Ars Hungarica, 1983 (11. évfolyam, 1-2. szám)
1. szám - Tanulmányok - Engel Pál-Lővei Pál-Varga Lívia: Zsigmond-kori bárói síremlékeinkről
csolatainak irányát tükrözve a legkorszerűbb ausztriai, délnémet stíluskapcsolatokkal együtt tűnik fel, talán nemcsak a stílus, de maga a faragvány is import útján került az országba. György fia, Zsigmond első feleségének, Kunigundának (+1461) máriavölgyi (Pozsony m., ma Marianka, Csehszlovákia) sírlapja azonban még címeres ábrával készült. Legvilágosabban talán Ernuszt János szlavón bán (+1476) budai síremlékének esete jelzi a változás irányát. A főúr, 1476-ban kelt végrendeletében pénzt hagyott a budai Nagyboldogasszony templom mellett (feltehetően annak déli oldalán) emelt sírkápolnájának berendezésére, és arra, hogy a templom temetőjében heverő, már korábban megvett márványlapra címerét kifaragják. A polgárból báróvá lett Ernuszt még megfelelőnek tartotta a címeres sírkövet, végrendeletének végrehajtói azonban eltértek kívánságától, és reprezentatívabb, alakos síremléket állítottak emlékére.6 A Zsigmond-kor nemesi társadalmának alacsonyabb rétegeiből származók sírkövei közül lényegesen kevesebb maradt fenn, mint a főurak számára készült emlékekből.7 Az arisztokrácia egy-két kivételtől eltekintve magas színvonalon megmunkált sírlapjaival (kivételként csak a többieknél talán rossz minőségű anyaga és lepusztultsága folytán gyengébb megmunkálásúnak tűnő visegrádi Hédervári-sírkő, és a rossz elhelyezésű ábrájával elkülönülő pelsőci Bebek-sírlap említhető) szemben ezek az emlékek hullámzó színvonalúak, anyaguk általában rosszabb, többnyire nem vörösmárvány. Az üres mezejű, pécsváradi Szerdahelyi-sírkövön kívül ezek is címeres ábrájúak. Verebi Péter mátraverebélyi emlékén a kereszt és a címerpajzs teljesen egyéni kombinációja tűnik fel. A főpapi és a főúri síremlékek élesen elkülönülnek egymástól, mivel nem csupán a püspöki, de esetenként a kanonokok sírkövei is, már a 14. század közepétől figurális ábrázolással készültek. Biztos, hogy részben a főpapi és főúri körök eltérő igénye magyarázza az eltérő típust. Az arisztokrácia a 15. század közepéig elegendő eszköznek tartotta a halotti reprezentáció kifejezésére a lovagi kultúra alapvető heraldikai motívumait, nem érezte még szükségesnek a gyakran már a portré igényével készült alakos síremlékek megrendelését. Egy családon és fél évtizeden belül az eltérő igényekre jellemző példa Berzevics Péter tárnokmesternek (+1433) címeres berzevicei, és fiának, György nyitrai püspöknek (+1437/38) alakos sírköve (a két síremlék tényleges keletkezése között valójában valamivel hosszabb idő tételezhető fel, mint amit a halálozási dátumok jeleznek). Rá kell mutatni azonban arra a tényre is, hogy a mégoly hatalmas világi birtokok is felosztásra kerültek a familiárisok, várnagyok, tisztségviselők között, és a birtokosok a jövedelem egy részéhez jutottak csak hozzá. A sokkal centralizáltabban gazdálkodó főpapi birtoktestek tulajdonosai, haszonélvezői jóval nagyobb pénzösszegekkel rendelkezhettek, úgy tűnik, még az olyan, jövedelem tekintetében a püspökségek sorában az utolsók között helyet foglaló egyházmegye esetében is, mint a nyitrai. A Zsigmond-kori bárói sírkövek a főurak művészeti reprezentációjának egyik leghatározottabban megfogható formáját jelentik. A temetkezéssel is szoros kapcsolatban álló, az arisztokrácia egészét jellemző kápolna- és kolostoralapításokkal együtt e réteg tagjainak ritkán megismerhető egyéniségét is jellemzik. A sírkő-feliratok, a járulékos díszítmények (rendjelek) az egyéni nagyravágyás, hivalkodás, politikai orientáció egy-két jellemző példáját is nyújtják (Perényiek, Frangepánok, Szentgyörgyiek stb.). A síremlékművészeten is túlmutató további jelentőségük abban áll, hogy keletkezésüket illetően jórészt egyenletesen oszlanak meg Zsigmond uralkodásának teljes időszakában. Ezek a