A Hét, 1976 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1976-01-02 / 1. szám
GASPÁS ZSUZSANNA, a Maros Megyei Nőbizottság elnöke, nagy nemzetgyűlési képviselő, a Maros Megyei Filmterjesztő Vállalat igazgatója: Irigylem azokat, akik könnyebben bánnak ilyenkor a nagy szavakkal, hiszen valóban nagy feladatok várnak ránk az új esztendőben. Vállalatunknak is nagy tervei vannak, elsősorban a filmkultúra tudatosabb terjesztésében, főleg a fiatalság körében. Szeretnénk, ha az idén alakult Filmbarátok Körében, a sok jó szakember bevonásával olyan nézőket nevelhetnénk a filmművészetnek, akik nemcsak végignézik, de meg is értik a filmeket. Szeretnénk tovább növelni megyénk falvaiban középiskolás előfizetőink számát. Az utolsó két hónapban ugyanis 110 ezer tanulót vontunk be az előadásokkal, vitákkal, versenyekkel egybekötött, szépen induló mozgalomba. A műsorpolitika nem tőlünk függ, de az már igen, hogy a jót jobban kihasználjuk. Én személy szerint szeretnék minél jobban megfelelni az emberek bizalmának. Az új ötéves terv küszöbén választási körzetem falvait s Szováta várost rengeteg terv foglalkoztatja — igyekszem, hogy ezek minél jobban megvalósuljanak. Dr. SOFRONIE STEFANESCU mérnök, a Híradástechnikai Kutatóintézet igazgatója, Bukarest: A most rajtoló tudományos-műszaki betájoltságú öt év mit is várhat egy kutatóintézet igazgatójától? Jövőbe mutató műszaki megoldások keresését és alkalmazását Az 1975-ös év nem volt könnyű számomra, mert az intézetnek néhány, az egész elmúlt ötéves tervidőszakot átfogó kutatást kellett véglegesen megoldania. Az új pedig egyrészt eredményeink alkalmazását, másrészt újabb kutatások kezdetét jelenti. Munkánkból mi is válik 1976-ban közkinccsé? Távbeszélő központokban beszereljük a 960 egyidejű telefonbeszélgetést biztosító berendezést, a postahivatalokban az automata csomagosztályozót. És az új évben, az országosan bevált minta alapján, kidolgozzuk a főváros postai irányítószámait. Elkészültünk kedves barátom, a kiváló magyar szakember, Lajtha György doktor Távközlő-hálózatok elmélete és tervezése című munkájának románra ültetésével. A szerző beleegyezésével a kiváló szakmunkát kiegészítettem, hogy a román kiadás az újabb kutatások eredményeit is összegezze. Az új évben a Műszaki Könyvkiadó újabb kéziratot vár tőlem: az elektromos áramkör korszerű tervezéséről szóló munka az elektronikus számítógépek ez irányú alkalmazását taglalja. Természetesen magán jellegű kívánságom is van: sikerüljön Rodica lányom felvételije a Képzőművészeti Főiskolán. KIRÁLY KÁROLY, a Kisipari Termelőszövetkezetek Maros Megyei Szövetségének elnöke Mit várhat az ember egy újabb évtől? Jobbat, mint az óévtől. Reményt, békét, nagyobb nyugodtságot, erőt, egészséget és vágyaink teljesülését. Ezt kívánhatja ki-ki magának a munkájában, a magánéletében, a családjában. Ilyenkor mindenki számba veszi, mit tett a múlt évben és a múlt években, s azt kívánja: a jó, a szép és a hasznos megismétlődjön. S természetesen azt is szeretnénk: a rossz, kellemetlen pillanatok ne ismétlődjenek. Ezt kívánja az ember munkatársainak, ismerőseinek és barátainak — sőt mindenkinek. Egy szóval: Boldog új évet, s azt hiszem, ez elég is. Talán az a legszebb minden esztendő kezdetén, hogy mindig új reményeket hoz. Mi várható tőlem? Az, hogy az emberek bizalmát kiérdemeljem, hogy teljes erőmmel a közösség ügyét, népemet szolgáljam, nem kímélve semmi fáradságot. Van egy régi tervem: a háború utáni, felszabadulást követő évek élményeinek, emberi sorsainak nyomon követése. Sokat gondolkoztam már rajta, de nem mertem hozzákezdeni, több ok miatt, az egyik az idő szűke, mindig