8 Órai Ujság, 1919. november (5. évfolyam, 100-125. szám)
1919-11-19 / 115. szám
2 BirolS Tisza Isim gyilkosait. Letartóztatták Iliit liter Sándort, Estefányi Jenőt és Vágó-Wilheim Jenőt. — Saját tudósítónktól. — Az újpesti rendőrség detektivjei Schmiedt Sebestyén 21 éves limúrlegényt tegnap este az Árpád-utcában azért fogták el, mert az utóbbi hónapokban többször azzal dicsekedett, hogy Tisza István gróf meggyilkolásánál ő is jelen volt. A timárlegényt Újpestről ma reggel vezették át a főkapitányságra, ahol Hantéiy László dr. főszolgabíró hallgatta ki. Schmiedt kézzel- lábbal tiltakozott az ellen, hogy ő Tisza István gróf meggyilkolásában részes lett volna és kijelentette, hogy ő annak idején az újpesti korcsmákban csak éppen dicsekedett. Arról vot szó a legények között, hogy ki tud nagyobbat mondani és ő azt hitte, hogy ha Tisza meggyilkolását magára váltja,ki azzal dicsekszik, akkor a slágert váltja ki. A limárlegény védekezését a rendőrség azért nem fogadta el, mert Schipredt Sebestyén arra vonatkozóan, hogy 1018 október 31-én mit csinált és nőt járt, nem tudott alibit igazolni. Aimárlegényt kihallgatása után előzetes letartóztatásba helyezték és az ügyészség fogházába még ma átkísérés. A Tisza-ügy nyomozásában érdekes fordulatot hozott az a jelentés, amelyet a rendőrség a miskolci katonai ügyészségtől kapott. Ismeretes, hogy a rendőrség már napokkal ezelőtt arról értesült, hogy Hüttner Sándor százados a Tizenegyes Katonatanács tagja, aki a bünper egyik koronatanúját Schniedek József tartalékos hadnagyot a Royal-szállodában feleskette, e idő szerint Miskolcon tartózkodik. A főkapitányságról detektiveket küldtek Miskolcra, akik onnan azt jelentetik, hogy Slüttnert azért nem tudták elfogni, mert a budapesti lapok, amelyek a nyomozásnak e részletéről indiszkrét közléseket tettek, hamarabb érkeztek oda és a százados mén idejekorán meglépett. Hogy a kiküldött detektívek mennyire rosszul voltak informálva és mennyire felületesen vádolták a budapesti sajtót, ezt a miskolci katonai ügyészség említett jelentése bizonyítja. A katonai ügyészség arról küldöt jelentést, hogy a keresett Hüttner százados már hetek óta fogoly. Miskolcon elkövetett sikkasztás miatt tartóztatták le és az ottani katonai ügyészség fogházában őrizték. .A budapesti katonai ügyészség utján intézkedés történt Hüttner századosnak a fővárosba várt szállítása iránt. A scérdist erős katonai fedezettel tegnap este hozták Budapestre ás itt a katonai ügyészség Margit-köruli fogházába helyeztek el. Az eddigi dispozíció szerint Hüttner századost vagy ma este, vagy holnap délelőtt kísérik a főkapitányságra kihallgatás végeit. A rendőrség Hüttner kihallgatásától, főleg pedig Schmiedek hadnaggyal való szembesítéstől jelentős eredményeket vár. Kovács Lajos vizsgálóbíró ma délelőtt kihallgatta a tizenegyes katonatanács tagjai közül Estefányi Jenő főhadnagyot és Kengyel László Inknlér kcs hadnagy-gyógyszerészt. A kiirallgatás után mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte. Kihallgatta továbbá a nyomozásban is nagy szerep'játszó Vágő-V.'Hiteim Jenő vá’.nlivezőí, aki a Ivuro.vokormány idejéi? nadkivül hangos volt és lobbiz!’rn megfenvén Mié Károlyit, hogy. Ha nem adnak részere mezieik’edeiválslp.cz' <tiisza-gyilkosság ot. A vizsgálóbíró Vágót is letartóz tatta- _____________ ______ Nagy és takarítást ér el, ha cserépkú .vitáját: ís^c-ro!