Uj Idők, 1922 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1922-01-22 / 4. szám - Benoit Pierre: A Sós-tó. Regény. Franciából fordította Kovács Zoltán / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok - Erődi Jenő: Magyar kalendárium / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, croquisk, bírálatok - Szécsi Ferenc: Barcarola / Költemények
játszotta ezt a szerepet, a kis legénylakásunkban élt és a szerepcsere ott még könnyebben ment végbe, mint a minisztériumban. Gordon mindinkább tökéletesítette magát. Gyorsan és alaposan megtanult franciául, amely nyelven én gyerekkorom óta tökéletesen beszélek, ő azonban eleinte csak akadozva tudta magát kifejezni. Mind jobban beleélte magát a szerepébe és nem csak testileg, de lelkileg is annyira hasonló lett hozzám, hogy úgy tűnt előttem, mint második énem. Természetesen minden dolgunkról, a legcsekélyebbről is, részletesen értesítettük egymást és ezért sohasem követtük el szerepeinkben a legkisebb hibát, tévedést sem. Pincér! Wiskyt! Az elbeszélő elhallgatott. A pincér eléje tette a wiskyt, amelyet ő csak félig ürített ki. Azután cigarettára gyújtott és tökéletes füstkarikát fújt a levegőbe, füstkarikát fújni senki sem tudott úgy, mint ő. Néhány percig vártunk, a történet folytatásán, de Gordon hallgatott. — És a folytatása? — kérdezte egyikünk. — A folytatása? Nincs folytatása, — felelte az amerikai. — A végét pedig már elmondottam. Szövetségünk négy éven át tartott, egészen a filadelfiai kiálitás megnyitásáig. A megnyitásra nekem kellett volna elmennem. Magam helyett azonban Gordont küldtem el és az olasz anarkista, Ricardi, őt ölte meg. Négy golyót kapott a fejébe. A világ előtt természetesen Sullivan Arthur halt meg. A nemzet halottjaként temették el. Családom örökölte az elhunyt vagyonát, az anarkistát pedig a villanyos széken kivégezték. Én, az igazi legénylakásunkon, ahol, Suvillan Arthur, washingtoni mint Gordon professzor, éppen az ő kis barátnőjével voltam együtt, értesültem a halálom híréről. Ez minden . . . •— De hiszen, önnek tiltakoznia kellett volna, — kockáztatta meg valaki — meg kellett volna mondania az igazat, felfedeznie, hogy ki ön a valóságban . „, — Ne felejtse el, hogy a mi hazánkban, tébolydák, sőt börtönök is vannak, uram, — fedlte szelíden az amerikai. — Nem nagyon áhítottam, hogy a családom, kapzsi, aljasul gondolkodó népség, lecsukasson. Mert, hogy inkább megöltek volna, semhogy feltámadásomat elhigyjék, az bionyos, hiszen már beültek az örökségbe. Az irigyek gyűlölete, a nagyravágyók rosszakarata, a kormány méltósága lehetetlenné tette volna, hogy régi állomásomat ismét elfoglaljam. Nem voltak bizonyítékaim. Összes papírjaimat a minisztériumban őriztem . . . Nem tehettem semmit. .. Gordon voltam tetőtől talpig. Nem maradt számomra más, csak az egyik személyiség, azt kellett tehát viselnem. Szerencsémre, Gordon számára tekintélyes életjáradékot biztosítottam. Elhagytam Amerikát. Sokat utaztam és sok kalandom volt. Végül ide értem. Az azonban, akit önök maguk előtt látnak, senki más, mint Sullivan Arthur, egykor hatalmas miniszter, 627 millió jogos tulajdonosa. H. W. Gordon név alatt szerepelek, szerény viszonyok között élek és hogy szerencsétlenségemet elfelejtsem, a művészetnek szentelem él etem s buzgón festegetek. Egy pillanatig valamennyien hallgattunk. Azután az amerikai megszólalt és így fejezte be az elbeszélését: — Ha alaposan átgondolom a dolgot, tulajdonképp nincs is okom panaszra. Mert hiszen — ugye? mostani életem még mindig többet ér, mintha engem talált volna az olasz négy golyója s én lennék a nemzet halottja? Önök talán más véleményen vannak?... 