Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-05 / 1. szám

XI. évfolyam. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. Előfizetési díj félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb­ hirdetés díja 1 pengő. A hir­detés egy 60 milliméter széles hasábon milliméter soronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hír­rovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyílttér soronként 60 fillérbe kerül. Egyes szám apa 40 fillér. Szekszárdi 1929 január 5. Gazdasági életünk nagy problémája. írta: Frühwirth Mátyás országgy. képviselő. A legsúlyosabb adókat raktuk a polgárság vállaira, mint Európában sehol sem. Az állami háztartás egyen­súlyát rendbe is hoztuk. Az állami költségvetésnek egyensúlyba hozatala után azonban­­ máról holnapra egy óriási probléma, a külkereskedelmünk mérlegének nagy vesztesége tornyo­­sodik elénk. Évről évre mindinkább veszteséggel zárult a külkereskedelmi mérlegünk. Évről évre többet hozunk be, mint amennyit képesek vagyunk a külföldnek eladni. Az év első kilenc hónapjában is 281 millió pengő mér­legünk passzívuma, a behozatal ös­­­szege az első háromnegyed évben 853 millió pengő, a kivitel összege pedig csak 572 millió pengő. A múlt évben hasonló időszakban a passzí­vum 269 millió pengő volt, tehát az idén ismét 12 millióval gyarapodott a passzívum. A kormányzat felvetette a kereskedelem és a mezőgazdaság számára az exportintézetek létesíté­sének gondolatát. Az ország legelső szakemberei dolgoznak az export­intézetek tervezetén. Úgy látom azon­ban, hogy az egész elgondolásban bizonyos egyoldalúság mutatkozik, mert a bevitelnek a leküzdésében az illetékesek nem fejtenek ki kellő ellen­állást. Hiszen ha vizsgálat tárgyává tesszük a behozatalnak áruoszlopait, látjuk, hogy rengeteg cikk van, ame­lyet itt is előállíthatunk. A magyar héten kimutatták, hogy a behozata­lunknak a felét itt állíthatnánk elő magyar munkaerővel, magyar szak­emberekkel. Helyes, hogy az exportot fejlesztjük, de ugyanakkor nem sza­bad elfelejtenünk, hogy valamivel könnyebb az importnak a leküzdése. Vannak szakmák és iparágak, ahol egész könnyűszerrel szállhatunk síkra a túlzott behozatallal szemben Egy példát akarok csupán felhozni cikkem keretében. Évenként körübelül 600 ezer nyúlgereznát termel csonka or­szágunk, amelynek java része kül­földre vándorol potom áron és külö­nösen Németországban feldolgozzák és mint elsőrendű szőrme kerül vissza az országba, amelyeket drága áron megfizetünk. Az illetékes szakembe­rek bizonyára nemcsak ezen a téren, hanem sok-sok szakmában állapíthat­ják meg az import leküzdésének mód­szereit. A behozatal leküzdésében elől kell járnia az iparnak és mindazokat az eszközöket elő kellene teremte­nünk, amelyek az iparnak és a ke­reskedelemnek megadják a lehetősé­geket, hogy ők a magyar árukat termeljék és forgalomba hozzák. Hi­szen az import óriási növekedésének sok tekintetben egyszerű hitelkérdés az alapja, mert a magyar kereskedő a külföldi gyárostól sokkal nagyobb és kedvezőbb feltételek mellett élvezi a hitelt, mint a magyar gyáripartól. A kivitelnek a szaporításában pedig a mezőgazdaságnak kell a vezető­szerepet játszania, mert különösen agrártermékeink alkalmasak arra, hogy fizetési mérlegünknek export­oldalát megjavítsák. Az új intézmé­nyeknek tehát különös feladata legyen a külföldi piac megszerzése és meg­hódítása. A legnagyobb gazdasági problémánk tehát fizetési mérlegünk­nek, külkereskedelmi forgalmunknak az aktivitása. Hiába fogunk itt adózni és hiába viseljük fejenként egész Európában a legnagyobb terhet, ha külkereskedelmi mérlegünknek passzi­vitásán elvérzünk. Gazdasági feltáma­dás nem lesz és a szanálásnak a be­fejezése is sikertelen marad. Tehát ne csak az export fejlesztésén dolgoz­zunk, hanem figyelmünk az import­nak a leküzdésére is irányuljon. 