A Hét, 1988 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-03 / 1. szám
Országos második díj Fel kell ütnünk lapunk 1978- as évkönyvét, hogy a friss hírt időbeli távlatba helyezhessük. E híradás szerint Uzon község társadalmi és művelődési előadássorozata Kovászna megyében országos második díjat nyert a Megéneklünk, Románia országos fesztivál keretében, a közművelődési mozgalomban elért sikereivel. Egy évtizeddel ezelőtti évkönyvünkhöz azért kell nyúlnunk, mert abban tanulmány értékű beszámolót találunk ugyanerről az uzoni közművelődési fórumról. Sőt, a hajdani cikk szerzője, Széplaki Károly helybeli magyar szakos tanár is azonos a művelődési egyetem mostani irányítójával, tehát a folytonosság ilyen téren is töretlen. Ha régebbi krónikákba is beletekintünk, látjuk, hogy ez a folytonosság sokkal régebbi. Az uzoni iskola első írásos nyoma 1648-ban kelt, s bizonyára igaza van Széplaki Károlynak, hogy a tudásvágy itteni fellobbanása ettől számítható. A helybeli iskolamesterek mindig akkor teljesítették méltóképpen hivatásukat, ha nemcsak az iskolában, de azon kívül is mindent megtettek a korszerű tudás elterjesztéséért. Nevek kívánkoznának most ide, de mivel a jelen krónikáját jegyzem, megmaradok Széplaki Károly ilyen jellegű tevékenységénél. A szentgyörgyi kollégium és a kolozsvári egyetem végzettje valóban élethivatásaként vállalta a jelen és a jövő építését diákok és felnőttek értelmi-érzelmi kultúrájában, s teszi ezt — mostanság volt hatvanesztendős — évtizedek óta, lelki elégtételére, a szülőfalujában, ahol szavainak, tetteinek hitelét családjának példás élete is szavatolja. Tíz évvel ezelőtt Széplaki Károly abban látta az uzoni felnőttoktatás sikerét, hogy az előadásoknak mindig volt — és van ma is — helyi vonatkozásuk, ugyanakkor az országos jelentőségű kérdésekhez és a legégetőbb időszerűséghez kapcsolódnak. Az uzoni művelődési egyetemen agrotechnikai, társadalomtudományi, történelmi, irodalmi-művészeti jellegű előadások hangzanak el. A helyi tanárokon, Kádár Gyulán, Bíró Gáboron, Ambrus Lászlón kívül — utóbbi tornatanár, de a biológia szerelmese, aki ebből a tárgykörből értekezett — leggyakrabban Sepsiszentgyörgyről jönnek vendégek. Salamon Sándor író, tanár régi ismerőse az uzoni közönségnek, európai utazásainak élményeiről, nyelvészeti kérdésekről vagy éppen helyi népszokásokról egyforma avatottsággal tartja élvezetes előadásait. Feljár Uzonba Kónya Ádám művelődéstörténész, Cserey Zoltán történész, Magyar Lajos költő, távolabbról Egyed Ákos, Demény Lajos, Csúcsuja István történészek. Témák és előadók jó megválasztása magyarázza, hogy azonban nem kell „mozgósítani“ a hallgatókat, mindig tele a terem, az előadások után pedig néha valósággal záporoznak a kérdések, felparázslik a vita is, vagy inkább így nevezném: kötetlen beszélgetés alakul ki előadó és hallgatók között. Azon földművesei, ingázó munkásai, diákjai, értelmiségijei jönnek a szabadegyetemre. Szinte soha nem hiányoznak olyan tekintélyes földművesek, mint Veres István, Bölöni Dávid, Simon Lajosné, Szőcs Béla vagy Antal Béla, aki egy ideig brassói ingázó volt, most a vízügyi szolgálat dolgozója. S hogy még jobban kössék a hallgatókat az előadásokhoz. Széplaki Károlyék időnként festményeiket sorsolnak ki. A „sorsjegyek“ árából — jó gazdaként — a nélkülözhetetlen kiadásokat fedezik. Bíró Gábor festőművész uzeni