Vasárnapi Ujság – 1914
1914-08-30 / 35. szám - A szedáni csata 1870. szeptember 1. 678. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
678 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 35. SZÁM. 1914. 61. ÉVFOLYAM. A SZEDÁNI CSATA. 1870 szeptember 1. Éppen most, szeptember elsején van évi fordulója a szedáni ütközetnek, mely biztosította a német hegemóniát. A háború, mely 44 évvel ezelőtt ebben az ütközetben jutott az elhatározó pontra, körülbelül akkor is úgy kezdődött meg, mint a mi napjainkban. A németek hamarabb lettek készen, mint az ellenfeleik, berontottak az országukba, megnehezítették azoknak harczifelvonulását s kisebb ütközetekben megverték az útjukba álló seregosztályokat. Augusztus közepe után pedig megindultak központosított irányban Páris felé. A poroszok hatalmas erőt hagytak Metz alatt Bazaine franczia tábornok csapataival szemben, hogy azt lekössék s aztán két külön hadsereggé formálódva indultak a franczia főváros felé. Egyik seregük a Maas-völgyén haladt a szász trónörökös vezérlete alatt (az úgynevezett Maas hadsereg), míg a másiknak, melyet III. seregnek neveztek, a porosz trónörökös Frigyes Vilmos, a mostani császár atyja volt a vezére. Velük szemben, illetőleg az ő útjukban a francziák csak egy sereget tudtak központosítani s az is csak alakulófélben volt, az eddig megvert hadosztályok maradékaiból s a Párisból küldött friss csapatokból. E sereg Chalons mellett állott s Mac-Mahon tábornagy volt a vezére. Napoleon császár augusztus 16-án érkezett ehez a sereghez, előbb a kormányzást nejére bizván (asszonykézre háború idején!) de ő maga a táborban csak mint szemlélő vett részt s egyáltalán semmiben sem intézkedett. Mac-Mahonnak az volt a terve, hogy mintegy 140,000 emberből álló, de teljesen még nem organizált seregével Páris alá vonul s ott fogadja el az ütközetet. Párisban azonban rózsásnak látták a helyzetet. A lapok tele voltak győzelmi hírekkel, még akkor is, mikor minden vonalon megkezdődött a visszavonulás. Palikao hadügyminiszter a képviselő kamarában még augusztus 19-én is azzal dicsekedett, hogy csupa jó híreket kapott a táborokból. E hírek hatása alatt a párisiak, élükön a császárnéval azt követelték, hogy a sereg ne tegyen hátráló mozdulatot, hanem támadja meg a poroszokat s aztán siessen Bazaine-el egyesülendő Metz alá. Mac-Mahon ennek daczára érezve a helyzet súlyát, augusztus 21-én megindította seregét Reimsbe. Párisból újra ellenkező parancsot kapott. «Ha nem sietünk Bazaine védelmére, úgy kitör Párisban a forradalom», sürgönyözte neki a hadügyminiszter. S aztán még egy második parancsot küldött neki, meghagyva a Metz felé való vonulást. Augusztus 22-ikén Mac-Mahon elhatározta, hogy meggyőződése ellen is engedelmeskedik. Kiadta a Metz felé való indulásra a parancsot — elvesztvén két drága s többé nem pótolható napot. A porosz főhadiszálláson Bar le Duc-ben augusztus 25-én külföldi újságokból értesültek róla, hogy a franczia sereg Metz felé vonul, amely hi megerősítésre talált abban a tényben, hogy a porosz előőrsök üresen találták a reimsi tábort. Ekkor Moltke a porosz táborkari főnök az eddig Páris felé menekülő két hadsereget észak felé irányította, hogy elébe vágjon a francziáknak, útjukat állja, a Maas sereggel, míg a III. sereggel oldalban támadja meg őket. 200,000 emberrel kellett ezt a jobbra való kanyarodást végrehajtani s a részletterveket oly pontosan dolgozták ki, hogy sehol se keresztezték egymást a csapatok. Csak oly fegyelmezett sereg volt erre képes, minő a porosz. Moltke az augusztus 25-ikére következő éjjel küldötte szét az egyes seregtestekhez a parancsokat s 26-ikára este a porosz 12. lovas hadosztály már Stenay alatt állott, ahová a franczia előőrsöknek csak másnap lehetett megérkezniük útjukban Metz felé. Az ellenfeleknek tehát egymásra kellett ütődniök. 27-ikén a francziák tényleg reá bukkantak a szász lovasságra s Buzancy mellett ütközetre került a dolog, de amely nem volt nagy jelentőségű. Elől a poroszok, oldalban is a poroszok, így csakugyan nem lehetett Metz felé menetelni. S augusztus 28-án mégis azt a parancsot kapta Mac-Mahon a hadügyminisztertől, hogy használja fel «azt a 30 órai előnyt, mellyel a poroszokkal szemben bír (?!) és siessen Bazaine segítségére, mert különben elveszett a dynasztia.» Mac-Mahon engedelmeskedett, csak kissé északibb irányban folytatta útját, kikerülendő az oldalból való támadásokat. 