AGRÁRTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK 5. KÖTET (A MTA Agrártudományok Osztályának Közleményei, 1954)

1954 / 1-2. sz. - MANNINGER REZSŐ: Megnyitó beszéd

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA AGRÁRTUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK ÁLLATORVOSTUDOMÁNYI KONGRESSZUSA 1954. március hó 1­3. MANNINGER REZSŐ , akadémikus, osztályelnök megnyitó beszéde Igen tisztelt Kongresszus ! A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének és Népköztársaságunk Minisztertanácsának a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről szóló határozata értelmében dolgozó népünk életszínvonalának emelése érdekében a mezőgazda­sági termelés minden vonalán a legnagyobb erőfeszítést kell tennünk a termelés­nek mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben való fellendítésére. Áll ez természetesen az állattenyésztésre is, állattenyésztésünknek pedig mind ma­gasabb fokra való fejlesztése az állatorvosi tudományok művelése és ennek segít­ségével az állategészségügyi viszonyok javítása nélkül merőben elképzelhetetlen. Ez a szükségszerűség tette kívánatossá és megokolttá, hogy Akadémiánk Agrár­tudományok Osztálya javaslatot tett mai kongresszusunk megrendezésére. Megvitatásra kerül három olyan nagy kérdés, amelyek a gyakorlati szak­emberek és Akadémiánk IV. Osztályának megítélése szerint az érdeklődés elő­terében állanak és sürgős megoldást kívánnak : a természetes állattartás, a környezeti tényezők befolyása a parazitákkal való fertőzöttség elterjedésére és az emlős háziállatok gümőkórja elleni védekezés, különös tekintettel köz­egészségügyi jelentőségére is. Ezeknek a kérdéseknek megvitatása komoly kihatással lehet állattenyésztésünk színvonalára. Remélhető, hogy az előadásokat követő vita termékeny lesz és csakugyan hozzájárul a kongresszuson meg­beszélésre kerülő problémák egyes függő kérdéseinek tisztázásához és ezzel olyan határozatoknak jutunk birtokába, amelyeknek a gyakorlatban való érvé­nyesítése lehetővé teszi állattenyésztésünk színvonalának tetemes emelkedését és ezzel népgazdaságunk és közvetve közegészségügyünk javát is szolgálják. Ebben a tudatban melegen köszöntöm kongresszusunk minden tagját, különösképpen pedig azokat a tudósokat, akik­ a Szovjetunióból és a baráti népi demokratikus országokból szívesek voltak hozzánk elfáradni. Szeretném hinni, hogy jól fogják érezni magukat körünkben, és kérem, legyenek segít­ségünkre észrevételeikkel és értékes tanácsaikkal. Felkérve kongresszusunk minden tagját, hogy minél értékesebb hozzá­szólásokkal mozdítsák elő tárgyalásaink sikerét, a kongresszust megnyitom.­ ­ IV. Osztályközlemén­y V/1—2

Next