A Hét, 1976 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1976-01-02 / 1. szám

GASPÁS ZSUZSANNA, a Maros Megyei Nőbizottság elnöke, nagy nemzetgyűlési képviselő, a Maros Megyei Filmterjesztő Vállalat igazgatója: Irigylem azokat, akik könnyebben bánnak ilyenkor a nagy szavakkal, hiszen valóban nagy feladatok várnak ránk az új esztendőben. Vállalatunknak is nagy tervei vannak, elsősorban a filmkultúra tudatosabb terjesztésé­ben, főleg a fiatalság körében. Szeretnénk, ha az idén alakult Filmbarátok Körében, a sok jó szakember be­vonásával olyan nézőket nevelhetnénk a filmművészet­nek, akik nemcsak végignézik, de meg is értik a filme­ket. Szeretnénk tovább növelni megyénk falvaiban közép­­iskolás előfizetőink számát. Az utolsó két hónapban ugyanis 110 ezer tanulót vontunk be az előadásokkal, vitákkal, versenyekkel egybekötött, szépen induló moz­galomba. A műsorpolitika nem tőlünk függ, de az már igen, hogy a jót jobban kihasználjuk. Én személy szerint szeretnék minél jobban megfelelni az emberek bizalmának. Az új ötéves terv küszöbén vá­lasztási körzetem falvait s Szováta várost rengeteg terv foglalkoztatja — igyekszem, hogy ezek minél jobban megvalósuljanak. Dr. SOFRONIE STEFANESCU mérnök, a Híradástechnikai Kutatóintézet igazgatója, Bukarest: A most rajtoló tudományos-műszaki betájoltságú öt év mit is várhat egy kutatóintézet igazgatójától? Jövőbe mutató műszaki megoldások keresését és alkalmazását Az 1975-ös év nem volt könnyű számomra, mert az inté­zetnek néhány, az egész elmúlt ötéves tervidőszakot át­fogó kutatást kellett véglegesen megoldania. Az új pe­dig egyrészt eredményeink alkalmazását, másrészt újabb kutatások kezdetét jelenti. Munkánkból mi is válik 1976-ban közkinccsé? Távbeszé­lő központokban beszereljük a 960 egyidejű telefonbe­szélgetést biztosító berendezést, a postahivatalokban az automata csomagosztályozót. És az új évben, az orszá­gosan bevált minta alapján, kidolgozzuk a főváros pos­­tai irányítószámait. Elkészültünk kedves barátom, a kiváló magyar szak­ember, Lajtha György doktor Távközlő-hálózatok elmélete és tervezése című munkájának románra ültetésével. A szerző beleegyezésével a kiváló szakmunkát kiegészítet­tem, hogy a román kiadás az újabb kutatások eredmé­nyeit is összegezze. Az új évben a Műszaki Könyvkiadó újabb kéziratot vár tőlem: az elektromos áramkör korszerű tervezéséről szóló munka az elektronikus számítógépek ez irányú alkalma­zását taglalja. Természetesen magán jellegű kívánságom is van: si­kerüljön Rodica lányom felvételije a Képzőművészeti Fő­iskolán. KIRÁLY KÁROLY, a Kisipari Termelőszövetkezetek Maros Megyei Szövetségének elnöke Mit várhat az ember egy újabb évtől? Jobbat, mint az óévtől. Reményt, békét, nagyobb nyugodtságot, erőt, egészséget és vágyaink teljesülését. Ezt kívánhatja ki-ki magának a munkájában, a magánéletében, a család­jában. Ilyenkor mindenki számba veszi, mit tett a múlt évben és a múlt években, s azt kívánja: a jó, a szép és a hasznos megismétlődjön. S természetesen azt is sze­retnénk: a rossz, kellemetlen pillanatok ne ismétlődjenek. Ezt kívánja az ember munkatársainak, ismerőseinek és barátainak — sőt mindenkinek. Egy szóval: Boldog új évet, s azt hiszem, ez elég is. Talán az a legszebb min­den esztendő kezdetén, hogy mindig új reményeket hoz. Mi várható tőlem? Az, hogy az emberek bizalmát ki­érdemeljem, hogy teljes erőmmel a közösség ügyét, né­pemet szolgáljam, nem kímélve semmi fáradságot. Van egy régi tervem: a háború utáni, felszabadulást követő évek élményeinek, emberi sorsainak nyomon kö­vetése. Sokat gondolkoztam már rajta, de nem mertem hozzákezdeni, több ok miatt, az egyik az idő szűke, mindig