1. számi fl felebarát­ szeretet karácsonya. A Szociális Misszió szekszárdi szer­vezete a különböző nőegyletekkel kar­öltve — mint más években — az idén is áldozatos lélekkel dolgozott azon, hogy a kórház betegeit és a fogház rabjait a karácsonyfa köré gyűjtse és nekik a családjuktól való távollétet elviselhetővé tegye, velük az emberi szolidaritás vigasztaló té­nyét éreztesse és a mennyei béke útját szívükhöz elkészítse. A Ferenc közkórházban december 23-án délután 3 órakor kezdődött a karácsony­faünnepély. A betegek hoz­zátartozói, a Szociális Misszió és a nőegyletek hölgyei, a kórház orvosi kara, sokan mások is, a betegeket megértő, velük együttérző emberek nagy számban jöttek össze, a hölgy­­­bizottságok munkáját szívükön viselő vármegyei előkelőségek pedig úgy­mint: Jankó Ágoston főispán, Szá­váld Oszkár alispán, dr. Hagymássy Zoltán vm. főjegyző nejeikkel jelen­tek meg az ünnepélyen. A sebészeti osztályon a gyerme­kekhez jött először a Jézuska. A gyönyörűen feldíszített és ajándékok­kal körülvett karácsonyfa alatt csil­logó szemekkel álltak a kis lábba­­dozó gyermekek, míg a nehezebb be­tegek ágyacskáikból figyeltek a tör­­ténenidőkre. Kedves karácsonyi éne­kek után kis fiuk és leánykák sor­jában elmondták kedvesen, bátran szép karácsonyi verseiket. Boldog izgalom, könnyes szemek mutatták, hogy ide tényleg megjött az égi Béke. Gyermek­hangok, férfi sze­mek könnyei az emberszeretet diada­láról, magának a Szeretetnek eljö­veteléről szóltak ékesen. Milyen lett volna a karácsony itt a betegszobák­ban finomlelkü hölgyek szerető gon­dossága híján? Az ajándékoknak örvendő és az ünnepély fényétől elragadtatott gyer­mekek közt jó lett volna még sokáig időzni, de már várták a vendégeket az elmeosztály betegei is. Mind a férfiak, mind a nők szép műsorral készültek a kedves és várva-várt ünnepre. A terem mennyezetéig érő­­ karácsonyfát gazdagon feldíszítették, s gyönyörű délszaki növények ékesi- TÁRCA. Szilveszter. Zúgó folyamként ömlik az I­d­ő Az örökkévalóság tengerébe . . A partjai: nyugat felől a Múlt, Keletről a Jövő csalóka képe. Ezek között rohanva jobbra tart A víztömegnek nyughatatlan sodra Szaggatva a keleti part falát, A nyugatit meg hordalékkal toldva. A M­u­l­t­n­a­k partszegélye egyre nő — jövőnké fogy és átszorul keletre S így lassan eltolódva vándorol Tovább a nagy idő­folyamnak medre! Farkasszemet néz, mint két parti rév A régi év s ott.túl az­­ ijesztendő S a vándor-ember itt rekedve áll A ködbe burkolt partra átkelendő. De nem soká kell várni; itt a komp, Révésze vén s fehér, akár csak Kháron S nem oly mogorva ,• hangos és vidám, Neve Szilveszteri átvisz minden áron. A kompon lámpafény, dal és virág.. . Harmonikáznak a révészlegények ... S kalács, kulacs, szalonna, csók között Az utasok felejtik, mily szegények?!... Hogy átvigyen, még csak révpénzt se’ kér A rózsás kedvű, jó,szivű Szilveszter... Behajtja majd az Újév odaát Duplán is, tudja jól a pajkos mester! S előre látja, lesznek elegen,­­ Kik most utólszor mennek a dereglyén S mosolyt takar a rezgő, vén szakáll , na hallja őket bizakodni nyeglén. És szánakozva nézi azokat, Miközben csutorázva csókolóznak R­e­m­é­n­y­e­i­k mögött, mi elfedő Spanyolfal minden ránk leső gonosznak! —n. Karcolotok keleti utamról. Irta: Fauszt Antal plébános. (Folytatás.) Palesztinai kirándulások. Jelenleg már jó autóutak szelik ke­resztül kasul Palesztinát. Ezek kön­­­nyen építhetők is, mert kőben nincs hiány. Azután rövid néhány nap alatt be lehet járni az egész országot, hi­szen területe kb. a mai csonka ha­zánknak felel meg, így a betlehemi út alig húsz percet vett igénybe.