Vas Népe, 1970. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-12 / 85. szám

6 Barátságos mérkőzés Haladás I —Haladás 10:2 (4:1) Szombaton délelőtt a Ha­ladás NB I-es labdarúgói a tartalékgárdával játszottak edzőmérkőzést. A játékveze­tői szerepkört, közmegelége­désre, Pék András töltötte be, akinek térdszalagtágulás miatt hétfőtől péntekig gipszben volt a lába, így a tegnapi mérkőzést kihagyta. Hiányzott a csapatból a sé­rüléssel bajlódó Szarka, a beteg Rátkai, valamint a két válogatott, Halmosi és Szabó. Az edzőmérkőzéseken az NB I-es csapat végig Mur­­sits — Szántai, Homolya, Németi, Németh L, Kulcsár, Gangli, Farkas, Iszak I, Szárnyas, Iszak II összeállí­tásban szerepelt. Élénk ira­mú volt a találkozó, az első csapat játékosai szellemesen, frissen, ötletesen játszottak és végeredményben 10:2 arányban győztek 4:1-es fél­idő után. A gólokon Farkas (2), Szárnyas (2), Kulcsár (2), Iszak II (2), Iszak I és Né­meth L. osztoztak, a tarta­lékcsapat góljait Bogáti és Bokor szerezték. A Haladás legközelebbi bajnoki mérkőzése, — amint a sorsolásból is kitűnik, — jövő vasárnap lesz a Szegedi EOL ellen a Tisza-parti vá­rosban. Jövő héten az NB I-es csapat nem játszik edzőmér­kőzést, miután a legtöbb já­tékos Vas válogatottjában lép pályára szerdán a Ro­­honci úton a Steier váloga­tott ellen. A tegnapi mérkőzést a Győrben tartózkodó Fehér­vári edző távollétében Papp Lajos irányította és mint kö­zölte: a csapat tartja jó for­máját és az említett játéko­sok távollétében is nagy örömmel tapasztalta, hogy szinte kivétel nélkül minden labdarúgó nagy kedvvel ját­szott II Nagy Róbert és Nagy a magyar súlyemelő­vel Szófiában április 18-án és 19-én kerül sor a súlyemelő Duna Kupa harmadik fordu­lójára Szombathelyi tartóz­kodása alatt beszélgettünk Aján Tamással, a szövetség főtitkárával. — A Duna Kupa küzdel­mei már a június 20—28 kö­zött Szombathelyen sorra ke­rülő Európa Bajnokságra is előkészületet jelentenek. Szófiában Bagócs János (könnyűsúly) és Tóth Géza (félnehézsúly) nem lesz tag­ja a válogatottnak, de hiá­nyozni fog Földi Imre is sé­rülése miatt. Földi „öröké­be” Nagy Ferenc, a Haladás nagyon tehetséges, jó formá­ban levő versenyzője lép po­rondra. Minden valószínűség szerint Nagy Róbert (Hala­dás), Benedek János (Orosz­lány), Ambrózi Jenő (Cse­pel), Szarvas Gábor (Testvé­riség), Bakos Károly (Test­vériség), Nagy Ferenc (Ha­ladás), Chudik Lajos (Orosz­lány) összeállításban szerepel válogatottunk Bulgáriában. Szombathelyen az Európa Bajnokságon harminchat­au­rópa-baj­noki címért és 108 ére­mért folyik majd a küz­delem a Művelődési és Sportházban Ferenc ágatottban a 9 napos versenyen. Mint a főtitkár elmondotta, min­den súlycsoportban négy­négy bajnokot avatnak (nyo­más, szakítás, lökés, össze­tett), összesen 108 arany, ezüst és bronzérem kerül ki­osztásra ünnepélyes keretek között. — A magyar színek kép­viseletében dobogóra lépő versenyzők