8 Órai Ujság, 1925. november (11. évfolyam, 247-271. szám)
1925-11-01 / 247. szám
Vasárnap 2. oldal ÓSalussiG 1925 NOVEMBER 1 Kérdőjelek a Perényi kérdőjeleihez Irta Mikszáth Kálmán Ma egy hete egy kérdőjellel fordultam a 8 Órai Újság olvasóihoz : hol készül a magyar jövő ? Egész héten egy másik kérdőjel meredt felém, a Perényié: hol vannak a gazdagok, akik Széchenyi példájára áldozatot hozni készek ? És mint a Belzacer tűzjele egy harmadik kérdőjel bontakozik ki előttem: hol vannak azok, akikért az áldozatot meghozni kell ? Ott ültünk ebéd után Perényi Zsigmondnál. Mint olyan sokszor, megint megnyílt az 5 nemes, nemzeti idealizmustól hevített lelke. Fejünk felett a hajdani palatínus, négyszáz év patinája borította képéről hirdetve : Necessitas frangit legem. Amit mi keresünk a magyar közéletben az éppen a Necessitas: az élet szükségszerűsége, mely széttörhetné a trianoni törvényt, hogy a nemzet életfolyásának útjait újraszabja. Az élet szükségszerűsége maga az élet lényege. Az élet az, amely hiányzik a kiélt magyar planétán. Ami itt van, az vegetáció. Ami él, annak van lelke ; ami vegetál, annak ösztönei vannak. A lélek öntudatos, céltudatos, dinamikus. A vegetáció mechanikus. A magyar közéletben nincs lélek többé. A magyar közéletnek nincs dinamikája. A magyar közélet puszta mechanika . Az élet imitációja. Közélet, de közlélek nélkül való. Ha itt élni akarunk, és nem vegetálni, akkor meg kell teremtenünk a magyar közletket. Soha nem beszéltek könnyebben a fórumon újjászületésről, új honfoglalásról, és egyéb hasonló nem könnyű nemzeti aktusokról. Az új honfoglalás frázisát én követtem el a kommunizmus után elsőnek megjelenő Budapesti Hírlapban, mondván hogy új honfoglalásnak kevesebb vérrel és több szeretettel kell történnie. — Annyit hallja az ember, hogy bele is csömörült, főkép mikor az újjászületést mindenki úgy képzeli, hogy a régi bűneinkhez szülessünk újjá, új tetterővel, új harcikészséggel. Nem újjászületnünk kell, de meg kell szülnünk —• akármilyen keserves fájdalmak közt is —• azt a közlelket, amely nélkül nincs nemzeti élet, mert egyáltalán nincs is élet. Ennek pedig az útja kétféle. Vagy egy nagy lélek, lelkének szárnyalásával magával tudja ragadni a tespedésbe merülteket, megteremtőjévé válik egy kornak, amelyre reá is süti bélyegét. Ez volna reánk nézve a közlélek megszületésének könnyebbik, fájdalom és áldozatmentes módja, de ez az Isten kezében van, mert egy Isten kegyelméből való nagy embert tételez fel. Marad a másik mód, amely rajtunk áll, lemondást, önfeláldozást kíván, lelkeink felszabadítását a napi gond, az érdek, a kétségbeesés bilincseiből, hogy ez a felszabadult lélek ragadja magával azokat, akik a vezetésre hívottak ama magasságok felé, ahonnan a közléleknek irányítóivá válhatnak. Ez az út a mi kezünkben van; nem az isteni gondviselés kegyeletétől, de egy okos áldozatkész politika eredményeitől függ. Bethen István egy ilyen politikai, akkordjait ütötte meg nemrég egy bizalmas vacsorán mondott beszédében. Ezekre az akkordokra felelt Perényi Zsigmond a magyar társadalom egyik csúcspontjáról. Perényi a gazdagokat keresi, hogy áldozatot hozzanak a nemzetért, ő a Széchenyiek, a Tisza Istvánok Után kiált. Én a magyar középátlagot siratom: a magyar középosztályt, amely naggyá tudta tenni magát, mert hivalkodás nélkül teljesítette kötelességeit. Ez a középosztály volt az a talaj, amelytől az utolsó félszázad nagyjai kinőttek. A nagyság, lelki vagy szellemi, ebben a talajban vert gyökeret. Mert tudja meg ország-világ, hogy a kiegyezési utáni Magyarországon volt egy középosztály, amelynek szerény költségvetésében mindig helyet találtak a nemzeti kultúrcélok, amelynek gondárnyékolta lelkében mindig helyet talált a lelkesedés azért, ami a közügyhöz tartozott. Ez a középosztály lehelte ki azt az oxigént, amely a közélet levegőjét felfrissítette. Ez az osztály volt az, amely önként, noblesse oblige-ből kinyúlt a kötelességek után, de a hatalmat mindig kész volt megosztani azokkal, akik a kötelességet legtöbbször csak a nyelvük alatt hordozták. A mai kor iparszerűleg felburjánzott történelmi hamisításainak legvérlázítóbb hazugsága »?