8 Órai Ujság, 1924. május (10. évfolyam, 84-105. szám)

1924-05-09 / 87. szám

Budapest, 1924 május 9. Budapest, 1924 máju­s 8). ^fentek, X. évfolyam, 87. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hónapra 40.000 korona, negyedévre 120.000 korona Egy szám ára kedd kivételével 2000­, kedden 3000. Külföldre az előfizetés kétszeresét számítjuk Ára Ausztriában: hétköznap 2000 osztr. korona, vasárnap 2500 osztr. korona Felelős szerkesztő: Dr. NADÁNYI EMIL SZERKESZTŐSÉG: VIIL, RÖKK SZILÁRD­ UTCA 4. SZÁM Telefon: József 105—00, J. 105—01, J. 105 02. KIADÓHIVATAL: VIIL KER., JÓZSEF­ KÖRÚT 5. SZÁM Telefon: József 43, J. 53, J. 63, József 23—84. Az „emigránsok" hazatérése Most, hogy az úgynevezett emigráció kérdése a politikai megvitatás hom­lokterébe került, teljes mértékben iga­zolva látjuk a pro és kontra érvek összevetéséből azt a minden tényezőnél intranzigensebb fölfogásunkat, melyet ebben az ügyben mindenkor vallot­tunk és vallunk most is. Egyetlen al­kalommal sem mulasztottuk el han­goztatni, hogy súlyos hiba volt a for­radalom törvényes likvidálásának el­mulasztása, a bűnösök kiengedése a bírói felelősségrevonás alól. Ez a mu­lasztás okozta a lelkek megnyugvásá­nak, a konszolidációnak eltolódását, m­íg másfelől lehetővé tette azt is, hogy a forradalmak vörös apostolai fehérrre kendőzzék magukat és ez új szín jegyében folytassák megkezdett művüket. A jóvátehetetlen mulasztás okán vált lehets­égessé, hogy az ok­tóberi forradalom előkészítői és aktív szereplői mind nyíltabban és meré­szebben kezdenek jelentkezni. De ha már így történt a dolog, bátran szembe kell nézni a tényeknek : a szükséges tárgyiassággal kell vizs­gálni a kérdés minden részletét. A mi álláspontunk ugyanaz, ami Bethlen István gróf miniszterelnöké, hogy mindenki hazatérhet, aki a független bíróság előtt ad számot elkövetett bű­neiért. Lehetnek közöttük és vannak is olyanok, akiket csak rossz lelkiis­­meretük űzött a külfödre, míg ugyan­akkor mások hasonló körülmények között itthon maradtak, sőt hangos szerephez is juthattak. De nem felejt­hetjük el, hogy vannak olyanok is, akik bűneiket azzal tetézték, hogy kül­földi tartózkodásuk ideje alatt egyetlen alkalmat sem mulasztottak el, hogy az ország érdekeinek súlyos megsértésé­vel bosszúszomjukat a lábbadozó Ma­gyarországgal szemben rágalomhadjá­ratok sorozatában és nemzetgyalázás­­ban elégítsék ki. Ha az előbbiekkel szemben enyhébb mértéket alkalma­zunk is, az utóbbiakkal szemben a független magyar bíróságnak kemé­nyen kell lesújtania, mert igazi kon­szolidáció csak ott van, ahol állam­iellenes bűncselekményeket senki fiá­nak sem lehet elkövetni. Az igazságügyminiszter rendelete módot ad ezeknek is a pártatlan igaz­sággal való szembenézésre. Ám jöjje­nek haza, álljanak bíróság elé, véde­kezzenek! Szabadon és a perrend minden eszközével védhetik, igazol­hatják magukat. Ha nem teszik, ma­guk is nyíltan beismerik bűnösségüket , hogy vétküket nem lehet sem ,vé­deni, sem igazolni. Fontos tanácskozás volt ma délelőtt a miniszterelnökségen a kölcsön elhelyezésének kérdésében A Kölcsön folyósításának ügyében a jövő héten megkezdődnek a tárgyalások. — Uralko bajos kereskedelmi miniszter hajlandó a vámtarifa ügyében felmerülő kívánságokat figyelembe venni. — Korányi