29-én át is kelt serege kisebb részével a Maas-folyón, mialatt Nouarz mellett ismét megtámadták jobb oldalát a poroszok. A sereg zöme másnap oly gondatlanul haladt útjában tovább, hogy Beaumont mellett az V-ik hadosztály a déli pihenőre előőrsöket se állított fel s csaknem teljesen szét lett szórva a hirtelenül reája támadó németektől. Ugyanc nap a VII. franczia hadosztályt is megtámadta az ellenség, s Mac-Mahon meggyőződött róla, hogy útját nem folytathatja tovább, hacsak biztos katasztrófának nem akarja kitenni a hadseregét. Két út állott előtte. Vagy csatát fogad el Mouzon tájékán, vagy visszafordul az egész sereggel s észak-nyugati irányban kisiklik az őt félig körbe fogó poroszok gyűrűjéből. Ez utóbbira határozta el magát. 31-ikén a sereg visszafordult és este elérte Szedánt. Ekkor ott állottak már közvetlen közelben a bajorok s a francziákat nyomon követte a Maas-hadsereg. A hely, melyen a franczia hadsereg állást foglalt, keletre esik Szedántól, egy fensíkon, melynek hossza és szélessége mintegy egy mérföld. Maga a szudáni vár alig nyújtott valami támasztékot: falai elavultak s alig néhány régimódi rossz ágyúval voltak felszerelve. S miután itt a Maas-folyó egy nagy kanyarulatot csinál, melynek nyugati partjai meredekek, a franczia hadsereg ebben az irányban akadályozva volt a mozgásban, illetőleg a tovább menetelben. Visszafelé sem mehetett, mert ott hátában volt a nála erősebb ellenfél. (Első sorban a porosz gárda-hadtest). Tehát csak észak felé vonulhatott, ahol ott volt a belga határ s ahol le kellett volna tenni a fegyvert, vagy pedig dél felé próbálhatta meg az ellenséges sorok áttörését. Mac-Mahon ez utóbbira határozta el magát s így adta ki augusztus utolsó napján a másnapra szóló diszpozicziót. És ez volt egyszersmind az a pont, hol a németek másnap megkezdték a támadást. A bajor csapatokra bízták a feladatot, hogy e helyen, Bazaille és Balan faluk ellen hajtsák végre az előnyomulást. Vakmerő bátorsággal rohanták meg az ellenséget hajnali 4 órakor, a köd fedezete alatt. Remilly mellett elfoglalták a Maas-folyón keresztül vezető hidat, de rohamuk később teljesen fenakadt, sőt néhány helyen hátrálni voltak kénytelenek. E közben reggel 7 óra tájt Mac-Mahon elragadtatván magát személyes bátorsága által az erőcsapatokhoz lovagolt. Itt egy gránát szilánk érte, veszélyesen megsebesült s Szedánba vitette magát vissza, hogy bekötöztesse a sebét. Vezéri hatalmából kifolyólag a legöregebb tábornokra Ducrot-ra bízta a további teendőket. Ducrot-nak, akivel Mac-Mahon nem is közölte a haditervét, eleitől fogva az volt a nézete, hogy csak északi irányban menekülhet meg a franczia sereg. Arrafelé még nem mutatkoztak a poroszok. De sietősnek vélte az arra való elvonulást, mert értesítést kapott egy szomszédos község elöljáróságától, hogy az ellenség arra felé vonul. Elrendelte tehát az egész seregnek visszavonulását Illy község felé s visszarendelte azokat a csapatokat is, (az I. és XII. hadtesteket), melyek eddig győzedelmesen tartották állásaikat a bajorokkal szemben. Ekkor egy váratlan esemény történt. Wimpffen tábornok, aki előtte való este érkezett meg Párisból a sereghez, a legnagyobb veszedelmet látta Ducrot intézkedéseiben. Ő is azon a nézeten volt, amelyen Mac-Mahon, hogy győzelemre csak akkor van kilátás, ha déli irányban törik ketté az ellenség hadsorait. Zsebében volt egy levél, a melyet a hadügyminisztertől kapott s a melyben az az intézkedés foglaltatott, hogy ő vegye át a fővezérletet arra az esetre, ha Mac-Mahont valamely veszedelem éri. Erről a levélről eddig nem szólott senkinek, de amint veszélyesnek látta Ducrot elhatározását, reggel 9 órakor jelentkezett emennél, felmutatta a rendeletet s átvette a fővezérletet. És ismét megfordította déli irányban a csapatokat. Ezalatt azonban a csata helyzete megváltozott. A bajorok megfészkelték magukat Bazeilleban és Balanban, ahonnan