Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-26 / 148. szám, kedd
Gombaszög '90 Az ünnepély közönségének sokrétű igényét figyelembe véve alakítottuk ki a csehszlovákiai magyarok 35. Országos Kulturális Ünnepélyének háromnapos műsorát. Időben is bővült az ünnepség. Köszönhető ez a Magyarok Világszövetsége és a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ társrendezői szerepének. Pénteken - június 29-én - az ő figyelmességük eredménye a Lord budapesti rockegyüttes műsora. Ez és a szombati (június 30.) koradélutáni Csak fiataloknak című műsor a fiatalabb nézőket vonzza. Szombaton, a pozsonyi Regata és a Pigmeus rockcsoportok zenélnek. Az utóbbi vendége lesz a budapesti Bikini együttes közismert szólistája: D. Nagy Lajos. Este a pozsonyi Szőttes Népművészeti Együttes és a budapesti Duna Művészegyüttes háromórás műsorában a magyarság dal- és tánchagyományait láthatják. Az esti műsor résztvevői a Varsányi, a Göncöl táncházi, és a Boros Mátyás vezette népi zenekarok is. Az előadás után ÍÍÍÍÍÍÍÍIW::': Közel negyed évszázadig nagyon közkedvelt volt a Marianske Lázné-Hartenstein kombinált szakszervezeti üdülés, melynek résztvevői egy hetet a híres fürdővárosban, egyet pedig az NDK-beli cserepartnernél tölthettek. Tekintettel az NDK és aa NSZK 1990. július elsején életbe lépő pénzügyi, gazdasági és szociális uniójára, a csereüdülés megszűnik. Az NDK-beli utakra is konvertibilis valuta kell. A Szlovák Köztársaság Egészség- és Szociális Ügyi Minisztériuma az állami ünnepekről szóló 93/1951. Tt számú törvény, valamint a munkaszüneti és jeles napokról szóló 167/1990 Tt számú törvény értelmében július 5-ét - Cirill és Metód hittérítők emlékére - állami ünneppé nyilvánítja. Tehát a Cseh-Szlovák Szövetségi Köztársaságban munkaszüneti nap lesz. A Csehszlovák Légitársaságnak néhány komoly, az üzemeltetéssel összefüggő megoldatlan kérdésére hivatkozva, az illetékes csehszlovák szervek 1990. június 20-ával nem adtak ki engedélyt az EL AL Légitársaságnak a Tel-Aviv-Prága-Tel- Aviv járat rendszeres megindítására. Az izraeli fél eddig érvényben lévő kölcsönösségi elve alapján a Csehszlovák Légitársaság sajnálattal közli, hogy ők sem indíthatják el június 28-ával, mint ahogy tervezték, a rendszeres légi járatot (ČSTK) a berzétei kultúrházban hajnalig tartó táncház lesz, sajátos parasztételeket a Csemadok berzétei alapszervezetének tagjai főznek. Július 1-én toborzóműsorok ébresztik Rozsnyó és Pelsőc lakóit. Invitálják őket egész napra Gombaszögre. A Gyermekek a gyermekeknek műsorban hazánk legjobb magyar gyermektánccsoportjai közül a dunaszerdahelyi Istiglinc és az ekeli Tátika, továbbá a füleki Zsibongó gyermekszínjátszó csoport, a vlachovói szlovák folklórcsoport lép fel. Őket követi Levente Péter, Mérő Imre és Gryllus Vilmos, a gyermekek körében nagy szeretetnek örvendő művészcsoport egyórás műsora. A folytatás - a Nótacsokor című egyórás műsor - már a közép- és az idősebb generációé. A Duna Művészegyüttes Boros Mátyás vezette népi zenekara és szólistái, Madarász Kati vendégszereplésével a jelzett korosztály számára oly kedves dalokból köt ajándék nótacsokrot. Utána három órától Nyílt Fórummá változik a színpad. A közelmúltban megválasztott parlamenti képviselőink mutatkoznak be, tesznek bizonyságot politikai- és humorérzékükről. Nem szónokolni fognak, hanem a műsorvezető és a közönség kérdéseire válaszolnak. Ilyen sem volt még Gombaszögön! Tizenhat órakor kezdődik a Gyöngykoszorú, a zselízi népművészeti fesztiválon arany- és ezüstfokozatot nyert hazai táncegyütteseink, valamint a borzovai Árvalányhaj, a hárskúti és százdi éneklői minrt a Tátika, az Istiglinc gyermektánccsoport, a szlovák Chemlon, a Duna és a Szőttes együttesek közös népművészeti műsora. A műsor második felét, 17 órától 18 óráig a Szlovák Televízió az egyes adásban sugározza. Együtteseink közül fellép: a nagyidai ilosvai, a kassai Új Nemzedék, a szinai Rozmaring, a rozsnyói Búzavirág, az Ekeli Summások, a komáromi Hajós és a dunaszerdahelyi Csallóközi. 