A DUNÁNÁL - 2002. NOVEMBER (1. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM)

Szőcs Géza: Stockholmi emberünk

Stockholmi emberünk Szőcs Géza Miközben a könyvesboltban ámulva láttam, hogy nemcsak Kertész Imrét, hanem Kertész Ákost is viszik, mint a cukrot - azt hiszem, Ákos álmában sem gondolta volna, hogy a Nobel-díjtól így megugrik majd az olvasottsága azon töprengtem: vajon most már fog-e bennünk enyhülni a százéves frusztráció és sértettség? Kertész révén ugyanis Nobel-díjas lett az egész magyar irodalom, az erdé­lyiek pedig - mint látni fogjuk - különösen is. Nemcsak Esterházy, Konrád és Nádas, nemcsak Csoóri és Juhász Ferenc, Illyés, Weöres és Déry lett Nobel­­díjas, meg Füst Milán, Nemes Nagy és Pilinszky és Faludy és mindenki, aki valaha szóba került, mint lehetséges díjazott, hanem Janus Pannoniusig visz­­szamenően egy kicsit Nobel-díjasok lettünk mindannyian. Nem mintha ettől valóban nemesebbekké is váltunk volna. Aki sznob volt, sznob marad. Ám a Sine Nobelitas száz szűk esztendejének - mindenesetre - vége. Erre is koccintunk, amikor majd Kertész decemberben átveszi a díjat abban a városban, amelyben egykor egy nagy magyar író utazgatott saját ko­ponyája körül. * Vajon, amikor aláírta az 56-os emlékművel kapcsolatos felhívást, sejtette, hogy nemsokára ő lesz e névsorban a leghíresebb aláíró? S hogy milyen súlyt kap őáltala az egész tervezet?» * Még az hiányzott volna, hogy egy román kapja az irodalmi Nobelt - üti meg a fülemet egy mondat, és erről eszembe jut: mikor néhány éve felröp­pent a hír, hogy esetleg Sütő András kaphatná a Nobelt, ifjú erdélyi titánok Stockholmba szánt tiltakozó levelet fogalmaztak. Válaszolni akartam rá, de Sütő lebeszélt. Nem vette komolyan a titánokat: ráérnek levelezni a svédekkel akkor, amikor majd ők nem kapják meg a díjat - humorizált. A dolog azért ejtett kétségbe, mert a morális leépülés súlyos jelei mutatkoztak meg benne. Hogy kicsoda kapja? Az? Na nehogy ma. Akkor már inkább a mi kecskénk dögöljön meg. Az Erdélyi Híradó felfedezettjét, Orbán János Dénest néhány éve egy de­cemberi estén, úgy éjfél körül azzal ébresztette akkori kedvese, hogy valami­féle Kertész keresi telefonon Budapestről. OJD álmosan átvette a kagylót. Bocsánatkéréssel a késői zavarásért, Kertész Imre bátorkodott a Herder-díjá­­val együtt járó Herder-ösztöndíjat (s az egyéves bécsi tanulmányi lehetősé­get­ felajánlani a Brassóból Kolozsvárra szakadt ifjú poétának, akivel még soha nem találkozott, csak a verseit olvasta. A senkije-sem-erdélyi Kertész így írta be nevét az erdélyi magyar líra (vagy a magyar líra, de lehet, hogy csak a líra) történetébe. Ily módon és ezért hát, ami engem illet, én erre is koccintok majd decem­berben: a Nobel-díjas - vagy legalább ösztöndíjas - erdélyi magyar költészetre. 3 A DUNÁNÁL ***** 2002. november

Next