Világ, 1911. augusztus (2. évfolyam, 180-206. szám)
1911-08-01 / 180. szám
VILÁIi - 1911. augusztus 1v a pontutai szereplés viszkeegerőt Kínozva a választói jog reformjában látja az ország megmentésének egyetlen eszközét. A vasárnapi népgyűlés félreismerhetlen dokumentálása volt annak, hogy Budapest népe igenis honorálja azt a politikai fölfogást, mely szerint a véderőjavaslatoknál fontosabbnak és főleg elsőbbrendűnek tartja a választói jog reformját. Felelt arra a kérdésre is, amelyre kormányzóférfiaink az önámításnak bizonyos nemével felelnek, hogy tudnillik a legutóbbi választásokon a népakarat a véderőjavaslatok mellett megnyilatkozott-e. A tattersalli népgyűlés résztvevői másként feleltek erre a kérdésre, mint ahogy a kormányzó párt hirdeti, mert hiszen a választásokon ezt a kérdést sehol világosan föl nem tették s a javaslatokat senki nem ismerte. Az a negyvenezer ember, aki a fölvetett kérdésre vasárnap felelt, a javaslatok beterjesztése után, tehát a javaslatok ismerete alapján felelhetett a világosan föltett kérdésre s válasza ez volt: nem ! Félreérthetetlen, világos, egyenes és dörgő válasz volt, amelyet meg kell hallania mindazoknak, akik a magyar politika sorsát intézik s meg kell érteniök, hogy a véderőjavaslatokkal szemben mindaddig szemben találják a nép akaratát, amíg választói jog demokratikus reformja meg nem alkottatott. Népgyűlések jelentőségét Magyarországon, hogy magyarán fejezzük ki magunkat, kutyába szokás venni. A mai választási rendszer korruptságának egyik velejárója az, hogy a népgyűléseken azt szokták kimondatni, ami a rendezőknek tetszik. A tattersalli népgyűlés azonban ebből a szempontból is kivételes magyar gyűlés volt s így határozata is különleges méltánylást igényel. Az alkotmányosság szelleme azt követeli, hogy a népakarat minden fajta megnyilatkozására rezonanciák támadjanak a kormányzásra hivatottak lelkében. Hát még olyan elementáris, hatalmas és befolyásolatlan megnyilatkozásokra, mint aminő a vasárnapi gyűlésé volt. A parlament többségének kötelessége, hogy figyeljen azokra a hangokra is, nak, Hogy végre megszabadult ettől a lelki tehertől,, Megkönnyebbülten sietett is kijelenteni: , 1,1'HM rH !?i ! t ,— Egy kő esett le a szivemről. Ezt azonban vesztére mondta, mert a szépember, mint egy bajadér, elébe szökkent, hogy egy mellékelt, de kifogástalan gesztussal fölvegye az elejtett követ. * — Hogy van, apám, — mondta — jó, Hogy találkozunk. Szeptember 14-ikén az Avenue de rOpérán, amikori madame Yvette Després-vel az autóba szálltam, megkérdezte, hogy hát a kis «maga» mit csinál? Chantilly-be mentünk a lóversenyre... J— És ön mit felelt? ’■ 1 —Sajnos, nem volt időm a feleletre, mertamikor felelni akartam, már künn voltunk Chantilly-ben, O’Neuil-re rátettem a pénzemet éselvesztettem őnagyságát is.—Szóval, nem válaszolt?.., amelyek a pártkör és a parlament falain kívül hanjanak el, bármennyire természetében mia is az osztályparlament politikusainak az az érzés, hogy a választási korrupió döntőbb súlyú, mint a választók akarta. A képviselő, aki a kötetlen mandátum birtokában egyáltalában nem akarja meghallani a kivülről jövő hangokat, parlamenti abszolutizmus álláspontján áll s a népképviselet elvét csak arra tizennégy napra fogadja el, amely alá választási zászlóit lobogtatja a szél s amely alatt a legutolsó paraszt kívánsága szentnek tetszik előtte. Negyvenezeresber szava nem lehet a népképviselő ! Itt üres és