*«%( Vi*i Magyarországra az osztályuralom vá'flíj Süti. Ha volt ennek az-osztálynak bűne, az jóhiszeműség, *hogy ne mondjam hiszékenységeról. A kötelességekkel önként járó politikai hatalmatsá^részét adta azoknak, akik- q fizikónilRl*j^etTnságot éjjel-nappal a szájukbart'TfWWtak. Mikor olyan csillogóan ragyogó volt a turáni délibáb. Mikor olyan szépek voltak azok a szerencsétlen magyar álmok! Gyermekkori emlékeim ébrednek fel azzal az alföldi magyar úri rokonunkkal, aki az édesapámnak azt mondotta: Hiszen hazudik a mi képviselőnk, de mikor olyan szépen hazudik. És van-e suffrage universelre alapított demokrácia, amely ily mértékben közelítené meg a politikai könnyűvérűség ideálját? De most nem erről van szó. A magyar középosztályt a politika mételyezte meg, a forradalom tette tönkre; a forradalom utáni Magyarország irtotta ki gyökereit. A karsztok mellett lakók beszélik, hogy valaha ott virágzó erdők voltak , a legszebb cédrusokkal. És jöttek a velencések, hogy kivágják a cédrusokat. És amikor ki voltak vágva, a viharok betemették a humust a tenger fenekére. A karszt azóta kopár. A magyar gyűlölködő politika fejszéje, amiótat kivágta a magyar középosztály óriásait, a magyar közélet kopár. A Bóra erőteljesebb, a meleg tikkasztó pusztító. A politikának kell helyrehoznia azt, amit elpusztított. Ne várjuk a cédrusokat addig, amíg kosarakkal a hátunkon, vezekelve vissza nem hordozzuk oda a humuszt, ahonnan az a politika jóvoltából lesodródott. Bethlen István rekonstrukciós politikájának méltó kiegészítése volna a magyar középosztály helyreállítása. És bizony addig hiába sírjuk vissza Széchenyi Istvánt és Tisza Istvánt. Nincs kiért áldozatot hozni ? Azt mondottuk a múlt héten, a magyar társadalom olyan, mint a temető. Felül hivalkodó márvány, alul az enyészet és a férgek. Széchenyi épúgy süket fülekre találna, mint ahogy Tisza Istvánt megköveznék, mint ahogy meg is kövezték. Széchenyi István kocsija egyszer elakadt a sárban. Forspontert kellett küldeni a szomszéd faluba. Sokan gyűltek össze az elakadt kocsit nézni és Széchenyi, hogy az idő kárba ne vesszen, arról beszélt, hogy Angliában mennyit dolgoznak. Addig beszélt, míg egy értelmes magyar a szánakozás szívből jövő hangján meg nem szólalt: „Szegények“. Ez a társadalom alsó rétege. A legfelső viszont nem az angolokról beszél, de beszél szakadatlanul Széchenyiről, akinek eszméiből hitbizományt csinált. Hitbizományt, melyből élni kíván, de belefekttetni nem hajlandó semmit. A társadalom közepét pedig, ahol megvolt a fogékonyság is, a kötelességtudás is, kiharapta a háború és a háborút követő nyomorúság. Ott most az az űr tátong, amely elnyelte Széchenyit és elnyelte Tisza Istvánt. Ez a társadalom. A nemzet pedig alszik. Nem úgy, nem úgy mint Ripp van Winkle, mert az felébredt, amikor az idő, száz évvel lépett ugyan előre, de a régi Ripp van Winkle helyén még nem volt egy másik Ripp van Winkle. De nem lesz-e úgy, hogy ez a nemzet addig alszik, amíg a helyén egy másik nemzet ébred fel, amely idegen lesz tőlünk? Tisza István Návay Lajos és a páriámétól tiesbaltiak emlékének áldozott ma a nemzetgyűlés --------------------- Ml ■ > I ■■■—■■ ■ ■ -----------------------A magyar közélet minden jelentős tényezője részt vett az ünnepségen Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsitvay Tibor emlékbeszéde (Saját tudósítónktól.) Az országgyűlés házán a nemzeti színek lobogói hirdetik, hogy ma ünnepe van a törvényhozásnak. Magyarország nagy, immár történelmi alakjának, Tisza Istvánnak és Náray Lajos volt képviselőházi elnöknek, az anarchia áldozatainak és a magyar parlament hősi halottainak emlékezetére gyűltek össze a nemzetgyűlés tagjai, a kormány, a közélet kimagasló reprezentánsai, hogy bensőséges ünnepség keretében leleplezzék a megdicsőültek emléktábláit. Tizenegy óra előtt megnépesült az országház környéke és egymásután érkeztek az ünnepség résztvevői. A nemzetgyűlés folyosóin szokatlan élénkség uralkodik és különösen a jobboldali folyosón tömörülnek a képviselők, a főispánok és közéletünk számos kitűnősége. Tizenegy óra után néhány perccel megszólaltak az elnöki csengők és a képviselők bevonultak a nemzetgyűlés termébe. Az első és második emeleti karzatokat zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség, akiknek a soraiban ott voltak: Berzeviczy Albert, Teleszky János, báró Harkányi János, Szász Károly, Josipovich Géza, Földes Béla, Balogh Jenő, báró Wlassics Gyula, báró Szterényi József, Kálmán fesztáv, Némethy Károly, báró Müller Kálmán, Ripka Ferenc Herczeg Ferenc, báró Wolfner Tivadar, Horánszky Lajos, Ilosvay Lajos, Jakabffy Imre, báró Papp Géza, Ráth Zsigmond, Grósz Emil, Niemessny Mihály, Bernát Géza, Négyessy László, Lengyel Zoltán, Morvay Zsigmond, Krolopp Hugó Nagy Sándor, Gyürky László, Söpkéz Sándor, báró Pongrácz Ferenc, báró Lévay Lajos, Gorove László, Kozma Andor, Angyal József, Sztehló Dezső, Szilassy Zoltán, Kenedy Géza, Zlinszky István, Barba Ödön, Nagy Ferenc, Fáy István, Vermes Bála, Czobor László, Horváth Elek és még sokan. A jobboldali karzaton foglaltak helyet a Tisza-család részéről Rakoszky Ivánné és gróf Tisza György. Képviseltette magát a mai ünepségen Tisza István ezredének, a 2. debreceni huszárezred részéről Ujfalussy Gábor és Tótvárady-Aspófi István ezredes. Az ülésteremben szokatlanul nagy számban jelentek meg a nemzetgyűlés tagjai. A kormány tagjai Bethlen István gróf miniszterelnök vezetésével mindannyian helyeiken vannak. A balközép első padsorában gróf Apponyi Albert és gróf Andrássy Gyula ülnek. A szélső baloldal tátong az ürességtől, mert a szociáldemokrata képviselők ismert határozatuk alapján tüntetően távolmaradtak. Az ellenzék részéről mindössze néhány képviselő jött el. A fajvédőket egyedül Eckhardt Tibor képviseli, akinek szürke uccai ruhája élénk feltűnést keltett a mindannyian feketébe öltözőt képviselők sokaságában. Tizenegy óra után néhány perccel nyitja meg az ülést Scitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke. — Halottak napja küszöbén — úgymond — halottak emlékének szenteljük mai ülésünket. A kegyelet egyesítő érzésével gyűltünk össze, hogy nemzetünk életéért folytatott mindenapi munkánk küzdőterén hősök és vértanuk emlékévek áldozzunk. Nincs nemzet a világon ,mely a maga életéért való napi munkájában annyira rá volna utalva hősei és vértemui emlékének kultuszára, mint a magyar é s nem volna viszontagságokban oly gazdag történelmünknek korszaka, mely ezt a szent emléket olyan termékenyítő rendeltetéssel emelte volna a nemzetfentartó tényezők sorába, mint legnanagyobb megpróbáltatásunknak ezek a zord idői, amelyeket élünk. | Értesítés | Tekintettel az október 31-től november 12-ig tartó ünnepekre, kénytelenek vagyünk a NyUKOSz-sorsjáték húzását november 3-ára halasztani. A húzást tehát kedden délután 2 órakor a városligeti