más, fontosabb feladatok jönnek közbe. De talán mégis érdemes volna továbbadni a mai fiatalságnak a mi nemzedékünk fiatalkori tapasztalatait, élményeit Dr. BAJKÓ BARNABÁS szülészfőorvos, Csíkszereda: — Közhelynek tűnik, mégis ezzel kezdeném, mert örökösen szem előtt kell tartanunk: emberséget. — A megye további arányos, tervszerű fejlesztését, tehát iparosítását Az iparról mondotta Madách: „Szülője minden nagynak és nemesnek, s felfalója önnön gyermekének" — e keserű gondolat ma időszerűbb, mint bármikor: a Holdra léptünk, de az ember közvetlen környezete, a levegő, a víz szennyeződik. Azt kívánom, ne valósuljon meg soha a jóslat, ne falja fel az ipar önnön gyermekeit — legyen „emberközpontú”, legyen az emberért. — Ne zavarja, ne zavarhassa senki büntetlenül a szocialista építésben együtt dolgozó, együtt élő románok, magyarok, más nemzetiségűek barátságát, testvériségét. — Nőgyógyász vagyok, feladatom az anyavédelem. Erre vonatkozó törvényeink tiszteletben tartását kell várnom az új évtől. Azt kívánom, hogy megvalósuljon e téren is az országos program. Ezért várok sokkal több megértést, figyelmet, segítséget és ügyszeretet egyes hivatalos szervektől, s maguktól az egészségügyi dolgozóktól. Ami a kérdés másik felét illeti — mit vár tőlem az új év? — azt így fogalmaznám újra: mit adhatok? Feladataimat a legjobban szeretném teljesíteni, eredményesen szolgálni az anyavédelmet. Nem önteltséggel, de jogos büszkeséggel említhetem: munkánk eredményeit, országos szinten, a legjobbak között tartják számon. Ezeket szeretnénk tovább növelni, megközelíteni a legfejlettebb országok mutatószámait. Hiszem, hogy ez megvalósítható a szakemberek számának növelésével és a nem túl költséges, anyagi feltételek megteremtésével. PÁLLFY ÁRPÁD keramikus, Csíkszereda: Én a régi mondást ismételném: „Bort, búzát, békességet." Ezt várom a most következő esztendőtől is. Persze a mondást jelképesen idéztem. A bor jókedvet, a búza bőséget, a békesség pedig munkaszeretetet, a munkában lelt örömet és megnyugvást jelent az én „szótáramban“. Ezeket várom az új évtől. Hogy örömmel, jókedvvel sokat, jól dolgozzunk, hogy mindenki megbékélhessen önmagával. Magamra vonatkoztatva, a több munkát hangsúlyoznám. A Népművészeti Szövetkezet alelnöke vagyok, s úgy érzem, túlságosan elleptek az iratok, keveset dolgozom. Ezért szeretnék az utóbbira nagyobb hangsúlyt fektetni az új évben. Talán azt kellene kívánnom, hogy 24 óra helyett 36 legyen minden napban, de... Marad a munka, hogy megbékélhessünk önmagunkkal. „Új éven" nem a 365 napot, hanem a környezetemben, a társadalomban végbemenő eseményeket értem. A társadalom pedig azt várja, hogy a munkám eredményesebb legyen. Valahogy úgy érzem magam, mint az öreg kőműves, amikor meglát egy kéményt: „ezt is én raktam valamikor". Ezért szeretnék többet dolgozni az új évben. Minőségileg is jobbat, újat adni. Szeretnék a fekete kerámia mellett többet foglalkozni a színessel is. Kiállításokra több munkával jelentkezni. Gondolom azt várja tőlem az új év, amit én is várok magamtól: több munkát BALÁZS IMRE képzőművész, Marosvásárhely. Legalább egy-két, igazán felkavaró, hosszú ideig rezonáló művészi élményt, színházban, irodalomban és nem utolsósorban a kiállítási termekben. Alkotói tett legyen a műalkotás. Ez biztosíthatja a mindjobban eluralkodó középszerűség kiszorítását — gondolok itt elsősorban nem egy képzőművészeti alkotásra, sőt tárlatok sokaságára, így érthető egy-egy könyv, színházi előadás, ritkább esetben kép—szobor rendkívüli fogadtatása — azonnali befogadása. Egyszóval: igazi sorsformáló alkotói egyéniségekből —s többet. Gondolom, annak a hatásmódnak