Világ, 1912. április (3. évfolyam, 79-103. szám)
1912-04-02 / 79. szám
2 1912. április 2. , VILÁK szerint, nem méltó az országhoz. És itt felhangzik egy régóta kísértő közjogi fikció : a király személyét nem szabad a politikai élet kicsinyes küzdelmeibe beleráncigálni, a királynak a politikai pártok mellett kell tisztán állania. A mi közjogunk tele van fikciókkal, tele van közjogi babonákkal. Olyanok ezek, mint a régi gyermekmesék, még felnőtt korunkban is bizonyos áhítattal gondolunk reájuk, pedig már rég tudjuk, hogy csak mesék. A királynak a politikai élet küzködései felett kell állania, mondják a közjogi mesélők. Ma, amikor úgyszólván közfelfogás, hogy a politikai életben társadalmi osztályok vívják egymással elszánt csatáikat, ugyan ki hiszi el, hogy az uralkodó, kit e küzdelem minden fázisa közelről érdekel, ezzel szemben minden érdeken felül emelkedik.. Igaz, persze ha a parlament a kulisokról vagy a sármási földgázról alkot törvényt, az a királyt vajmi kevéssé érdekli, itt talán lehet tárgyilagos. De várjon akkor, ha mondjuk a civillista felemeléséről, vagy a véderőről esik szó, mindenki előtt kétségtelen, hogy e kérdéseknél az uralkodó közvetlenül érdekelt. Hisz, talán senki sem akarja velünk elhitetni, hogy a véderőreform ügye elsősorban Khuennek, vagy a munkapártnak érdeke ? Az is bizonyos, hogy a póttartalékosok behívásának ilyen vagy olyan korlátozása nem egészen közömbös a királyra, közvetlen érdekeltsége itt is kétségtelen. És éppen e kérdésben, ahogy az események lezajlottak, bizony be kell látnunk, hogy neki a saját szempontjából igaza volt. Mert az 1888. évi XVIII. törvénycikkben a nemzet minden fentartás nélkül a királyra ruházta azt a jogot, hogy a póttartalékosokat és tartalékosokat behívhassa és bentarthassa, ha ezt „különös“ körülmények indokolják. Ebből aztán az ő szempontja szerint nem következhetik más, mint az, hogy a „különös“ körülmények eseteit csak ő állapíthatja meg. Hogy ő ezért a jogáért a politika küzdelmeibe beleavatkozik, s e beavatkozás szentimenkérhessem Norah kézjét hivatalosan. Boldogan fütyörészve mentem végig az utcán. Hiszen Norah szeretett, vart rám és igent fog mondani. Micsoda boldogító tudat! És milyen csodaszép eljegyzési gyűrűk voltak az ékszerészek kirakataiban! Megálltam és komolyan nézegetni kezdtem egyet. Egyszerre csak hallom, amint valaki mondja: — Jó napot, Craven úr! — Megfordultam és Carmichael kisasszonyt láttam meg. Mikor köszöntöttem, arra gondoltam, hogy milyen csúnya és kellemetlen az arca. Hazafelé ment és én felajánlottam, hogy elkísérem egy darabon. — Hol volt, Craven úr? — kérdezte, amint egymás mellett mentünk. — Tudja, hogy egy hónapja múlt már, mióta utoljára láttuk magát? Elmondtam, hogy a tengerparton voltam. Carmichael kisasszony a csúnyasága dacára igen kellemes társalgó volt és mikor arra kért, hogy amennyiben nincs sürgősebb dolgom, kísérjem őt haza és menjek fel hozzá egy csésze teára, szívesen beleegyeztem. Tea után megkértem, hogy énekeljen. Vágyódtam zene után, különösen az ő hangulatos éneke után. Készséggel leült a zongora mellé, én pedig az ablaka melletti karosszékbe vetettem magam. Neki nem kellett sohasem a lapokat fordítani. Ez is egy rendkívüli előnye volt. — Mit énekeljek? —■ kérdezte. Kissé