Ars Hungarica, 1988 (16. évfolyam, 1-2. szám)
2. szám - Tanulmányok - Farbaky Péter: A budai középkori királyi palota díszudvara
Farbaky Péter A BUDAI KÖZÉPKORI KIRÁLYI PALOTA DÍSZUDVARA Feuerné Tóth Rózsa emlékének A Mátyás-kori építészet, és a budai palota átépítése joggal foglal el kiemelt helyet a magyar művészettörténetírás kérdései között. A hazai s az európai fejlődésben játszott szerepe, jelentősége indokolttá teszi, hogy újra meg újra reflektorfénybe kerüljön. A budai királyi palota építkezései két fókusz közé koncentrálódnak, az egyik a díszudvar reneszánsz architektikájának kialakítása, a másik a „Befejezetlen palota'' félbemaradt kiépítése. Miután az utóbbi részletes feldolgozást nyert Feuerné Tóth Rózsa 1986-os cikkében, figyelmünket az előbbi témára szeretnénk fordítani. A szakirodalomban e kérdéseket, mint a díszudvart körülvevő egyes épületszárnyak kérdését szokásos tárgyalni, mi azonban úgy véljük, érdemes magát a díszudvart vizsgálódásaink középpontjába állítani, s ezzel kapcsolatban tárgyalni a többi problémát. Kutatástörténet A budai várral foglalkozó publikációkat két, adottságában eltérő csoportba lehet sorolni: az 1948-ban meginduló ásatások előtti időszakasz írásaira, és az azutáni másodikra. Az elsőben a szerzők nyilvánvalóan csak az írott forrásokra tudtak támaszkodni, a leírásokra, valamint az ábrázolásokra, rajzokra, térképekre. Ezek között is a Bonfini-féle leírást használták leginkább. A budai várpalotára vonatkozó írott források, a leírások és az ábrázolások, térképek, rajzok, metszetek kimerítő számbavételét, s kritikai értékelését Balogh Jolán végezte el 1952-es cikkében. Az udvart belső, második várudvarként említi, ő mutatott rá először arra, hogyha a leírások szerint az itteni felső tornác mennyezetét (kazettás) famennyezet díszítette a csillagképek ábrázolásával, akkor az oszlopokat itt architráv és nem archivált kötötte össze. A díszudvar és a királyi palota katásának új korszaka kezdődött az ásatásokkal, amelyek eredményeit vezetőjük, Gerevich László több ízben is publikálta. Első, 1952-es cikkében ismerteti az ásatás addigi eredményeit. Az oszloptornácos belső várudvar szerinte már Zsigmond korában állt, habár a nyugati szárny előtti pilléres árkádot szerinte dongaboltozat, vagy borda nélküli keresztboltozat fedte, s egyiket sem értékeli tipikusan gótikus megoldásként. A budapesti műemléki topográfiában Gerevich a díszudvar nyugati szárnyát a Zsigmondkori építkezésekhez kapcsolja, és szerinte a belső oszlopcsarnokos díszudvar első ilyen formájú kiképzése Zsigmondtól származik.6 Ezt a régi oszlopcsarnokot — Bonfini alapján — kettős körfolyosó koronázta.7 Gerevich 1966-os könyvében azt írja, hogy a földszinti régi porticussal egykorú az I. emeleti tornác, és csak a felső épült Mátyás korában reneszánsz stílusban.8 A könyv mellékleteként a palota 1470—1502 körüli állapotát rekonstruáló axonometriát Seitl Kornél rajzolta. Ez a nyugati szárny előtt ábrázolja az árkádsort. A félköríves földszinti és a kettőzött ritmusú oszlopkiosztású I. emeleti árkádsor felett faszerkezetre utaló könyökfás, egyenes lezárású II. emeleti folyosó jelenik meg. Gerevich a nyugati szárny első emeleti kiépítésénél az egységes terv ellenére két építési fázist különböztet meg.9