végleges névso­rát még nem állítottuk ösz­­sze, — közölte a főtitkár, — pillanatnyilag 16 súly­emelő harcol a szombat­­helyi Európa-ba­jnoksá­­gon való szereplésért. Lep­kesúlyban Holzreiter (Tatabánya) és Nagy R. (Ha­ladás), légsúlyban Földi (Ta­tabánya), pehelysúlyban Be­nedek (Oroszlány), könnyű­­súlyban Bagócs (Oroszlány) és Ambrózi (Csepel), váltó­súlyban Szarvas (Testvéri­ség) és Kránitz (átigazolás alatt), középsúlyban Bakos (Testvériség) és Horváth Gy. (Csepel), félnehézsúlyban Veres (Tatabányai és Nagy F. (Haladási, nehézsúlyban a legnépesebb a mezőny: Tóth Géza (Haladási, Ambrus (Cseneb. Hanzlik (Tatabá­­nya ) és Nemessányi (Tata­bánya). ■— pár Három NB III-as labdarúgó-mérkőzés lesz ma Szombathelyen A labdarúgó NB I-ben a magyar válogatottak nem­zetközi szereplése miatt nem lesz bajnoki forduló, az alsóbb osztályokban azon­ban ismét pályára lépnekk a csapatok a bajnoki ponto­kért. NB II-es csapatunk, a Cipőgyár Pécsett a BTC ellen szerepel. NB III-as csapataink ezúttal mindan­­­nyian pályaválasztók, re­méljük, hogy ezúttal több pontot szereznek, mint a korábbi negyedik forduló­ban. Szombathelyen három NB III-as bajnoki találkozó A DÓZSA-PÁLYÁN B belügyiek Gellénházát fo­gadják. A hazai csapat a bajnoki táblázaton a har­madik helyen áll 6 ponttal, ellenfele tizennegyedik 2 ponttal. A lila-fehérek győ­­zelmét várjuk, bár a két pont megszerzéséhez jobb játékra lesz szükség, mint a legutóbbi hétközi forduló­ban Zalaszentgrót ellen mu­tattak a hazaiak, a két csa­­pat mérkőzése előtt játsz­­szák le a Dózsa II.Kőszegi Textiles tartalékbajnoki mérkőzését. A VÁROSLIGETI SPORTTELEPEN a listavezető SZSE a Ta­polcai SAC együttesével ját­­szik. Szerdán kellemetlen meglepetés érte a piros-fe­héreket, hiszen MNK-mér­­kőzésen csak szerény dön­tetlenre futotta erejükből 3 megyei bajnokságban sze­replő Spartacus ellen. Bú­csút mondott a kupának az NB III-as csapat és Molnár Sándor edzőnek igazat kel­lett adni, amikor azt mon­data: a hétközi könnyelmű játék Tapolca ellen is meg­bosszulhatja magát, ha a já­tékosok nem érzik át an­nak tudatát, hogy minden csapat ellen egyforma erő­bedobással kell játszani. Az első hely megtartásához győzni kell az SZSE-nek, biztosak vagyunk abban, hogy ma délelőtt a piros­­fehérek megismétlik baj­noki mérkőzéseken nyújtott jó teljesítményüket és itt­hon tartják a két bajnoki pontot. A KÁMONI pályán az újonc XII. Autónál­ a Nagykanizsai Sáska lesz az ellenfele. Amint Bakó József szakosztályvezető elmondot­ta, gondban van a csapat edzője Szakály József, hi­szen több játékos is sérült. A keszthelyi vereség­ét m­­ű­nhiánnyal magyarázta és azzal, hogy a támadósor nem egyszer nem tudta feltenni egy-egy szép akció, kidolgozott helyzet után az „i”-re a pontot. A Sáska szerzett már kellemetlen perceket és meglepetéseket a szombathelyi csapatoknak az elmúlt évek során. Az idei bajnokságban is jól szerepelnek a