A Hét, 1975 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1975-02-14 / 7. szám

feladat. A turisztikai- és reklámügynök­ségeknek, s főként a művészeti propagan­dának élénkebben kellene népszerűsítenie a váradi múzeumot (is), fölhívni a közön­ség figyelmét az érdekességekre. A ta­pasztalat szerint ugyanis az „érdekessé­gek” vonzzák leginkább az embereket. A múzeum karátját nem nagysága, hanem az érdekes, egyedi dolgok (holotípusok, egyedi, monografikus kollekciók) határoz­zák meg. A Körösvidéki Múzeum gazdag tudo­mányos és népszerűsítő kiadói munkát végez. Találunk kiadványokat a ritka kol­lekciókról, például a kupákról, vagy Dom­bay László híres (a földkerekségnek csak az antarktiszi részét nem bemutató) to­jás­gyűjteményéről. Felmérésünk napján 16, a múzeummal kapcsolatos népszerű­sítő, illetve tudományos igénnyel írt al­bum, közlemény közül vásárolhattunk a bejáratnál, valamint a részlegeken. Kí­nálnak vásárlásra többféle képeslevele­zőlapot és a múzeum kincseit bemutató, színes diafilm-sorozatokat is. BOLONI SÁNDOR SEPSISZENTGYÖRGY A múzeum négy év híján 100 éves. Kez­dettől vegyes profilú intézmény, jelenleg régészeti, történelmi, néprajzi és képző­­művészeti állandó­ és időszakos kiállítá­saival várja vendégeit. A múzeum iránt érdeklődők megvásárolhatják évkönyvét, az Aluta számait, régészeti és természet­rajzi szakkiadványait, a széles közönség a képzőművészeti, néprajzi kiállítások ka­talógusait, a múzeumot jelképszerűen be­mutató füzetet, mindenki részesülhet tár­latvezetésben. 1973-ban 23 787 látogató, 1974-ben több mint 25 000. Szervezett csoportban kereste fel a múzeumot a közönség 36%-a, a többiek egyéni kezdeményezésből. A múzeumlátogatás évszakokhoz kötött te­vékenység, fő idénye egybeesik a nyári turistaszezonnal, holtszezonja pedig a december hónap. A havonkénti látogatási görbét nagymértékben befolyásolják a múzeum rendezvényei is, amelyek az év­szak mutatóitól eltérő számú közönséget is vonzhatnak (például 1974-ben négy sikeres májusi tárlat), valamint más té­nyezők (a decemberi, áprilisi, júniusi visszaesést a tanulók szünidejének kez­dete magyarázza). Ezen a vasárnapon semmilyen új kiállí­tás nem nyílt, sőt az időszakos tárlatok is több mint két hete megtekinthetők. En­nélfogva nem is számíthatunk az állandó közönség jelenlétére. Elsőnek 10 órakor két bodzafordulós V. osztályos tanuló ér­kezik. Délután 2-ig még 14 szakiskolás lép be az intézmény kapuján. A gyermekek szüleikkel jöttek Sepsiszentgyörgyre; míg a nagyok ügyeiket intézik, a „kicsik" megnézik, „mi van itt, templom-e vagy múzeum". A szakmai iskolások múzeum­látogatásának indítékát, véleményét, meg­látásait sűrítve fogalmazza meg egy 16 éves szacsvai, ácsmesterséget tanuló fiú: „Egyrészt unalomból, másrészt kíváncsi­ságból jöttem a múzeumba. A kollégáim moziba mentek, de én már láttam a fil­met. Édesapám kollektivista, ő is volt ré­gen a múzeumban, de mostanában nem. Októberben jártam itt egy kollégámmal, nagyon tetszett a Gábor Áron-ágyú, a ré­gi pisztolyok, a csángó bútorok. Itt lenn, Szemerjén is laknak csángók. Egymás közt a barátaimmal el szoktuk beszélni, hogy