hátrafordult és rám nézett. tális, esetleg energikus, ezt a jogot tőle elvitatni nem lehet. Miért volna ő az egyetlen társadalmi és állami tényező, akinek csak post festa, a harcok kezdetének elülte után, volna szabad a maga szavát hallatni. A társadalmi történések a küzdő társadalmi erők nagyságától függenek. Ha most a nemzet újoncmegajánlási joga és a legtöbb hadúri jog közt az összeütközés a hadúr javára dőlt el, ez annak a nagyobb erőtényezőnek eredménye, melyet a király képvisel. S ha a Khuen- kormány, mely az uralkodói akarat eszköze, most, hogy ez akarat szolgálatában blamázs érte, ennek enyhítésére a királyt „ráncigálja“ a politikai élet kicsinyes küzdelmeibe , egy nagy társadalmi igazságot mutat. Iskolapéldaként igazolja, hogy a politikai élet tusáiban minden társadalmi réteg érdekelt, érdekelt a király is és ebben a küzdelemben minden társadalmi réteg kiveszi közvetlenül a maga részét, még a nyílt szerepléstől — talán álszeméremből — oly sokszor tartózkodó király is. Mert tehát az a farizeusi sopánkodás, mely egy rég hazug közjogi fikció nevében a társadalmi erők ily tiszta megnyilvánulásán egyszerűen megbotránkozik . . . A király döntése a Khuen-kormány mellett sok szép reményt leforrázott. Ezekre is lehet azonban ez esemény körül valami vigasztaló. Hogy az uralkodó a népjogokról ma másképp gondolkozik, mint nem is oly rég, annak okát nem nehéz kikutatni. Akkor az uralkodó osztály nemzeti iránya veszélyeztette az ő haduk érdekeit, ezért volt ő a népjogok barátja. Ma a helyzet egészen más. A kormány és pártja, Andrássy és barátai nyíltan belenyugodtak a „változhatatlanba“; a Kossuth-párt még ma szót emelt, de holnap, ki tudja, mi lesz holnap ? A királynak nincs szüksége a népre. Meg talán most a Burgban is jobban sejtik, hogy nem jó a népjogokkal játszani, mert a burgbeli érdekek előtt mégis hamarabb hasravágódik a „nem-Tétováztam. — Akármit énekel, minden szép lesz —feleltem azután. — Oh, kérem! — mormogta, ki nem állhatta a konvencionális bókokat. — Ismeri Bizett Vieille Chanson-ját? Egy piár futamot játszott és azután felcsendült a hangja. «Norah, Norah!» — csengett a hangja és én láttam Norah-t, a tengert és a napsugarakat. A fák virágoztak, a madarak az ágakon énekelni kezdtek, a víz csillogott és az én szivemben úgy sajgott és fájt a szerelem, hogy szerettem volna a fejemet szerelmesen váltóra hajtani és érezni imádandó kis kezeinek a simogatását. Egyszerre magamhoz tértem. Carmichael kisasszony már nem énekelt és csodálkozva nézett rám. — Ne hagyja abba, kérem! Énekeljen még! Szót fogadott. De az éneke most nem vitt el a tengerpartra, mint az imént. Ott maradtam a szobában és lassan-lassan meg voltam elégedve azzal, hogy ott maradtam. Remegő idegekkel hallgattam Carmichael kisasszonyt, őt magát, azaz helyesebben azt, aki mindig megbabonázott az énekével. Először Grieg-dalokat énekelt, azután szenvedélyes cigánynótákat és én bámultam és csodáltam őt. Őrült voltam, vagy részeg, nem tudom, de úgy éreztem, hogy a legnagyobb boldog-ság lehet ezt a nőt megölelni és a pihegését érezni. Sohasem uralkodott még ilyen töké letesen, ilyen feltételül rajtam, mint akkor, tett, mint a nép. így maradt el Khuen lemondása után a várva-várt kibontakozás. így következett