más, fontosabb feladatok jönnek közbe. De talán mégis érdemes volna továbbadni a mai fiatalságnak a mi nemzedékünk fiatalkori tapasztalatait, élményeit Dr. BAJKÓ BARNABÁS szülészfőorvos, Csíkszereda: — Közhelynek tűnik, mégis ezzel kezdeném, mert örökösen szem előtt kell tartanunk: emberséget. — A megye további arányos, tervszerű fejlesztését, tehát iparosítását Az iparról mondotta Madách: „Szü­lője minden nagynak és nemesnek, s felfalója önnön gyermekének" — e keserű gondolat ma időszerűbb, mint bármikor: a Holdra léptünk, de az ember közvetlen kör­nyezete, a levegő, a víz szennyeződik. Azt kívánom, ne valósuljon meg soha a jóslat, ne falja fel az ipar ön­nön gyermekeit — legyen „emberközpontú”, legyen az emberért. — Ne zavarja, ne zavarhassa senki büntetlenül a szo­cialista építésben együtt dolgozó, együtt élő románok, magyarok, más nemzetiségűek barátságát, testvériségét. — Nőgyógyász vagyok, feladatom az anyavédelem. Erre vonatkozó törvényeink tiszteletben tartását kell vár­nom az új évtől. Azt kívánom, hogy megvalósuljon e téren is az országos program. Ezért várok sokkal több megértést, figyelmet, segítséget és ügyszeretet egyes hi­vatalos szervektől, s maguktól az egészségügyi dolgo­zóktól. Ami a kérdés másik felét illeti — mit vár tőlem az új év? — azt így fogalmaznám újra: mit adhatok? Feladataimat a legjobban szeretném teljesíteni, ered­ményesen szolgálni az anyavédelmet. Nem önteltséggel, de jogos büszkeséggel említhetem: munkánk eredmé­nyeit, országos szinten, a legjobbak között tartják szá­mon. Ezeket szeretnénk tovább növelni, megközelíteni a legfejlettebb országok mutatószámait. Hiszem, hogy ez megvalósítható a szakemberek számának növelésével és a nem túl költséges, anyagi feltételek megteremtésével. PÁLLFY ÁRPÁD keramikus, Csíkszereda: Én a régi mondást ismételném: „Bort, búzát, békessé­get." Ezt várom a most következő esztendőtől is. Persze a mondást jelképesen idéztem. A bor jókedvet, a búza bőséget, a békesség pedig munkaszeretetet, a munkában lelt örömet és megnyugvást jelent az én „szótáramban“. Ezeket várom az új évtől. Hogy örömmel, jókedvvel so­kat, jól dolgozzunk, hogy mindenki megbékélhessen ön­magával. Magamra vonatkoztatva, a több munkát hangsúlyoz­nám. A Népművészeti Szövetkezet alelnöke vagyok, s úgy érzem, túlságosan elleptek az iratok, keveset dolgozom. Ezért szeretnék az utóbbira nagyobb hangsúlyt fektetni az új évben. Talán azt kellene kívánnom, hogy 24 óra helyett 36 legyen minden napban, de... Marad a mun­ka, hogy megbékélhessünk önmagunkkal. „Új éven" nem a 365 napot, hanem a környezetem­ben, a társadalomban végbemenő eseményeket értem. A társadalom pedig azt várja, hogy a munkám ered­ményesebb legyen. Valahogy úgy érzem magam, mint az öreg kőműves, amikor meglát egy kéményt: „ezt is én raktam valamikor". Ezért szeretnék többet dolgozni az új évben. Minőségileg is jobbat, újat adni. Szeret­nék a fekete kerámia mellett többet foglalkozni a szí­nessel is. Kiállításokra több munkával jelentkezni. Gondolom azt várja tőlem az új év, amit én is várok magamtól: több munkát BALÁZS IMRE képzőművész, Marosvásárhely. Legalább egy-két, igazán felkavaró, hosszú ideig re­­zonáló művészi élményt, színházban, irodalomban és nem utolsósorban a kiállítási termekben. Alkotói tett legyen a műalkotás. Ez biztosíthatja a mindjobban eluralkodó középszerűség kiszorítását — gondolok itt elsősorban nem egy képzőművészeti alko­tásra, sőt tárlatok sokaságára, így érthető egy-egy könyv, színházi előadás, ritkább esetben kép—szobor rendkívüli fogadtatása — azonnali befogadása. Egyszóval: igazi sorsformáló alkotói egyéniségekből —s többet. Gondolom, annak a hatásmódnak a további