A Hét, 1976 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1976-10-22 / 43. szám

A leszerelés a létérdek (Folytatás az 1. oldalról) fedett katonai jellegű területeken. Pedig azok tehetségét, tudását, tudományos szenvedélyét az emberiség nagy problémái megoldásának szolgálatába lehetett és kellett volna állítani, hiszen az emberiség ma olyan hatalmas horderejű, óriási anyagi erőfeszítést igénylő problémák előtt áll, mint például az írástudatlanság felszámolása, az éhínség leküzdése, az egészségvédelem kiterjesztése, az országok gazdasági fejlettségi szintje között mutatkozó különbségek csökkentése, majd pedig felszámolása. Az ENSZ szakértőinek számításai szerint, ha a jelenlegi katonai összkiadásoknak mindössze 13—15 százalékát használnák fel a gyengénfejlettség felszámolására, a gazdaságilag visszamaradott országok a világ ipari termelésében jelenleg elért részarányukat a század végéig három-négyszeresére növelhetnék. Mint ahogy arra országunk képviselői számtalan esetben rámutattak, a fegyverkezésnek igen messzeható és fölötte káros gazdasági és társadalmi következményei vannak; táplálja az erőszak és a diktátum, a más népek belügyeibe való beavatkozás politikáját, feszültségi gócok fenntartását különböző övezetekben, az inflációt, mesterséges akadályokat támaszt a technológia- és felszerelésátadás útjába, leszűkíti az információcserét, akárcsak a tudományos értékek cseréjét. Mindezt figyelembe véve, szinte magától adódik a következtetés: a leszerelés a létérdek, valamennyi nép érdeke. Ebből a megállapításból pedig logikusan következik, hogy minden kormány elsőrendű feladata, a saját népe s ugyanakkor az egyetemes civilizáció és haladás iránti felelőssége kitartóan és fáradhatatlanul harcolni a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, az általános és teljes leszerelés, mindenekelőtt a nukleáris leszerelés mielőbbi megvalósításáért. Ezzel összefüggésben Nicolae Ceausescu elvtárs figyelmeztetett: „Megbocsáthatatlan hiba lenne azt az illúziót kelteni a népekben, hogy nyugalomban és biztonságban élhetnek, miközben a világon rohamosan halmozódnak a pusztító fegyverek újabb és újabb készletei. Nyíltan meg kell világítani a népek előtt a valóságot, cselekedni kell, míg nem késő, annak érdekében, hogy határozott intézkedésekkel állítsák meg a fegyverkezési hajszát.“ A konkrét leszerelési és katonai készültségcsökkentési intézkedések sürgőssége rendkívül élesen vetődik fel az európai kontinensen. Ezen a földrészen összpontosulnak ugyanis a történelemben valaha ismert legnagyobb katonai erők és korszerű fegyverkészletek, köztüknukleáris fegyverek is. Ugyancsak Európában áll szemben egymással a két katonai tömb. Éppen ezért sürgető szükségesség — amint azt hazánk külügyminisztere az ENSZ-közgyűlés ülésszakán a most lezárult általános politikai vita keretében hangsúlyozta, hogy mielőbb konkrét intézkedések történjenek a katonai készültségcsökkentés és a leszerelés útján,hogy viszszavonják az összes idegen csapatokat más államok területéről, megkezdődjék az idegen katonai támaszpontok felszámolása és más hasonló intézkedések életbe ültetése, megteremtve ezáltal a feltételeket a két katonai tömb — a NATO és a Varsói Szerződés — egyidejű feloszlatására. A tartós európai biztonsági rendszer kiépítése — országunk véleménye szerint — elképzelhetetlen a politikai enyhülést kiegészítő katonai enyhülés nélkül, hiszen a kontinens igazi biztonsága és stabilitása nem épülhet a fegyverek, a tömegpusztító eszközök árnyékában. Minthogy a leszerelés az egész emberiséget a legmesszebbmenően érintő probléma, nem csoda, hogy vele kapcsolatban számtalan javaslat, kezdeményezés, terv hangzott el. Az ENSZ-közgyűlés most zajló 31. ülésszakán is a küldöttek fokozott figyelmet szenteltek e kérdésnek. Tizenöt esztendővel ezelőtt, az ENSZ-közgyűlés határozatának alapján létrehozták a genfi leszerelési bizottságot, amelynek Románia kezdettől tagja. A leszerelési bizottság az évek során felmutatott bizonyos eredményeket, főleg a részleges leszerelési intézkedések terén. Kidolgozták a nukleáris