rajztanár korában nyolc festményt ajándékozott ilyen célra, s kaptak képet a Sepsiszentgyörgyön élő és alkotó Baász Imrétől is. Szükséges-ekülön hangsúlyoznom, hogy ez az ötlet — festmények „kisorsosulása“ — az esztétikai nevelésnek, a modern művészet megismertetésének is leleményes, a követésre érdemes módja? BEKE GYÖRGY Marton Melindához A Vercelliben megrendezett Violi-énekverseny harmadik díját Marton Melinda, a kolozsvár-napocai Állami Magyar Opera énekesnője kapta. Gratulálunk ! — Milyen rendezvény volt ez? — kérdezem a művésznőtől. — A Societá del Quartetto G. B. Viotli, a Milánó melletti Vercelliben született olasz mester tiszteletére évente versenyeket rendez. Ének minden évben szerepel, a hangszercsoportok évente változnak. Bukaresti válogatás után engem küldtek ki. Negyvennyolcan indultunk, és kilencen kerültünk a döntőbe: egy-egy tenor és basszus és hét szoprán. — Mit énekelt? — A háromfázisú versenyen először az Attilából Odabella belépőjét és egy áriát Allegra operájából. Az arcképből, amely a kolozsváriak számára sem ismeretlen, hiszen színpadunkon volt az ősbemutatója. A második fordulóban a Norma Casta díváját és a Traviata IV. felvonásából Violetta áriáját. A döntőben a zsűri kérésére ismét az Attilából és a Traviatából énekeltem. Végül úgy határozott a bíráló bizottság, hogy az első díjat nem adja ki. Második díjat adott egy amerikai és egy japán énekesnőnek. A harnadik díjat egy koreai énekesnő és én kaptam. Nem megosztott díjak, két teljes értékű harmadik díj. — Érdekességek, tapasztalatok? — Nagyon örvendtem, hogy sikerült eljutnom a rangos versenyre, mert többféle iskolát ismerhettem meg, és azt is lemérhettem, hogy fejlődésemben — nemzetközi mércével mérve — hol tartok. Számomra azért is hasznos volt a megmérettetés, mert ezen a versenyen csak az operaéneklésre fektetnek hangsúlyt, tehát csak áriákat kellett énekelni, kimaradt a dal- és az oratórium-éneklés. Ami viszont meglepett, hogy a keletiek — koreaiak, japánok — mennyire betörtek az élvonalba. Jó érzés volt tapasztalni a nagy érdeklődést az opera műfaja iránt, és hogy a versenyzők mind fiatalok voltak. Ez azt jelenti, hogy biztosítva van az opera jövője,énekeseket és közönséget illetően egyaránt. KÓRÓDY ELEK Znorovszky Attila rendezői felfogása a mesejátékok klaszszikus menetét követi; narrátor (ez esetben narrátorok, mert az olyan ízesen, lenyűgözően mesélő Székely Rozália mellett egy gyermekszereplőt, ifj. Katona Bélát is színre léptet) vezeti be a nézőt az eseményekbe, segíti a színváltás megértését, vonja le a végső tanulságot. A szokatlant a zene jelenti. Amikor felcsendülnek Holpert János muzsikájának első ütemei, a nézők még idegenkedve tekingetnek a színpadra, a kesergését dalba foglaló, szamarát ütlegelő molnárra (Torma Ferenc). Ugyanez a közönség alig néhány perc múlva már jót mulat a kutyát alakító Kiss Károly panaszos vakkantásain, majd pedig a macska (Kováts Nagy Borbála) kényeskedő dorombolásán, valamint a kakas szerepében beviharzó Szomorú László rikoltozásain. S közben megszületik az együttérzés az éneklésben nem jeleskedő, de barátait mindenben segítő, bölcsnek bizonyuló szamárral (Katona Béla). Végül már a közönség is együtt énekel a színpaddal, s ez mindennél többet mond az előadásról és zenéjéről. A humort a három rabló alakítójának, Katona Ágnesnek, Isekutz Károlynak és Hartl Árpádnak