18 órakor kezdődik a budapesti Mikroszkóp Színpad művészeinek kabaréműsora. Ebben Nádas György, Heller Tamás, Máté Ottilia, Havasy Viktor, Kocsis Csaba, Liliom Károly szerepel. Ezzel ér véget az ünnepély. Lesz népművészeti kirakodóvásár, ahová keramikusok, bőrdíszműárusok, kosarasok, kolompkészítők, szalmaképkészítők, kivarrók, mézeskalácsosok stb. hozzák el áruikat. Lesznek vendégeink Magyarországról, és lesz sátra a Prágai Magyar Kultúrának is. A nagy műsorok szünetében mesterségbemutatókat láthatunk. Étel, ital is lesz bőséggel. Szabad a gazda, így reméljük, a környék vállalkozókedvű szövetkezetei, kiskereskedői kisegítik az állami vendéglátóipart. Aki pihenni, szórakozni, barátaival, ismerőseivel, találkozni óhajt, jöjjön Gombaszögre, legyen résztvevője 1990. június 29-én, 30-án és július 1 -jén a csehszlovákiai magyarok 35. Országos Kulturális Ünnepé lyének. TAKÁCS ANDRÁS KÖSZÖNTŐ • Június 26-án ünnepli 50. születésnapját a drága feleség, édesanya, anyós, nagymama, Dobos Jolánka Gömörpanyiton. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálunk, s további jó erőt, egészséget és hosszú életet kívánunk. Férje: Sándor, fiai: Tibor és Sándor, lányai: Ágika és Ildikó, menye: Marika, veje: János, unokái: Erika, Janika és a kis Marika, valamint násza és nászasszonyai. A jókívánsághoz csatlakoznak a rokonok is.1714 . Június 6-án ünnepelte 55. születésnapját özv. Czene Józsefné Mihály Ilona. E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, és nagyon hosszú, boldog életet kíván: lánya: Icu, fiai: Józsi és Gyuszi, menye: Kati, valamint a két unoka: Katika és Gyuszika. Ú-2122 • 1990. június 26-án ünnepli 60. szülő-Dr. Czeizel Endre I tart előadást Komáromban 1990. június 28-án, csütörtökön 19.00 órai kezdettel a Szakszervezetek Házában. Belépőjegy: 20, korona. Jegyelővétel naponta 7-től 15 óráig a járási népművelési központban, telefon: 2156. VP-272 Hirdessen Ön is az Új Szóban tésnapját, nyugalomba vonulását és névnapját, Makai László Komáromban. E szép ünnepek alkalmából gratulálunk, és jó erőt, egészséget kívánunk családja körében. Felesége: Mária, lányai, fia, veje, valamint unokái: Mónika, Pityu, Évike és Klaudika .-1777 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Ezúton mondunk köszönetet a rokonoknak, ismerősöknek és a volt munkatársaknak, akik elkísérték utolsó útjára a drága fiút, édesapát és szeretett férjet, Ferencet, ifj. Házas aki 1990. május 1 -jén váratlanul, 31 életévében elhunyt. Szülei, testvére, felesége és két gyermeke U-2102 EDDA szabadtéri koncert 1990. Dióspatonyban július 6-án, pénteken 20.00 órai kezdettel a sportpályán. Jegyelővétel a Dióspatonyi Kultúrházban naponta 8.00-16.00 óráig, ill. a műsor kezdete előtt. Tel. 932 43 Szeretettel várunk minden zenerajongót. VP-281 A Zselizi Városi Népművelési Központ 1990. július 1-én 20.30 órai kezdettel a zselizi szabadtéri színpadon BIKINI koncertet rendez. Kedvezőtlen időjárás esetén a koncertet július 2-án tartják meg. