A DUNÁNÁL - 2002. NOVEMBER (1. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM)
Szőcs Géza: Stockholmi emberünk
Stockholmi emberünk Szőcs Géza Miközben a könyvesboltban ámulva láttam, hogy nemcsak Kertész Imrét, hanem Kertész Ákost is viszik, mint a cukrot - azt hiszem, Ákos álmában sem gondolta volna, hogy a Nobel-díjtól így megugrik majd az olvasottsága azon töprengtem: vajon most már fog-e bennünk enyhülni a százéves frusztráció és sértettség? Kertész révén ugyanis Nobel-díjas lett az egész magyar irodalom, az erdélyiek pedig - mint látni fogjuk - különösen is. Nemcsak Esterházy, Konrád és Nádas, nemcsak Csoóri és Juhász Ferenc, Illyés, Weöres és Déry lett Nobeldíjas, meg Füst Milán, Nemes Nagy és Pilinszky és Faludy és mindenki, aki valaha szóba került, mint lehetséges díjazott, hanem Janus Pannoniusig viszszamenően egy kicsit Nobel-díjasok lettünk mindannyian. Nem mintha ettől valóban nemesebbekké is váltunk volna. Aki sznob volt, sznob marad. Ám a Sine Nobelitas száz szűk esztendejének - mindenesetre - vége. Erre is koccintunk, amikor majd Kertész decemberben átveszi a díjat abban a városban, amelyben egykor egy nagy magyar író utazgatott saját koponyája körül. * Vajon, amikor aláírta az 56-os emlékművel kapcsolatos felhívást, sejtette, hogy nemsokára ő lesz e névsorban a leghíresebb aláíró? S hogy milyen súlyt kap őáltala az egész tervezet?» * Még az hiányzott volna, hogy egy román kapja az irodalmi Nobelt - üti meg a fülemet egy mondat, és erről eszembe jut: mikor néhány éve felröppent a hír, hogy esetleg Sütő András kaphatná a Nobelt, ifjú erdélyi titánok Stockholmba szánt tiltakozó levelet fogalmaztak. Válaszolni akartam rá, de Sütő lebeszélt. Nem vette komolyan a titánokat: ráérnek levelezni a svédekkel akkor, amikor majd ők nem kapják meg a díjat - humorizált. A dolog azért ejtett kétségbe, mert a morális leépülés súlyos jelei mutatkoztak meg benne. Hogy kicsoda kapja? Az? Na nehogy ma. Akkor már inkább a mi kecskénk dögöljön meg. Az Erdélyi Híradó felfedezettjét, Orbán János Dénest néhány éve egy decemberi estén, úgy éjfél körül azzal ébresztette akkori kedvese, hogy valamiféle Kertész keresi telefonon Budapestről. OJD álmosan átvette a kagylót. Bocsánatkéréssel a késői zavarásért, Kertész Imre bátorkodott a Herder-díjával együtt járó Herder-ösztöndíjat (s az egyéves bécsi tanulmányi lehetőséget felajánlani a Brassóból Kolozsvárra szakadt ifjú poétának, akivel még soha nem találkozott, csak a verseit olvasta. A senkije-sem-erdélyi Kertész így írta be nevét az erdélyi magyar líra (vagy a magyar líra, de lehet, hogy csak a líra) történetébe. Ily módon és ezért hát, ami engem illet, én erre is koccintok majd decemberben: a Nobel-díjas - vagy legalább ösztöndíjas - erdélyi magyar költészetre. 3 A DUNÁNÁL ***** 2002. november