érlelését várja tőlem 1976, amely évek óta alakítja élményeimet olyan képekké, amelyeket a legutóbbi időben láthatott tőlem a tárlatnéző. Különösen azok várják ezt, akiket közelebbről érdekel mindaz, amit eddig festettem. ILYÉS JÓZSEF, a városi pártbizottság titkárhelyettese, Gyergyószentmiklós: A társadalmi munkáért felelek, s azt várom, hogy mindaz, amit kulturális-nevelő tevékenységünkben terv­be vettünk, megvalósulhasson, mert ez azt jelentené, hogy nagyon komoly lépést tettünk a párt nevelési programjának valóra váltásában. Személy szerint azt várom az új évtől, hogy a sokat vállaló elvtársak — Aurelia Ilut, Veres Júlia, Kemenes Lajos, Ilyés Albert, Márton László, dr. Panigay Róbert — példája követőkre találjon. Ha városunk értelmiségi dolgozói mind megteszik azt, amit emberileg jogosan várhatunk tőlük, akkor az új esztendő mindent meghoz számomra is. Mert valahogy úgy van, hogy amit én várok az új esztendőtől, azt várja tőlem is az új év. Hisz már rég nem tudom szétválasztani társadalmi és egyéni elvárásainkat, annyira összefonódnak. KŐSZEGI MARGIT érdemes művész, Marosvásárhely­. Mit szeretnék 76-ban? Játszani. Amíg csak bírok. Kü­­­lönben ezt már annyiszor elmondtam. Pedig kevés szí­nésznő játszott el annyi jó szerepet, mint én, de hiába, nekem életem a játék. És vár még rám Volumnia sze­repe a Coriolanusból. Távoli, szép terv, de nagyon vár gyom rá, nem most, 76-ban, majd később... Az új évre semmi szerep sincs rám osztva. Itt állok hetvenhárom évesen, szerep nélkül. Azért hálás vagyok a színháznak, hogy az ötvenéves jubileumomra lakást kaptam az új Színház téren, meg vendégként részt ve­hettem a jugoszláviai turnénkon, pedig nem is játszot­tam. De azért nagyon szeretném, ha 76-ban sem hagy­nának pihenni... SCHWETTER LÓRÁNT villanyszerelő, a brassói Hidromecanica üzem II. részle­gének pártalapszervezeti titkára: Jobbat minden téren! Persze azzal a tudattal, hogy ennek az általam — általunk — óhajtott jobbnak ma­­­gam is, hogy úgy mondjam: „teremtője" vagyok, üzemünk jövőre új gépsorokkal, berendezésekkel gazdagodik. Ezek kezelése, működtetése szakmailag az eddiginél nagyobb felkészültséget kíván. Tehát: tanul­, nem, tanulnunk kell. 1976-ra üzemünk számára eredeti* *•E­lég 9 millió lej értékben hagytak jóvá importanyagokat Mi ezt az összeget — hosszas, alapos megfontolások eredményeként — 5 millió lejre csökkentettük. De már akkor megegyeztünk abban, hogy az import mennyisé­ge még tovább csökkenthető. És ennek a bizonyítását is várja tőlem, tőlünk 1976 . . . lucfenyőivel csodálkozva szívta magába e­­zeket a számára idegen énekeket. — Tudod milyen jólesik csehül énekel­ni és cseh beszédet hallani? Még a te idegen kiejtésedben is? Most eresztettem ki először a hangom. Most érzem igazán, hogy szabad vagyok. Három évig torkom­ra forrasztották a cseh szót, a cseh be­szédet, és meg akarták nyomorítani a lel­kem, hogy ne legyek én. De — látod — nem sikerült. Az igazság mindig győz és győzni fog. 1942 nyarán tizen voltunk cseh fiúk a fodtista szervezet egy osztagában, egy ukrajnai erdő közepén. Utakat, barak­kokat, tisztikaszinókat építettünk, ügyesen kezeltük az ácsszekercét, a kőműveskana­lat, a lakatosreszelőt. És esténként azzal szórakoztunk, hogy cseh dalokat dúdol­tunk, majd sírva egymás nyakába borul­tunk. Politikával nem foglalkoztunk — ha­csak politikának nem nevezhetjük a cseh énekeket meg a sírást — s egy nap mégis besúgtak bennünket. S elvitték az egész társaságot a Gestapo kievi főhadiszállá­sára. Külön-külön vallattak minket, majd a szembesítés következett — valami adó­állomásról, meg besompolygó, velünk cim­­boráló partizánokról volt szó. És mi nem tudtunk semmit. Végül