A 7 napról, 2000. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-07 / 36. szám
Közgyűlés Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város képviselőtestülete szeptember 7-én, 15 órai kezdettel közgyűlést tart a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Az ülésen többek között beszámolnak a Szociális Otthon 1999. évi tevékenységéről, az önkormányzat I. féléves gazdálkodásának alakulásáról, a Népjóléti Kabinet 2000.1. féléves segélykeret felhasználásáról, a Szerdahelyi József Kht. Városi Televízió működéséről, valamint a csatornázásról és az informatikai kábelfektetést követő útrekonstrukció helyzetéről. Vetélkedő A Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság „Közlekedik a Család” címmel családi vetélkedőt hirdet október 28-án, Szegeden, a Makkosházi Általános Iskolában (Ortutay u. 3.). A versenyre nevezhet minden olyan család (4 fő), ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B" kategóriás vezetői engedéllyel, s legalább egy gyermek még nem töltötte be 2000. október 1 -jéig a 18. életévét A versenyre benevezni jelentkezési lap kitöltésével lehet, amely a lakóhely szerinti illetékes városi rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti osztályain, illetve a Megyei Balesetmegelőzési Bizottságon (Szeged, Kossuth Liga 22-24.) szerezhető be. Fogadóóra Dr. Grezsa István, Susán 9. számú választókerületének képviselője fogadóórát tart szeptember 12-én, 18 órakor, a Szabadság Olvasókörben (Klauzál u. 105.) Foglalkozás I-IV kerület Nyugdíjas Klub vezetősége szeptember 13-án, 15 órai kezdettel tartja soron következő foglalkozását, melyen Havránek Ferenc önkormányzati képviselő tart tájékoztatót az Irodaházban (Kossuth tér 2. II. emelet). Tánciskola A Promenád Tánc Sport Egyesület 2000. szeptember 15-én, pénteken, 16 órai kezdettel kezdők részére tánciskolát indít a Petőfi utcai Tánciskolában. Beiratkozás a helyszínen. Ingyenes jogi tanácsadás Dr. Németh Judit ügyvéd szeptember 7-én, 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart a Kertvárosi Olvasókörben (Rudnay Gy. u. 6.) Kiállítások A Csúcsi Kertbarátkör vezetősége és tagsága zöldség-, gyümölcs-, virág- és régi szerszám kiállítást rendez szeptember 9-én, 15 órai kezdettel a Jókai u. 58. szám alatt, mely 9-én 15-18-ig, 10-én 9-18-ig és 11-én 9-15 óráig tekinthető meg. A kiállítást megnyitja dr. Mucsi Imre, az FVM helyettes államtitkára.** Az Ötlet Club 13 Egyesület által IDEA 2000 címmel Ötlet-Újdonság-Találmány Killítást rendeznek szeptember 22-én, a Péczely Attila Zeneiskolában. A kiállítás megtekinthető szeptember 22-23-án, 10-18 óra között. Színházbusz A hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központ színházbuszt szervez a Szegedi Nemzeti Színház „Vaszy” operabérletének előadásaira. Jelentkezni Pokomándy Zsuzsánál a 241-750-es telefonszámon vagy személyesen. Felvonulás A Béke-telepi Olvasókör szeptember 16-án, délután négy órakor látogatos szüreti felvonulást szervez. Gyülekező az olvasókör előtt (Jókai u. 55.). A felvonulást követően az udvaron menyasszony-táncoltatás lesz. A műsorban közreműködnek az olvasókörök nótakörei, a Lator Gyula Színpadi és Szalontánc Egyesület tánccsoportja, illetve zenebanát szolgáltat Nagy Ambrus és zenekara. Nosztalgiaest és teadélután A Belvárosi Olvasókör nosztalgiaestet tart szeptember 9-én, 18 órától az Andrássy út 32. szám alatt. Ugyanitt szeptember 10-én, 17 órától teadélutánnal egybekötött gyógyászati kisgép bemutató lesz. Tánctanfolyamok A Szerdahelyi József Kht. rendezésében társastánc-tanfolyam indul kezdők és haladók részére Hódmezővásárhelyen, a Petőfi utcai Tánciskolában. Beiratkozás szeptember 9-én, 15-18 óráig. Foglalkozások minden héten szombaton, 15 órától. A tánctanfolyam vezetője Földesi Gyula tánctanár. * * * A Lator Gyula Színpadi- és Szalontánc Egyesület szezonnyitó próbanapjait szeptember 7-én, 18 órakor a Klauzál utcai Általános Iskola tornacsarnokában tartja Továbbra is várják új tagok jelentkezését a fenti próbanapon és helyszínen. Találkozók Az 1950-1960 között Mártélyon és Feketehalmon, az általános iskolában végzett diákok részére vacsorával egybekötött batyustalálkozót szerveznek szeptember 9-én, 16 órakor a mártélyi Művelődési Házban. * * * Vacsorával egybekötött baráti találkozót szervez a Kertészeti Vállalat dolgozóinak és dísznövény-szakmunkástanulóinak szeptember 30-án, 19 órai kezdettel a