vendégek, je­lenleg ötödikek a tabellán 6 ponttal és bizonyára ma az Autó ellen is pontszer­zés reményében lépnek pá­lyára. A hazaiaknak gyűrni kellene ahhoz, hogy a táblá­zat első felében maradhas­sanak. A tartalékos a ha­zai csapatot csak határtalan lel­kesedés segítheti át a ne­hézségeken, ebben az eset­ben a 2 pont Szombathe­lyen maradhat. Nagy küzdelmet ígér Kő­szegen a Textiles—Keszt­hely, Körmenden az MTE —I. Katona SE. Sárváron a Kinizsi—Tanovaj Mer­esz­jev összecsapás is. — gáspár Vasárnapi sportnaptár Labdarúgás. Nemzetközi mér­kőzés: Jugoszlávia—Magyar­ország Belgrádban. — NB III. nyugat: SZSE-Tapolcai SAC. Városligeti pálya, 11. XII. Autó —Nagykanizsai Sáska, Kámoni pálya, 11.30. Sz. Dózsa—Gellén­­háza, Dózsa-pálya, 10.30 Kőszegi Textiles—Keszthely, 16. Körmen­di MTE—7. Katona SE. 15.30 (a mérkőzés időpontját tegnapi számunkban tévesen közöltük 11.30-as kezdéssel. Sárvári Ki­nizsi—1Ta­polcai Menesz­ter SE, 16. __ Megyei L osztály: Pamut —SzentioHerfa. 11. Spartacus— Gencsapáti. 9. Vasvár—Vép. 15.30 Csepreg—Urai új­falu. 15­30 Cell­­döm­öl­k—Répcela­k. 16. Rábapaty —Jánosháza. 14 Szentgotthárd— Sárvári Vasas 1530. Kézilabda. NB I férfi: Spar­tacus—Bp. Híradástechnika 10, Vép. Röplabda: ünnepi torna a Városligeti pályán reggel 8 órától. Asztalitenisz. NB I. férfi: SZSE—A­jka. Szőllősi iskola 9.30. Sakk. Megyei CSB TTT fordu­ló. Haladá«—Savaria Cipőgyár, Járműjavító. 9. Szellemi vetélkedő. Vas me­gye döntőbe­­ ütött sportolóinak szellemi vetélkedője az MTL szék­házb^n.. 15 30. ymr FMiml S'^rfakf«* me­gyei döntői, ászt,­^teniszben és Művelődési és Sport­ház. 8 Kosárlabda. NB m női: Ta­nítóképző —Perem n­rt.on. Tanító­képző torn­a­term­e 10 MIT HALLUNK — MIT tiiTUNK? VASÁRNAP Radió KOSSUTH UIM 9.10 Édes Anyanyelvünk. — Mi Népdalok. — 8.40 Könnyűzene. — 9.00 Szerkesztői üzenetek. — 9.10 Kórusmű. — 9.17 Kék si­rály. Ifj. rádiójáték. — 10.03 Schubert: g-mol szonatina. — 10.30 Olvasmányélmények. — 10.30 Vasárnapi koktél. — 12.16 Népi zene. — 13.00 Jegyzet. — 13.10 Beethoven-művek. — 14.12 Pillantás a nagyvilágban. — 14.30 Operafelvételek. — 15.10 Közve­títés a Jugoszlávia—Magyaror­szág válogatott labdarúgóm­érkő­­ről. — (A IX. félidő 16.10-től.) — 17.05 Vendégünk: Fényes Sza­bolcs. — 17.53 Versek. — 18.08 Faluról — falunak muzsikával. — 19.10 A Sziklai ökölvívótor­náról. — 19.15 Könnyűzenei olimpia, n. r. — 20.17 Szent Szerénia főzete. Hangjáték. — 20.57 Házimuzsik­a. — 22.20 Szá­zadunk mesterm­űveiből. — 23 00 Versek. — 23.21 Zenés játék­részi. PETŐFI RADIO 7.00 R. katolikus főóra. — TJS9 Bach-művek. — 8.00 Miska bácsi lemezesládája. — 8.30 Operaka­lauz: D’Albert: Hegyek alján. — 9.30 A jövő hét műsorából. — 10.05 Zenei anyanyelvünk. — 1015 Deák György, a bérkocsis, R. változat. — n.