fegyvereknek és más tömegpusztító eszközöknek a tengerek és az óceánok mélyén való elhelyezését megtiltó szerződést, a mérgező és biológiai fegyverek tökéletesítését, gyártását és felhalmozását tiltó megállapodást, az atomsorompó-szerződést, a légköri, a kozmikus térségben végrehajtott és a víz alatti nukleáris kísérletek betiltására vonatkozó szerződést. A bizottság mindemellett túl lassú ütemben halad fő feladata, az általános és teljes leszerelés megvalósítása felé. Mindeddig tulajdonképpen nem került sor tényleges leszerelési lépésekre. Országunk véleménye szerint éppen ezért van oly nagy szükség rá, hogy a népek közös erővel kimozdítsák a holtpontról a leszerelési tárgyalásokat, s olyan konkrét és hatékony intézkedéseket fogadjanak el, amelyek végső soron elvezetnek az általános és teljes leszereléshez, elsősorban a nukleáris leszereléshez. Hazánk évek óta határozottan állást foglal amellett, hogy véget kell vetni az általános síkon mozgó, hatástalan vitáknak, hogy új leszerelési politikát és stratégiát kell kidolgozni. Mint ismeretes, az elmúlt évben országunk dokumentumot terjesztett a világszervezet elé — Románia álláspontja a leszerelés, elsősorban a nukleáris leszerelés kérdéseiben és a tartós világbéke megteremtése ügyében —, amely a világ népeinek óhajával és törekvéseivel összhangban konkrét gyakorlati, azonnali akciókat tartalmaz és szorgalmaz. A szocialista Románia ugyanakkor kifejezésre juttatta ama véleményét, hogy egy életképes leszerelési folyamat megkezdésének megfelelő módja lenne az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívása az említett kérdéskörben. Óhaj és valóság között azonban jelenleg bizonyos ellentmondás van, hiszen a világ leszerelést akar, az államok mégis fegyverkeznek. Felvetődik hát a kérdés: ilyen körülmények között megoldható-e a leszerelés? Tények bizonyítják, hogy a leszerelésért folyó küzdelemnek van realitásalapja, hiszen kormányok, pártok, politikai erők és hatalmas tömegek foglalnak állást mellette. A fegyverek nélküli világért síkraszálló erők végső soron az életért harcolnak. Ez ad erőt küzdelmükhöz. SZÉKELY LÁSZLÓ TIB - 76 • A Vásár külföldi résztvevői: Anglia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, Izrael, Japán, Jugoszlávia, Kolumbia, Lengyelország, Lichtenstein, Magyarország, NDK, NSZK, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szovjetunió. • A ploieşti-i 1 Mai vállalat kiállított fúrótornyai két földrészen tartják a mélyfúrás rekordját: Európában 7100 méterrel (az NDK-ban) és Dél-Amerikában 5100 méterrel (Argentínában). • Az Universal Tractor külkereskedelmi vállalat 86 országnak szállít román gyártmányú traktorokat, mezőgazdasági gépeket és pótkocsikat, a világ valamennyi földrészén már több mint 200 000 román traktor dolgozik; traktorgyártásunk legújabb sikere a TIH—445-ös zágrábi és plovdivi aranyérem. • A TIB-en mutatkozik be a Glória CP—12 arató-cséplőgép — üzemeltetésének újdonsága, hogy 22 fokos lejtőn is működik. • Tallózás az országos pavilonok érdekességeiből: a több mint 2000 szovjet ipartermék 80 százalékát most mutatják be először Romániában; az NDK kiállítási csarnokában először mutatják be külföldön az űrkutatásban alkalmazott lézeres fényképezőgépet; az osztrák pavilonban először látható (az exportkínálat bemutatására) multivíziós készülék; a magyar pavilonban leleményes, ízléses kiállítás szemlélteti Magyarország ipartörténetét. • T. J. Marsh, az angol pavilon igazgatója: „Ezúttal 126 angol cég nevezett be a Vásárra — több, mint eddig bármikor. S ez a román—angol kereskedelmi kapcsolatok kibővítésének lehetőségét bizonyítja.“ • Milanka Todorovic, a jugoszláv pavilon műszaki igazgatója: „Románia és Jugoszlávia kereskedelme a jelenlegi ötéves tervben három és félszer növekszik az előző időszakhoz viszonyítva, ami a két ország kiváló kapcsolatait bizonyítja.