Valóság, 1987 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1987-07-01 / 7. szám - NYITRAY RÉKA: Településökonómia (Régi gazdálkodási formák és új életminták)

NYITRAY RÉKA Településökonómia RÉGI GAZDÁLKODÁSI FORMÁK ÉS ÚJ ÉLETMINTÁK Benton Mackaye, Patric Geddos, Lewis Mumford, Siegfried Giedion - és sorolhatnánk még az ismételhetetlen virtuozitással szerves urbanisztikai rendszereket alkotó mestere­ket. De mintha nem ismernénk őket, a század elején már integrált tervet készítő skót biológust, francia bölcsészt, indiai filozófust és amerikai építészt. Sem az Athéni Charta pezsdítő hangvételét az automatizálás és elektronika, az atomenergia fausti kiszabadítása által felforgatott életkörülményeink védelmében. Amikor keletkezett, a világ építészete az elnyomatás és hanyatlás éveit élte reménytelenül, s mégis, az ötven évvel ezelőtti tervszerűtlenségben és romhalmazok felett sürgető megoldásra serkentett. Mindez hiába? Még mindig hadakozunk a robbanásszerű városnövekedés hatásaival, és képtelenek vagyunk követni az új igényeket? Az Athéni Charta keletkezésekor a régi Athén volt a forrás, és az építészeket összetartó láncszem Platón és Arisztotelész személyében testesült meg. Az ésszerűség és világosság jelképe volt, és elvi következetességre intett. Azóta a településrendszerek fejlődése Európát átlépő, világméretű szövevénnyé nőtt, és minden idők legsürgetőbb megoldásra váró feladatává vált. Ez a tény élesztette újra 1979-ben Machu Pichuban - jelképesen az eszményi és elhagyott mexikói városban­­ az Athéni Chartát, amely korszerűsített, új dokumentumban ismét megjelent. Politikai kendőzés nélkül tárta a világ közvéleménye elé az urbanizáció máig megoldatlan kérdéseit. Felhívta a figyelmet a gazdasági rendszer és a természeti és társadalmi környezet együttes tervezésére. S arra, hogy a város növekedéséért és fejlődéséért felelős kormányzati szervek - a városállomány korszerűsítése közben - a szabályozórendszer kidolgozásában fokozottan támaszkodja­nak a helyi, kistérségi erőforrásokra és a közösségek termelői, fogyasztói és ellátási lehetőségeire, építsenek az elemző és rendszerező településtudományra. Kiemelte a vá­rosépítés célját, mely nem más, mint a lakosság igényeinek interpretációja, a legkorsze­rűbb településformák és ellátási minták, az egészséges lakókörnyezet megteremtése. A dokumentum megállapította, hogy a települések drágán fizették meg a makroszin­tű gazdaságtervezés és a tradicionális mikroökonómia szétválasztását. A városok arcula­ta gyakran tükrözi a makroökonómiai döntések káros hatását. Ugyanakkor e döntések nem veszik figyelembe a város fejlődésében kívánatos prioritásokat, s az általános gazdasági stratégiák nem gazdagítják a város területén nélkülözhetetlen üzemelési és operációs kapcsolatokat. Szólt a kedvezőtlen szívó hatásról, mely a vidéki települések helyi energiáit elvonva, túlnövelte a centrális helyzetű városok helyzeti energiáit, így a településtervezésben és a városépítészetben rejlő potenciális előnyökben a lakosság nagy része nem részesül. Azokat a perspektivikus városépítészeti és fejlesztési megoldásokat emelte ki, melyek előrelépést jeleznek a város és a vidék ellentétes erőinek egyensúlyában, stabilitásában, az érdekazonosságok megkeresésében, az érdekellentétek kompromisszu­mos feloldásában. A falvak építészeti jelentőségéről, az építészet történeti értékeinek és emlékeinek örökségéről, a régiók kulturális értékeinek védelméről, közösséget formáló és megtartó szerepéről írott ajánlás késztette a hazai urbanisztika képviselőit arra, hogy hagyományőrző építészeti kultúránk elméleti és gyakorlati kérdéseiről számot adó mun­kába kezdjenek. Az első rendezvényre 1986 szeptemberében Nyíregyházán került sor; a rendezvényen részt vettek az építészetet kiegészítő társadalomtudományok szakértői is. Ez az apropó késztetett arra, hogy korábbi gondolataimat rendszerezve, átlépve a szigorú szakmai „krétakört”, az általánosabb eszmék bemutatására tegyek kísérletet.

Next