és Operahang­verseny közvetítés Pécsről. Köz­ben: kb. 11.55 Mesterek — mes­terművek. — 13.06 Mesejáték. — 14.90 Táskarádió. — 15.00 Mit üzen a Rádió? — 15.35 Áriák. — 16.05 Ez is, az Is... — 18.00 A Sziklai ökölvívótomány. — 18.10 Mikrofonnál az K­ottelvi! szerkesztő. — 18.» Fúvószene — 18.32 Világhírű előadók le­mezeiből. — ».is A három grácia. — Rész­. — 20.31 Wolf­­dalok. — 20.50 Egy a száz kö­zül. — 21.» Népi zene. — a.» Mi ez? — 21.51 Homérosz: Iliász V. rész. — 23.10 Táncdalok­. — 23.» Kórushangverseny. GYŐRI RADIO Vasárnap délelőtt. Zenés nyu­gat-dunántúli kaleidoszkóp. TELEVÍZIÓ BUDAPEST rrv. 9.06 Felsőfokú matemati­ka. — 9.45 Alapfokú angol nyelvtani. — 10.00 Zenei szemle az űrhajósok tiszteletére. — 10.30 Csak gyermekeknek! (Termé­szeteim). — 10.55 Pamir '69. 7. Karnevál Taskentban (ism.). — 14.23 Hétmérföldes kamera. — 15.00 Jugoszlávia—Magyarország labdarúgó-mérk. közvetítése Belgrádból. — 17.10 Frédi és Bé­ni... 1. Egy lakásban — egy lakásban (ism.) — 17.35 Delta. — 18.00 A 0116-os szökevény. Bevezető egy filmsorozathoz. — 19.­ Tom Sawyer kalandjai. Ma­gyarul beszélő angol filmsoro­zat. 1. Az okos Tom. — 19.35 A világ térképe előtt. . . — 19.45 Esti mese. — 20.00 Tv-híradó. — 20.20 Az ordító egér (magya­rul beszél angol film). — 21.40 Tv-híradó. — 21.50 Sziklai Sán­dor ökölvívó-emlékverseny (fel­vétel a döntőkről). POZSONYI MOSOK 9.4* Természetfilm-sorozat a londoni állatkertből. — 10.05 Va­sárnapi matiné. — 11.00 Bicikli­­ben. — 12.00 Tv-híradó. — 14.55 Ausztria—Csehszlovákia labdarú­gó­é­­rkőzés. — 17.15 Magas­latok. Ifjúsági tv-film. — 19.­ Tv-híradó. — 19.55 A kockázat... 5. Árulás. Lengyel tv-sorozat. — 21.05 Kultúra 70. — 21.30 Tv­­híradó. — 21.50 Az 1970-évi Beet­hoven ünnepségek. JUGOSZLÁV MOSOK 9.» Barázda. Magyar nyelvű adás. — 12.» A 30 betű műve­lete. — 12.30 Tudomány 70. — 14.30 Kosárlabda: Zeljeznicar— Bosna. — 16.20 Romeo és Júlia. Amerikai cím. — 17.50 Rövid­film. — 18.15 Jugoszlávia—Ma­gyarország labdarúgótalálkozó. — 1.35 Tíz parancs. Lola Dulde humoros műsora. — 21.» Sport- EBetnle. OSZTRÁK MŰSOR 14.33 Pagodák és nyolcezrek. — 15.» A Bécsi Feharmoniku­­sok hangversenye. — 16.» Flip­per. — 16.30 Kapcsolat. — 16.40 Angol Irodalom. — 17.» Otto Schenk csibésztörténetekről ol­vas. — 17.55 Jó éjszakát gyere­kek. — 18.» Ausztria—Csehszlo­vákia labdarúgó-mérk. Közvetí­­títés a bécsi stadionból. — 19.» Tv-híradó és a hét kérdése. — ».« Sport. — ».15 Mint egy villám. Bűnügyi tv-játék. III. rész. — 21.35 Ti­legaléria. — 22.15 Tv-híradó. 13.» Földrajzi barangolások Skandináviában. — 18.50 Fórum­­beszélgetés. _ 19.» Tv-híradó és a hét kérdések — » 00 sport. — ».1* Röviden aktualitásokról. — »15 Három a kislány. Film. — 22.» Tel­éi­sm­étlések. Kulturális aktualitások. Tv-híradó. HÉTFŐ RADIO KOSSUTH RADIO ill Mit Üzen a Rádió?