“ Apáthy Géza költő volt és publicista, jó tollú, jó szemű riporter, a saját és mások munkájával szemben rendkívül igényes szerkesztő. És barát, önzetlen jó barát Munkáját a szerkesztőségben szolgálatként, szívvel-lélekkel vállalt szolgálatként végezte. Irt elsőoldalas vezércikket, ha kellett, külpolitikai kommentárt, s a kettő között mindent, amire csak a lapnak szüksége volt. S írásainak minden sora az eszme iránti hűséget tükrözte. Tősgyökeres brassói volt, három nyelven — magyarul, románul, németül — hagyományszerűen beszélő-író ember. Egyformán jól érezte magát a Brassói Lapok, a Drum nou, a Karpaten Rundschau szerkesztőségében, akár személyesen, akár írásaival kereste fel a testvérlapokat. A Babeş—Bolyai Tudományegyetem német—magyar szakát végezte. Rövid ideig tanított, 1968-ban jött a Brassói Lapok szerkesztőségébe. Sok időt, energiát igényelő nagy feladatok vártak rá: lapunk irodalmi-művészeti rovatának megszervezése-vezetése, a lap szerkesztő bizottsági tagsága, irodalmi köri, később szabadegyetemi tevékenység — valamennyit vállalta, s becsülettel végzett el minden megbízatást. . . . Alig múlt két hónapja, hogy utoljára ült íróasztala mellett. Harminchárom évet élt. SZENYEI SÁNDOR FÓRUM Fölösleges buzgalom? Az iskolai éveleji tanácskozások, s különösen a magyar nyelv és irodalom szakos tanárok pedagógiai köri megbeszélése során az anyanyelv- és irodalomtanításban elért eredmények mellett számba vették a nehézségeket és hibákat is. A hozzászólók leszögezik, hogy az utóbbi időben az a téves felfogás alakult ki egyes tanerők, szülők, s így közvetve a tanulók körében is, miszerint a technikaitudományos forradalom körülményei között az oktatás súlypontja mintegy áttevődött a reál, technikai jellegű tantárgyakra. Eszerint ma helytelen lenne a régi eréllyel megkövetelni a fiatalságtól a humán tárgyak, köztük az anyanyelv és irodalom tanulását, sőt egyesek ezt egyenesen „fölösleges buzgaloménak tartják, hiszen „nem ez kell az életben“. Egyes tanárok szerint kicsinyesség fennakadni a nyelvhelyességi és helyesírási hibákon, problémát csinálni a versolvasásból (s talán az is, hogy ezt itt most szóvá teszem!). Nyilvánvaló, hogy a reál és humán tárgyak, műveltség téves szembeállításáról van szó egyesek részéről. Szükséges leszögezni, hogy a reál és technikai tárgyak szerepének növekedése nem zárja ki, s még csak nem is csökkenti az anyanyelv, az irodalom jelentőségét. Vissza kell hát vernünk minden olyan álláspontot, próbálkozást, amely a technikai-tudományos forradalom ürügyén lebecsüli az anyanyelv- és irodalomtanítást, tovább kell tökéletesítenünk az irodalom általi oktató-nevelő munkát, fokoznunk kell a forradalmi értékű irodalmi alkotások megismertetését, úgyszintén fokozott figyelmet kell fordítanunk mind a román nyelv, mind az anyanyelv korrekt elsajátítására. Ez nem anakronizmus, nem kicsinyesség, nem is fölösleges buzgalom, hanem felelősségteljes, hazafias feladata minden tanerőnek. TÓTH MÁRTON Fenyőkét Csak faluszolgálat? A Hét 42. számában örömmel olvastam az első országos bibliobusz-tapasztalatcseréről szóló tudósítást. És nagyjából egyetértek vele. Nagyjából csupán, ugyanis három esztendővel ezelőtt egy bibliobusz indult Kovászna megye falvai felé, nem pedig kettő; a példát elsőnek nem Hargita megye, hanem a fővárosi Sadoveanu Könyvtár követte. S ezzel kifogásom lényegéhez jutottam: miért csupán faluszolgálat, mikor az országban jelenleg forgalomban lévő nyolc buszkönyvtárból öt (!) városon működik, főleg az új negyedekben, ahol még nincs állandó könyvtár vagy könyvtári fiók. Mind a külföldi, mind a hazai tapasztalatok bizonyítják, hogy a buszkönyvtár falun és városon egyaránt bevált eszköze a könyvterjesztésnek, az olvasómozgalom fellendítésének. Nálunk az iskolák könyvellátásában is nagy szerepet játszhatna. Szerencsésebb lenne tehát olvasószolgálatról beszélni, mert ebbe a fogalomba mind a városi, mind a falusi olvasót kiszolgáló buszkönyvtári hálózat belefér. A sepsiszentgyörgyi tapasztalatcserén — bár a tudósítás nem tükrözi — sok szó esett a városi buszkönyvtárak üzemeltetéséről is. BALOGH JÓZSEF Bukarest „Mindjárt jövök.