Vasárnapi Ujság – 1860

1860-02-26 / 9. szám - Egy vidéki ember levelei Pestről. Nagy Tamás 105. oldal / Elbeszélések

122 Miután pedig a rendszeresség nálam második természetté vált, feltevém magamban : először végig menve, a házakat nézem meg, másodszor a bolt kirakatokat, harmadszor a le­s­felhullámzó közönséget, mert ha csak ácsor­gok, bámulok, s mindent egyszerre akarok megtekinteni, az egészből kevés marad meg emlékezetemben. Megindultam tehát az utcza jobb oldalán, hogy vizsgáljam az épületek stíljét, az erkélyek czifrázatait, az oszlopok fejezetét, az ablakok ékí­tvé­nyeit. Azonban csakhamar átláttam, hogy a­ki Pestet építészeti tekintetben akarja vizsgálat tárgyává tenni, ne a váczi utczán kezdje tanulmányait. Ezen utcza még hosszú időre van arra kárhoztatva, hogy újra ne épüljön; az utcza kezdetén még három-négy ablakos egy­emeletes házak is léteznek. A szűk telekre senkinek sincs kedve három emeletet rakni, míg a tulajdonos a földszinti boltokért gazdag jövedelmet húzhat. De a­mit feltettem ma­gamban, meg is szoktam tartani. Mentem tovább, folyvást felfelé tekint­getve, habár az újonnan kidiszitett ,,Nádor" vendéglőn kivül, a váczi utcza innenső részében egyetlen egy ház sem érdemel különös figyelmet. Az idő sem volt alkalmas, e „tudományos utazásra," mert a járda kissé síkos lévén, féltem, hogy beütök valahol egy üvegtáblát, mik között olyan nagyokat is láttam, hogy kapufélfának is beillett volna. Aztán összeütközés nélkül sem történhetett előhaladásom, így neki­mentem valakinek mellel, homlokkal, vagy könyökkel, hogy aztán volt mit hallanom a mellettem elsuhanóktól. Szerencsémre a „korona kávéház" elé juték, hol sokan állván kivül, magam is elvegyülök a tömeg között, s innen mint biztos positióból ké­nyelmesen végig néztem az utczán. Láttam, hogy a váczi utcza innen tul felfelé elég szépen kiépült, azonban csak az innenső oldalon, mig szemközt velem a házak nagyon is egyenetlenek voltak. A szegletház előttem, a hires vörös rák, meg a szomszédja a ,,palaczkhoz"" czimzett vendéglő mind e mai napig ősi állapotukban maradtak. A „vörös rák"-nak még emellett a régi posta és aranykéz-utcza felé egyszerűen csak falkerítéses udvara van! Ki hitte volna : Pesten a középpont e drága helyén, a váczi utcza szomszéd­jában, a különben hiány nélkül felépült aranykéz-utcza szegletén, majdnem üres telek áll, pedig három utczára szolgál! — Ellenmondásokkal van tele a világ — gondolom magamban, s miu­tán kellemes kávé­illat lepett meg, bementem egy pohár fehérre, s egy kis friss újságra. A váczi utcza szebb részének áttekintését reggeli utánra hagytam Nagy Tamás. A magyar Akadémia palotája. — (A m. Akadémia) febr. 20-ki ülésében következő adakozások jelen­tettek be : Eszterházy Pál l­g. adott a házra 5250, a tőke szaporítására 5250 ft, az egri káptalan ajánlotta házra 10,000 ft, Lenkey Ákos bécsi kereskedő adott a házra 50, a tőkéhez 50 fő, a váczi bál jövedelmezett a házra 424 ft, a kisczelli bál a házra 269 ft, és 3 aranyat; Beniczky Ödön adott a házra 200, a tőkéhez 1000 ft, Beniczky Ferencz a házra 500, a tőkéhez 1000 ft, a győri takarékpénztár a házra 200 ft, a temesvári takarékpénztár a házra 500, a tőkéhez 500 ft, az eperjesi takarékpénztár a házra 300, a tőkéhez 300 ft, a kőszegi takarékpénztár a házra 100, a tőkéhez 210 ft, az érsekújvári takarékpénztár a házra 100, a tőkéhez 100 ft, az esztergomi takarékpénztár a házra 400 ft, bácskishegyesi lakosok a házra 30 ft, Pilisy Bélánál Váczon gyűlt a házra 400 ft, Somorja városa adott a házra 500 ft, a zalai nemesi pénztár a házra 1050, a tőkéhez 1050 ft, Bottka Mihálynál Zalában gyűlt a házra 400 ft, Ranolder János veszprémi püspök adott a házra 1500, a tőké­hez 1500 ft, a szombathelyi káptalan a házra 100 ft, Bitnicz Lajos nagypré­post a tőkéhez 210 ft, a rozsnyói káptalan a házra 200 ft, Rozsnyó városa a házra 