­­ *­50 Népi zene. — ».25 A hét «S kiadóművésze: Isaac Stern. — 10.05 Szovjet nőkről. — 10.20 Ba­rokk muzsika. — 11.00 Iskola­­rádió. — 11.35 Operaiel­vételek. — 12.20 Ki nyer ma? — 12.30 Tánk­zene. — 13.15 NépdalcsokoTo — 13.46 Válaszolunk hallgatóink­nak. — 14.01 Édes anyanyelvünk. — 14.06 Isaac Stern hegedül. — 15.10 Harsán a kürtszó! — 15.45 Könnyűzene. — 16.05 Mai té­mák, mai dalok. — 16.13 Hang­­­szerszólók. — 16.28 Vidám fő­óra. — 16.58 Népdalok. — 17.45 Van új a Nap alatt. — 18.00 Húszas stúdió. — 19.25 A kosár­labda torn­áról. — 19.30 Vak leszál­lás. A. Kucsajev rádiójátéka. -­­ 20.25 Áriák. — 20.59 Emil Greisa zongoraestje. — 22.15 Riport. — 22.25 Operettfelvételek. — 22.45 Lenin gondolatvilága. — 23.00 Eri­­ca Köln életregénye. — 23.44 Tánczene. PETŐFI RADIO 8.06 Gluck: Iphigénia Tauris»­ban. Részletek. — 9.00 Mesejá­ték. — 9.43 Óvodások műsora. — 11.50 Rosztovi harangok. — 12.00 Zenekari muzsika. — 13.08 Alma Mater: Moszkva—Lenin*­grád. — 13.20 Prokofjev: IX. szo­náta. — 14.00 Kettőtől — hatig.. „ Kívánságműsor. —­ 18.10 V. Koz­nyeckij: Az ajtó R. változat. — 18.59 Dzsessz élet Moszkvában*. — 19.29 Tudományos körkép. 20.28 Nóták. — 20 50 A kosár­­labda tém­áról. — 20.58 Grisa őr­mester. Rádiójáték. — 22.06 A hét előadóművésze: Isaac Stein. — 22.40­­­emezgyűjtők húsz perce. — 23.15 Népi zene. GYŐRI RÁDIÓ Nyugat-dunántúli krónika. « Sporthíradó. — A Győri Rádió 40 perces aktuál beat műsora. TELEVÍZIÓ POZSONYI MŰSOR 17.25 Tv-dokumentumaim : szepességi reneszánsz harang­lábakról. — 17.50 Telesport. —» 18.20 F*úvószene. — 19.00 Tv-hír­­adó. — 19.35 Gondolatok az in«­ter­nacionalizmusról. Dokumentá­tumfilm a Lenin centenárium­ra. —­ 20.05 Fiú születik. TV»» játék. — 21.25 Beethoven: pasa» sdonata. — 21.50 Tv-híradó. JUGOSZLÁV MŰSOR 18-45 Magyar nyelvű kulturális panoráma. — 18.30 Tudomány? A modern világ. — 19.05 Szórta­­kozta­tó dalt éneklünk. — 30.31 Danilo Kis: Papagáj. TV-djványa. — 21.35 Objektív 350. OSZTRÁK MŰSOR 2­8.00 Tudományos aktualáiAsofi. — 18.20 Jó éjszakát gyerekek. —­ 18.25 Osztrák képek. — 18.45 Hif® detés. — 18.50 Szerelmes vágyóig egy boszorkányba. — 19.16 Mű­­sorismertetés. — 19.21 Hirdetési. — 19.30 Tv-híradó. — 20.09 Hir­detés. — ».06 Sport. — ».lg Hirdetés.­­ ».15 Az álmaink asszonya. Rökk Marika műsora. — 21.15 Boxmeccsekről. — 22. 1S Tv-híradó. — 22.30 Politikai portrék SZOMBATHELYT MOZOG MŰSORA vasárnap Savaria: Vietnam aussemitlkail szemmel (amerikai, fél 2, fél 5)) Hétszer hét (olasz, fél 7, fél 9)„ Béke: Vietnam amerikai szem­­mel (amerikai fél 4), A tigris tolász fél 6), HÉTTŐ Kavaria: Három csillag gyár, fél 3), Vietnam amerikai­ szemmel (amerikai fél 5). Hét­szer hét (olasz fél 7, fél 1). Béke: A győztes Robin Sfood (jugoszláv—olasz 5), Az igazság pillanata (olasz 7), 2. Bérletek a súlyemelő EB-re A június 20—88 között Szombathelyen megrendezés­re kerülő súlyemelő Európa­­bajnokságra az MTS Vas megyei Tanácsa korlátozott számban bérleteket bocsát a szurkolók rendelkezésére. Előjegyzéseket az MTS szék­házban vesznek fel, a t m szobában. A kilenc napra érvényes bérletek ára 280 200 és 120 forint. Az EB-re az MTI és a szakszövetsé­gek által kiadott belépők nem érvényesek. Keresztrejtvény Eljön az ideje VÍZSZINTES: 1. Shakespeare írja a „Hamleti­ben (folytatása a függőleges 1. szám alatt). 