Vasárnapi Ujság – 1873
1873-08-31 / 35. szám - Egy vendéglő ablakából. –r–s. 417. oldal / Elbeszélések; genreképek
délczeg ifjú arabot, ki több éven át kereste föl mon mondotta: Ha mag ras polczon áll valaki sok Magyarországot s már magyarul is meglehetősen olyan kerités tetején M^bS beszélt, parhó előtt, a koldulási fialom áthágása a világtól nem is rejtett ürességet ésSágot takargatnak. Ha a mélységbe száll alá egy másik, azt fogja tapasztalni, hogy a felette álló rétegek áthágása miatt, tolonczoztatta vissza Törökországba a hatóság. E miniszteri intézkedés helyén volt, de nem kellett volna oly túl szigorral alkalmazni, valamint annak idején a koldulási szabadalmat sem oly nagy mérvben osztogatni, s akkor a bajt, s alkalmatlanságot el lehetett volna kerülni, vagy legalább korlátozni. Most sok ember ethnographiai és nyelvészeti tanulmánya van megrövidítve, mennyiben e kóbor emberek sok érdekes és tanulmányozásra méltó vonással bírtak, s némelyikük, kából nézzen ki a világba. Most is ki-kitekintek" „'Kmil /tont n -7 r\-*ar,n « - „ . A f 11 0 >1 , . ° mikor e sorokat irom s meggyőződésem folyvást erősbül. Hiúságok hiúsága, minden hiábavalóság! Ablakom egy széles térre nyilik, melynek két külön oldalán két kávéház áll. A tér közepén sárga és görögdinnyerakások A négyszögű tér házsorai előtt járkáló és sétáló közönség, mely itt-ott beszélgető csoportokban gyűl össze. A boltok mind a négy oldalon be vannak csukva, mert nagy ünnep van. Egy bolt ajtaja azonban mégis nyitva áll, mert a dohánytőzs miatt ünnepnapon is látogatja feneke vagy áttetsző, vagy épen átlátszó, vagy meglehet, hogy egészen üres s a benne levő haszontalanságok körrajzát, vagy tiszta képét, vagy épen egészen kidomborodó alakját is tökéletesen ki lehet venni. Szomorú igazság, de ma is azt tapasztaltam, hogy igaszság. Egy vendéglő első emeleti szobájának ablak -á-A.• • • • • ' ' például csak az országszerte ismeretes Molla Halilt említem, simulékony természetök által, közkedvelésben részesültek. A császár-fürdő átellenében fekvő dombon épült Gül-Biba sírja repedezett falaival és kormos kupolájával szomorúan néz a távolság kéklő ködébe, a félhold kíváncsian tekint meredt szemével, de hiába keresi igénytelen látogatóit, a dervisek vándorbotja nem egyhamar fog pihenni az elhagyatott mecset küszöbén. A sírjában nyugvó Gül-Baba hiában fogja lesni a kápolna közepén kivájt négyszög üregen át az igaz hivők ramazát, egyetlen egy rika at sem fog Allah trónusához vihetni, hogy ennek fejében az imádkozónak bűnbocsánatot kérjen. Minden hallgat, csak hitetlenek tapodják a szent türbe környezetének füvét és avarját. Gül-Baba sírja még azt sem élvezheti, hogy az a pár ölnyi dombos hely, hol a kápolna áll, bántatlanul maradjon. Mostani birtokosa Wagner János, építész, körülültette szőlőtőkékkel, hogy a bortól iszonyadó mohammedán szent sírhelyén termő szőlőből a Korán által annyira kárhoztatott tisztátalan italt, a bort szűrhesse . Különben, hogy Gül-Baba hogyan érezheti magát sírjában, azt egyátalán nem tudjuk, de még azt sem tudjuk bizonyosan, vájjon ott érzi-e magát vagy nem. monda nagyon sokat beszél e rejtélyes emberről, annál kevesebb, sőt épen semmi pozitív adatot sem találunk kilétéről és szerepléséről. Sokáig