A Hét, 1981 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1981-01-02 / 1. szám
Diákéletmód 1980 — írom fel a címet, s utána percekig keresem a következő szót, hiszen a tudományos meghatározás, miszerint az életmód, „a személyiség által viszonylagos autonómiával hierarchikus rendszerbe szervezett tevékenységstruktúra“ legfeljebb a szakembernek mond valamit. Aztán magam elé idézem a három tizenegyedikes és három érettségiző kolozsvári diákot, akikkel mindennapi cselekvéseikről, tevékenységeik rendszerbe épüléséről beszélgettem, s úgy tűnik, a róluk szóló írást azzal kell kezdenem, amivel beszélgetésünk is kezdődött: ki mit csinált az elmúlt héten. Bizonyos tevékenységekhez kötelességszerűen viszonyul az egyén Emese tizenegyedikes: — Hétfőn hét óránk volt, délután pedig öttől hatig tanultam. Keddtől szombatig napi hatóránk volt, ezeken a délutánokon csütörtök és szombat kivételével szintén egy-másfél órát foglalkoztam a leckével, az említett napokon kevesebbet, mert ennyi is elég volt. Vasárnap vagy másfél órát ültem a könyvek mellett... János ugyanabba az osztályba jár. — Naponta körülbelül egy órát tanulok, hogy mikor, azt mindig a hangulatom dönti el. Van, hogy éjjel fél 11-kor jön rám a tanulás, máskor délután, vagy éppen reggel korán, iskolába menés előtt. András, másik osztálytársuk, naponta körülbelül 2—2,5 órát tanul. — Csak délután, s mindig ugyanabban az időben. Fél négykor-négykor kezdem, ezt szoktam meg kisdiákkoromtól, így követeli meg a családi életrend, különben is szüleimmel meg bátyámmal kell osztoznom a csenden és a helyen, nálunk mindenki tanul vagy dolgozik délután. Mindenikük heti átlagban 46—47 órát tölt az iskolában és odahaza a tankönyvei mellett. A tizenkettedikeseknek hetenként háromszor 7, kétszer 6, egyszer 5 órájuk van. Zsuzsa naponta 1—1,5 órát foglalkozik a másnapi leckével, a fennmaradó idő eltöltéséről ezeket írja az időmérleget rögzítő papírra: Hétfő: A barátnőmnél matekeztem fél nyolcig. Kedd: Ebéd után fizikát tanultam, S-től fizika előkészítőn voltam 7-ig. Szerda: Matekeztem. Csütörtök: Suli után fizikát tanultam. Péntek: Délután fizikát tanultam, este megnéztem a filmet. Szombat: Délután fizikát tanultam, majd megnéztem a sorozatfilmet. Vasárnap: Reggel segítettem a mamámnak, 1- ig tanultam. 2-kor ebédeltem, utána tanulás majd tévét néztem és olvastam. István és László délutáni programjában úgyszintén a matematika- és fizikatanulás foglalja el a fő helyet. Mindhárman műszaki egyetemre készülnek, s pontosan tudják, mi a sikeres felvételi ára. Ők hárman hetenként körülbelül 54—56 órát tanulnak. László: — Tavaly nemm tanultam ennyit, de most már nincs mit tenni, ha be akarok jutni, akkor valamit fel kell áldozni. A pihenés kell, tehát ugrik a szabad nő. Egyikük válogat: — Mindenre nem futja. A felvételi elsőrendű feladat. Az érettségi és felviteli tárgyak iskolai értékelése szintén számíthat, ezekből tanulok. Másból. hát, ahogy lehet. Egykori matematikatanárom, mostani tanáruk mondja: — Régen is számolt a diák, különösen érettségi előtt. Hiátha egyformán jelentős minden tantárgy az iskolában, a diák ismeri a számára fontos értékrendet, aszerint spekulál. Hogy mit veszít, majd a maga bőrén tanulja meg, de ilyenkor, a hajrában erre nem gondol. Talán nem is akar erre gondolni, mert célra irányuló tevékenységet