14. Udvarias módon erre a helyre hivatja. 15. A ki­olvasztott szalonnának összezsugorodott része. 16. Rámája. 17. Magához rendel. 18. Egymásutáni be­tűk az ábécében. 19. Szovjetunió egyik városába való. 20. Emlékezetéből kiesik. 21. M. O. C. 22. Árpádkor­ váráról híres község Zalában. 23. Orosz költő, az esztétizmus elvének képviselője. 24. Gabonanövény. 25. Majd­ mássalhangzói. 26. Hűlés következtében elveszti hangját. 28. József idegen változata. 29. E. T. 30. A színmű része (amikor a szereplők változnak). 32. Morzejel (duplázva). 33. Nagyít, hozzátold. 34. A hideg iránt érzékeny. 36. A magyar tájkép­festés legnagyobb mestere (1846—1879). 38. Rendszerint csak romjai láthatók. 40. Bácsi — népiesen. 41. A jobbágytól a földes­­úrnak járó tartozások összessége (1848-ban meg­szűnt). 42. A dohány francia meghonosítója Euró­pában. 43. Tudomány. 44. A füleivel érzékel. 46. Így kezdődik a tilolás. 47. Üzlet. 48. Jugoszláv folyó. 49. Nemesfém mérték. 51. Színművésznőnk (Elma). 52. Kettőshangzó. 53. Legyőz. 54. A kór­házban állítják ki minden betegről. 55. Női név. 57. Nagy halom. FÜGGŐLEGES: 1. A vízszintes 1. számú sor folytatása. 2. Erre a helyre dug. 3. Némely gyü­mölcsnek természetesen elváló része. 4. Beszorít­ja. 5. A kaszálón termő. 6. A falevélnek van. 7. Személyes névmás. 8. Az éter és az alkohol gyöke. 9. Hahotázik. 10. Kevesbedik, fogy. 11. Gyakori képző. 12. Y. R. 13. Csata, harc. 17. Valamivel többen, mint féltucaton. 30. Így bólogat az eperfa lombja a ..Családi kör”-ben. 21. Folya­dékkal való tisztítás. 23. Feljegyez. 24. Generátor, turbina forgó része. 26. .. .River (A Missisippi mellékfolyója). 27. Költségvetési hiány, veszteség. 30. Kitűnően megy a sora. 31. Messze. 33. Telt ház esetén te­szik ki a sznházban. 35. Z. A. T. 37. Nemesfémmel bevon. 39. Pengetés hangszer. 40..............a katonáról'* (szovjet film címe). 43 íróeszközök. 45. ... Gora (a Nyugati Beszkidek legmagasabb része). 47. Szövetségi köztár­saság Hátsó-Indiában. 49. Szük­séges. 50. A Balaton Jege teszi télen. 51. A menyétfélékhez tar­tozó ragadozó állat. 53. Szem­mel érzékel. 54. Méh lakás. 56. Fordított névelő. 57. G. E. Beküldendő: a vízszintes és függőleges L számú sorok meg­fejtése. A múlt heti rejtvény helyes megfejtése. Én tudom csak, mit jelent ez és mit ér ez. először szánt a magáén az a béres. Megy az eke. A rejtvény helyes megfejtéséért könyvjutalmat nyertek: Varga Lászlóné Szentgotthárd, Vizi Kálmán Szombathely, Takács Mária Nagysimonyi Horváth Jó­zsefné Szombathely, Kerczog Eszter Narda. A könyveket pos­tán küldjük el. Kérjük kedves olvasóinkat, hogy a rejtvények megfejtéseit minden héten legkésőbb csütör­tökön reggelig levelezőlapon küldjék meg szerkesztőségünk­nek. VAS Nil­l» 1070. április 12. Vasárnap

Next