Új Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1989-12-01 / 6. szám - G. KOVÁCS LÁSZLÓ: Magyarok Szlovákiában 1939—1945 (IV., befejező rész)

június 4-i számában megjelent nyilatkozata, mely szerint a szlovákiai magyar iro­dalom a kisebbség fennmaradásáért vívja küzdelmét. Az írónak „beszélnie kell ott, ahol a politikus nem beszélhet”, tehát az irodalom voltaképpen a politikai fórum szerepét is betölti. Hangsúlyozta, hogy a szlovákiai magyar irodalom alkotásai a magyarság létharcának a produktumai, amelyekben a „magyar élet, a hit és a szel­lem lángja él”. Amint már említettük, az irodalmi élet megszervezése elsősorban a több évti­zedes múltra visszatekintő Toldy-kör érdeme, mely a rendelkezésre álló lehetőségek maximális kihasználásával támogatta az írástudók munkáját. 1940 és 1943 között a Toldy-kör hét füzetsorozat kiadásával biztosított fórumot a szlovákiai magyar iro­dalom — pontosabban: írásbeliség — reprezentánsainak, a Szlovákiai Magyar Hon­ismereti Könyvtár, a Szlovákiai Magyarok Kincsestára, a Szlovákiai Magyarok Könyvtára, a Szlovákiai Magyar Művelődési Könyvtár, a Szlovákiai Magyar Irodal­mi Füzetek, a Szlovákiai Magyar Füzetek és a Bibliotheca Istropolitana ma már alig ismert füzeteit lapozgatva láthatjuk, hogy e korszakban is születtek figyelemre méltó, értékes írások, s a mégoly kritikus szellemű olvasónak is el kell ismernie, hogy a magyar kisebbség tollforgatói, szószólói ekkor is a szülőföld iránti szeretet, a magyarsághoz és az emberiesség egyetemes törvényeihez való hűség, a népek ba­rátságába vetett hit és az európaiság következetes, az „ordas eszmékkel” nyíltan dacoló képviselői maradtak. Írásaikat elsősorban a „szlovákiai magyar család” élete, sorsa, kulturális öröksége, történelmi múltja, mindenkor vállalt hídszerepe, léthely­zetéből adódó történelmi feladata ihlette. A magyar művelődéstörténet kutatói szá­mos érdekes adalékot találhatnak, ha figyelmükre méltatják az említett sorozatok kiadványait: szerzőik foglalkoztak irodalomtörténeti kérdésekkel (Szalatnai Rezső, Juhász Gyula Szakolcán; Szalatnai Rezső: Móricz Zsigmond Szlovákiában), történe­lemmel (Polnisch Artúr: Elzálogosított városok, Ethey Gyula: A vágvölgyi magyar­ság települése és fogyatkozása), néprajzzal (Arany A. László: A szlovákiai magyar­ság néprajza), a zenei élettel (Németh István László: A szlovákiai magyar zenekul­túra mérlege), elkalauzolták olvasóikat — a táj „lelkületét” is érzékeltetve — Szlo­vákia magyarlakta vidékeire (Mártonvölgyi László: A regélő Nyitra mentén; Gyür­­ky Ákos: A Zobor vidéke), de olvashatunk Széchenyi pozsonyi kapcsolatairól, nyelv­­használati kérdésekről és sportról is. Külön említést érdemelnek a magyar kisebb­ség problémáival, helyzetével, erkölcsi és eszmei állásfoglalásával, feladataival fog­lalkozó írások (Esterházy János: Magyar hétköznapok. Esterházy János: A szlová­kiai magyar család élete; Csáky Mihály: Levél a Tátra alól magyar sorskérdésekről; Peéry Rezső: Perem-magyarok az idő sodrában). Külön is megemlíthetjük Környei Elek Nyugati őrhelyen illetve Isten hegedűje című műveit, amelyek — helyenként vitatható történelemszemléletük ellenére — csaknem a szlovákiai magyarság egé­szére kiterjedő érvénnyel fogalmazzák meg e kisebbség nemzeti öntudatát, küldetés­érzetét, kötődését a múlt örökségéhez, békevágyát, európaiságát. Környei az Isten hegedűjében „európai lelkiismeretet” emleget, s joggal: e lelkiismeretet a legrafinál­tabb propaganda sem tudta elpusztítani. A szépirodalom terén elért eredményeket mi is Turczel Lajos szavaival jelle­mezhetnénk a legjobban: „Az 1939 és 1945 közötti irodalmi produkció az előző kor­szakéhoz viszonyítva nem tekinthető csonkának, a szociális és humanista elköte­lezettség eléri, s az átlagos esztétikai szint megközelíti az előző irodalmi szakasz ter­mésének színvonalát.” A háború alatti évek szlovákiai magyar prózáját elsősorban Ásgúthy Erzsébet, Pozsonyi Anna, L. Kiss Ibolya, Egri Viktor és Jankó Zoltán neve fémjelzi, a lírikusok közül pedig mindenekelőtt Győry Dezsőt, Szenes Erzsit, Kör­nyei Eleket és újfent Ásgúthy Erzsébetet kell megemlítenünk. A drámairodalmat Ásgúthy Erzsébet képviselte. Fábry Zoltán, az esszéírás és a publicisztika legkiemel­kedőbb reprezentánsa a háború éveiben hallgatásra kényszerült. 1939-ben még pub­likálhatott néhány írást a romániai Korunkban, a következő két évben azonban csak három cikket írt, amelyeket álnév alatt sem sikerült közöltetnie, az 1942-ben szü­letett Palackposta című esszéje után pedig éveken át néma maradt. Az esszéiroda­­lom és az irodalomkritika területén elsősorban Szalatnai Rezső alkotott maradandót, de említést érdemel Peéry Rezső és Környei Elek neve is. A zenei élet terén csupán a pozsonyi Bartók Béla Dalegyesületet emelhetjük ki, mely Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemében végezte munkáját. Az egyesület népszerű volt, és nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó eredményeket ért el.

Next