folytat, a felvételire dolgozik. „A középiskola tevékenységét a művelődési ismeretanyag és a gazdasági követelményeknek megfelelő munkára való felkésztés szabályozza ... Nőtt a középiskolával szemben támasztott társadalmi igény és követelmény. A tudományos ismeretek szakedtan bővülése miatt... növekedett a középiskola által közvetített ismeretanyag mennyisége. Az iskolai követelményeket és a tanulási kényszert fokozta az is, hogy az iskola vált a társadalmi mobilitás legfontosabb csatornájává. A jó tanulmányi eredményű iskolai végzettség egyre fontosabb feltétele a felfelé irányuló mobilitásnak. A diákok a tanulmányi igényszint és a tenyei fokozásával remélhetik csak elérni azt, hogy a saját és családjuk ambíciója és pályairányulási törekvése megvalósuljon.“ Idézetünket egy 1971-ben megjelent, a középiskolások életmódjával foglalkozó tanulmányból vettük, s úgy érezzük, a mondottak többé-kevésbé beszélgetőtársainkra is érvényesek Vannak olyan tevékenységek, amelyeket az egyéni óhajok és vágyak alapján önkéntesen s e belső motiváltságon nyugvó szabad választással folytatnak• Emese időmérlegéből: — olvastam, zenét hallgattam 6—tól 11-ig. Vásároltam 6-ig, lecke után házimunka következett, majd megnéztem a tévében a színdarabot. Fél hattól mosogattam, takarítottam, olvastam. 5 és 7 óra között vendégeim voltak, lecke után olvastam. Megnéztem a tévében a filmet. Elmentem a diszkóba, utána a sorozatfilmet néztem. Délelőtt a szüleimmel együtt látogatóban voltam, délután olvastam. János így ír ugyanerről: Iskola után pihentem, utána verekedtem a testvéreimmel, játszottunk, lecke után kimentem szaladni egyet, vacsora után megnéztem a filmet, de bele is aludtam. Hazamentem, átléptem a barátomhoz, kapott egy lemezt, azt hallgattuk 6-ig, egy órát tanultam, megnéztem a sportot a tévében, 7 után szaladtam, majd a filmet néztem. Visszamentem ebéd után a városba, cipőt akartam venni magamnak, de nem kaptam, utána bejött egy barátom, dumáltunk, szaladtam, lecke után meg lemezt hallgattam. Könnyű napunk volt, fél 3-ra otthon voltam, aztán lementem a városba karszámot rendelni, 6 óra felé ebédeztem, szaladtam, megnéztem a filmet. Szombaton odavágtam a táskát a sarokba, készültem a diszkóba, de elmaradt, mert kiégett az erősítő. Akkor elmentem a Diákművelődési Házba, de filmre hazaértem, néztem a tévét. A szüleim közben elmentek látogatóba, átjött a barátom és dumáltunk negyed egyig. Vasárnap későn keltem, a bajnokságnak már vége, úgyhogy meccs helyett kiszaladtam a Bükkbe, hazajöttem, tévéztem egy kicsit, aztán tanultam, megnéztem a sorozatfilmet, kiültem az ablakba, vártam a havat, este szaladtam egy kört, a film után még tanultam egy kicsit. Az András programjából csak a tevékenységeket idézzük: hétfőn a magyar adást nézte, kicsit rádiózott és olvasott. Kedden családi kártyaparti és a tévézés jelentett kikapcsolódást, szerdán kosarazott, este tévét nézett, a csütörtök ugyanolyan volt, mint a kedd, pénteken tévézett és sífelszerelését javította, szombaton a délutáni tévézés után megint a sílécekkel bajlódott, vasárnap későn kelt, délig az ágyban olvasott, délután a családtagokkal bridzsezett, utána tévé, rádiózás, olvasás. A három tizenkettedik°s szórakozásai a következők: László hétfőn tanult, kedden este tévére is jutott az idejéből, szerdán lemezt hallgatott