154, a tőkéhez 215 ft, Batthyányi Kázmér gróf a házra 100, a tőkéhez 100 ft, Hamar Pálnál Érsekujvártt gyűlt a házra 166 ft és 1 arany, a tőké­hez 148 ft, és 1 arany, Nagy Eleknél Pozsonyban a házra 92, a tőkéhez 138 ft, Discher József építőmester adott a házra 100, a tőkéhez 100 ft, Szelestey Lászlónál Kemenesalján gyűlt a házra 152 ft, Podhorányi József Temesvártt adott a házra 200 ft, Reiser Lipót Temesvártt a tőkéhez 200 ft, Smettow Rikhárd gr. a házra 200 ft, Eszterházy József gr. a házra 525 ft, Wirkner Lajos udv. tanácsos a házra 525 ft, Schey Frigyes nagykereskedő a házra 525, a tőkéhez 525 ft, Gógh Antalnál Sárospatakon gyűlt a házra 120 ft, Nikolics János b. adott a házra 100 ft, Nikolics János b. a házra 20 ft, Vá­radiai Baich Athanáz és neje a házra 70 ft, Wirkner Lajos móriczfeldi bir­tokos a házra 50 ft, Ormos Zsigmond Gyulán a házra 40 ft, Temesvár és környékén gyűlt meg (Pesty Frigyesnél) a házra 558 ft, 1 arany s 1 tallér, Latinovics Lajos adott a házra 1000 ft, Csekonics János a házra 2000, a tő­kéhez 2000 ft. — (A pécsi nemzeti kaszinó) közgyűlését folytatólag e hóban tartván, ez alkalommal elnök ifj. Majláth György ő méltósága felhivására az Akadémia házára azonnal fizetendő 200 ftot — a tőke növelésére pedig a jövő évtől kezdve három évig 100—100,— összesen 300 ftot irt alá, és még elhatározó a körülményekhez képest a következendő böjtben, midőn a mulatságok gyé­rülnek, zene-estélyeket is e czélra rendezni. — A magán aláírások is szép eredménynyel folynak, s Pécs városának mondhatni átalán véve, szegényebb sorsú polgárai 5—40 ftnyi adakozásokkal járulnak e szent czélhoz;— de va­lóban dicsérettel kell még megemlítenünk a jelenleg ott létező német színé­szet igazgatóját Steinberg Venczel lovagot, ki két szini előadás jövedelmé­ből ötven s néhány forintot küldött be a Kazinczy-alapitványra, s a mult heti színházi álarczos dalidó jövedelmének egy harmadát az Akadémia palotájára szentelé. — (A magyar Akadémia palotájára) a Vasárnapi Újság szerkesztősé­géhez beküldött összegek : V. közlés : Nagy­enyedi timárczéh tagjai F. M. által 17 ft.; Dobsinai tánczvigalomból, febr. 9-ről, Dobay Vilmos ur által 79 ft, 2 régi tallér, 1 húszas; Csúzi kaszinó táncz vigalmiból, febr. 12-ről, Miklosovich plébános ur által 200 fc; Petry Dániel Csuzról 2 ft; idősb Hra­bovszky János h. ügyvéd Kis-Várdáról 10 ft (azonkívül az alaptőkéhez 2 db. cs. arany és 10 ft); Aradról Papp János czipészmester nősülése alkalmával 7 ft 50 kr. Összesen 325 ft 50 kr a. é., 2 db. cs. arany, 2 régi tallér, 61 hú­szas. — Az előbbi közlésekkel, együtt 768 ft. 70 kr. a. é. és 7 db. cs. arany, 2 tallér, tíz húszas. A Kazinczy-alapitvany. — (Kazinczy-estély Török Szt. Miklóson.) Febr. elejéről irják : Kazin­czy­ ünnepét mi is január hó 20-kán Polgár Mihály ur házánál, meleg lel­kesedéssel tartottuk meg. A­mit ekkép netalán elmulasztottunk időben, pó­toltuk bensőséggel. Az ünnepély kezdetét vette a dalárda által előadott „Szózattal," — utána Simonffy Kálmán kedves hangzatú dalai szerepeltek : „Búsan búsan," — „Fütyöl a szél" — „Zöldvetés közt" — ezután nagy Kazinczyak élettörténete a helybeli ref. káplán ur által nemes érzelemmel; utána Nabuccó-operából a „Rabzsidók éneke" és végül „Isten áldd meg a magyart." Volt több szónoklat is, miket egyes elragadt magyar kedélynek a a legsikerültebben s az estélyhez igazán megfelelő szellemben tartottak. A terem Kazinczy 12 felkoszorúzott arczképével volt diszitve, miket Polgár úr az estély emlékére hozatott, ugy azonban, hogy azokat kijátszatta, miből száz pforint jött be a Kazinczy-alapitványra. A dalárda véghetetlen lelke­sedve és a legelragadóbb hatással működött, különösen Simonffy dalai igen tetszettek. Kár hogy ő maga nem volt jelen. — (A Kazinczy-alapitványra) a V. U. szerkesztőségéhez legújabban beküldött összegek : Daróczról néhány alsó-baranyai