színre lépése viszi az előadásba. A nézőnek az az érzése: maguk is élvezik a játékot, a mókázást. Az egykori hivatásos színész, Dóka János ezúttal epizodistaként (Szakács) bizonyítja, hogy még mindig mennyire szereti a színpadot. Az aradi népszínház idei első bemutatójának kétségtelen sikeréhez a helyi filharmónia Czuczy Ervin vezette kisegyüttesének önzetlen és hathatós közreműködése, illetve a képzőművész lett Groza János ötletes, egyben látványos díszletei is hozzájárulnak. Ezek után az aradi felnőtt közönség jogos türelmetlenséggel várja Asztalos István Fekete macska című drámájának beígért bemutatóját. Lássuk hát a medvét! UJJ JÁNOS nak. Külön esszét lehetne írni — folytatódik a cikk — Valéria Seciu remek alakításáról Eduard Radzinszkij darabjának Aelita szerepében.“ A Kis Színház együttesét, amelyet megelőzött jó hírneve, őszinte megbecsüléssel fogadták mind Moszkva, mind Leningrád színházi körei. A Szovjetunió Színművészeinek Egyesülete fogadást rendezett a román együttes tiszteletére. Valerij Sadrin, az egyesület titkára, aki ez év őszén a Szovjet Kultúra Napjai alkalmából Bukarestben járt, és otthonában láthatta a Kis Színház előadásait, meleg szavakkal méltatta annak művészi munkáját. A leningrádi vendégjáték után a Kis Színház együttese visszatért a szovjet fővárosba, ahol ezúttal a fent említett egyesület moszkvai tagozata látta vendégül a román színművészeket. IttAlexandr Gelman neves szovjet drámaíró üdvözölte őket. Jelen volt a fogadáson Eduard Radzinszkij, a vendégjáték során bemutatott szovjet darab szerzője is, aki sajnálkozásának adott kifejezést, amiért nem láthatta darabját a bukaresti Kis Színház művészeinek előadásában, ugyanis a vendégjáték befejezése utáni napon érkezett haza az Egyesült Államokból. „Sajnálatom annál nagyobb — mondotta —, mert szakember barátaim egyöntetű véleménye szerint, az önök színészi teljesítménye, Dragon Galgotiu eredeti rendezői elképzelése méltán felveheti a versenyt a világhírű moszkvai MHAT színház előadásával, amely darabom ősbemutatójának számít." A Kis Színház moszkvai és leningrádi vendégszereplését mind a színikritikusok, mind a két város színházi körei a román színjátszás új, jelentős sikereként könyvelték el. Jellemzők erre Viktor Dimitrijevnek, az OSZSZSZK népművészének a leningrádi búcsúelőadáson elhangzott szavai: „Köszönjük önöknek a nagyszerű művészi élményt, amelyben bennünket részesítettek. Önök oly szenvedéllyel, oly odaadással játszottak, mintha ez lett volna utolsó fellépésük a színpadon, mintha megindultan mondtak volna búcsút a világot jelentő deszkáknak." MOLNÁR TIBOR ilyen az Arányosan fejlődő tájaink fejezet (Oláh István versei, Sike Lajos és Constantin Zamfir riportja), Tóth Ferenc operatőr természetjáró kalandjai (Hóviharban címmel), D. Bartha Margit érdekes cikke a magurelei Geofizikai és Szeizmológiai Központ munkájáról és általában arról, amit a földrengésekről tudni kell és tudni lehet, Bodó Barna tudományosriporteri barangolása a mikroelektronika körül, Csomafalván és tágabb koordináták között, Balla Zsófia színes és beleérző műhelylátogatása a bukaresti rajzfilm-stúdióban, Aradits László retrospektív útinaplója a sok vihart megélt (és kavart) fekete-tengeri tutajos expedícióról, Szepessy Tibor rendkívül hasznos kis jogi kalauza és még sok minden más. Különösen gazdag a naptár fényképanyaga, amely