utána megnézte a filmet, csütörtökön nem futotta szórakozásra az időből, pénteken színjátszó szakkörön volt, szombaton moziban, vasárnap a tévé mellett ült, mikor olyan volt a műsor. Zsuzsa olvasott hétfőn, moziban volt szerdán, este a tévét nézte, csütörtökön zenét hallgatott, péntek este megnézte a tévében a filmet, szombaton ugyanezt, vasárnap zenét hallgatott, olvasott, tévézett. István, aki egyesültben sportol, hétfőn háziedzést tartott, kedden és szerdán az egyesületben edzett, de szerdán a tévéfilmet is megnézte, csütörtökön az iskolában focizott, a pénteket elvesztett napnak nyilvánította, mert „minden úgy jött ki, még a barátnőmmel is veszekedtem egy sort“, szombaton eljött a táncdélutánra — ami egyébként elmaradt —, utána meg már csak a filmre futotta a kedvéből... Lehet, látszólag visszaélünk az olvasó türelmével, mikor ilyen részletesen taglaljuk a hat diák egész heti kikapcsolódásának programját. Mégis meg kellett tennünk, mert „az életmód közvetlenül a személyiség egészére jellemző értéktudatra, az élettel szembeni elvárások és igények meghatározott rendszerére épül“, és érdemes figyelnünk arra, hogy mik vonzzák leginkább hat, nagyvárosban élő, kiváló iskolában, jó pedagógusok hatókörében, rendezett családban felnőtt beszélgetőtársunkat. Egy több ezer, korukbeli fiatal tevékenységét összefoglaló felmérés tanúsága szerint másutt a legvonzóbb tevékenységek így követik egymást: olvasás, tánczenehallgatás, színház, kirándulás, tánc, mozi, tévé, sport, séta, szakkönyvolvasás. Az előbb részletezett napi programok alapján más kép rajzolódik ki, s mikor kiegészítő kérdések alapján mélyebbre próbáltunk hatolni, meglehetősen egyértelmű válaszokat kaptunk. „Valahol időt kell nyernem a felvételi számára. Legkönnyebben az olvasást tudtam csökkenteni. Történelmi regényeket olvasok — néha.“ „Két könyvet olvastam ebben az évharmadban, egy kötelező olvasmányt és egy Rejtőt.“ „Az olvasás kikapcsolna, de ebben az évharmadban csak egy kötelező olvasmányt olvastam a szakirodalmon és a folyóiratokon kívül.“ „Az egyetlen szenvedélyem. Főként verseket olvasok és rövid prózát.“ „A háziolvasmányokat s a folyóiratokat olvasom, másra nem na- gyon van kedvem." „A házi olvasmányokat, igen. Mert muszáj. Egyébként nem nagyon .. A könyvesboltba természetesen, mindenikük benéz. Ebben az évharmadban azonban: „Nem emlékszem, hogy vettem volna könyvet“. „Egy fizikapéldatárat vettem.“ „Én is." „Az Elveszett illúziókat vásároltam meg legutóbb.“ „A szüleim veszik a könyveket.“ „Szintén.“ Moziban ketten voltak a héten, egyikük decemberben egyáltalán nem volt nyilvános mozielőadáson, hárman a hónap elején néztek meg egy filmet. A tévéműsorok nézettsége kiderül a részletes felsorolásokból. Zenét mindannyian hallgatnak. János, István, Emese és Zsuzsa elsősorban a progresszív muzsikát szeretik, Emese és István ezekhez az orgonamuzsikát, illetve a szimfonikus zenét is társítja, András a család lemezeit hallgatja, László az egyetlen, aki élő hangversenyélményről is beszél. Hangversenybérlete egyiküknek sincs. Színházbérlete mindeniküknek van, de „nem szeretem az iskolai bérleteket, már lerágott darabokat mutatnak nekünk“, mondja egyikük, s a többiek is bólogatnak. Az utolsó bérletelőadásra egyikük se ment el: „Már láttuk, tavaly.