*oH x^,,Bai»SBH KüláBitasaf vsvs.v., Báthory-u. 22 Bejárat a Halász uteában m ü&aJLsMasís fi bolsevfeimsai gyanúsitottak fossal száz^uszit szabadon toOBSíreilsfo — Saját tudósítónktól. — A Radqczky-lattanyában a főváros megszállása alkalmából őrizetbe vett háromszáz bolsevista egyén kihallgatását tegnap délután kezdték meg. Megírtuk, hogy Mattyasovszky György főkapitány Gágol rendőrtanácsos vezetése alatt tizenöttagú rendőr tisztviselőkből álló bizottságot kii dőlt ki a lehallgatások lefolytatására. Gágol tanácsos, mi dőlt a kihallgga’ásokat megkezdte volna, tisztázta a helyzetet és megállapította, hogy a karhatalom őrjáratai a megszállás első napjaiban tulajdonképpen azokat a bolsevista-gyanús egyéneket fogdossa össze, akiket a nagy eljárás során az ügyészség vagy a rendőrség, mivel ellenük bűnesete,ii íny miatt komolyabb vád nincsen, ideiglenesen szabadlábrahelyezett. Még az augusztusi ideiglenes elbocsjtásuk idején a proletárdiktatúra után megalakult Politikai Nyomozó Tisztek Testülete saját hatáskörében, az elbocsátottakra vonatkozólag tovább nyomozott. Heteken át folyt nyomozásuk eredménye:képen a tad Pri kommunista érzelmű emberekét két osztályba sorolták, és az elkészített listák alapján, a megszállás alkalmával az első osztályba soroltakat kellett volna összefogdosni. A román megszálló csapatok parancsnoksága azonban a politikai nyomozó tisztek munkáját állandóan megfigyelték és szeptemberben már annyira molsztálta őket, hogy a ledül! vezetői a küszöbön álló letartóztatások elöl a Dunántúlra menekültek. Így történt azután, hogy a készülőben levő tiszták összekeveredtek és a nemzeti hadsereg bevonulása után a karhatalom az összes nyilvántartott kommunista érzelműeket előállítatta. A kiküldött rendőri bizottság ma délig negyvenöt előállítotton kívül mindenkit kihallgatott. Gogol tanácsos a kihallgatottak közül csak százhúsz egyént bocsájtott ismét szabadon. Ebben a társaságban túlnyomó részben gyári munkások voltak. A nevesebb elbocsátottak a következők: Fleischmann Sándor, az I. kerületi szociáldemokrata párt tikára, dr. Gerő Andor jegyző, Nagy Lajos író (Jókainé Nagy Belli öccse), dr. Pompám Aurél r. k- lelkész, Vágó József titkár, dr. Varró István tanár, dr. térti Antal ügyvéd, dr. Guttmann Henrik ügyvéd, és Donáth Gyula mérnök. A továbbra is fogvatartoitak között egy egyetemi tanár és az egyetemi könyvtár egyik őre, néhány hírlapíró, több író, színészek, színésznők, ügyvédek és mérnökök szerepelnek. Az említett negyvenöt bolsevista egyént még a mai nap folyamán kihallgatják. A 8 Órai Újság tudósítója előtt télje l rendőrtanácsos ma délelőtt a következőket mondotta: “ A háromszáz előállított közül, akiket fogva kellett tartanunk,azok tulajdonképpen ugyanazok, akiket már régebben internálásra véleményeztünk. Az internálást a román megszállás alatt a román katonai parancsnokságok akadályozó közbelépése miatt nem hajthatuk végre. Az internálták telepét százezer ember