Frigyes előterjesztést tett a Jegybank megalakulására nézve. — Saját tudósítónktól. — A miniszterelnökségen ma délelőtt nagy­jelentőségű tanácskozások folytak, amelyek szoros összefüggésben állanak a külföldi kölcsön elhelyezésének kérdésével. A kölcsön felvételéig szükséges 100 millió aranykorona befizetést a különböző érdek­­képviseletek már biztosították és megvan már a kölcsön elhelyezésének másik elő­feltétele is, a Magyar Nemzeti Bank rész­vényeinek jegyzése, úgy, hogy most már semmi sem áll az útjában annak, hogy fel­vegyük a tárgyalásokat azokkal a külföldi pénzügyi körökkel, amelyek annak idején készségüket fejezték ki, hogy a magyar kor­mánynak segítségére lesznek. A ma délelőtti tanácskozáson Bethlen István gróf miniszterelnök, Korányi Fri­gyes báró pénzügyminiszter és Walkó La­jos kereskedelmi miniszter vettek részt. Mi­után a kölcsön folyósításának ügyében foly­tatandó tárgyalások már a jövő héten megkezdődnek, a szakminiszterek a mai tanácskozáson bemutatták azokat a tervezeteket és meg­állapodásokat, amelyek az elkövetkezendő tárgyalások alapját fogják képezni. A kormá­nyelnöknél folytatott tanácsko­zások természtesen kiterjedtek a ma dél­utáni miniszteri tan­­ács anyagára is. .Ugyan­is az Egységes Párt holnapi értekezletére való tekintettel, a szokásos pénteki minisz­teri tanácsot ma délután 5 órakor tartják meg. Walkó Lajos kereskedelmi miniszter, mint értesülünk, szóba hozta az új vámta­rifa tervezettel szemben 1 .felmerült kívánsá­gokat és előterjesztést tett oly irányban, hogy az Egységes Párt holnapi értekezletén várható egyes kívánságokat a vámtarifa tárgyalása során mennyiben lehet majd figyelembe venni. Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter pedig, miután a jegybank részvényeinek jegyzése befejeződött, a banktársaság meg­alakulására id­ézve tett előterjesztéseket. Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter és Walkó Lajos kereskedelmi miniszter fél 11 órakor érkeztek a miniszterelnök­ségre, ahol előzőleg Mr. J. Smith tárgyalt a miniszterelnökkel. N­­ilpalsi Ilmeg, a Saraiul Saraimé Maja aradit végezni, megbízotti adminisztrációt szervezzen.­­A­ népszövetségi főmegbízott azért jött Ma­gyarországra, hogy 1926 jún­ius 30-án le­­­­járó mandátumának ideje alatt ellenőrizze­­ a népszövetségi rekonstrukciós programm­a­l keresztülvitelét az egész vonalon. Ez az ellenőrzés azonban nem úgy értelmezendő, hogy a magyar kormány fölé egy idegen népszövetség által konstituált szervezet kerül. A népszövetségi főmegbízott a maga ellenőrző munkáját a magyar kor­mánnyal együtt, a legzavartalanabb egyetértésben óhajtja végezni és ma­gát a magyar kormány segítő munka-­­­társának tekinti. — A népszövetségi főmegbízott ellen­őrzése alá tartozó anyag oly nagy terje­delmű és bonyolult, h­ogy a főmegbízott ezt a munkát egyedül személyesen aligha tudná ellátni. Ennek a munkának sima zavartalan lebonyolítása érdekében a népszövetség tanácsa néhány pénz­ügyi szakértőt osztott be Mr. Smith mellé. Ezek a pénzügyi szakértők helyes munkás megosztás mellett fogják a főmegbízottat információkkal és tanácsokkal ellátni. M. Charron feles az állami jövedelmek és a költségvetés kérdését fogja tanulmányozni. Mr. Siepmann az adminisztráció kérdéseivel fog foglalkozni