a további érlelését várja tőlem 1976, amely évek óta alakítja élményeimet olyan képekké, amelyeket a legutóbbi időben láthatott tőlem a tárlatnéző. Különösen azok várják ezt, akiket közelebbről érdekel mindaz, amit eddig festettem. ILYÉS JÓZSEF, a városi pártbizottság titkárhelyettese, Gyergyószentmiklós: A társadalmi munkáért felelek, s azt várom, hogy mindaz, amit kulturális-nevelő tevékenységünkben tervbe vettünk, megvalósulhasson, mert ez azt jelentené, hogy nagyon komoly lépést tettünk a párt nevelési programjának valóra váltásában. Személy szerint azt várom az új évtől, hogy a sokat vállaló elvtársak — Aurelia Ilut, Veres Júlia, Kemenes Lajos, Ilyés Albert, Márton László, dr. Panigay Róbert — példája követőkre találjon. Ha városunk értelmiségi dolgozói mind megteszik azt, amit emberileg jogosan várhatunk tőlük, akkor az új esztendő mindent meghoz számomra is. Mert valahogy úgy van, hogy amit én várok az új esztendőtől, azt várja tőlem is az új év. Hisz már rég nem tudom szétválasztani társadalmi és egyéni elvárásainkat, annyira összefonódnak. KŐSZEGI MARGIT érdemes művész, Marosvásárhely. Mit szeretnék 76-ban? Játszani. Amíg csak bírok. Különben ezt már annyiszor elmondtam. Pedig kevés színésznő játszott el annyi jó szerepet, mint én, de hiába, nekem életem a játék. És vár még rám Volumnia szerepe a Coriolanusból. Távoli, szép terv, de nagyon vár gyom rá, nem most, 76-ban, majd később... Az új évre semmi szerep sincs rám osztva. Itt állok hetvenhárom évesen, szerep nélkül. Azért hálás vagyok a színháznak, hogy az ötvenéves jubileumomra lakást kaptam az új Színház téren, meg vendégként részt vehettem a jugoszláviai turnénkon, pedig nem is játszottam. De azért nagyon szeretném, ha 76-ban sem hagynának pihenni... SCHWETTER LÓRÁNT villanyszerelő, a brassói Hidromecanica üzem II. részlegének pártalapszervezeti titkára: Jobbat minden téren! Persze azzal a tudattal, hogy ennek az általam — általunk — óhajtott jobbnak magam is, hogy úgy mondjam: „teremtője" vagyok, üzemünk jövőre új gépsorokkal, berendezésekkel gazdagodik. Ezek kezelése, működtetése szakmailag az eddiginél nagyobb felkészültséget kíván. Tehát: tanul, nem, tanulnunk kell. 1976-ra üzemünk számára eredeti* *•Elég 9 millió lej értékben hagytak jóvá importanyagokat Mi ezt az összeget — hosszas, alapos megfontolások eredményeként — 5 millió lejre csökkentettük. De már akkor megegyeztünk abban, hogy az import mennyisége még tovább csökkenthető. És ennek a bizonyítását is várja tőlem, tőlünk 1976 . . . lucfenyőivel csodálkozva szívta magába ezeket a számára idegen énekeket. — Tudod milyen jólesik csehül énekelni és cseh beszédet hallani? Még a te idegen kiejtésedben is? Most eresztettem ki először a hangom. Most érzem igazán, hogy szabad vagyok. Három évig torkomra forrasztották a cseh szót, a cseh beszédet, és meg akarták nyomorítani a lelkem, hogy ne legyek én. De — látod — nem sikerült. Az igazság mindig győz és győzni fog. 1942 nyarán tizen voltunk cseh fiúk a fodtista szervezet egy osztagában, egy ukrajnai erdő közepén. Utakat, barakkokat, tisztikaszinókat építettünk, ügyesen kezeltük az ácsszekercét, a kőműveskanalat, a lakatosreszelőt. És esténként azzal szórakoztunk, hogy cseh dalokat dúdoltunk, majd sírva egymás nyakába borultunk. Politikával nem foglalkoztunk — hacsak politikának nem nevezhetjük a cseh énekeket meg a sírást — s egy nap mégis besúgtak bennünket. S elvitték az egész társaságot a Gestapo kievi főhadiszállására. Külön-külön vallattak minket, majd a szembesítés következett — valami adóállomásról, meg besompolygó, velünk cimboráló partizánokról volt szó. És mi nem