A DUNÁNÁL - 2003. JANUÁR (2. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM)
Szőcs Géza: És a medve
És a medve Szőcs Géza „Dichtergleichen Bären” „A költők: mint a medvék” Goethe Most lenne 85 éves a Kondukátor, a Medveölő, a Kárpátok Hőse, Nicolae Ceaugescu. Képzeljük el egy pillanatra, milyen atmoszféra uralná Romániát e hónapban, ha nem változott volna semmi 1989 karácsonyán. A csizmadia kultikus személyiséggé való feltupírozása minden eddiginél gigantikusabb dimenziókat öltene; a 85-ös mágikus szám hatása alatt a kincstári, udvari, udvaronci, állami és pártköltészet bárdjai még a korábbiaknál is émelyítőbb és harsányabb himnuszokkal, ódákkal, hőseposzokkal és indulókkal mosnák a nyomorúságba és depresszióba süllyedt, de folyamatosan hurrázni kényszerített ország agyát. Szerencsére, 13 évvel ezelőtt vége szakadt a lidércnyomásnak. Akkor meg miért érezzük fontosnak, hogy réges-régi történeteket meséljünk medvékről meg a pártfőtitkárról? Vajon ily módon mi magunk is nem járulunk-e hozzá ahhoz, hogy megőrződjön - netán felértékelődjön - egy szubkiliputi léptékű személyiség emléke? Nem lenne jobb elfelejteni az egészet? Szabad-e a borzalmat anekdotákban feloldani - még akkor is, ha annak a fegyenctelep-országnak a valóságát akkoriban csak sírva-vigadva lehetett elviselni - és szabad-e, akár ha csak, mint egyféle pojácás Übü királyról is, adomázgatni az országát szerencsétlenné tevő rossz arcú hetvenkedő katonáról, a balkáni mini-Néróról? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel szembesülve, írók, költők, publicisták, szerkesztők, és az egész túlélő népség véleménye aligha lehet más, mint az: a lassan régmúlttá ködösödő históriáknak már csak a medvék méltósága miatt is tovább kell élniük. Márpedig mi - ki, ha mi nem a medvék partján állunk. A DUNÁNÁL 3 2003. január