Vasárnapi Ujság – 1868
1868-12-06 / 49. szám - Eredeti levelek Chinából. I. II. Gróf Bethlen Ödön 591. oldal / Eredeti levelezések - A villám mint aranymives 591. oldal / Természettudomány; ipar; gazdaság és rokon
is, a legegyszerűbb számítás meggyőzhet bennünket e felől, hogy most, midőn a 20 év előtti 1 millió helyett 16 millió mérő kerül külföldre, nem az a gazdálkodásmód uralkodik e föld felett, mint századokkal ezelőtt. A talajnak a termésben elvitt erejét mind az utolsó fillérig meg kell neki téríteni, ha bőkezűségét tovább is élvezni akarjuk. A jó mivelés által a termés légnemű alkatrészei ugyan visszapótoltathatnak, de az ásványneműek soha. Ezt csak hasonló ásványnemek ráhordása által lehet eszközölni. Mi lesz már most eredménye azon eljárásnak, mely mindig többet és többet visz el, de vissza semmit sem ad a földnek. Kétségkívül az, mit Ditz jövendöl, hogy t. i. eljön majd az idő, midőn a magyar trágyáért adja ki azon pénzt a külföldnek, melyet most tőle jó magyar búzáért és szép lovakért bekap. S ez szép nyereség lesz! Ezért igen óhajtandó volna, hogy minél előbb oly ipar fejlődjék ki a magyar földön, mely annak termékeit idebent emésztené meg; de ha még ez nem lehetséges, okos eljárás mellett a termésnek külföldön elárusítása sem volna oly nagy baj, mint átalában hiszik. Ha a gazda eladott termésének árát egy részben a földből kivett tőkének tekinti s mint ilyet más alakban, gazdasági eszközökben s trágyában abba újra visszafekteti — nem ássa alá jövőjét, mert gazdálkodása mind intensivebb lesz, az újabb tapasztalások pedig azt mutatják, hogy — Carey szerint — intensiv gazdálkodással még csekély termő erejű talajon is lehet folyvást jó, sőt több és több jövedelmet aratni. E helyett azonban nálunk a legtöbb gazda a gabona árát egészen a pénz és munka tiszta jövedelmének tekinti, s sok esetben még arra sem tartja kötelességének fordítani belőle, hogy saját termelésű trágyáját földére kihordassa. Azon ellenvetés, hogy bármennyit termesztenek is, a kövér magyar földeken erre még nincsen szükség, sőt a nélkül is megdűl a vetés, — nem áll, mert ez utóbbi tény nem a föld kövérségének, hanem csak a hibás kezelésnek jele, mivel megmutatta a tapasztalás, hogy még e mellett a sovány földben is megdűl a vetés; okszerű gazdálkodásnál a legkövérebb földben sem történik ez meg. De még roszabbul áll a dolog a vízviszonyokban történt változásokkal. ,,Egész kis királyság a környék, melyet a Tisza szabályozása előtt csaknem évenként elborított, s melynek egy részét huzamosabban elárasztva tartotta. E környéket medre szabályozása s körülgátlások által csaknem teljesen kicsikarták kezéből. A Tisza kanyargásai közel 20 millió forintnyi költségen mintegy 100 átvágással körülbelől 60 mfnyivel rövidíttettek meg vagy fognak s a határos lapály gátakkal védetett az áradások ellen. A régi kiöntési terület 207/2 osztrák vagy 217 földrajzi •mfnyi volt. ,,Az 1846 óta folyamatban lévő Tisza-szabályozás tehát nem csupán tanúbizonyság a mellett, hogy a magyar nemzet elegendő tetterővel bír, nagyszerű eszmék s vállalatoknak nemcsak tervezésére és végrehajtására, hanem közvetlen nagy eredményre is vezetett az, 200 m midnél többet ragadván ki az áradások hatalma alól. Azonban úgy látszik mégis, nagyon is egyoldalúlag csak a meghódított mértföldeket vették számításba s csak nagy későn látták be, mikép a víz lecsapolása által a talajt részben elrontották, nemhogy javították volna. A víz átkát jól ismerték, áldását csak hiányából kezdték ismerni. Sok határ, mely a szabályozás előtt el volt öntve, a kiszárítás után merőben terméketlen len, holott elébb legalább nádasfenék vala. Sok mezőség, kivált a sziksótartalmuak, melyeknek a Tisza mentén oly nagy mennyiséget találni, termékenységéhez sokkal több nedvességet igényel, mint a mocsártalanitás utáni, az elébb termékeny határok meddőkké lettek, mióta nem önt ki rajtuk a folyam vagy legalább növényzetük gyökereihez közelebb nem hajtja a talaj vizét. Igy pl. elvesztette a Debreczen melletti hortobágyi puszta zöld legelőit a Tisza-szabályozás óta s ottan-ottan kopár sivataggá változott." „Magyarországon nagyon is sok nedvességnek kell a talajban lenni, hogy a légköri csapadékokbeli fogyatkozásokat kiegyenlítse," — s mi a lázasan