80 MAGYAR KALEMDARIUM JANUAR • 1 s 1 J 18S5 ,Jókai Mór a Vasárnapi Újság 3-ik számában az idegen ,,tánc" és „bál" szók helyett ,,dali" és „dalidó" szókat ajánl, m után a „dalitánc" a csángó magyar és székelyek népdalaiban előkerül, melyből származhatott a dalidó vagy a még most is szokásos „dáridó", mely alatt ugrós vigalmat értünk." (Pesti Napló.) — 1873. A hivatalos lap báró Eötvös József emlékszobra mintájának elkészítésére pályázatot hirdet — 1880. Virág Benedek költő halálozási napjának 50-ik évfordulóján nagy gyászünnepség volt. Egyben elkészült az emléktábla, melyet az elhunyt szarvastéri lakása falába helyeztek el. A verset Tárkányi Béla írta, szövege ez: Nemzeti léleknek tüzes ébresztője lakott itt, Zengve dalát sírván nemzete századait. Itt élt, halt... nem halt.. . meghalva is él, aki úgy élt, Mint a magyar nemzet dísze, Virág Benedek. 24. 1798. Tótmegyeren született Megyeri Károly, a Nemzeti Színház híres komikusa. — 1898. Mesterházy Kálmán festőművész öngyilkos lett. 1865. Egressy Gábor székfoglalója a Kisfaludy-tári„V»saságban. — 1878. Kolozsvárott elhunyt 76 éves korában Chappon Lajos vívómester, ki először írt magyarul szakszerűen a párbajról. • 1822. Hamlet először kerül színre a pécsi közönség előtt. — 1864. A Pestbudai Hangászegyleti Zenede részére gr. Károlyi Alajos 500 frtot adományozott. — 1865. Arany Jánost 30 szavazattal a M. Tud. Akadémia titkárává választották meg. — 1874. Tóth Lőrinc emlékbeszédet tartott felsőbüki Nagy Pál fölött a M. Tud. Akadémián. — 1880. Ipolyi Arnold besztercebányai püspököt, a Magyar Mythologia szerzőjét, az elsőosztályu vaskorona-renddel tüntették ki. — 1898. Tisza Lajos gróf, Szeged ujjáépítője, meghalt. (j 1 / 1864. A Kisfaludy-társaság ülésén közölték, hogy ,,(/ f ) Szász Károly Shakespeare: ,,VIII. Henrik"-jének fordítását beküldte. — 1872. Romeo és Julia opera premierje a Nemzeti Színházban. (Romeo: Hajós Zsigmond, Julia, Pauliné.) Az est 2077 frtot jövedelmezett. (j Q 1855. A Pesti Napló írja: „Arany János „Toldi"-ja ^ Dr . Kolbenheuer evang. lelkész által németre fordíttatott". — 1874. Richter Jánost kinevezték a Nemzeti Színház operai igazgatójának. — 1878. Fraknói Vilmos püspök a M. Tud. Akadémián felolvasást tartott és megemlítette, hogy felfedeztek egy magyar nyelvű kódexet Mátyás király korából. 1858. Pesten meghalt id. Lendvay Márton, a Nemzeti Szinház nagy színésze. 29 Barcarola Álmodó gondola siklik a hüs vizén, Engemet álmokkal terhelten most viszen. Itt ringok boldogan Velence ölében. Csillogó vízgyöngyök hullanak elébem. Ringató hangoktól kísérve elhalad Bársonyos bárkánk a Rialto híd alatt. Fogadj óh Velence, dalosan engemet. Egy vándor poéta bánatot most temet. Merengjen azúrkék nézésed felettem, Mint azé a lányé, akit úgy szerettem S idevetett tőle a sors, vagy szerencse Hozzád, óh városok városa: Velence! Szécsi Ferenc