az ellenség közben kivonult. Sőt segítséget is kaptak mindkét szárnyukon. Pozícziójukból nem voltak többé visszaszoríthatók. Kelet felől is, mindenütt diadalmasan vonultak előre a porosz csapatok. Nyugat felől pedig a III. hadsereg vonult fel, követve a Maas kanyarulatát felállva jobbra át való vonulással az észak felé vezető utakat. A franczia hadsereg minden oldalról körül volt fogva. Egy irányban sem látszott menekülés. Ekkor Margueritte franczia tábornok egy merész elhatározásra szánta el magát. Összeszedte az összes lovasságot s egy irtózatos rohammal akarta keresztül törni az ellenséges csapatokat. Ő maga mindjárt a roham elején elesett, de Gallifer tábornok tovább vezette az attakot. Tizenhét porosz zászlóalj fogta fel a rettenetes rohamot. Egész közel eresztették magukhoz a lovasokat s aztán sortűzzel fogadták őket. Leírhatatlan volt a hatás. Halomra hulltak a francziák, aki megmaradt, az visszafordult s a saját csapatait gázolta le. Délután három órakor nem csata folyt, hanem csak öldöklés. A csatatér fölött uralkodó magaslatokon több mint ötszáz ágyú fogta körbe a franczia csapatokat s okádta reájok a tüzet. Felbomlott minden rend, megszűnt minden ellenállás. A csapatokat elfogta a rettegés s pásztor nélküli nyáj gyanánt futottak ösztönszerűleg Szedán felé. Vilmos porosz király Frenois mellett egy magaslatról nézte ezt a fejvesztett szaladás! Elrendelte, hogy néhány üteg bombázni kezdje a szedáni erősséget is. Pár percz múlva lángbaborult egy szalmaraktár s kevés időre reá lángok csaptak fel a város különböző helyén. A helyzet tarthatatlan lett. Napóleon császár végét akarta vetni az öldöklésnek, felvonatta a citadellára a fehér zászlót, de Faure a táborkari főnök, aki nem tudta, hogy a császár parancsára történt a dolog, levétette azt onnan. Néhány főtiszt, maga Wimpffen a hadvezér, Lebrun, Faure, Ducrot, két ezernyi katonát szednek össze, személyesen azok élére állnak s egy rohamot intéznek Balannál az ellenségre. Csupán két ágyú támogatja a vállalkozást s a vezérek csakhamar észreveszik, hogy magukra maradtak. A katonák akik kisérték őket, visszafutottak. Minden elveszett tehát! Visszatértek Szudánba s elhatározták, hogy békekövetet küldenek a német hadvezérhez. Közben megérkezett azonban Vilmos király követe, Bronsart alezredes, hogy megadásra szólítsa fel a franczia sereget. Midőn Bronsart a prefektúrára ért, Napoleon elé vezették. Nagy lett a csodálkozása, mert a német seregben nem tudták, hogy a császár is Szudánban van. Napoleon azonban a sereg fegyverletevésének ügyébe nem avatkozott, Wimpffenhez mint vezérhez utasította a német követet, a maga részéről Beille tábornok hadsegédével elküldötte kardját Vilmos királyhoz, annak jeléül, hogy saját személyére nézve megadja magát. Találkát is kért a királytól, így remélve, hogy kedvezőbb feltételeket kaphat a sereg. Azonban késő este lett, Vilmos király csak 11 órakor ért a hadiszállásra, az összejövetelt másnapra kellett halasztani. Bronsart alezredessel maga Wimpffen ment át Moltkéhoz, hogy a megadás feltételei felől tárgyaljanak. Moltke azt követelte, hogy hadifogságba menjen az egész sereg. Wimpffen csak a fegyvert akarta letenni s azt kívánta, hogy szabadon mehessenek a katonák, ha becsületszavukat adják, hogy a háború tartama alatt nem fognak többé fegyvert. Éjfél lett, és egyik fél sem engedett. Wimpffen engedelmet kért, hogy visszamehessen seregéhez s haditanácsot tartson a súlyos feltételek tárgyában. Megengedték neki s a haditanácsot szeptember 2-ikán reggel 7 órakor megtartották. 32 tábornokot hívtak össze s kettő kivételével mindannyian elfogadták a feltételeket. A franczia sereg lerakta a fegyvert, átadták az összes ágyúkat és zászlókat s az egész hadsereg fogságba ment. A hadifoglyok száma 83,000 emberre ment, beleszámítva 2595 tisztet és a polgári elemeket. Azonkívül a csata folyamán 13,000 lett harczképtelenné s mintegy 25,000 megadta magát. Vilmos királynak Donderyban déli 12 órakor nyújtotta át Bismarck a fegyverletételről szóló okiratot. Felolvastatta azt az egybegyűlt német fejedelmek előtt, aztán elment a Bellevue nevű kastélyba, hol Napoleon várt reá.