részére Hajmáskéren már berendezték és tudomásom szerint a szállításokat is megkezdték. Hat magyar képviselőt választottak a román megszállott területen. Milyen pártok vettek részt a választásokon. — Mária Gyula miniszterelnöksége. — Saját tudósítónktól. —• Bukarest, uov. 18•na . lezajlott képviselő val.... .ok váratlan eredménye az összes politikai körökben nagy meglepetést okozott. Különösen az a körülmény, hogy, amikor első alkalommal rendelték el a választásokat az általános választójog alapján, a három nagy ellenzéki párt: a Takr Jonescu vezetése alatt álló demokrata párt, Avercsen tábornok elnöklete alatt álló népszövűség pártja és a szociáldemokraták nemcsak hogy jelölteket nem állított, hanem még az urnák elé sem járult. A szociáldemokraták még tovább mentek: a választások idejére lemondatták az általános sztrájkot és ezt azzal indokolták, hogy a Vuildianu tábornok katonai kormánya nem egyéb, mint folytatása annak a poltikai kurzusnak, amelynek a lemondott Bratianu az exponense. Tare Jonescu színtén szükségesnek tartotta, hogy lapjában rámutasson azokra az okokra, amelyek őt és pártját a passzív riziztenciára kénszelhették. Az ellenzéki pártok, úgymond, csak ekkor vehették volna fel a válsztási harcot, ha azoknak meg lettek volna a komoly eT.-ni'v'.i, nevezetesen: egy semleges kormány, a cenzúra eltörlése, a lv.diédlapot megszüntetése és a hadsereg létszámnak leszállítása arra a minimumra, amely az ország védelmére szükséges, mert ez az egyetlen mód arra, hogy a katonák, mint választók tényleg gyakorolhassák választójogukat. A kormány nem akarta ezeket a követeléseket teljesíteni, ezért az ellenzéki pártok kénytelenek voltak lemondani irrök hogy a választásokban részt vegyenek. A szociáldemokrata párt kötetlenül a választások megejtést várja míg tett egy kísértetet arra, hogy a kormánnyal megállapodásra jusson. Küldöttséggel járult Valtoianu tábornok miniszterelnök elé és kérte a választások határidejének kitolását, mert ellenkező cigiben a munkásság sztrájkba lép, a miniszterelnök azonban kijelentete, hogy a kormány határozata értelmében a választásokat minden körülmények között meg fogja tartatni. Biztosítja azonban a szociáldemokratákat, hogy a kormány semmifée befolyást nem fog gyakorolni a választás lefo’yására. A miniszterelnök erre kijelentésére válaszul a munkásság azonnal beszüntette a munkát. A választásokban a következő pártok vettek részt: a liberális párt, amelynek élén irrotirinii áll, Marghniomyr, haladó pártja, az uj parasztpárt, a nemzeti párt dr. horga Xiko’a vezetése irdalt és az újonnan alakult apró pártok egész tömigo V választások ' .geredménye a paraszthártnak hozott nagy győzelmet, mig a liberális párt i gicpö k többséggá törpült. Természetes hogy az u i választás rendkívül sok uj embert sodort a poltikai élet felü'elére.V pgrasztpart ez c c.i.;éki pártokkal együtt száznegyven mandátumhoz, jutott, a Romániához emlőit u.i áib.interüle’.ek: Erdély, Du >ina, Besszarábia. háromszáztizen+ kilenc képviselőt küldött a nemzetoiülére és ezzel a túlnyomó többséggel szemben Bratianu-ék mindössze százegy mandátumot tudtak mafiuknak U..icsitani Az eddigi adatok szerint