néptanító nevében Apostol János ur által 15 ft.; Kunhegyesről ifj. Takácsy György gyűjtemé­nye 60 ft. 50 kr.; Dobsináról (Gömör) Linberger István, ev. lelkész ur, az ottani olvasó-egylet által 1859. dec. 11-én tartott Kazinczy-ünnepély ered­ményét 327 ft. 2 kr.; Szászvárosról Lészay János, Pap Károly, Keresztes Sándor, Pap Gyula, mint rendezők, egy bál jövedelmét, 110 ftot (ebből 55 ftot a szoborra, 55 ftot az alapítványra); Szatmárról Vajai Gábor ur egy Er­dődön tartott barátságos estély eredményét 19 ftot; Aradról Papp János czipészmester nősülése alkalmával gyűjtött 7 ft. 50 krt (ugyanannyit az Aka­démia palotájára). Összesen 539 ft. 12 kr. — A korábbi közlésekkel együtt a Kazinczy-alapitványra és szoborra kegyült nálunk 122­4 ft. 42 kr. o. é., 13 db. cs. arany és 5 pft. húszasokban. Mi ú­j­s­á­g ? — (4 hazafiúi adakozások történetéhez.) Rendesen közöljük lapjaink­ban a jótékony és hazafiúi czélokra beérkező adakozások jegyzékét. Mint már minap is írtuk, némelyek ezek közöl mintegy felhivnak bennünket, hogy ne csak kurtán lajstromozzuk, hanem az inditóokokra s az adás módjára is pillantsunk. Közlünk ismét egy pár esetet azok közöl, melyek tudomá­sunkra jutottak. Nagy-Enyeden, a sokat szenvedett s még mindig az 1849-i dúlás követ­kezményeit sinylő városban, febr. 11. volt a timárok rendes „czéhváltozása." Ez alkalommal valaki elmondja, hogy most annyi alkalom nyílik, a hazafiság szent érzetét a hon oltárán bemutatni; — itt az Erdélyi Muzeum, ott az Akadémia palotája! Elmulaszthatjuk-e mi is, az említett intézetek javára tehetségünk szerint befolyni? A szót nyomban követi a tett, s a­kik, nehéz magánkörülményeik daczára is, megemlékezének a nagy hazafiúi czélokról, azok nevei itt következnek : Veres Zsigmond 2 ft, Keresztesi József 2 ft, 50 kr., Angyalosi Ferencz 2 fc, Tóth Gáspár 2 ft, Fodor Miklós 2 ft., Incze Sámuel 2 ft, Barát János 1 ft, Fodor Károly 1 ft, Ambrus József 1 ft, Csiki János 1 ft, Székely István 50 kr., Vas Sándor 50 kr., Eszéki Sámuel 1 ft, Tóth Sámuel 50 kr, Glazer Leopold szappanos 2 ft, Herberger Ferencz po­gácsás, mint vendég 1 ft., ifj. Angyalosi Ferencz segéd 1 ft, Szente Boldi­zsár segéd 1 ft, Veres Miklós tanoncz 1 ft; ezen kivül a czéh ládájából köz­akarattal adatott 9 ft, összesen 34 ft, o. é., melynek fele az Erdélyi muzeum, másik fele a m. Akadémia palotája számára küldetett el. Erdődön (Szatmár) egy közkedvességben álló uri embernél estélyre jő össze néhány jóbarat és ismerős. A vegyes ajkú kisded társaság csakhamar otthonosan találja magát, a jó kedv dalban tör ki. Felszólítják az egyik szatmári vendéget, Vajai Gábor urat, hogy énekelje el a „Szózat"-ot. Ez csak azon feltét alatt ígéri ezt meg, ha mindenki egy forintot tesz le a Ka­zinczy-alapítványra. Nem is kell mondanunk, hogy bit ott adtak rögtön töb­bet is s egy percz alatt összegyűlt 19 ft, a mit szépen el is küldtek azonnal hozzánk Pestre. — Aradon Papp János czipészmester lakodalmát ünnepli; éltének e nagy napját arra használja fel, hogy jelenlevő barátait kissé meg­adóztassa, a mibe ők szivesen beleegyzének s eredménye 15 ft, lett, melyet felében a Kazinczy-alapra, másik felében az Akad. palotájára küldtek fel Csuzon (Komárom) tánczvigalmat rendez a kaszinó. A bál költségei 120 ftra rúgnak, mit a bevételből le kellene vonni. De bir azt nem vonták le, hanem azt a 120 ftot hamar kiteremtették magánosok adakozásaiból, s az egész bevételt, 200 pftot beküldték általunk az Akadémia pénztárába. — Kis-Várdáról egy t. hazánkfia, ki esősen deprekál, hogy felvett szokás szerint nevét az olvasó világgal tudassuk, oly czélból, „hogy magának azon hol­tiglan boldogító önérzetet megszerezze, miszerint a m. Akadémia palotájába neki is fekszik egy pár téglája beépítve," 20 ftot és 2 db. cs. aranyat inté­zett hozzánk. — Szászvároson (Erdély) a város 4000 lakosa között alig megy

Next