és ellenőrizni fogja, hogy a tervezet szerint előirányzott reformokat miképpen hajtják végre. Én magam a saj­tóügyeken kívül szintén foglalkozom bizo­nyos pénzügyi kérdésekkel. A napokban meg fog érkezni az olasz pénzügyi szakértő is, a­kinek­ nevét egyelőre még nem közölhet­,­jük, mivel a népszövetségi tanács a sze­mélyét illetőleg végérvényesen még nem döntött . A külföldi kölcsön elhelyezése ügyé­ben folyó tárgyalások biztos sikerrel ke­csegtetnek. A kölcsön kibocsátásának idő­pontját egyelőre még nem célszerű a nyil­vánossággal közölni, annyi azonban bizonyos, hogy a kölcsön elhelyezése most már rövidesen megtörténik. A kölcsön sikeres elhelyezéséhez szó sem­ fér, de mielőtt ez megtörténhetnék, na­gyon fontos, hogy a Magyar Nemzeti Bank megkezdhesse működését.­­ — Saját tudósítónktól. —­ A1 magyar Kormány segítőtársának tekinti magát. — Olasz pénzügyi szakértő is jön Budapestre. — A kölcsön sikeres elhelyezéséhez szó sem fér. — Mr R. Tyler nyilatkozata. — Mr. Smith látogatásai. Mr. R. Tyler, a népszövetségi főmegbí­zott mellé beosztott amerikai pénzügyi szakértő ma délelőtt tágas hivatali helyi­ségében, mely a pénzügyminisz­térium szentháromság téri oldalán az első emeleten van berendezve, fogadta a 8 Órai Újság munkatársát.­­ Mindenek előtt közölhetem önnel — mondotta Mr. Tyler —, hogy a főmegbí­zott úr az én feladatommá tette a sajtó tá­jékoztatását. Biztosíthatom önt és a sajtó minden munkáját, hogy ennek a feladat­nak a legnagyob jószándékkal igyekszem majd megfelelni. Egyébként időközönként, vagy a szanálási mű­ nevezetesebb ese­ményei alkalmával hivatalos jelentésekkel is tájékoztatni fogjuk a magyar közvé­leményt. — Amint látja, most már végérvényesen berendezkedtünk­ a pénzügyminisztérium épületében, — mondotta tovább Mr. Tyler. Elhelyezésünkkel teljesen meg vagyunk elégedve és különösen kedvez az a körül­mény,­ hogy itt fenn a Várban körülöttünk ideális csend uralkodik. Értesülésünk sze­rint a magyar sajtóban olyan hírek lát­tak napvilágot, hogy a kormány a népszö­vetségi főmegbízott és vezérkara számára egy luxoriózus palotát fog berendezni és nagy személyzetet fog rendelkezésünkre bocsájtani. Ezek a híresztelések, monda­nom sem kell, minden alapot nélkülöznek. ’— Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a népszövetségi főmegbízottnak egy­általán nem szándéka ez és a népszövetség intencióinak sem felel meg, hogy magyar adminisztráció fölött egy új és terhes fő­A jegybank felállítása ugyanis a Népszö­vetségi tervezet szerint a kölcsön kibocsá­tását megelőző intézkedések (mesures préli­­minaires) közé tartozik. Sir Henry Stra­­kosch, mint tegnap megírtuk, valóban fog­lalkozik a kölcsön kibocsátásának a kér­désével és ezt nem csupán mint magán­személy Magyarország iránt érzett szimpá­tiából teszi," de erre kötelezi őt az a körül­mény, hogy a Népszövetség pénzügyi bizott­ságában a magyar pénzügyekkel ő foglal­kozik. Ma délelőtt Mr. Smith felkereste Bethlen István gróf miniszterelnököt, akivel rövi­­debb ideig tanácskozást folytatott. A mi­niszterelnökségről visszatért hivatalába, majd később felkereste Teleszky János volt pénzügyminisztert. Ugyancsak a mai nap folyamán látogatást tett Berzeviczy Albert­­nél, a Magyar Tudományos Akadémia el­nökénél.

Next