Vasárnapi Ujság – 1914
1914-08-16 / 33. szám - A történet legnagyobb háborúi 646. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
646 31. SZÁM. 1914. 61. ÉVFOLYAM. 646 A TÖRTÉNET LEGNAGYOBB HÁBORÚI. Akkora háborút, mint a minő most keletkezett, nem látott még soha a világ. Sőt hozzá foghatót se. Ha azt a roppant embertömeget tekintjük, amely most mozgósítva lett és lesz, úgy annak roppantsága mögött egészen összezsugorodnak azok a legnagyobb tömegek is, melyeket ellenséges felek eddigelé egymással szemben csatasorba állítottak. Mértékjelző gyanánt állítsuk oda egyszerűen azt a tényt, hogy Németország egymaga hatodfél millió hadköteles fölött rendelkezik, akiknek legnagyobb részét mozgósítani tudja, s akiknek jelentős részét bizonnyal fegyver alá is fogja szólítani. Ezzel szemben az ókor csatái csak apró csetepaték. Igaz ugyan, hogy Xerxes katonáinak számát is százezrekre teszik a görög hagyományok, de egészen bizonyos, hogy oly túlzásokkal állunk szemben, a minőket a mai kor leghangosabb riportere se merne magának megengedni, bármennyire számít is a közönség hiszékenységére. A régiek nagy dolgokról nem is tudtak másként beszélni, mint szuperlativusokban, s egyáltalában nem keltett megbotránkozást, ha százszor akkorát mondtak, mint amekkora a való. Az asszíriai feliratokban kőbe vésett, s így a történet számára megőrzött kijelentéseket olvashatunk, amelyekről megállapítható, hogy legalább is százszorosan túlozzák a valót. A bibliában is olvasunk ütközetekről, amelyekben százezrek vesznek részt, s a melyek lejátszódnak egy jámbor földmíves lencseföldjén. Pedig hát nyilvánvaló, hogy egy lencseföldön, legföljebb két szomszéd község ifjúsága vívhatja meg a maga csatáját, ha összezördültek ünnepi délután táncz és borozás közben. A Xerxes seregeinek számát is kritikus szemmel kell tekintenünk. Akik legkevesebbet mondanak, azok is 300,000 emberre teszik a perzsa fővezér Mardonios alatt levő harczosokat. De ez teljes lehetetlenség. Ekkora sereget abban az időben át sem lehetett volna vezetni Perzsiából Európába, s nem lehetett volna élelmezni, ha már egyszer idáig érkezett. Xerxes, mint tudvalevő, hajókon jött át Európába, miközben az Athos hegyfoknál hajótörést is szenvedett. Az akkori hajók — melyeket éjszakára a szárazra húztak ki, ha a part közelében eveztek — oly kicsi befogadási képességgel bírtak, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy annyit lehessen belőlük előállítani, amennyi 300,000 embert, Ázsiából Európába át tud hozni. És hát mikép lehetett volna ennyi embert élelmezni az úton, s élelmezni magában Görögországban. Az attikai földmívelés még nagyon gyönge lábon állott; a baromtenyésztés csak annyit produkált, amennyi a gyér lakosságnak (Athéné lakossága rabszolgákkal együtt nem volt több, mint 30,000) ellátására kellett. De az is csak úgy, hogy ritkán ettek húst, rendesen babot rágicsáltak s némi olajbogyót, és eseményszámba ment, ha a kopaiszi tóról egy egész kocsirakomány angolna került a piaczra. Hogy maguk a görögök mennyire jól tudták a háború kezdetén, hogy nekik nem százezrekkel, de legföljebb tízezrekkel kell megküzdeniök, mutatja az a tény, hogy Spárta, a legharcziasabb állam csupán 300 gyalogost állított ki a szövetséges hadsereghez, s mégis a megütközés mellett szavazott. S vannak egyébb tények is, melyek a mellett szólanak, hogy nagyon erősen kell redukálni a perzsa hatalom által kiállítható harczosok számát. Nagy Sándor harminczezer főnyi sereggel kötött ki Ázsiában, s meghódította nemcsak egész Perzsiát, hanem az akkor ismert összes keleti tartományokat. Bevette és feldúlta megerősített városaikat, melyek oly vastag falakkal voltak körülvéve, hogy kocsikázni lehetett a tetejükön — ami sehogy se sikerülhetett volna ily kis csapatnak, ha még a falak oltalmán felül százezrekre menő harczosok fölött is rendelkezhettek volna a megtámadottak. És így nem támadhatta volna meg az akkori művelt Keletet Sulla a maga ötvenezerre menő legionánáriusaival, ha ott százezreket lehetett volna vele szembe állítani — mert