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. VP-282 A KOMBIT Informatikai és Számítástechnikai Iroda, Komárom tisztelettel meghívja önöket AZ INFORMATIKA NAPJA elnevezésű, a következő tevékenységet felölelő bemutatójára: számítástechnika (software, hardware, szervíz, javítás, konzultáció, kiadványszerkesztés nyomdai előkészítéssel) - hírközlési eszközök (telefonok, üzenetrögzítők, telefonközpontok, telefaxok) - irodatechnika (fénymásolók, írógépek, számológépek) amelyet 1990. június 28-án (csütörtökön) tart a KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ KÖRTERMÉBEN Nyitvatartás: 10-től 17 óráig. A bemutató alatt megtekinthetők és megvásárolhatók a fent említett berendezések, beleértve a felhasználói programokat is. Egész nap kétnyelvű tanácsadással állunk kedves látogatóink rendelkezésére. VP-292 MOZIK MŰSORA • AMFITEÁTRUM: Asszonyok az idegösszeomlás szélén (spanyol) 21.30 • DUKLA: King Kong (amerikai) 15.30, 18, 20.30 •HVIEZDA: Emmanuelle (francia) 15.30, 18, 20.30 • KERTMOZI: Teljes szélcsend (ausztrál) 21 • METROPOL: Vaddisznó (cseh) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Patrikra várva (cseh) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Tűzharc (kanadai-francia) 15, 17.30, 20 • OVSIŠTEI MŰVELŐDÉSI HÁZ: Hálószobaablak (amerikai) 17.30, 20 • SLOVAN: Éjféli futás (amerikai) 15, 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: King Kong (amerikai) 15.30, 18 • A képzelet kínja (cseh) 20.30 • TATRA: Seriff és a földönkívüli (olasz) 15, 17,30, 20 • AMFITEÁTRUM: Seriff és a földönkívüli (olasz) • HORNÁD: A rózsa neve (NSZK) • MLADÁ GARDA: A Sárgafolyó harcosa (hongkongi) • SLOVAN: Kaszkadőrök klubja (japán) • TATRA: Vaddisznó (cseh) • • ÚSMEV: King Kong (amerikai) SZÍNHÁZAK MŰSORA • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Herodes és Herodias (19) • KIS SZÍNPAD: Gyönyörök kedden éjfél után (19) • IRODALMI SZÍNPAD (Istropolitana): Királyságot egy gyilkosért (19) • RADOŠINAI NAIV SZÍNPAD (Szakszervezetek Háza): Női osztály (19) • KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ (Dióspatony): Peti meg a róka (11) • THÁLIA SZÍNHÁZ (Tornalja): Az esőcsináló (19) RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHzen, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés információs műsor, benne: Hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, riport, műsorajánlat. 12.00: Hírek. 12.10: Útinapló. Riportműsor. (ism.) 12.50: Pop-rock ritmusban. 12.55: Hírek. 15.00: Hírek. 15.05: Tíz perc könnyűzene. 15.15: Sport és muzsika (ism.). 16.00: Napi krónika. TV-MŰSOR 8.55: Hírek 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.20: Híres kutya. Tévéfilm (ism.) 10.10: Dr. Horáková esete: Dokumentumműsor (ism.) 11.30: Csak nőknek! Magazin (ism.) 12.10: A rendőrség nyomoz (ism.) 12.30: A televízió diszpécserszolgálata 16.10: Összeállítás a rendőrség mindennapi munkájáról 16.35: A nap eseményei pár percben 16.45: Labdarúgó-vb: Spanyolország - Jugoszlávia mérkőzés 19.00: Esti mese (ism.) 19.10: Tévétorna 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: A televízió naplója 19.50: A legnagyobb kívánság. Dokumentumfilm 21.10: Hana Hegerová koncertje, felv. 22.05: Események, kommentárok 22.35: Hangverseny, felv. 23.20: Hírek II. MŰSOR 15.30: Az SZNT alakuló ülése, felv. 16.35: A televízió zenei szótára 16.50: A rendőrség naplója 17.00: A gazdagság nem gyarapítja az észt. Mesefilm (ism.) 17.40: Napocska. Óvodások oktatóműsora 18.00: Esti mese 18.10: Ifjúsági magazin 18.55: Nyugat-szlovákiai magazin 19.10: Fiatalok Tévéklubja 20.45: Labdarúgó-vb: Anglia - Belgium mérkőzés 22.55: Időszerű események 23.20: Sporthírek BUDAPEST 8.10: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.15: Autómánia. XIII/4. rész (ism.) 8.40: Csokonai Vitéz Mihály: A méla Tempefői (ff.) (ism.) 10.20: Képújság 10.25: Parlamenti napló 16.05: Képújság 16.15: Pannon krónika 16.25: Hírek német nyelven 16.30: Román nyelvű nemzetiségi magazin 17.05: Schubert-Berté: Három a kislány. Operett (ism.) 18.40: Esti mese 18.50: Parlamenti napló 19.10: A Veszprémi Tévétalálkozóról jelentjük 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.00: Fürdőshow. Filmgroteszk 20.30: Van öt perce? 