mit láttunk, elmondjuk, hogy mi volt az újdonság." Vajon mindegyik iskola­társa ilyen érdeklődő? „Nem tudom, van-e kollégám, aki nem volt a múzeumban, de két év alatt volt ideje elég." Miért szak­iskolások jöttek ma is és nem líceumi ta­nulók? A válaszért a felmérés eredmé­nyeihez fordulunk. Kiderül, hogy az el­méleti iskolák tanárai háromszor annyi látogatót szerveznek, mint a szaklíceu­mokéi. A baj azonban, hogy a tanulók ér­deklődése és értékítélete az iskolában tanultakhoz sztereotipikusan kötődik. A többletismeret, amivel a múzeumból tá­voznak, konkrét tárgyakban jelentkezik, melyek a romantikus eszményből marad­tak ránk, a hősiesség szimbolikus objek­tumaiként, vagy éppenséggel az iskolai leckékből; pisztoly, ágyú, puska, régi pénz; de mindenképpen olyanok, ame­lyek nagyapáink gyermekkorában is leg­érdekesebbek voltak. Az évi összképben az iskolások az egyéni látogatók 30,8 százalékát, a cso­portos látogatók 68,2 százalékát teszik ki. A munkásréteget ma egy bókás fiú és leány képviseli. A fiú most szerelt le a katonaságból, Marosvásárhelyen dolgo­zik, a kislány Sepsiszentgyörgyön. Már több múzeumban jártak, s mint mold­vaiak, kíváncsiak az erdélyi nép szoká­saira, hagyományaira. Leginkább a nép­rajzi rész tetszett, és a történelmi kiállí­tásról nemcsak az ágyú, hanem Gábor Áron személyisége is, akiről részletesen érdeklődnek. Tisztában vannak azzal, hogy a művelődési igény nem általános jellemzője az ifjúságnak. „Az ember kul­turáltságától függ az, hogy jár-e mú­zeumba.* Világirodalmat olvas, folyóira­tokat járat. Személyes könyvtárában kb. 160 darab könyve van. Valóban igaza van a békés fiatalnak: az ember egyéni minőségi jellemzőitől függ a szabad idő művelődésre való felhasználása. A látogatók harmadik típusa a nyug­díjas (6 személy). Két nem szentgyörgyi házaspár látogatta meg a múzeumot. A gyergyószárhegyi tisztviselő házaspár ál­talában érdeklődik a múzeumok iránt. Is­merik szülőföldjük minden múzeumát Ér­deklődésük központjában a néphagyomá­nyok és a helytörténet áll — a gyergyó­­szárhegyi múzeumot is azért keresik fel, mert tudják, hogy ott nevelkedett Bethlen Gábor, s a székhelyét, a kastélyt Lázár István országbíró építtette. A székelykeresztúri munkás házaspár kulturális ismeretei gyarapítása céljából a múzeum minden részlegét figyelemmel és megértéssel veszi szemügyre, de ide­gen tőle a mai, elvontabb képzőművé­szet. Nagyon megragadja őket a G. Olosz Ella Fiatalok című gyapotba öltött vesz­­sző faliszőnyege. Látogatóink között van egy székely ezer­mester iparos is, szentgyörgyi. Meg-meg­­látogatja a múzeumot, mert „mindig fel­becsültem a régészetet" (értsd régiséget). „Van nálam egy diófából faragott szek­rény, olyan kidolgozott, hogy ma nem ér­tékelik, csak a régészetnél." Fel is kínál­ja a múzeumnak. KÓSA SZÁNTHÓ VILMA GAZDA KLÁRA TEMESVÁR A múzeum néhány esztendővel ezelőtt ünnepelte fennállásának centenáriumát, méltó tisztelettel idézték a megszervezé­sét kezdeményező, gazdag adományaival annak alapjait megvető Ormos Zsigmond alakját, s megemlékeztek az intézmény gyűjteményeit fáradhatatlanul gyarapító, az eltelt évtizedek során