hat magyar embert választottak meg a bukaresti nemzetgyűlésre képviselőnek Ez a hat képviselő: Nesszelrode Károly gróf, akit székelyhdon, dr. Fán József hemerodi. Felhő Mózes páré dr. Szabó Gábor Syergyószentmiklósi, Maurer Ödön és dr. Lengne, Szerda, 1919 november 19. Béla, akiket ugyancsak székely kerületekben választottak meg. Nesszelrode Károly gróf, aki német neve dacára egy nyilatkozatában tetőtőr-talpig magyarnak vallja magát, kijelentette, hogy a magyarság passzivitását ő és azok , akik megválasztották, súlyos hibának tartják és azt vallják, hogy Hokik <■'. kell lenniük, mint magyaroknak a bukaresti parlamentben, mert csakis így remélhetik, hogy amikor magyar kérdéseket tárgyalnak a nemzetgyűlésen, sikerrel képviselhetik a magyarság érdekeit. Minden jel arra vált, hogy rövidesen. tahin még e hónap folyamán megalakul az új koncentrációs kormány, amelynek legkomolyabb elnökjelöltje dr. Maniu Gyula erdélyi képviselő. L. P. ooocoooooooooeecoooococ'X-'P Judenics lemondott a főparancsnokságról. Páris, nov- 18. A Daily Mail-nek jelentik Helsingforsból, hogy Judenics leköszönt a főparancsnoki tisztről. Utódja Laide*ner tábornok, az észtországi hadsreg parancsnoka. A lap szerint Judenics azért mondott le, nehogy az orosz hadsereget Észtországban internálják. Az észtországi csapatok mégsem tágítanak azonban attól a szándékuktól, hogy a határon átözönlő csapatokat internálják. mm mjr ímt:mozgó . tWjiKI. VIr , A'lácfa U. 4. Hétiő töl-szerdáig* Törzs Jenő, IWatfcvnso v*rkv Hona. Soyda Juci. Ván^ory n Guszti, dr. Erdélyi Géza <rc An H fo«’J*-orrt'>löséval. Konkiviil v 3 'U' ■ [UNK] U ANYEGIN', Puskin. rc^enyo 5 felvonásion. Briliánst, gyöngyöket, ékzárt, aranyat p'atínét, © cüstöt legmagasabb p* Di ^ > A ékszerész, VII.. árban vesz: * ■/ Bíígüc l at 2 S3. UJ.^ S8ÜS** u' A NEMZETI HAGSERaarő*2őv © az ö3-ze« rtr> czruházati cikkek raktáron vannak, ugvfczinicin, iSocs tagsapkák, vasúti-. po*ta-, rendőr-, csendőr- e* pén (tsz.s őri sapka)*, továbbá csill>rok,jelvények, paszományok, zsinórzatok és az összes ka'ontii cikkek buót k.'Zlek «>s ezentúl minden arucó^»mknól állandóan a ?o^oscabban beszerezhető, ^ ketonai és ongonruházati áruház v slUtWL'J Ö. XJj.est, VT.iZ , Ül'ol-nt SO -‘-gMir v .VT.-yrr 11 n m.’zz r 70(SuL..' l 3 Árr.udcnn rr. t '-roii vf-naa't 1 ILLATSZEREK külföldU ía UözisinDrt ínarktl 'fi X'ogbr m. fölkelek, * aló dönt, Pobocn. p Ója. Sing, Flida ^.váilmány arc- és kéz- I 8 CncAuitó szevek, non dér es brillantíro, 1 »é^ük Vs borotva-érv gél:, stm’oJpapir. fi ji /K ?T illatszer- 63 venyik«1- 1 g JLszitmények (*y6ra r. t I ] Budapest, VII., Alsóerdősor 12.] a,,, Telefon József 42-77. sz.____| mnasz^zzxzazr>Bsmnsrzsstm:Ttx £.z.rTV."jxsrxmBzvmmmiKm.i*M.*3mj. jijiu. i — ARANYAT, 37riedniami.as u.b JPnior Prannlórium mftlleti)iSÜíiSíi, sjö»mök««.oc ° K.-ÍS i Bír a ra y a S9 platin i SINGEá, rottenblilor-utca 34. czáui "TM” ' ' gjsai It'l 8“ l-féle renüe öintezet ■ r, Flj sFill BUDAPEUST, VII., i4*ikoc.ini: 3 l-ROYAUORFEUM KilLRHOOR. KISASSZONY .villi; ROYAL KABARÉ KIS KOMÉPIH nova -utca S. sz. ROTT És STEINILARDT tcllóptovel naponta este 7 órasor elo*aá6 Minden vasárnap ket ciöadr.t.