forgattam a török történészek műveit, de a budai mecset, helyesebben sírkápolnára (türbe) vonatkozó adatot sehol sem találtam. Addig is, míg netán kutatásaimban véletlenül hiteles adatra találnék, megemlítem a róla keringő mondákból, hogy bektasi dervis és jancsár vezér volt, és egy ütközet alkalmával elesvén, azon a helyen temettetett el, hol most a sirkápolna áll. Az, hogy bektasi dervis volt, valószínű lehet, mert a jenicseri katonaság szoros szövetségben élt a bektasi dervisekkel, mivel Hadsi Bektas, a bektasi szerzet alapítója, adta az eszmét a jancsárok alapítására. Minden jancsár egyszersmind bektasi, és minden bektasi szerzetes katona is volt; innen magyarázható azon vallási fanatizmus és vakmerőség, mely a jancsárokat jellemezte. Innen van, hogy a jancsárok eltöröltetése után a bektási szerzeteseket is kiűzte Mahmud szultán a török fővárosból. Hogy mikor esett el, és ki építette e mecsetet az ő tiszteletére, arról szintén nem leírunk adatokat. Elég annyi, hogy áll, és nem szolgál a dombnak dísztelenségére, s e mellett emlékeztet ama régi viharos időre, mely hazánk felett a török hódítás alatt elzajlott. Az efféle emlékeket nekünk magyaroknak is érdekünkben állana, megőrizni a romlástól, de még inkább a török kormánynak, mely semmit sem tett e helyért azóta, mióta az a mecset oda épittetett. Erődi Béla. * az üzletet a füstölő közönség. A kereskedő az ajtóban áll s mosolyogva fogadja a térről hozzá sereglő emberek üdvözlését, örömnyilvánitását és a sok jókívánságot. Erre a kereskedőre büszke a közönség, mert a bécsi köztárlaton kiállított árui becsületet hoztak a városra. Hogyne üdvözölné őt mindenki örvendezve, mikor épen tegnap kapta meg a távsürgönyt, hogy Bécsben nagy kitüntetés érte: kiállított áruiért megnyerte a nagy díszoklevelet. Mindenki dicséri, dicsőíti, ő az első kereskedő a maga nemében az egész városban, sőt tán az országban is. A kereskedő mosolyog. Én már tudom, hogy e mosoly savanyú és keserű. Elég közel van ugyan ablakomhoz, hogy innét is kivehetném, de a lélektani búvárlaton kívül biztos adatot is hallottam róla, hogy azok a vállalatai, amelyekért a díszoklevelet nyerte, már évtizedek óta nem fizetik ki magukat s bukása most dicsősége tetőpontján, közelebb áll, mint valaha. Kiállított tárgyaiból semmi megrendelést nem kapott s hitelezői épen eddig ígérték meg a várakozást, mig a kiállítás eredménye minden bajt megorvosol. — A kereskedő büszke és becsületes ember. Két-három hét múlva meglehet egy pisztoly orvosolja meg bajait. Egy vendéglő ablakából. (Vázlat) Nem tudom hol vettem, de meggyőződésem, hogy sem olyan magas, sem olyan alacsony helyre nem állhat az ember, ahonnét a világi dolgok hiúságát meg ne lehetne látni. Igazán hiúságok hiúsága, minden hiábavalósági mint Bölcs Sala Marad utána két eladó leány s egynehány kisebb gyermek. A két eladó leány közül az egyiket már megütötte a vész előszele, de azért szegény még nem tud róla semmi biztosat. Ott ül a bolt feletti erkélyen s várakozik. A múltkor a sétatéren mutatta meg nekem egy ismerősöm, mint a legszebb leányt a városban. Lorgnettem most is gyönyörűnek mutatja, amint csöndesen ülve nézelődik. Aki igazán jól megnézi, észreveheti rajta az önmegadó várakozást. Én tudom, hogy vőlegényét