hisz akkor a Nagy Sándor hadvezéreinek az utódai bírták ott a hatalmat. Az ókor legnagyobb háborúja kétségtelenül az volt, amelyik Augustus és Antonius között folyt, s amelynek az actiumi csata képezte a befejezését. Akkor is a Kelet és a Nyugat hegemóniája fölött folyt a küzdelem, mint most. Antonius a keleti tartományokból toborozta össze a maga hadseregét. Ázsia, Afrika szolgáltatta katonáinak legnagyobb részét, bár szolgáltak alatta európai légiók és galliai csapatok is. Augustus csapatainak javát az európai légiók képezték, közöttük sok germán, de ott voltak a numidiai könnyű lovasok is, mint ahogy a mostani franczia kormány behívta az algíri zuávokat. Három tak akkor is szemben, világrész népei állothogy megvívjanak a világhatalomért. A keleti világeszme maradt alul. Egy-egy részen azonban aránylag kevés volt a maihoz képest a küzdők száma. Augustusnak nem volt több S0,000 légionáriusánál, akiket 12,000 lovas támogatott, míg hajóinak száma 250 volt ugyan, de azok csak kétsoros evezősek voltak, s nem nagyobbak egy mai dereglyénél. Antonius serege sem haladta meg a százezret, csak a flottája volt sokkal nagyobb, mint Augustusé. Ehez hasonló nagyságú hadsereg csak a catalauni síkon gyűlt megint egybe, mikor Attila azon a tájon gyűjtötte egybe a mai Reims tájékán a csapatait, ahol 1870-ben a poroszfranczia mérkőzés sorsa eldőlt, s a merre felé a német hadsereg útját most vette. A hun király is Európa és Ázsia legkülönbözőbb népeit egyesítette zászlói alatt. Ott volt a fekete hun és kozár hosszú tegzével, az alán roppant lándzsájával és szarvasbőr sisakjával, a neür és bellonot, a festett képű gelón, aki emberből kaczagányt viselt; ott voltak a germánok különböző törzsei, u. m. a rúgok, az Odera és Visztula mellől, a scyrek és turcillingek, s a többi germánok réme a herulok, valamint a keleti gótok és a gepidák. Ötszázezer emberre teszik Attila hadseregének a számát az egykorúak, de vannak akik hétszázezret mondanak. Bizonyos azonban, hogy sokszorosan kevesebben voltak. Ennyi embert, azokban az időkben, — vasút nélkül, rossz utakon— lehetetlen lett volna a mai Magyarországból Párisig vezetni és állandóan élelmezni. A mellett Attila egy a seregének megfelelő szekértábort is vitt maga után, s a catalauni csata napján is szekerekkel vette körül egész seregét. Ezek a szekerek megnehezítették a mozgást, s irtózatos nagy területet vettek igénybe. III. Napóleon nagyon érdeklődött az iránt, hogy Attila hadserege hol lehetett elhelyezve. A hely, melyet a historikusok és a katonai szakértők megállapítottak, nem elegendő arra, hogy a mondott csapatoknak fele is ott táborozhassák megfelelő szekértáborral. A újabb korból több nagy csatának a résztvevőit ismerjük számszerűleg, s azt tapasztaljuk, hogy egészen a vasutak korszakáig nagyon kis számú küzdők döntenek sorsa fölött. Mikor Habsburgi Rudolf Európa folytatott háborút a cseh Ottokárral, a morvamezei csatában 40,000 magyar lovas döntötte el az ütközetet, s Rudolf pánczélos lovagjainak száma nem tett ki többet nyolczszáznál. Akkor is a szláv eszme állott szemben a germán eszmével, s a magyarok ott voltak a németek oldalán. Páviánál az európai hegemóniáért folyt a küzdelem V. Károly német császár és I. Ferencz franczia király között, s német részről nem vett benne részt több 29,000 embernél. Pedig oly elhatározó volt V. Károly győzelme, hogy nemcsak a franczia király került hadifogságba, hanem a háború sorsa is végleg eldőlt, s évtizedekig biztosítva volt a német szupremáczia. Olyan háborúk és csaták, amelyekben százezrek vettek részt, csak az újabb évtizedekben fordultak elő. De ekkor is sokkal jelentéktelenebb volt a küzdők száma, mint anyien most előreláthatólag meg fognak menyküzdeni. Az 1870-iki porosz-franczia háború alkalmával életbe volt már léptetve mindkét harczoló félnél az általános védkötelezettség, tehát a nemzetek egésze állott egymással szemben. A mellett számos vasúti vonal létezett úgy Franczia, mint Németországban, könnyű volt, vagy legalábbis sokkal könnyebb mint eddig, nagy tömegeket