tudtunk semmit. Végül is néhány pofon árán megszabadultunk. De előbb még megígértették velünk, hogy a pofonokról egy szót se szólunk, különben koncentrációs táborba kerülhetünk mind egy szálig. Aztán széjjelvittek bennünket. Mindegyikünket másfelé, mindegyikünket jó messzire, tiszta német környezetbe. Óriástermetű parancsnokom odaállott elém, nagy öklével hadonászott. „Saját kezemmel fojtalak meg, hacsak egy szót is szólsz csehül, ha barátokat verbuválsz magadnak. Itt német katonai fegyelem alatt állsz, és én parancsolok neked. És pofa be!" Eleinte szenvedtem, az én cseh némaságom miatt, aztán úgy segítettem magamon, hogy esténként, munka után elbújtam a konyhába, a kamrába, az illemhelyre, az erdőbe. És magamban halkan csehül beszélgettem. Néha elmondottam egy iskoláskorban tanult verset, Neruda, Vrchlicky, Havlicek-Borovsky költeményeit. Még a bibliából is tudtam részleteket. És mindegyik titokban kiejtett szó olyan volt, mint egy csók, mint egy ropogós prágai zsemlye. így, mélységes titokban és illegalitásban, nagyokat kortyolgattam az anyanyelv édes korából, és meg is részegültem tőle. Nem voltam egyedül, a cseh szellemóriások, a cseh virágénekek, a cseh nép ott volt velem. Minden ötödik versnél elismételtem Husz János szavait: „Pravda Zvítézí“*** — és íme, itt vagyunk, egymás mellett, két barát, és csehül beszélünk és csehül dalolunk, mert az anyanyelvet nem lehet megölni és megnyomorítani is alig. S én haza igyekszem, az özvegy édesanyámhoz, a kicsi Jarmilámhoz, s ha akarod, s ha beleegyezi, te is jössz velem. Az igaz, hogy az élelmem be van osztva, és néhány száz kilométernyi utam van a cseh határig, de én mégis magammal viszlek. Én erre azt feleltem, hogy nem megyek, elmeséltem neki az esetemet Schneider Hanssal, az SS-legénnyel, aki nemcsak hogy megkímélte az életemet, de meg is mentett, azáltal, hogy a hátán hordott be engem és még tizet, és jótett helyébe most jót vár ez az ember, és lehet, hogy jelen pillanatban az ő élete forog veszélyben, lehet, hogy bíróság előtt áll, súlyos váddal terhelten, és nekem kell tanúskodnom az ő ügyében, és meg kell keresnem Münchenben vagy valahol másutt, a kórházakban, a börtönök fenekén, a tömegsiralomházakban. — Ugyan, ugyan, mit törődsz te a német SS-legénnyel?! Lehet, hogy csak azért volt jó veletek, hogy letörölje a régi bűneit, és évekig vérbe gázolt és büntetlenül százakat ölt meg. Gyere velem! Ne törődj a némettel! Semmi közöd hozzája! — De igenis van közöm! És különben is a biciklid ócska, a kerekei gyengék s a gumik fokozottak! S a te erőd se olyan jó, hogy néhány száz kilométeren keresztül vigyél engem, hegyen, völgyön, erdőkön, városokon át. — Szóval nem jössz? — Nem. — Na, akkor isten veled, öreg prágai diák! Sok szerencsét és jó utat! • Már messze járt a cseh fiú, amikor eszembe jutott, hogy még a prágai címét sem jegyeztem föl, s tulajdonképpen azt, se tudom, mi a vezetékneve, csak azt tudom, hogy Jarmila Antonínnak becézi. Pedig még találkozhatunk ebben az életben valahol. Próbáltam ezzel a névvel eligazodni valahogy, mint hogyha havas, kitaposatlan és alaposan ropogó úton indultam volna el, vagy álkulccsal kinyitottam volna egy zárat. De az én Antonín barátom akkor már messze száguldott a biciklijével, és hírepora se volt sehol. S ahogy keresgéltem az emlékezetem szemetesládájában, ebben a nagy és irdatlan lomtárban, hirtelen a kedvenc íróm és kedvenc zeneszerzőm jutott eszembe. Anton Csehov és Antonín Dvorák. Mit is kezdhettem én ezzel a két Antennát? És hogyan is indulhattam tovább fezen a vékony pallón? * Hol az én otthonom, cseh népdal *• Folyik a víz *** Az igazság győz a NAPIRENDEN