sokrétű tudomá­nyos munkát kifejtő múzeumőrökről: Ber­­keszi Istvánról, Ion Milotáról, Dionisie Lin­­táról, a múzeum éléről nemrég nyugalom­ba vonult Marius Mogáról ... Az eltért több mint száz esztendő alatt többször költözködött és rendeződött át a múzeum. De, lám, alig két évtized elmúltával a régi kincstári épület, a Hunyadi-kastély falai is szűknek bizonyultak, a néprajzi és a most formálódó technikatörténeti részleg a re­novált várbástyában, a képtár pedig egy szép — igaz, a célnak csak részben meg­felelő — villában kényszerült fészket rak­ni. A várost határoló Vadászerdő árnyas fái alatt most rendezkedik be a falumú­zeum, amely az elkövetkező esztendőkben a bánsági népélet és tárgyi folklór — az itt élő románok, magyarok, németek, szer­­bek, szlovákok és bolgárok népi kultúrá­jának — gazdagon illusztrált, meggyőzően szemléletes bemutató helyévé kíván vál­ni. Az elmondottakból is kitűnik, hogy a részlegek szétköltöztetésében benne van annak a lehetősége, hogy a mai szekciók idővel önálló múzeumokká váljanak, de a szétszórtság jelenleg azt „eredményezi", hogy a fiókmúzeumokat elenyésző szám­ban keresik fel a temesvári és a más vá­rosokból érkező látogatók. Tekintve, hogy a városról rég nem jelent meg ismertető kalauz, sokan nem is tudják, merre keres­sék őket. Aki tehát Temesváron „múzeum­ba megy", az szinte kizárólagosan csak a Hunyadi-kastélyban maradt történelmi és természettudományos részleg kiállításait tekinti meg. Beszédesen vallanak erről a statisztikai adatok. Míg az 1973-as eszten­dőben 69 897-en váltottak jegyet a köz­ponti épület pénztáránál, addig a képtá­rat hétezren, a csak nyáron nyitva tartó falumúzeumot ötezren, az etnográfiai osz­tályt alig ezren keresték fel. Lényegbe vágóan nem változtak ezek az arányok és átlagok 1974-ben sem. Még élesebbnek tűnnek a különbségek, ha egyetlen nap adatait vetjük össze. Ottjártunkkor 288 fi­zető látogatója volt a Hunyadi-kastély­nak, míg a néprajzi osztályon egy tizen­három főből álló csoport járt csupán. A képtárnak nem volt egyetlen látogatója sem. Része lehetett a látogatottsági mu­tatók eme alakulásában a kedvezőtlen időjárásnak is — az elmúlt két esztendő adatai arról vallanak, hogy a hidegebb hónapokban, az év első és utolsó negyedé­ben — három-négy ezerrel kevesebben keresik fel a múzeumot, mint a nyári idő­szakban. A Bánság Múzeuma rendszeresen tel­jesíti látogatottsági tervét. Legtöbbször, persze, valamely szenzációs külföldi kiállí­tás vendégül látásával, amely egyből tíz­tizenöt ezer jegy eladását biztosítja. Ezért — a sorozatos tervtúlteljesítések ellenére — a múzeum vezetősége és munkatársai fejleszteni szeretnék, bővíteni a múzeum és közönség kapcsolatát. A kollekciókat megismertető, az egyes tudományágak eredményeit népszerűsítő előadássoroza­tot indítottak a múzeumbarátok számára, de a hallgatóság következetes távolma­radása miatt az elmúlt évben aránylag rö­vid idő alatt csődbe jutott a vállalkozás. A közönség megnyerésének célzatával rende­zik a legtöbb időszaki kiállítást is. Külö­nösen a képtár művészeti stúdiójának tár- ldtmegnyitóira — legtöbbjük kulturális és társadalmi