tartalmatlan szó. Negyvenezr ember óhajtása és politikai nézete nem lehet olyan elhanyagolható mennyiség amelyre hederíteni sem kellene. Még olyan osztálygőgös képviselőtársaságna is meg kell hallania ezt, mint amibon ez a mienk, hacsak teljesen el nem akarja veszíteni összes relációit azokkal, kiknek képviseletében helyet foglal a tivényhozásban. A tattrsalli népgyűlés szavát csak a parlament abszolutizmus hagyhatja figyelmen kívü Á,de minden fajta abszolutizmus od vezet, ahová a francia lapdaházból kiidult mozgalmak vezettek. És így, aki tudja, felborult parlamenti helyzetünk : tellett, összevissza politikánk mellett, s szélsőkig fokozott ellentétek mellett, nm lesz-e igaza Bokányi Dezsőnek, hogy a magyar lapdaházból is kiindulhatnak olyan mindent fölforgató viharok, min aminek a francia nemesség lovasjátékának ,tprhelyéről indultak ki? ' i—. Nem. !' i ; ! ! I ' — Köszönöm. Ennél okosabbat igazán nem teletett, i j i—i Kérem. A szép ember meghajtotta a derekátés tajtalmiul tovább libbent, mint egy szárnyas Merkur. A jobb szögletben aztán leszállt, ahol szintén mondhatott néhány kedves szót és bennefelejtett szellemességet. Ezt elsősorban a kézmozdulatairól lehetett sejteni, másodszori pedig abból, hogy mindenki otthagyta magára. Ez utóbbi nagyon bánthatta, mert sohasem azért beszélt, hogy,mondjon valamit, hanem csak azért, hogy hallgassák. Most hirtelen elhallgatott s a hallgatása Valóban sokat mondott, oly sokat, hogy az emberek csoportba verődtek körülötte és nézték, mint egy Budhaistenszobrot, melyről egészen bizonyosak, hogy nem fog megszólalni. És, mert nem szólalt meg, néhányan a vakmerőbbek közül ismét bizalommal fordították felé az arcukat. — Ki ez az ember? — kérdezte most újból az előbbi valaki. Mire a másik felelte: — Ez a század legnagyobb geometrikusa. Feltalálója a gömb’ négyszögesítésének. Láttad az imént, hogyan gesztikulált? Ezek a gesztusok olyan gömbölyűek, mintha elefántcsont-golyókkal dobálózna, olyan gömbölyűek, hogy karambolozni lehetne velük és mégis olyan szegletesek, mint egy rossz háztető, vagy egy kifordított esernyő. Éppen ezért kissé nehéz megérteni őt. Egy bibliai ember. A jobbkeze sohasem tudja, hogy mit beszél a bal. Ezért annyira össze-vissza félrebeszélnek, hogy legtöbbnyire ő maga sem tudja, hogy tulajdonképpen, miről is van szó. Rendszerint semmiről sincsen szó, ezt pedig meg kell magyarázni. Egyik kezével aztán addig magyarázza a másikat, míg az ember rájön, hogy itt tulajdonképpen egy társasjátékról van szó, melyet patience-nak neveznek magyarul és amelyet a szép ember, ahogyan illik is, mindig egyedül szokott befejezni a két kezével. Hogy mi ennek az oka? Hát, édes istenei Reinhardt és Aptrin...» '.... kiádsal 12 ~~ Budapest, julius 31. Kristófy József mandátuma. A VII. biráló-bizottság augusztus 5. napján, délelőtt 11 órakor a képiselőház jegyzői szobájában ülést tart, melyen Krstóffy József megbízólevelét tárgyalják. áll A bá helyettes utazása. Chavrak Levin horvát isztályfőnök, a bán helyettese, aki szombatonudapesten hosszabb tanácskozást folytatott a miszterelnökkel, innen Bécsbe utazott s holnap visattér a magyar fővárosba. Kedd ) Keresztény világnézet írta: Kisbócsai Sárközy István Budapest, július 31. Dr. Keblovszky-Mayer Vilmos ily címent cikket irt az «Alkotmány» 178. számában. Védelmébe veszi a keresztény szellemet és keresztény világnézetet, a szabadgondolkodás, a szabadkőművesség és a sajtóban, tudományban, irodalomban