Iparcsarnokban fogjuk megtartani kir. közjegyző, Csomay Kálmán p. v. főtanácsos, mint a Lottóigazgatóság megbízottja. Kürtös Károly számtanácsos, mint a főváros megbízottja, Turcsa János dr. és Szepessy Sándor dr. tábornok-orvosok. Turek Antal tábornokhadbiztos és Dalmay Géza dr. ezredeshadbíró, mint a NyUKOSz megbízottjai jelenlétében Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetsége 'J^^ssm3smi^sssss!asmsBSEsaBBBsaíJ^ — Ma van hetedik évfordulója a gyászos emlékű napnak, amelyet kitörölni szeretnénk történelmünkből, ha eseményeinek sötét háttere, egyre erősbödő ténye nek ragyogtatná felénk nemzetünk egyik leghűbb és legnagyobb fiának mártírkoszorús alakját. Gróf Tisza István élesen körvonalazott egyénisége nagy harcok tüzében forrott össze a dualizmus alapján romjaiból újjáépült Magyarország utolsó huszonöt esztendejének történetével. E negyedszázad politikai harcainak javarészét kétős küzdelem teszi: egyfelől a nemzeti fejlődésünk alapjául felismert dualizmusnak védelme befelé és kifelé egyaránt, másfelől a magyar parlamentarizmus megmentéséért folytatott harc az anarchia fenyegető veszedelmével szemben. Ezt a veszedelmet vele együtt sokan látták, de az ő acélos bátorsága mindig egyenes úton járó nyílt célkitűzése merte csak felvenni a leszámolást vele. Biztos volt arról, hogyha a felforgató törekvések ezeréves alkotmányos életünk várában hatalommá tudnak nőni, nem fognak megállani a törvényhozás falai között. Egész erejével vetette magát a harcba, mint ahogy soha és semmiben nem volt a félmunka embere. Egyéniségéből már ma is a történelmi ítélet erejével ment át a köztudatba: szándékainak önzetlensége, jellemének kristálytisztasága, meggyőződésének és kötelességérzetének követésében tántoríthatatlan szilárdsága, amellyel személyes érdekeit és sorsát nemzete nagyérdekeinek teljesen alárendelte, az erkölcsi nagyság olyan magaslatára emelik, amelyen nemzeti géniuszunk legkiválóbb reprezentánsai sorában foglal helyet. Saját szavai jellemzik egyéniségét, amikor már ott borongott tragikus sorsának előrevetett árnyéka: „Nehéz viszonyok közt mit bánja a becsületes ember, mi lesz saját személyével?“ Ha sejtették volna elvetemült gyilkosai, hogy a szívébe fúródott golyóval avatták igazi hatalommá, leeresztették volna fegyverüket. De nekik a halott Tisza István kellett, mert tudták, hogy valahol az élő szívében lobog még az elernyedt nemzeti léleknek annyi ereje, amennyi a pillanatnyilag felszabadult szenvedélyek uralmát megdöntheti, így követte Tisza Istvánt a vértanúságba közvetlen elődje a képviselőház elnöki székében: Návay Lajos. A nemzeti élet feltételeivel összeegyeztethető demokratikus haladásnak, a szociális érdekeknek alig volt melegebb szószólója, őnála. Most ott ragyog mindkettőnek neve azon a második táblán, amely olyan folytatása az elsőnek, mint amilyen folytatása volt hatvan évvel előbb az aradi vár vesztőhelye. — Világosnak, őrizzük emléküket azzal a kegyelettel és a hazánk iránti kötelességeknek azzal a teljesítésével, mellyel az ő áldozatukkal is megszentelt múltunknak és jövőnknek tartozunk. A nemzetgyűlés tgjai áhitatos csendben hallgatták végig az elnök megkapóan szép megnyatkozását. Amikor beszédében Tisza István idét először említette, a nemzetgyűlés tagjai és a karzatok közönsége felálltak helyükről és úgy hallgatták végig az elnök !MáR MOST. VEGYE MEGf 88$ riiiWTTTTTrnTriiTTTiiTTrrr i i i i nrmnnnTi imwnii— iiiimii—inm.i«n«iniin» mrnnn—irr —.-. -a-, -v—.,-^1 lg karácsonyi Ttézi munkaszük- W%|fPi'7S fi ^ANÍIÍIH m Hségletét, melyet elsőrendű minő- a/. vifishjvmségben, legolcsóbb tompatin Budapest.Dessewffy u.5 -1 1 | Sztecszirjerozék 3