eseménynek számít — gyűlnek össze sokan. Sajnos a közelmúlt és a jelenkor művészeinek alkotásait bemutató kamarakiállítások sem gyakorolnak olyan vonzerőt, hogy az ünnepélyes megnyitók után is a Győzelem sugárútra csábítsák a művészetkedvelőket. Ha a régi olasz mesterek, valamint Kupeczky János, Gri­­gorescu, Luchian (hogy csak néhány ne­vet említsünk az állandó kiállításon sze­replők közül) nem tudják nagyobb szám­ban a képtárba vonzani a temesváriakat, a jelenkori művészek sem képesek na­gyobb hatást elérni kiállításaikkal. Egyik­másik iskola nagyobb osztályai néha osz­tályfőnöki órát tartanak a képtárban mu­zeológusok támogatásával, ez a jövőben talán gyümölcsöt hozhat. Ha a képtár ki­állításai rangos művészi műsorral, kávé­fogyasztással egybekötött megnyitóinak legalább kialakult a standard közönsége, az etnográfiai részleg tematikus bemuta­tói még ilyen „erkölcsi” sikert sem tud­tak elérni. A megfelelő reklám hiányára,­­ a központtól, a forgalmasabb utcáktól való viszonylagos távolságra hivatkozott Annemarie Podlipny-Hehn, a képtár mu­zeológusa is. Az új helyre költözött rész­legeknek, amíg az emberek oda nem szoknak, nagyobb hírverésre lenne szük­ségük. Habár Florin Medelej régész, a Bánság Múzeumának aligazgatója azt vallja, hogy az embereket nem válogatott reklámfogásokkal kell a múzeumba csábí­tani, hanem oda kell őket szoktatni. S ezen a téren rengeteget tehetnek az is­kolák, az ifjúsági és társadalmi szerveze­tek is. Elmondja még, hogy nevelési cél­zattal kisebb kiállításokat rendeznek olyan gyárakban, vállalatokban, ahol erre op­timális lehetőségek vannak és ahol szíve­sen fogadják őket. (Például nagyon si­került kiállítást rendeztek az Elektrotimis vállalatban a képtár tulajdonában levő grafikai anyagból.) A Hunyadi-kastélyban a látogatókat kérdezem. Lehr Magdaléna laboráns­nő: — Nagyon régóta nem voltam mú­zeumban. Nemigen jut időm rá. De kis­iskolás fiam itt járt a múlt napokban az osztályával, s annyi érdekeset mesélt a látottakról, hogy felkeltette az érdeklő­désemet. Igazán korszerűen és ele­gánsan berendezett kiállítás, amely hite­lesen tárja elénk az ország és a vidék történelmének legutóbbi fél évszázadát. Megilletődve olvastam Lucreţiu Patraş­­canu dr. Bürger Ernőhöz írt eredeti leve­leit, a megsárgult röpcéket, kutattam Öcs­­kő Teréz, Ştefan Plavăţ és a többi kom­munista harcos vonásait a megsárgult fényképeken. Balogh Miklós technikus: —■ Elsős fiammal úgy döntöttünk, hogy va­sárnaponként sorra végigjárjuk a mú­zeum fontosabb termeit. Átlagban két­­három órát töltünk ilyenkor itt. Végigme­gyünk a fontosabb történelmi korokon, nyomon követjük az emberi fejlődést az emberré válástól a modern technika ko­ráig. Nem is képzeli, mennyire megmoz­gatja a gyerek fantáziáját egy mammut­­fog vagy egy díszes kard, egy kitömött farkas vagy Traian Vuia primitív repülő­gépének modellje. A Hunyadi-kastélyban látható kiállítások igen gazdagok és szemléletesek. Mégis talán nem ártana több dokumentumot kiállítani Dózsa György parasztforradalmáról. Az 1848—■ 49-es forradalom és szabadságharc bán­sági eseményeiről is, gondolom, gazda­gabb anyag