“ Nem mondom, hogy amiről írok, kolozsvári különlegesség, nyilván másutt is előfordul. Elég az hozzá, hogy legutóbb az ideiglenesen lezárt üzletek szokványos feliratai után (Leltár, Átalakítás, Áruátvétel) több kisebb üzlet ajtajában is megtaláltam a figyelmeztető cédulát: Mindjárt jövök. Röviden és velősen. Van az effajta közlésben valami bizalmas, közvetlen kapcsolatot jelezvén a címzettel. A stílus egyszerűsége megkopott. Mert sem év, sem hónap nem szerepel a közlés végén, napról, percről nem is beszélve, így hát azt sem tudhatom, mikor tették ki a cédulát, és meddig érvényes. Egy ilyen üzenet nemcsak egyszerű és közvetlen, de sejtelmes is. Aki olvassa, lehet hiszékeny ember, aki ácsorog egy darabig, de lehet gyanakvó természetű, aki illő jókívánságokat mormolva távozik. Olykor arra gondolok, az sincs kizárva, hogy egy ilyen felirat kizárólag egy bizonyos ismerősnek szól, ne adja fel a reményt, várjon. Nos, nem én vagyok az! És a jelekből ítélve még sokan nem azok rajtam kívül. Távozáskor ugyanis egyikünk sem válaszolt az üzenetre, hogy: visszajövök. KORDA ISTVÁN Kolozsvár-Napoca Hol a Lady? A Hét 42. számában a Három film — három színész című cikk utolsó bekezdésében olvasom, hogy „mellékelt képünk a híres Lady Milford-jelenet modern változata“... Forgatom a lapot elölről, forgatom hátulról, de sehol sem akad olyan kép, amelyre az idézett mondat ráillene. Úgy látszik szerkesztési meggondolásokból maradt ki a kép — a szöveget viszont nem alakították hozzá ehhez a „képtelen“ megoldáshoz, s ezzel félrevezették az olvasót. FEKETE TIBOR Kolozsvár-Napoca Hallottam György Dénest. Az Electrecord vállalat minden dicséretet megérdemel négy verses lemezéért. Nagyszerű kezdeményezés volt az óvodások és kisiskolások számára kiadott lemezek mellett Hlyén Kinga, Banner Zoltán, Kovács György és Varga Vilmos műsorát lemezen rögzíteni. Várjuk a folytatást. Van miből válogatni. A televízió szeptember 20-i adásában például láttunk-hallottunk egy nagyszerű, talán páratlan előadóművészt, György Dénest. Az a csupán rá jellemző szenvedély, átélés, életkedv, játékosság ,igazán megérdemel egy lemezt. Még egyszer láttam György Dénest szavalni. Az a sepsiszentgyörgyi est életem legnagyobb színházi élményei közé tartozik. És biztos vagyok benne, hogy százával, ha nem ezrével vagyunk, akik így emlékezünk egy-egy szavalóestjére. FORRAI TIBOR Homorúd,szentpál Pontatlanságok. Bosszantó, hogy milyen sok pontatlanság jelenik meg az újságokban. Az Előre szeptember 11-i számában például arról ír, hogy a világ lakossága 4 milliárd fő — Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár üzenete szerint pedig ebből 800 000 millió analfabéta. Hát ez bizony testvérek között is 800 milliárd. Ugyanaz a lap közli, hogy nemrég nyitották meg Japánban a világ második leghosszabb alagútját, amely 17,7 kilométerével a 11,6 kilométeres Mont Blancalagút után a második helyet foglaja el. Nos, a rövidebb lenne a hosszabb? Tudtommal a Simplon 1 alagút 18,821, a Simplon 2 pedig 19,801 kilométeres. Az új japán alagút ezek szerint legjobb esetben is harmadik csupán ... Érdemes lenne tehát a szerkesztőknek a készen kapott kis híreknek is jobban utánanézniük. CSETE ELLA Marosvásárhely Érdeklődéssel olvastam az Utunkban Fényi István cikkét Paulovics László kolozsvári kiállításáról. Egyetértek a cikkíró véleményével, valóban egy kiváló művész munkáit láthatta a tárlatlátogató közönség. Véleményem szerint Paulovics László egyik legérdekesebb egyénisége a romániai magyar képzőművészetnek, érdemes lenne kiállítását az ország más városaiba is elvinni. Képei színvonalasak, az Hommage á Földes László és Apám emlékére kivételesen éles szemű és nagyszerű érzékenységű művészről tanúskodik. A tárlatlátogatás élményét azonban zavarja az egész apró betűs címfelirat. A képek címének magyar fordítását sem mindenütt találtam meg, erre is érdemes lett volna figyelni. FARKAS CSABA Sepsiszentgyörgy Lehetett volna a Brassói Lapok legutóbbi számában megjelent keresztrejtvény címe Amerikai magaskultúrák, vagy pedig Prekolumbiánus, még helyesebben Kolumbus előtti magaskultúrák — de semmi esetre sem prekolumbián, ahogyan azt a rejtvényszerkesztő Vásárhelyi Katalin véli. Ez így kissé slendrián, véli hát a HETES NAPIRENDEN.