Szaniszló Ferencz szerk.: Religio és Nevelés, 1841. 1. félév
18. szám
kovácsa. Sok minden függ attól, hogy ez életszakban vezetőkéz legyen a' kétkedő ifjú körül, vagy hogy olly világos és magábaszállt lélekkel bírjon , melly önmagának lehet vezetője. Vilmos. 'S ha mind kettő meg van az embertől tagadva ? Andor. Ez nem lehet, csak értsük meg belsőnk' szózatát és figyeljünk intésére. Vilmos. 'S ha nem értjük a'jóra intő szózatot ? Andor. Azt csak a' nem akaró nem értheti; mert ámbár a' természet az egyik embert nagyobb észbeli tehetségekkel ruházta föl mint a' másikat, a' boldogságra egyiránt képessé tett mindnyájunkat. 'S ha életelveink' választásában gyakran tévedünk is, azt mindenkor min magunknak, rossz elszoktatásunknak, hiányos nevelésünknek róhatjuk hibául. A' szerv fölötti szigorúság néha szintúgy képes megrontani földi mennyünket, mint a' teljes elhanyagolás ; ámbár ha a' kettő közül választani kell, inkább kívánom a' szerfölötti szigorúságot mint a' hanyagságot az ész' részéről. Vilmos: Hogyan érted ezt? Andor: Az ember' valóját lélek és test, szellemiség és érzékiség teszi, ki a' tökély felé törekszik, fő föladása : e' kettőt a' lehető legnagyobb öszhangzásba hozni belsejében. Azért én a' legfőbb tökélyt, mellyre ember képes, nem azon soha nem valósitható erény-gyakorlatban helyezem, mellyet némelly hideg rigoristák követelnek , hogy a' test tökéletesen elnyomassék 's a' lélek határtalan kényúr legyen ; ez lerontja az emberlét eszméjét, ki valamint puszta testté, anyaggá, soha sem aljasulhat, ugy puszta lélekké, szellemmé sem tisztulhat soha ez életben. "S miért törekedni ollyanra, mi elérhetlen? miért kárhozatosan elörni akarni embervalónk egyik kiegészítő részét, melly nélkül lenni megszününk ? Vagy tán a' legjobb istenség olly czélt tűzött volna elénkbe, mellyet el nem érhetünk ? A' valódi erény tehát, édes barátom, millyennek e' boldogító kincset én tartom , 's mellynek ideáljához minél közelebb eljutni fő törekvésem, abban áll , hogy szellemi 's érzéki létrészünk a' legnagyobb öszhangzásba hozassék; hogy semmit ki ne irtson amaz, mit ez a' természet' megtagadhatlan szüksége gyanánt követel, — semmit ne kívánjon ez, mit amaz önméltósága' sértése nélkül megadni ne merne. Ha harmoniában akarunk élni magunkkal,—'s mi egyéb az emberi erény lelkünk' legbensőbb harmóniájánál ? — testünktől — lelkünknek e' korlátozó de a' földön elválaszthatlan függelékétől — sem tagadhatjuk meg illő követeléseit, mivel a' bölcs alkotó neki is törvényeket hozott, mellyeket nekünk gyönge emberi teremtményeknek megrontani akarni legalább is kábaság volna ; mert az ember magát nem teremtheti, 's neki csak jó hajlamait nevelni, a' testében elanyagulni akaró természetet korlátozni van hatalmában; 's végtére a' legszigorúbb önmegtagadó is vallomást teend róla, hogy valamint lelkének nagyobb örömöt szerez, jót cselekedni mint rosszat, szinte ingjének is csakugyan jobban esik a' forralt tej mint a' forralt viz.—Ámbár hol mind a'két fél, szellemiség és testiség, egyiránt erős jogokkal áll elő — ha illy eset lehető volna — ott elsőség minden esetre a' szellemiségnek adassék; már csak azért is— ha felsőbb észbeli okokkal előállni nem akarunk — mert a' legmindennapibb életben is, egyenlő okokkal vitatok közül, a' tisztábbnak adjuk az elsőséget. Vilmos. Lelkemből meritéd ez igazságokat; illy vonások szerint rajzoltam én az embert magamnak, kihez hasonló lenni akarok; ámbár a' képre mellyet bel-érzéseim alkotának, teljes fényt vetni, melly velem a' vonásokat egészen megismertesse, eszemnek még nem volt elég kifejlett ereje. Andor: Higy a' szent igéknek: zörgessetek és megnyittatik nektek , hová az emberi lélek homályos sejtésekben 's az érzés' képei által eljut, csak önlomhaságának tulajdonítsa, ha oda átlátó eszével is föl nem vergődhetik — a' legtöbb esetben. De igen sok ember rest a' gondolkozásra 's önkifejtésre ; mástól várja, mit észerejének nem legnagyobb megerőtetésével maga véghez vihetne; 's ha a' várt angyal elmarad, egy tapodtat sem halad tovább azon ösvényen, hová őt valamelly "jótevő kar véletlenül elvezette. Vilmos. Tehát te az embert egészen önhatalmába adod, urává teszed sorsának? Én pedig úgy hiszem, hogy tagadhatlanul legnagyobb befolyása van emberre a' nevelésnek ; ennek ügyes kezelése által őt a' tiszta erény' gyümölcsöző fájává formálhatjuk; elhanyaglása vagy épen vétkes abbahagyása által pedig nyílt udvarrá teszszük lelkét, mellybe bűnnek és véteknek, előítélet- és tévedéseknek mindenkor legszabadabb bejutásuk van. Andor: Minden kétségen kivül, 's távol legyen, hogy szavaim a' .nevelést kisebbitőleg érdekelnék, sőt