tanúskodhatnék. És még egy megjegyzés, az adott tematikán, koron belül is lehetne időnként a kiállított anya­got felfrissíteni, részlegesen kicserélni. Ha időnként újabb dolgokat láthatna az em­ber a múzeumban, gyakrabban és az eddiginél rendszeresebben eljönne. • A Bánság Múzeumának munkatársai a Tibiscus című időszaki kiadványban s a múzeum kiadásában megjelenő önálló kiadványokban, katalógusokban köztik tanulmányaikat. Minden nagyobb szabá­sú kiállításnak van katalógusa, de azo­kat csak a képtár s a központi épület pénztáránál lehet megvásárolni. Ha pél­dául valaki megnézi a bánsági szőnyege­ket az etnográfiai részlegen, az ismerte­tő munkát, díszes albumot csak a Hunya­di-kastélyban vásárolhatja meg. Ismerte­tő munka a lapidáriumról, a madarakról és néhány kisebb gyűjteményről jelent meg. Podlipny-Hehn Annemarie szerint, most készül a képtáré is. A szakszerű ka­lauzolás minden részlegen biztosított. KURKÓ TIBOR Röviden — néhány tanulságról A számadatok egyértelműen bizonyítják, hogy a múzeum a tömegművelés egyik leg­­fontosabb fóruma, különösen városon. De kik látogatják a múzeumot? — egyik-másik riport megpróbál erre a kérdésre is számszerűen válaszolni. S noha nyilvánvaló, hogy mindenütt élnek múzeumbarátok, elsősorban mégis az a fontos, hogyan lehet szélesebb rétegekkel megkedveltetni a múzeumba­ járást. Elfogadott tétel, hogy az ismeretszer­zés módja erőteljesen rögződik a gyermek- és ifjúkorban kialakult szokásokban. Ezért rendkívül örvendetes, hogy szervezetten vagy egyénileg viszonylag nagyszámú iskolai tanuló jár múzeumba. De vajon minden iskola, minden érdekelt tanár tudatában van-e annak, milyen nagyszerű lehetőségeket rejt magában az oktatásnak és nevelésnek ez a „szabálytalan", „terven felüli" formája? Kellőképpen kamatoztatják-e az ifjúsági szer­vezetek például az állampolgári nevelés érdekében? Több kezdeményező készséggel, ta­lálékonysággal nem volna-e kialakítható iskola és múzeum együttműködésének seregnyi új formája? (Hirtelenében néhány ötlet: múzeumok baráti köre, vetélkedők, a gyűjtemé­nyeket népszerűsítő filmek, játékok.) A jelek szerint hasonlóképpen fokozni kell a képzőművészet érdekében végzett pro­pagandát a felnőttek körében is. A múzeumok saját kezdeményezései mellett a feladat elsősorban a tömegkommunikációs eszközökre vár: sajtóra, könyvkiadásra (hasznos volna például magyar nyelven megjelentetni a legfontosabb hazai múzeumokat bemu­tató kötetet), rádióra és tévére. Felmérésünk másik tanulsága, hogy a valóban értő közönség kialakítása szükségessé teszi a múzeum korszerűsödését is, nagyobb dinamizmust vár tőle, a tömegkapcsolatok új formáinak a felkutatását. Mivel kultúráról van szó, ugyancsak nyilvánvaló, hogy a mennyiségi mutatók biztató alakulása egymagában nem mérvadó — éppoly fontos a műveltség-élmény elmélyítése, a korszerű művészetszemlélet meghonosítása. A múzeum érdekében is, amelyben jelen és jövő otthon érezze magát, a•C­­oco OlaZ 5 jellegüket tekintve, valamint a néptömegek között való terjesz­tés szervezettségéért, az értékes műalkotások váljanak az e­gész nép tulajdonává. AZ RKP PROGRAMJÁBÓL MŰVÉSZET

Next