megyéspüspök ud­vari papjai kiséretében. A vezérigaz­gató tágas szobájában Vasváry Ferenc dr. üdvözölte a megyéspüspököt. A lelkes éljenzés csillapulta után Zichy Gyula gróf megyéspüspök a következőkben válaszolt: — Végtelen nagy örömömre szol­gált, hogy a mai napon, amikor e nagyszabású vállalatnál egy határ­kőhöz értünk, elmondhatom, ami szívemen fekszik, kiönthetem szívem egész szeretetét, örömét és megelége­dését, hogy Isten végtelen jóságából sikerült a magam eszméinek hozzá­járulásával, főleg sok lelkes buzgó munkatárssal gazdagodva megalkotni ezt a szép és a jövőre messze kiható vállalatot. — A jóságos Teremtő az emberek szivébe oltotta a munkálkodás, a te­remtés, a boldogulás utáni vágyako­zást akkor, amikor a minden éget megteremtette. Ez a vágy az embe­rek szivébe van oltva a Teremtő által. Mi is egy ilyen nagyszabású alkotás előtt állunk. Ilyen a Dunántúl nyomda minden hozzátartozójával, gyönyörű szép gépeivel, bámulatraméltó szép berendezésével.­­ De bármennyire becsüljük is az emberi alkotás nagyszerűségét, az nem magától, magában véve. Csak a maga erejéből nem érheti el magasz­tos célját, a boldogulást, hanem csak Teremtőjébe belekapcsolódva, a min­den alkalmat és lehetőséget megadó Istenbe. A teremtés és annak minden szépsége, bája és nagyszerűsége nem képes az emberi boldogulást kielégí­teni és végre hatástalan marad az emberre. gyobbra. Mert az emberi szív na­hatalmasabbra törekszik. Az ember Istenért van teremtve. Csak Isten az, aki az embert egye­dül képes boldogítani. Ha tehát azt akarjuk, hogy ez a bámulatra méltó alkotás célhoz érjen, az emberek boldogulásának, jólétének eszköze legyen, szükséges, hogy belekapcsol­juk az Istenbe, a minden jó, szép és nagyszerű Forrásába. — Azért jöttünk el, hogy ezt a bekapcsolást megalkossuk. Belekap­ CROÜnk ezt a munkát maprába a­ jó Istenbe. Megáldjuk ezt a vállalatot, az Anyaszentegyház szertartása sze­­rint a Megváltás szent jelével. El­helyezzük ezt a szent jelet és itt hagyjuk ezekben a helyiségekben, nem azért, hogy lenyűgözzük az itt levő munkáskezeket, ellenkezőleg azért, hogy megnemesítsük ezt a munkát, amely krisztusi szellemben folyik és alkalmas arra, hogy igazi jólétet, boldogulást adjon mindazok­nak, akik vele érintkezésbe jutnak. — Megáldjuk ezt az intézményt és beleállítjuk azok közé, ahol a nap, hold, csillagok és miden teremtmény egyebet sem tesz, mint az Alkotót dicséri. Álljon bele ez is ebbe a nagy munkába és akkor célt fog érni, mert eléri azt, hogy az embereket jobbá tegye. Azoknak a szellemi termékeknek, amelyek innen kikerül­nek, ezt a lerongyolódott, hitében, erkölcsében megfogyatkozott világot jobbá kell tenniök, ez a keresztény sajtó feladata. Köztudomású, minő rombolást intézett a sajtó, amikor istentelen kezek hatalmukba kerítet­ték, amikor a lelkeket nem boldo­gították, hanem megnyomorították, ínségbe juttatták, szerencsétlenebbé tették. — Édes Üdvözítőnk, akinek szent jele itt tündökölni fog, add, hogy ezek a néma falak, a gépek dübör­gése és a rotációs gépről lepergő szellemi termékek békét és boldog­ságot adjanak. Békét és boldogságot adjanak azoknak, akiknek termékeit sokszorosítják, azoknak a munkás­kezeknek, amelyek velük dolgoznak. És azok, akik az innen kikerülő termékeket kezükbe veszik, megtalál­ják az utat a végtelen Isten felé, ahol egyedül nyerhetnek békét és boldogulást. Adja a Mindenható, hogy * ügy legyen. Lelkes éljenzés zúgott fel a fő-

Next