­­ Különben régi út ez, már a pátriár­kák járták, rajta vonult a szent csa­lád, a mágusok exotikus csoportja. Balra, a dél-északi hegyláncolatok kulisszái között a holttengerig nyílik kilátás. Mennyire csalékony az at­moszféra, oly közelnek láttat min­dent! Egy mérsékelt emelkedés és délen már előttünk fekszik Betlehem. A táj is barátságosabb, melegebb Jeruzsáleméhez viszonyítva. Balról el­­hagytuk az Illés kolostort, jobbról Rachel sírját, néhány szűk utca és már a születési templom előtt va­gyunk. • ^­­ Meghajolva belépünk az oldalbejáró alacsony nyílásán és körültekintünk a templom tágas hajójában. Az egyet­len, mely szent Hona építkezéseiből megmaradt, soha pusztulás nem fe­nyegette, láthatólag Isten különös gondoskodása őrködött fölötte.­­ A mennyezet áttört és szépen látható a régi bazilika stíl gerendázata, a négy sor oszlop rendületlenül tartja az egész szerkezetet, a falakon az első mozai­kok elmosódott maradékai. Magas fal zárja el a kórust, istentiszteletre csak ezt használják. Már karácsonyi hangulatban voltunk, mikor a lép­csőzeten leszálltunk a templom alatti születési barlangba. Több egymásba nyíló folyosó, az egyes emlékezetes pontok megjelölésére oltárok, a vezér­oltárt keressük. Az alatta levő ezüst csillag felírással jelzi: itt született nekünk Krisztus. Ez az itt, megint elemi erővel kényszerít térdre, köp­­­nyek gyűlnek a szembe, melegség tölti el szívünket. Amiről a gyermek­lélek álmodik karácsony színes, csa­ládias örömében, ami a felnőttet ilyen­kor a mennyei béke ajándékára figyel­mezteti, az itt szokatlanul élővé lesz, eltűnik, kimarad minden egyéb, hal­lani véljük az angyali éneket, látni mindazt, ami a világmegváltó öröm­hírrel összefügg. Felejthetetlen pilla­natokkal gazdagodva, Istennek hálál­kodva hagytuk el a szent helyet. Dél­nyugati irányban mutatja a hagyo­mány a mezőt, hol a szent éjjelen a pásztorok virrasztanak, Booz földjét, hol az ószövetségi Ruth kalászokat gyűjtött, még délebbre, hová azon­ban már nem jutottunk, fekszik Heb­ron, a pátriárkák ősi sírjaival. Forró délutánon vittek autóink Jeruzsálemtől keleti irányban a holt­tengerhez és a Jordánhoz. Bethániát csakhamar elhagyva közel két óra­hosszat haladtunk a júdeai sivatag­ban. Ennek komorsága megdöbbentő. A vegetáció a szó­ szoros értelmében hiányzik, emberi, állati életnek semmi jele. Oldalt repedezett sziklájú, ho­mokkal befútt, egymást váltó domb­láncolatok, kiszáradt folyómedrek, halványsárga, szürke színbe öltözött minden. Végre előttünk egy nagyobb oázis, Jerikó, odább nagy földesszinü víz, a holttenger tükre és a felső részen, északdéli irányban széles, fák­kal benőtt zöld sáv, a Jordán. A mai Jerikó rongyos, sárviskós beduinfalu, a régi, történeti Jerikó arrább, a magaslatok közelében volt, csak romok hirdetik helyét. A holt­tenger tükrét, mely kb. a Balaton nagyságának felel meg és tudvalevő­leg mintegy 400 méterrel mélyebben fekszik, mint a földközi tenger szintje, délutáni csendes álmában találtuk, keleti oldalán a moab hegyek a Nébó­­val, mintha szürke fátyolt vettek volna magukra. Egyébként a forró­ság csaknem elviselhetetlen, csurom víz lettünk, ami egyeseket arra ki­sértett, hogy a sós habokban meg­­fürödjenek. Ahogy a parton állva végigtekintettem a sajátságos tenge­ren, a bibliai Szodoma és Gomorha temetőjén, nem észleltem rajta semmi különöset. Inkább a táj az. Igaz, az istenítélet a tenger déli részén történt, hová innét nem lehetett látni. Azután csaknem a Jordán torkolásánál vol-

Next