is néhány pofon árán megszabadultunk. De előbb még megígértették velünk, hogy a pofonokról egy szót se szólunk, különben koncentrá­ciós táborba kerülhetünk mind egy szá­lig. Aztán széjjelvittek bennünket. Minde­gyikünket másfelé, mindegyikünket jó messzire, tiszta német környezetbe. Óriás­­termetű parancsnokom odaállott elém, nagy öklével hadonászott. „Saját kezem­mel fojtalak meg, hacsak egy szót is szólsz csehül, ha barátokat verbuválsz magad­nak. Itt német katonai fegyelem alatt állsz, és én parancsolok neked. És pofa be!" Eleinte szenvedtem, az én cseh néma­ságom miatt, aztán úgy segítettem maga­mon, hogy esténként, munka után elbúj­tam a konyhába, a kamrába, az illemhely­re, az erdőbe. És magamban halkan cse­hül beszélgettem. Néha elmondottam egy iskoláskorban tanult verset, Neruda, Vrchlicky, Havlicek-Borovsky költeményeit. Még a bibliából is tudtam részleteket. És mindegyik titokban kiejtett szó olyan volt, mint egy csók, mint egy ropogós prágai zsemlye. így, mélységes titokban és ille­galitásban, nagyokat kortyolgattam az anyanyelv édes korából, és meg is része­­gültem tőle. Nem voltam egyedül, a cseh szellemóriások, a cseh virágénekek, a cseh nép ott volt velem. Minden ötödik vers­nél elismételtem Husz János szavait: „Pravda Zvítézí“*** — és íme, itt vagyunk, egymás mellett, két barát, és csehül be­szélünk és csehül dalolunk, mert az anya­nyelvet nem lehet megölni és megnyomo­rítani is alig. S én haza igyekszem, az özvegy édesanyámhoz, a kicsi Jarmilám­hoz, s ha akarod, s ha beleegyezi, te is jössz velem. Az igaz, hogy az élelmem be van osztva, és néhány száz kilométernyi utam van a cseh határig, de én mégis ma­gammal viszlek. Én erre azt feleltem, hogy nem megyek, elmeséltem neki az esetemet Schneider Hanssal, az SS-legénnyel, aki nemcsak hogy megkímélte az életemet, de meg is mentett, azáltal, hogy a hátán hordott be engem és még tizet, és jótett helyébe most jót vár ez az ember, és lehet, hogy jelen pillanatban az ő élete forog veszélyben, lehet, hogy bíróság előtt áll, súlyos vád­dal terhelten, és nekem kell tanúskod­nom az ő ügyében, és meg kell keresnem Münchenben vagy valahol másutt, a kór­házakban, a börtönök fenekén, a tömegsi­­ralomházakban. — Ugyan, ugyan, mit törődsz te a német SS-legénnyel?! Lehet, hogy csak azért volt jó veletek, hogy letörölje a régi bűneit, és évekig vérbe gázolt és büntetlenül száza­kat ölt meg. Gyere velem! Ne törődj a né­mettel! Semmi közöd hozzája! — De igenis van közöm! És különben is a biciklid ócska, a kerekei gyengék s a gumik fokozottak! S a te erőd se olyan jó, hogy néhány száz kilométeren keresz­tül vigyél engem, hegyen, völgyön, erdő­kön, városokon át. — Szóval nem jössz? — Nem. — Na, akkor isten veled, öreg prágai diák! Sok szerencsét és jó utat! • Már messze járt a cseh fiú, amikor e­­szembe jutott, hogy még a prágai címét sem jegyeztem föl, s tulajdonképpen azt, se tudom, mi a vezetékneve, csak azt tu­dom, hogy Jarmila Antonínnak becézi. Pedig még találkozhatunk ebben az é­­letben valahol. Próbáltam ezzel a névvel eligazodni va­lahogy, mint hogyha havas, kitaposatlan és alaposan ropogó úton indultam volna el, vagy álkulccsal kinyitottam volna egy zárat. De az én Antonín barátom akkor már messze száguldott a biciklijével, és híre­­pora se volt sehol. S ahogy keresgéltem az emlékezetem szemetesládájában, ebben a nagy és ir­datlan lomtárban, hirtelen a kedvenc í­­róm és kedvenc zeneszerzőm jutott eszem­be. Anton Csehov és Antonín Dvorák. Mit is kezdhettem én ezzel a két Anten­nát? És hogyan is indulhattam tovább fe­zen a vékony pallón? * Hol az én otthonom, cseh népdal *• Folyik a víz *** Az igazság győz a NAPIRENDEN

Next