vásárhelyi Állattenyésztési Főiskola ebédlőjében (Andrássy út 15.). Vacsorajegyek elővételben igényelhetők szeptember 17-ig, Lukács Sándornál (Vásárhely, Jókai u. 153.) és Makra Józsefnénél (Vásárhely, Oldalkosár u. 14/D) 13 és 17 óra között. Majorett-tanfolyam A hódmezővásáhelyi RUBIN Parlamenti vita a vásárhelyi önkormányzat feloszlatásáról Az Országgyűlés lapzártánkkal egyidőben, és azt követően, folytatja a vitát a hódmezővásárhelyi önkormányzat feloszlatásáról szóló határozati javaslatról. A parlament hétfőn késő este zárta le az általános vitát, amelyet szerdán követ a részletes vita. Az Országgyűlésben történt eseményekről jövő heti lapszámunkban tájékoztatjuk olvasóinkat. Majorett Egyesület utánpótlás csoportjába szeptembertől 8-12 éves lányok jelentkezését várják. Jelentkezni Pokomándy Zsuzsánál, a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Pályázatok „Fejezetek a vásárhelyi nyomdászat történetéből” témakörben pályázatot hirdet a Vásárhelyi Testamentum Alapítvány. A dolgozatokban a vásárhelyi nyomdászcsaládok, az újságnyomtatás, ponyvairodalom nyomtatása, helyi nyomdatermékek és egyéb, kizárólag a vásárhelyi nyomdászat történetével kapcsolatos témákat kér feldolgozni (főként eredeti gyűjtés alapján) a bírálóbizottság. A pályázat terjedelme 1 ív (22 gépelt oldal, kettes sortáv). Beadási határidő: 2000. október 31. A dolgozatokat jeligésen (név és cím lezárt borítékban mellékelve) kérik leadni a vásárhelyi Levéltárban (Bajcsy-Zs. u. 25.). Millenniumi nap Pusztamérgesen szeptember 22- én és 23-án a Millenniumi Nap és Szüreti Fesztivál keretében a IV. Kakaspörkölt-főzőversenyt rendezik meg. Reggel 8 és 10 óra között millenniumi vetélkedő az iskolában, 10 órától ünnepi műsor, majd 16 órakor a vendégeket Börcsök Antal, polgármester fogadja a hivatalban. Délután öt órakor ünnepélyes zászlóátadás, a Pusztamérgesért-díj és a pusztamérgesi középiskola kollégiumának ünnepélyes átadására kerül sor. 19 órakor vacsora a Pusztamérgesről elszármazottak részvételével a középiskola ebédlőjében. Vívás Egy jó lehetőség! Ha kedvet érzel, szeretnéd kipróbálni, megtanulni ezt a sportot, a Csomorkány SE téged is vár! Beiratkozás és bővebb információ hétköznap 17-19 óráig a Városi Stadionban, Magyari Ágnes szakedzőnél. Ha elmúltál már 7 éves, várunk téged! Megemlékezés A mindszenti Ipartestület vezetősége szeptember 9-én, szombaton, telefonszámon, órakor az ipartestület fennállásának 90 éves évfordulója alkalmából a mindszenti Ipartestület székházában ünnepi megemlékezést tartanak. Akció Az .A.S.A.-Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft. akciót hirdet háztartási hulladék, törmelék és föld ingyenes elhelyezésére szeptember 1-30. között a kommunális hulladéklerakó telepen. Az akcióban azon vásárhelyi állandó lakosok vehetnek részt, akik ezt a bemérlegeléskor személyi igazolvánnyal igazolni tudják. Az akció időtartamára az illegális lerakóhelyre telepített kontereket bevonják, ott hulladékot elhelyezni szigorúan tilos. Az illegális lerakást a közterület-felügyelet szigorúan ellenőrizni fogja és szankcionál. Az akció érinti Kútvölgy, Erzsébet, Szikáncs és Batida lakóit is. A hulladéklerakó-telep augusztusi, szombati nyitva tartásának pótlására szeptember 9-én, 16-án, 23-án és 30-án a szombati nyitvatartás szerint kerül sor. Programajánlat Angol, német nyelvtanfolyamok (heti két órás nyelvoktatás, nyelvvizsga-előkészítés, konepetálás, kis csoportokban, önköltségi áron minden korosztálynak), francia klub (francia énektanulás, vasárnapi mise, együttlét francia anyanyelvűekkel, kulturális és szabadidős programok), gitáriskola (heti 2 óra minden korosztálynak, kezdőknek és haladóknak), ikonfestő kör Jászai Sándor művész vezetésével, szalon és népi táncok igény szerint, gyermek és ifjúsági énekkar heti egy fellépéssel és próbával kirándulásokkal, lelkigyakorlat felnőtteknek (9 hónapon keresztül, hetente egy alkalommal), nyugdíjas klub kulturális és egyéb programokkal. Jelentkezni a Károlyi Házban, Hódmezővásárhelyen, az Andrássy út 13. szám alatt vagy a 62/239-170-es te Állatorvosi ügyelet Hódmezővásárhely Szeptember 09-10. Dr. Szmodics Sándor (06/30/9-584-595) Kútvölgy-Székkutas Szeptember 09-10. Dr. Horváth Zoltán, Szabadság u. 18. (06/30/9-789-062) Szállítók Szeptember 04-10. Dr. Szmodics Sándor (06/30/9-584-595) Szeptember 11-17. Dr. Szabó Dániel, Galamb u. 30/a. (244-729)