20.35: La Fontaine-mesék. NSZK-magyar rajzfilm. A róka és a gólya 20.50: Itália 90: Anglia - Belgium mérkőzés 22.50/23.30: Híradó 3 Tv2 Endrei Judittal és Déri Jánossal 15.45: Képújság 16.00: Tv2 - Riportok, időjárás, zene, Teledoktor 16.30: Torpedó, Telefonos játék 16.45: Tv2 16.50: Itália '90: Spanyolország - Jugoszlávia mérkőzés 18.50/19.30: Tv2 19.35: A viharlovag. Francia kalandfilmsorozat, XIII/9. rész 20.00: Telesport 20.25: Tv2 - Autó 2 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 21.30: Napzárta 22.15: Nulladik típusú találkozások. Sci-fi magazin 22.50: Gondolkodó Tudományos magazin 23.35: Tv2 AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA FS1 9.00: Hírek. 9.01: Vancouveri kalandok. 9.30: Angol nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Csapda a menyasszonynak. Amerikai film. 12.25: Banglades. 13.10: Hírek. 13.20: Az orosz kenyér. 14.20: Érmék. 14.25: Batman. 14.50: Enterprise űrhajó. 15.35: Alice Csodaországban. 16.00: Antan-ténusz. 16.30: Nevetséges és lehetséges történetek. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Lemezajánlat. 17.10: Henry és a balláb. 17.35: Mini találkozó. 17.55: Barba papa. 18.00: Tom és Jerry. 18.30: Knight Rider. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Made in Austria. 21.07: Júlia. Olasz filmsorozat. 22.00: Oldalpillantások. 22.10: A-csoport. Amerikai film. 0.35: Hírek. 0.40: Santa Fétől nyugatra. 1.05: Hírek. FS2 15.45: Iskolatévé. 16.15: Tájékozódás. 16.45: Labdarúgó-vb. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Labdarúgó-vb. 22.45: Külpolitikai magazin. 23.35: Benny Hillshow. 24.00: Hírek. SKY-EUROSPORT 6.00: Üzleti világhíradó. 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: D. J. Kat Show. 9.30: Díjugratás. 10.30: Testi fogyatékosok síbajnoksága. 11.30: Ökölvívás. 12.30: Labdarúgó-vb. 19.00: Súlyemelő Eb. 19.30: Tenisz. 20.30: Labdarúgó-vb. SUPER CHANNEL 6.00: E-csatorna. 6.30: E. B. C. 7.00: Napkezdet. 8.00: Hírek. 8.30: Videodivat. 9.00: Hírek. 9.15: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.30: Hírek 19.45: Időlánc 20.00: Ultra sport. 22.00: Hírek. 22.15: Ultra sport. 0.15: Hirek. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 1.45-7.00: Egyveleg. 16.05: Hirek. 16.15: Barangolások Kanadában. 17.15: Esély a daloknak. 17.45: Főzőlecke. 18.00: Számok és betűk. 18.20: Félix és Ciboulette. 18.35: Ez nem igaz! 19.00: Szép tájakon. 19.30: Hírek. 19.40: Ezt tudni kell. 20.00: Tell Vilmos földjén. 20.25: Teleszkóp. Tudományos magazin. 21.00: Sportmagazin. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Az évszázad menete. Dokumentumfilm 0.15: Dél-Európa. 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyel! 8.30: Hírek. 8.35: Szomszédok. 9.00: Hírek. 9.05: Szeretethajó. 9.50: Tesztelés. 10.00: Hírek. 10.05: Tévébolt. 10.30: Az oklahomai fiú. Amerikai western. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Tévétőzsde. 14.05: Koalácska kalandozásai. 14.30: Pénzügyek. 14.40: Szeretethajó. 15.30: Boszorkányt szeretek. 15.55: Tévébolt. 16.05: Bonanza. 17.00: Hírek. 17.10: Szomszédok. 17.35: Autósoknak. 17.50: Matt Houston. Krimi. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Hírek. 20.00: Hogy ünnepel Németország? 20.55: Hírek. 21.00: Mike Hammer. Krimi. 22.40: A nap hírei, sport. 22.50: A Földönkívüli látogatók jönnek. Sci-fi. 6.00: Halló, Európa! 9.10: A Springfieldek története. 10.05: Átváltozók. Rajzfilm. 10.35: Kedves Bili bácsi! 11.00: Művészet és üzenet. 11.05: Egészségügyi tanácsok. 11.25: Heathcliff, a kandúr. 11.45: Kaz & Co. Krimi. 12.30: Klasszikusok délidőben. 14.00: Üzleti hírek. 13.05: Telebutik. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Springfieldek története. 15.00: Wimbledon. 21.35: Híradó. 21.45: Wimbledoni összefoglaló. 22.30: Explosiv. 23.15: 9 és fél hét. Amerikai film. 1.15: Aerobik. (Műsorváltozás lehetséges!) Új szá , 1990. VI. 26.