mozgatni, egyik helyről a másikra vinni, és még könnyebb volt azokat élelmezni. És mégis az volt a tapasztalás, hogy magában a háborúban nem vettek részt túlságos nagy tömegek, s az egyes csatákban is, aránylag kisebb számú harczosok küzdöttek. Az akkori franczia hadsereg harczi létszáma összesen 427,000 embert tett ki, amely összegből 304,000 volt a gyalogság, 40,000 a lovasság, 46,000 a tüzérség, míg 11,000 főre rúgtak az utász és hidász csapatok, 10,000 re ment a szekerészek száma, s 16,000 főnyi volt a tisztikar. Ezzel szemben német részről 384,000 volt a gyalogosok, 51,000 a lovasok, 50,000 a tüzérek, 13,000 az utászok és 30,500 a szekerészek száma, míg a tisztek 22,000 főre mentek, úgy, hogy 550,500 fegyveres volt a hadilétszám. A háborúban azonban sohasem volt együtt egyszerre ekkora tömeg. Annál kevésbé az egyes csatákban. Magában a szedáni ütközetben is, amely pedig nemcsak ennek a háborúnak a sorsa fölött döntött, hanem talán az egész világtörténetnek a csatája volt, sokkal kisebb volt a legvéresebb harczosok száma. Egyik részről sem ismerjük egész pontosan az adatokat. A németek utolsó pontos kimutatása augusztus 21-ikéről szól, mikor a Szudánnál később operáló csapatok létszáma 188,182 gyalogosból, 29,593 lovasból és 795 ágyúból állott. De ezek a csapatok sok veszteséget szenvedtek szeptember elsejéig a csata napjáig. A mellett magában a csatában nem vett részt a fenti kimutatásban benfoglaltató württembergi hadosztály, mely állva maradt, továbbá a balszárny Doncherynél tartalékja (18 zászlóalj) és a jobboldalon álló tartalék (12 zászlóalj és 18 üteg). Az összes résztvevő gyalogság számát így a németek 121,000 emberre s az ágyuk számát 618-ra teszik. A francziák számát még nehezebb egész pontossággal megállapítani. Wimpffen, a franczia hadsereg fővezére 80,000 emberre teszi az ütközetben résztvett gyalogosok számát és 320 ágyút mutat ki. Ujformán mindössze körülbelül 200,000 gyalogos vett volna részt ebben a rettentő ütközetben. Azoknak a harczosoknak a száma sem rendkívül nagy, akik a japán-orosz háborúban vettek részt, s legalább is nem áll arányban e két nemzetnek, nevezetesen pedig az oroszoknak katonai erejével. Az oroszok «ordre de bataille»-ja a háború kezdetén a következő létszámokat mutatja ki: 142 zászlóalj gyalogság, 74 szotnya lovasság, 54 üteg tüzérség, 3 század gépfegyver, összesen 190,000 ember kerek számban. A japánok ezzel szemben 156 zászlóaljat, 55 svadrony lovasságot és 114 üteget mutatnak ki az ellenségeskedés megkezdésekor, ami körülbelül 200,000 gyalogost, 8500 lovast és 684 ágyút jelent, nem számítva bele a vártüzérséget és a nehéz taraczkokat. Természetes azonban, hogy ez a szám folyton változott. Az ellenfelek szakadatlanul küldözték maguk után a friss csapatokat, mégpedig nemcsak az elesetteknek a pótlására, hanem a meglevő létszám növelésére. Úgy, hogy ebben a háborúban a hadilétszám úgyszólván egyre szaporodott, nem hogy kevesbedett volna. A legnagyobb tömegek a mukdeni csata idején vonultak fel, amikor mindkét fél koncentrálta úgyszólván utolsó emberig minden erejét. A hivatalos kimutatás szerint orosz részről 370 zászlóalj gyalogság, 142 szotnya lovasság, és 153 üteg vett részt a mukdeni csatában. De ezek az alakulatok nem voltak teljes létszámon, egyrészt megtizedelték őket a Szandepu melletti csatában, másrészt le kell számítani a betegeket. A porosz generálstáb 310,000 emberre teszi a küzdők számát orosz részről. A japánok csak 273 zászlóaljat számláltak, de ezeknek magasabb volt a létszáma a rendesnél s az egyes századok 250 ember helyett 280, sőt 300 embert számláltak. Úgy, hogy a japán hadsereg is 300,000 embert számlált 900 tábori és 170 nehéz ágyúval, meg 200 gépfegyverrel. Orosz részről ez volt egyáltalában a legnagyobb tömeg, melyet valaha az ország összpontosítani tudott. Ennél nagyobb hadierőt sohasem tudtak együvé hozni, a sok lakosságával folyton kérkedő óriási birodalomban. Ami fölött nem kell csodálkozni, ha tekintetbe vesszük a nagy távolságokat és rossz közlekedési viszonyokat.