be a válság megoldása a régi, tradicionális alapon. És a megoldás kísérője, a királyi audiencia szentimentális jeleneteinek szellőztetése, akár megtörténtek azok, akár nem, egy hazug közjogi fikciónak leleplezését jelenti. Ezzel is kétségtelenné lett, mennyire a lomtárba való az a felfogás, hogy a király pártok és küzdelmek fölött áll. A krály épp úgy benne él a mi társadalmukban, mint mindannyian, az ő érdekeinek is ő maga a legigazabb szószólója ésszony, ha ez az érdek úgy kívánja, és télre dobja az égi palástot és beleszól a harcok kicsinyes tüzébe. És ez a beleszólás ritkán kedvez a népjogoknak. Azoknak is szól ez a figyelmeztetés, kik olykor-olykor ultraradikális körökből is, reméve néztek a trón felé. Bizony, meg kell mindenkinek érteni, hogy a népjogok kiivása elsősorban csak a nép érdeke. Budapást, április 1. Cuvaj — kormánybiztos. Úgy értesülünk, hogy a király Cuvaj Ede horvát bánt kormánybiztossá nevezte ki, miután alkotmányos kibontakozásra a horvát országgyűlésen nem nyílt mód és mivel az általános választások április harmadikán tu.nem halaszthatók az alkotmány értelmében A kormánybiztosi kinevezés megkerülése az alkotmánynak, sőt egyet jelent az alkotmny felfüggesztésével. Ezzel a hírrel összefügg alábbi bécsi táviratunk: A király a teguai kihallgatáson kormánybiztossá nevezteti Duvaj bánt Horvát- Szlavónország terület16- E kinevezés következtében az április okára kitűzött általános választások elmúltak és az alkotmány hatálya megszűnik. Erre a rendkívüli intézkedésre csak három évtized előtt volt példa, nevezetesen 1 103-ban, közvetlenül gróf Khuen-Héde'""’""’ bánná történt kinevezése előtt. — • Tud.» jelenti. A horvátországi helyzetet kapcsolatban ma délben. Budapesten a poldkai körökben különféle hírek keltek számra, a többi közt királyi biztos kinevezésére is. Illetékes helyen ez idő szerint erről itt sem tudnak, s a forgalomba került híreket határozottan megcáfolják. — A félhivatalos cáfolattal szemben értesülésünket istartjuk.________________ Felálltam az ablak mellől és a zongorához mentem. Odvonzott a hangjával és most még közelet húzott a szemeivel. Nem tartottam őt tépnek, — még az őrültségemben is láttam, nagy csúnya — de úgy megigérzett a csigasága, hogy nem tudtam ellentállni. Lazsan néztem rá. Elfelejtettem, hogy a ruhájáak rossz a szabása és kopott fél elfelejtetem, hogy abban a percben, amikor nem fog már énekelni, megint egy csúnya, igényteen nő lesz. Amíg énekelt, olyan hatalmas volt, mint Cleopatra és én imádtam. I Mior elhalhatott, megöleltem.■ Szereten magát, — mondtam?—, nem tudta? Mindig is szerettem magát. — Azt hitted, az igazt mondom. Nagy pillanat volt! De most a vőlegénye vagyok Carmichael kisasszonynak és Norah, bizonyára csodálkozó, hogy miét nem megyek vissza Hamptonba. Azt foja gondolni, hogy nagyon csurván viselkedem vele szemben. Két barátom, akiknek elmodtam a dolgot, szintén azt mondta: Úgy tetszik, hogy senki sem tudja megérteni, így én nem tehettem róla, hogy az áldozata lettem olyan körülményeknek, amelyek értőbbek voltak nálamnál. Azért irtam le misezt, hogy valamelyest igazoljam magam Verhoyle kisasszony előtt. Nem fenyeget a vezély, hogy a csábítóm elolvassa és különbé ha igen, ds talán megsértődik és kiadja utamat.