Történelmi szemle, 1965 (8. évfolyam)
TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Trócsányi Zsolt: Az erdélyi jakobinusság kérdéséhez
1* AZ ERDÉLYI JAKOBINUSSÁG KÉRDÉSÉHEZ 3 híres lovasbravúrok hősétől. A fő- és köznemesség közelebbhozása vadászatok rendezése útján: Wesselényi vadásznak is híresség, s Kufstein után (tán egy kissé kivettetve érezve magát az arisztokráciából, tán egy kissé velük szemben érzett dacból is) valóban közeledhet a nemesség alsóbb rétegeihez — amennyire indulatai nem gátolják ebben. A lótenyésztésnél megint rá, Erdély legelső ménesének gazdájára kell gondolnunk. Ami végül az ifjúság nevelését illeti: itt a zilahi iskola körüli későbbi tevékenységére utalunk. Túlzás lenne persze a program egészét Wesselényi művének tartani. De szerepe láthatólag nem kicsiny volt kidolgozásában. A társaság léte 1794 március közepén jutott a hatóságok tudomására. Akkor ti. Eszterházy János guberniumi tanácsoshoz, a Gubernium könyvvizsgáló bizottságának elnökéhez (Bánffy sógorához) kerül a társaság tagtoborzó felhívása, amelyet az ki szándékozott nyomtatni. A tanácsos nem merte magára venni a felelősséget a kinyomtatás engedélyezéséért, a Gubernium elé vitte az ügyet. A főkormányszék úgy látta: „Ez az irat arra enged következtetni, mintha ennek az ún. vadásztársaságnak szinte a legkevésbbé a vadászat lenne a célja", s így annál kevésbé engedélyezte a kinyomtatást, mert egy ilyen társaság a legártatlanabb esetben is nagy feltűnést keltett volna, „amellett pedig sem az idők jelen folyásához, sem az ország egyéb körülményeihez nem illő", s így elutasította a társaság kérésének teljesítését. Az nem nyugodott bele a döntésbe, többszöri követségjárás következett Bánffy Györgyhöz, s tán a Guberniumhoz is, azok azonban nem engedtek. A gubernátor végül azt tanácsolta a társaság tagjainak, „hogy jó volna, ha a köz tekintetében részben megbotránkoztató, részben felesleges, tagjainak magánérdekét illetően pedig könnyen kellemetlenségekre alkalmat adható társaság egészen feloszlanék". Annál is inkább oka volt ezt mondani, mert (mint látni fogjuk) az udvar már tudomással bírt az ügyről. A társaság erre feloszlott. Az udvart egy feljelentés tudósította a vadásztársaság szervezkedéséről, amely (feljelentések szokása szerint) többről tudott, mint a valóság: a társaságnak már több mint 400 tagja van, Wesselényi maga 70 jelvényt vitt el szétosztásra, a Gubernium a felhívás kinyomtatásának eltiltásán túl nem tett lépéseket az ügyben. I. Ferenc Handbiller-tel küldte le a feljelentést Teleki kancellárhoz; az 1794. április 23-án Bánffyhoz továbbította, jelentést várva tőle. Bánffy azonban nem sietett, csak jóval Teleki sürgetése (1794. július 23.) után, szeptember 12-én tette meg jelentését azzal, hogy az ügy érdemileg (a társaság feloszlásával) már hónapok óta le van zárva.10 Maga I. Ferenc sem kívánta tovább bolygatni a dolgot. Minthogy a társaság feloszlott — írta a Bánffy jelentését továbbító erdélyi udvari kancelláriai felségelőterjesztésre adott resolutio-jában — és „semmiféle további következménye nem volt", már csak arra volt szükség, hogy Bánffynak legyen gondja rá, hogy ,de már megszüntetett társaság könnyelmű tagjainak tevékenységén éberen tartsa rajta a szemét, amellett pedig tegye meg a szükséges intézkedéseket arra, hogy a jövőben semmiféle ilyen kétértelmű, megbotránkoztató szövetkezés ne jöjjön létre".11 Az ügy elsimítása Bánffy György érdeme. A gubernátor nyilván kezdetben . Bánffy 1794. szept. 12-i jelentése e ponton nem egészen világos. Feltehetőleg a társaság maga nyújtotta be cenzúrára a felhívást. a G.Pr. 1794 . 334. 10 A névtelen feljelentést, Teleki 1794. ápr. 23-i rendeletét, Bánffy 1794. szept. 12-i jelentését (s a társaság 1794. ápr. 14-i jegyzőkönyvét) Id.: G.Pr. 1794 : 333. 11 A resolutio-t Teleki Sámuel 1794. okt. 27-én közölte a gubernátorral (G.Pr. 1794 : 498).