és a művészetekben oly meglepő egyöntetűséggel jelentkező «destruktív» irányok ellen. ! ! Az «Alkotmány» cikkírója «Keresztény világnézetet» címet ad cikkének is védelmébe vesz valami megtámadottat. Kiváncsiak volltunk arra, mit ért a cikkíró keresztény világ- nézet alatt, de bizony a cikkben semmi pozitívumot nem kaptunk. Új anyag sem került azon régi vitába, melyet az Alkotmányok, valószínűleg nem oly ideális motívumoktól vezettetve, mint látszik — az ú. n. destruktív irányokkal szemben folytatnak. Magunkra vagyünk tehát utalva, nekünk kell kihámozni a cikkből: mit ért a cikkíró keresztényvilágnézet alatt. Ami a világ teremtését, fentartását, kor- mányzását illeti, alapján az összes nagyobb kultuszok majdnem ugyanazt hirdetik. Külön világszemléletet a keresztény vallás se teremtett. Hisz Rómában a kereszténység megjelenése előtt jóval már hasonló tanok voltak elterjedve. A sztoikus, cinikus etika, a platói filozófia csaknem ugyanazt hirdette, amit a későbbi kereszténység. Az egyiptomi Isis- s a perzsa Mythros-kultuszban pedig éppúgy jósolgattak megváltó eljövetelt, amint az a rómaiak által elnyomott és kizsákmányolt zsidóknál történt. Maga a kereszténység alaptana, az egyisten-imádás zsidó eredetű, a túl- világot illető fölfogás pedig a görög-római filozófiából csúszott a keresztény egyházba. Keresztény világnézet oly értelemben,mint az «Alkotmány» cikkírója gondolja — nincs. Csak vallásos világnézetről lehet szó,s amely pedig, amint láttuk, a dolog természeténél fogva, minden nagyobb jelentőségre szert tett kultuszban, majdnem azonos elvekben szűrődik le. De a további fejtegetéseiben a cikkíró érinti a hazafiság kérdését is és pedig oly módon, mintha az ú. n. hazafiságot a keresztény világnézet egyik tartalmának és folyományának kellene tekinteni. Azt mondja ugyanis: «Kettős veszély fenyeget. A destruktív áramlatok nemcsak a keresztény világnézettel, de a hazafisággal is lélet-halálharcot vívnak.» E szavak úgyis értelmezhetők: a kereszt Reinhardt és Autrin, ha még úgy nézel. A szép ember ugyanis egyszer végignézett egy egész felvonás közt a Reinhardt berlini színházában. Éppen a «Gawan»-t adták Stucken« tól és tőle megtanulta, hogy a germán legendák hősei a jobbjukat úgy használják, mint a mai magyarok a buzogányt. És ezért, amint láthattad, olyan harcias mindig, amikor a jobbkezével beszél. — És Autrin?... — Autrin, az más. A szép ember egyszer Párisban is volt és mert moziba akart menni mindenáron, hát váltott egy jegyet az Odeonba, ahol Autrin az igazgató. Jegyet azonban nem kapott, be sem mehetett a színházba, de mert ott éppen egy finom, francia társalgási drámát játszottak, gyorsan megtanulta, hogy a párisi gentilhome, ha szellemes, a balkezén a körmére néz, de nyomban elfordul, amint nem szellemes. És ebből lett a komplikáció. A szép ember ugyanis mindig szellemes, tehát sohasem veszi el tekintetét a balkörmeiről, még akkor sem, ha a «Gawan»-ról, meg Stucken-ről beszél. Az ember pedig nem forgathat a jobbkezében buzogányt, mialatt a balkezén a körmeivel szellemeskedik". Reinhardt így sohasem fogja megérteni Autrin-t és így ugyanarra a sorsra jutnak egymással, mint a szép ember mindkettőjükkel. A tárgyilagosság kedvéért meg kell még jegyeznem, hogy amíg a szép ember nem tanulmányozta a külföldet,egészen jól és folyékonyan beszélt a két kezével. Egészen jól meg lehetett érteni, hogy milyen ostobaságokat beszél. Most már ezt sem