megindított kiszáraztatások kedvéért minden áron oda működtünk, hogy folyóink víztartalma minél gyorsabban juthasson ki ez Alföldről a tenger felé, — így nagy költséggel semmiért igyekezvén megfosztani magunkat mezőgazdasági oo op tőkénk egyik nevezetes részétől, a talaj nedvességétől. A természet adott minden ily fekvésű talajnak, mint a magyar Alföld, ily futású vizeket, mint a mi Tiszánk és Berettyónk volt, — s ez magasabb szempontokból, s nagyobb előrelátással történt, mint az ember gondolta. Mi a viszonyok teljes ismerete nélkül az egyszerű gátemelések helyett nagyon is erősen benyúltunk a természet kerekei közé, s most, midőn a magyar talajvíz mindinkább eltűnése, a nyári szárazságok mind égetőbbé emelkedése, s ezzel összefüggőleg a magyar klímának, mely a nélkül is a szélsőségekre volt hajlandó, mind gyakoribb kicsapongása napról napra érezhetőbb lesz: kérdés, vajjon nem fogják-e azok a kezeinket összetörni, mielőtt azokat kivonhatnánk közülök. Bizonnyal jó lett volna, ha amaz időben is úgy ismertük volna már eme viszonyokat, mint most D.tznek nagybecsÜ munkája után. Dapsi L. Eredeti levelek Cinuából. A világutjára csak nemrég megindult keletázsiai expeditiótól még sokáig kell várnunk az érdekes tudósításokra. Addig is azonban alkalmunk van, egy arra utazó fiatal hazánkfiától, a földgömb másik oldaláról, a mesés Chinából némi tudósításokat közölni. Gr. Bethlen Ödön, a trieszti tengerész-akadémia volt növendéke, jelenleg egy kereskedelmi hajón mint gyakornok utazza világtengereket s közelebbről Chinából érkeztek a levelei. E levelekből, melyek bár néhány hónap előtti keltűek, de érdekességüket a nagy távol s messzi út csak növelte,van szerencsénk olvasóinkkal közölni a következő töredékeket. I. Hong-Kong, 1868. junius 25. Junius 15-én ide megérkezve, felette megörvendeztetett egy otthonról jött levél, melyet az osztrák konzulnál találtam; mult évi november óta e volt az első tudósítás hazulról. Cardiffról irt levelemből tudjátok odavaló megérkezésemet: január 24 én indultunk el onnan, azonban a kedvezőtlen szelek miatt újra visszatértünk s kénytelenek voltunk három hétig a bristoli csatornában horgonyon vesztegelni, míg febr. 13-án végre csakugyan útnak indulhattunk. Ez idő óta nem írhattam, mert Cardifftől egész Hong Kongig nem kötöttünk ki, csupán a Sunda szorosban, de itt is valami idegen ember discretiójára kellett volna bízni levelemet, nem lévén ottan postaállomás. Idegen hajókkal sem közlekedtünk sehol. Jó szelekkel gyorsan átutaztuk az Atlanti-óczeánt; márczius 2-án Capverde, 2- án pedig Trinidad szigetek láttában haladtunk; az Aequatort pedig márczius 15 kén léptük át, mit a tikkasztó meleg s a számtalan záporeső eléggé éreztettek velünk. Utunknak ezen első fele volt legszebb, mert a Jóreménység-fokához közeledve igen csúnya idők állottak be s két erős szélvészt állottunk ki, melyek mindenike több napig tartott. Mivel ezeket prózailag nem lehet, költőileg pedig igen nehéz volna leírni, jobbnak tartom elhallgatni; csak annyit említve meg, hogy a hullámok 35 —40 lábnyira emelkedtek, s gyakran oly erővel jöttek a hajó ellen, hogy ennek minden szöge rezgett s a fedélzetet melynek kerítése 5 láb magas, egészen ellepte a viz. Ilyenkor mindenkinek az árboczokhoz kellett fogódzni, mert a roppant víztömeg, mely a hajó hinykódása miatt erőt nyer, könnyen magával sodorhat. Egy hullám a legnagyobb csolnakunkat eltörte, s helyéből kimozdította, daczára annak, hogy számtalan vastag kötéllel volt oda kötve. troszok Ezen napokon egyetlen útitársaink az albavoltak. Ez óriás vízimadarak hazája a Jóreménység-foka és környéke, s jó vagy rosz időben mindig a szabad tengeren láthatók. A sze Degény tengerészre, midőn széllel és vízzel küzdve oly elhagyatottnak érzi magát, igen jó benyomást tesz ez élőlények jelenléte. Alkalmunk volt közülök két példányt fogni horoggal; a nagyobbik egyik szárny hegyétől a másikig 14 láb átmérőjű volt. E madár melltollai Európában nagyon keresettek s női díszítményekre használtatnak; nem hiszem azonban, hogy egész Pestig eljutottak volna. Ugyanez időtájban ünnepeltük húsvét napját; szerencsénkre szép időnk volt e napon, ami megengedte, hogy legalább asztalnál ülve ebédeljünk, mit a hajó erős hánykódása miatt már két