“ A sport négyük életében játszik nagy szerepet: János fut, sízik, András tájékozódási futó, Zsuzsa középtávfutó az egyik egyesületnél, István rövidtávfutó ugyanott. Emese „messziről tiszteli“ a sportot, László, ha ideje engedi, kirándul. Hátuk közül egyetlen egy volt ősz óta képzőművészeti tárlaton. Egyiküknek se igénye a táncolás — ha alkalomszerűen el is járnak ilyen helyekre, inkább a barátokkal való együttlát indokolja ezt — és a műszaki vagy másfajta ügyeskedés sem jellemző rájuk, a sílécen javítgató András talán az egyetlen kivétel. Ugyanígy nem igénylik az öntevékenység különféle formáit. Kivétel László, aki tizenkettedikesként is tagja az iskolai színjátszó csoportnak. Emese szintén érdeklődőnek vallja magát, s időt is szakít erre. A lehetséges és valóságos szabadidőtevékenységek között nem éreznek szakadékot. Ha több idejük lenne, azt is körülbelül így töltenék, csak az időbeli arányok változnának — mondják majdnem egyhangúlag, s nem tudom, igénytelenségük vagy tapasztalatlanságuk mondatja ezt velük. Arra próbálok hát választ kapni, hogyan szeretnének élni, milyen életmód-modellt választanának, ha mindentől elvonatkoztathatnának. „Nem is tudom... az egyetlen, amit nem tudnék választani, az a felnőtteké. A szüleim órára kelnek, órára feküsznek le, minden percük be van osztva. Én így nem tudnék élni.“ „A családi modellünk nem szerencsés. Az édesapámé talán igen. Ő hazajön a munkahelyéről, s pihen. Édesanyám főz, takarít, most néha elmennek egy moziba, egy színházi előadásra, de nagyon ritkán, máskor vendégségbe járnak. Ennyi. Mindig van valami munkájuk." „Nem gondolkoztam ezen, szerintem ahogy mi élünk, úgy nagyon jól van. Megszoktam, s egyebet nem is nagyon akarok.“ „Változatosság kellene. Az iskolában órarend van, otthon szintén, már ha betartom.“ „Tavalyig nagyon összevissza éltem. Most jön a felvételi, tanulni kell, hát elkezdtem fegyelmezni magamat. Meg lehet szokni, s most azon csodálkozom, hogy egyetlen év mennyit változtatott a természetemen.“ „Otthon állandóan zűrölnek a rendszertelenségem miatt. Tudom, hogy ilyen vagyok, s mégsem vagyok képes elfogadni, amit mondanak. Talán jövőre, ha muszáj lesz__“ Életrendről, munkarendről a tizenkettedikeseknek beszélt annak idején az osztályfőnökük. A téma mind a hat családban felvetődött már, a tanácsokat megfogadták ketten, a másik két családban a szülök megszabta életrend, kettőben pedig a fiatal akarata érvényesül. Konkrét, általában elfogadható életrend-mintával egyikük se találkozott. Mind a hátuk általában korukbeli fiatalokkal barátkozik, idősebb vagy sokkal fiatalabb barátja egyiknek sincs, ismerősök, barátok életrendjéről egyikük se beszél. Ugyanígy nem kerül szóba a KISZ lehetséges befolyásoló szerepe, mint az életmódot vagy akárcsak az életrendet modellező tényező. Az UNESCO statisztikája szerint Földünk lakóinak fele 25 évnél fiatalabb. Korunk ifjúságának egyik legjellemzőbb vonása, hogy a kötelező iskolai képzés időtartama megnyúlt, legtöbben 17—18, de nem kevesen 23—24 éves korukig tanulnak, a diákéletmód a szakmunkásképzés korszerűsödése következtében még a közvetlenül a termelésben dolgozó fiatalok egy része életének egy szakaszára is kiterjed, s távlatilag már napirendre került a középfokú képesítés általánosításának kérdése. Beszélgetőtársaim közül egynek sincs korához illő, távlatokat előrevetítő életmód-modellje, jobbára