várja, ki minden vasárnap és ünnep délután hozzájok szokott menni; de én azt is tudom, hogy ma épen úgy nem megy hozzájok, mint a múlt vasárnap nem ment, mikor a menyasszony épen úgy várta, mint ma. — A vőlegény soha sem megy többé menyasszonyához. Tán most is épen azon töri fejét, hogyan lehetne ezt legillendőbben tudtul adni. A vőlegény a helybeli takarékpénztár egyik fő-fő embere s épen tőle hallottam, hogy az édesapának közel van bukása. Ha a csőd ki lesz mondva, az eddigi dúsgazdag embernek a takarékpénztár ad valami fél-fizetéses állomást, mint utazó becslőnek. Hát a szegény szép menyasszonnyal mi történik? Vájjon lesze neki egy becsületes bizalmas embere, egy őszinte jó barátja, aki meg tudja tartani az életnek és emberiségnek? Egy olyan szép és okos, művelt és munkához szokott fiatal hölgy minden más társadalomban is nagy áldás; hát a mi nyomorult viszonyaink közt ne volna rá szükség? Nem tudom, lesz-e ereje a munkát és tanulást, melyekkel eddig csak gyönyörűség okáért foglalkozott, kenyérkeresésből tovább folytatni? Vagy tán a halál és gyalázat kereszttüze közzé sodródik s a kettő közül valamelyiknek oda veti magát? — Szegény menyasszony! A szép leány nem ülhet egész délután az erkélyen, egyszer csak bemegy. Az apja is bement egynehány emberrel a boltba. Ekkor megy át a vőlegény az egyik kávéházból a másik soron levő kávéházba. — Akik már tudják elhatározását, gyalázatos embernek mondják, akik még csak sejtik, csodálkozó szemeket meresztenek, de mindenki, aki csak valami neszét vette is a fordulatnak, sokkal érdekesebb embernek tartja, mint eddig, s máris lehet itt-ott hallani a kérdést: „Kit hát, ha azt nem?" — A szegény menyasszony sokkal szebb és eszesebb, mivel több és munkásabb leány, semhogy az emberek elég becsületesek volnának azt is kimondani, hogy: „Olyan leányt ugy sem talál a városban másikat!" Annak a túlsó kávéháznak van egy olyan erkélye, amely nem nyilik a tér felé. Pompás hűvös hely így délutánonként, de kevés ember szokott ott ülni, mert kevés kártyaasztal fér el rajta. Sarokszobám egyik ablakából még oda is ellátok s kiváncsi vagyok tovább kisérni a vőlegényt. Csakugyan az erkélyre ment s oda ült egy országgyűlési képviselő mellé. A képviselő igen finom gavallér ember; kényes becsületérzésü, ki sokszor már mások sérelmeért is megvívott, de sérteni soha nem szokott. Már előbb is ült egy alak az asztalnál, a kire nem jó szemmel nézett s most még egy másik ült épen ő mellé. Jónak látta a kártya-asztalnál helyét másnak adni s elhagyni az erkélyt. A vőlegény és a másik gyanús ember egymás mellé kerültek volna, de a vőlegény is fölkelt és másik asztalhoz ment nézelődni, ő sem óhajtott a másik alakkal érintkezni. Pedig nem beteg ember, sőt nagyon is egészséges; csak esze és jelleme volt kevés egész életében. Régóta ismerem a boldogtalant. Együtt tanultunk egy Kárpátalji városban. Szegény özvegy asszony fia volt, mégis sokat költött, csekély örökség nézett rá, mégsem tanult; átalánosan elismert tökfilkó volt, mégis nagyravágyott. Mindig uri leányoknak szokott udvarolni, kik bókjait ostobáknak, de magát szépnek találták s mint jó tánczossal, legszívesebben vele tánczoltak. Még alig volt oátl Baba sirkápolnája Budán. — (Gerhardt Alajos rajza.)