hét óta nem tehettünk. Egy angol hajó vitorlázván közelünkbe, kitettük minden zászlónkat, amit ő is utánzott; 8 délben, mikor a három nap óta néma harangokat újra használják, — a hajóharanggal egyidőben ágyúink is megszólaltak, igaz, hogy egy-egy hullám a fedélzetre csapva ágyúinkat is megvizezte, úgy, hogy kénytelenek voltunk az ágyuk torkát égő kőszéndarabokkal szárítani ki. A Jóreménység-fokától a Sumátráig levő 5000 mérföldön 30 nap alatt haladtunk át a folyton fúvó nyugati szelek segítségével, útközben látva szt.Pál szigetét. Végre május 23 -án a Sunda-sorosba értünk, mely Sumatra s Jáva szigetek közt fekszik, s 100 napi út után legelőször léptünk szárazföldre , közlekedtünk emberekkel. E napon láttam legelőször a tropikus növényzetet egész pompájában, valamint Jáva lakosait, kik az általuk készített csinos csolnakokban jöttek hajónkhoz s ananas, banána, mangó s egyéb általam legelőször látott s ízlelt gyümölcsöket, úgyszintén majom, papagály, teknősbéka s más állatokat ajánlottak megvételre. Néhány roszul kiejtett angol szót is hallottam tőlük. Jáva lakosai a malaji fajhoz tartoznak, de azért nem beszélnek malajul, saját nyelvük lévén. Alacsony termetűek, testük sárgás barna, ajkuk vastag, orruk rövid, de széles, hajzatuk gyapjas. Öltözetük nagyon egyszerű, komikus alakú szalmakalap, mely legalább 2 láb átmérőjű, vékony szövetű ing, mely térdekig nyúlik le és nadrág. Jávától egész Hong-Kongba érkezésünkig semmi nevezetes esemény nem történt. Folyó hó 15-én délelőtt a kikötőben horgonyt vetettünk, 124 napi út után, ami igen szerencsés útnak mondható, mert Angolországból ugyan e napon érkező hajók 160, sőt egyikök 215 napi utat tett. Hála isten, fris egészséges vagyok, daczára hogy a mult hónapokban annyi különbő éghajlatot cseréltem, s most a kiállhatatlan meleg miatt sokat izzadok A villám mint aranymives. Frincziaországban Nantes város egyik hídján mult jul. 25-én késő estve ép akkor haladt át egy uri ember, midőn javában dühöngött a vihar, s egyszer csak egy pillanatra ő is fényes felhő által látta magát körölvéve, a nélkül azonban, hogy legkisebb csapást érezett volna. Midőn hazaért s levetkezett, szokása szerint pénzét számolta meg, a midőn észrevette, hogy egy 10 frankos aranya hiányzik; ellenben 10 Centimes ezüstje több darab volt, mint gondolta. Vizsgálgatván tehát a pénzdarabokat, kitűnt, hogy az ezüstök mintegy elhomályosodtak, a 10 frankos arany pedig — mely a tárcza másik rekeszében volt az ezüstöktől, a vékony ezüst párával különben bevonva, de amely a salétromsavtól hamar lekopott róla. Tehát a villanyosság hatása alatt az ezüst darabok egy része elpárologtatva szállott át és ülepedett le a tárcza szomszéd rekeszében levő aranyra. Hogy az ezüstöt, az aranyat elpárologtatja a villám, az nem ritka, de hogy így bőrön is átszállítsa, ez az első eset. Ez ily csudásnak látszik azon másik, nem régi eset is, hogy egy villámtól sújtott birka bőrének beloldalán a tájék egy részét, ahol a nyáj állott, lephotografirozva találták. Hasonlólag igen érdekesek Blondeau franczia tudós észlelései a villanyosság hatásáról a növényekre, melyek szerint a borsó-, bab - és búzaszemek, melyeket csiráztatás végett vizbe áztattak, s néhány perczig a villanyfolyam hatásának tettek ki, sokkal hamarabb kezdettek csirázni, mint a nem villanyozottak, s hogy amazok sokkal gyorsabban és bujábban tenyésztek. Több villanyozott borsószemnél azon különös tünemény fordult elő, hogy megfordítva hajtottak csirát, 9i73i7 ! cl szik a földben maradt s a gyök bujt ki. A gyümölcsnél a villanyosság az érést előmozdította. Sikerült ugyanis almákat, körtéket, baraczkokat ily eljárás mellett puhára érlelni, midőn ugyanazon fáknak nem villanyozott gyümölcsei teljesen éretleneknek bizonyultak. Egyveleg. © (Az egész föld közlekedésügyi statisztikája A statisztika legújabb számításai szerint a föld kerekségének összes vasutain naponként 27 millió mázsa teher és 3 millió ember szállíttatik tova; távírdák utján naponként 58,000 sürgöny küldetik szét s a levélhordók mindennap 4 millió levelet hordanak ki a postahivatalokból. A világ összes vasutai naponként 8 millió forintot vesznek be, 40,000 darab mozdonyuk és 1 millió 200 ezer darab kocsijuk van s egy millió embernek nyujta-