rutincselekvések, alkalmi rögtönzések és pótcselekvések töltik ki szabad idejüket. Nagyjából maguk is tudatában vannak szabadidőgazdálkodásuk tartalmatlanságának, de semmit se tesznek a körből való kitörésre. Mélyinterjúk sorozatával talán tisztázni lehetne, mi ennek az oka, korábbi tapasztalatok és kortársaikkal, de még két-három évvel idősebb, már a termelésben vagy az egyetemen lévő fiatalokkal folytatott más beszélgetések nyomán úgy tűnik, mintha társadalmilag éretlenebbek lennének biológiai koruknál, mintha arra törekednének, hogy maguk is meghosszabbítsák társadalmilag már amúgy is meghosszabbított „felelőtlenségi“ korukat Persze nem tudatos ez a szándék, ők egyszerűen alkalmazkodnak ahhoz az elvben ugyan elítélt, a gyakorlatban azonban mégis nap mint nap épp a felnőttek, a teljes jogúak által beléjük szuggerált felfogáshoz, hogy „kisfiam, te még gyerek vagy, tanulsz, az én pénzemből (munkámból, társadalmi tekintélyemből, más, alapul szolgáló forrásból) élsz, azt kell csinálnod, amit én mondok, mert ha nem..." És mivel — úgymond — gyerekek, más gondolkodik helyettük, ők teljesítik a kívülről jövő követelményeket, azon túl pedig játszanak. Azt játsszák, hogy gyerekek, akik mindaddig mentesülnek mindenféle felelősség alól, ami a felnőttek — a másik társadalom, mert egy ilyenfajta torz tudattartalom is beléjük táplálódik épp a felelősségelhárítás,áthárítás meg a kizárólag saját körben, generációs társak között forgolódás, álaktivitás következtében — gondolkoznak helyettük — közben pedig kimarad életükből a felelősségteljes, felnőtt életre való felkészülés gyakorlati, a serdülőkorban kezdődő, az ifjúkorban kiteljesülő szakasz. Kié tehát a felelősségi — kérdezhetnénk — diáké, felnőtté — értjük ezen az iskolát és szülői házat —, ifjúsági szervezeté, kívülálló vagy érdekeit valamennyiünké? Azt mondanám: a felelősség közös. A gyakorlatban inkább az lenne jó, ha gyermekeink már a családban megismerkednének a felelősséggel — kézzelfogható módon, a családi munkamegosztásban való állandó szerepük és helyük révén —, ha az iskolában és az ifjúsági szervezetekben nem címekből, funkciókból volna sok, hanem konkrét feladatokból, élvezhető, a gyermek számára sikerélményt nyújtó társadalmi megbízatásokból, ha tizenéveseink nem a kollektív magány divatját tanulhatnák meg kortársaiktól és az előttük járó nemzedékektől, hanem a valódi közösségi élményt, ha dajkálás és gyermekstátusba való lefokozás helyett felnőttnek tartanánk ezt a korosztályt, s tetteiket is ennek megfelelően minőstenénk. Történelmi példánk, előtapasztalatunk van ehhez, hiszen a mostani tizenévesek apja—anyja 7—10 osztályosan, 14—17 évesen csöppent bele az életbe, ahol korántsem fogadták kímélete szoruló gyermekként. Hogy rég volt? Lehet, de ettől még a mai tizenéves éppúgy felnőtt, mint apja—anyja volt az ő korában, s ugyanúgy igényli a valós cselekvést, felelősséget, mint az előtte járó nemzedék. Ha ezt meg tudjuk teremteni, számíthatunk némi eredményre, akár életrendről, akár gondolkodási érettségről, akár tudatosulásról legyen szó. De az is lehet, nemzedékünk — a szülők nemzedéke — nem akar öregebbnek látszani, mint amilyen, elvégre a felcsaparodott gyerek, a velünk egyenrangú felnőtt utód öregít. KOVÁCS NEMERE Kakas Zoltán fotója Uzoni farsangjárók NEVELÉS 1981. január A HÉT 4