a fotózás történetébe is bepillantást enged, ugyanakkor bemutatja e haszív időtöltés és művészet ismert , kevésbé ismert hazai műveit"!" LUKÁCS ERZSÉB Négy barát kalandjai Évek óta szerepelt az aradi népszínház műsortervében egy gyermekelőadás. Hol versműsor, hol mesejáték került szóba, végül a választás a Grimm testvérek világhírű meséjére, a Brémai muzsikusokra esett Péter Ensikal dramatizálásában, Holpert János zenéjével. A hivatásos színházaknak is komoly erőpróbát jelentő zenés változat másfél éves vívódás, szereplőcsere, énektanulás, próba után idén ősszel került színre. Az eredmény? Egy sodró lendületű, humorban bővelkedő, magával ragadó mesejáték, amelyet a becsempészett poénok a felnőttek számára is élvezetessé tesznek. Az előadás, maga a darab viszont elsősorban a gyermekközönségnek, a 8—12 éves korosztálynak szól. Ők tudják maradéktalanul élvezni a négy barát, a szamár, a kutya, a macska és a kakas kalandjait, ők örülnek, hogy végül sikerül helyrehozni az igazságtalanságot, a társadalomból kirekesztett hősök otthonra, megértésre találnak a vadonban, s „élnek, míg meg nem halnak". Vendégjáték a Szovjetunióban Sikeres vendégjátékon szerepelt december 2—16. között a bukaresti Kis Színház együttese a Szovjetunióban. A vendégjáték műsorán Romulus Guga Polgári alkonyat című tragikomédiája (rendező: Dán Pita) és Eduard Radzinszkij szovjet drámaíró Bájos nő virággal és északra néző ablakokkal című színműve (rendező: Dragos, Galgotiu) szerepelt. (Romulus Guga darabjával kapcsolatban megemlítjük, hogy hazai ősbemutatója Marosvásárhelyen volt, a helyi Nemzeti Színház magyar tagozatának előadásában Egy öngyilkos világa címmel.) A vendégjáték színhelye Moszkva és Leningrád volt; mindkét városban négy-négy előadást tartottak. A moszkvai Izvesztyija beharangozó cikkében ismertette a bukaresti Kis Színház tevékenységét, annak hangsúlyozásával, hogy a Dinu Straru vezette együttes Románia Szocialista Kötársaság színházi életének élvonalában foglal helyet. A Leningradszkaja Pravda utalt arra, hogy a Kis Színház a román főváros legnépszerűbb színházai közé tartozik. „Gyakran úttörő jellegű előadásai — írta a lap — állandóan az alkotó színházi viták központjában vannak.“ A Szovjetszkaja Kultúra december 15-i számában többek között így fogalmazott: „A bukaresti Kis Színház moszkvai és leningrádi előadásai az együttes magas művészi színvonaláról, nemkülönben rendezőinek kiforrott stílusáról, határozott vonalvezetéséről tanúskod Jelenet a Polgári alkonyaiból _ Szerkeszti: KACSIR MARIA__ Mindenről mindenkinek Évkönyveink közül az egyik legkorosabb, legnagyobb múltú az Előre Könyvnaptára jó szokásához híven az idén is igen változatos tartalommal jelent meg. Mindenki talál benne valamilyen érdekességet, s nem is kell egy szuszra végigolvasni, mert a szerkesztő, Cseke Gábor okosan úgy osztotta el a csemegéznivalót, hogy jusson is, maradjon is belőle minden hónapra, januártól decemberig. A kalendárium mellett mindig ott találjuk az évszak hangulatához illő verset, versidézetet, rövid olvasmányt (Walt Whitman és lapp népmesék jól megférnek egymás mellett), humort és orvosi tanácsot, bölcs mondást és szakácsreceptet, divattájékoztatót és technikai érdekességet. Minden hónapnak megvan a maga vendége gyógytornásztól színésznőig, orvostól űrrepülőig, akiktől számtalan érdekes és hasznos tudnivalót szippanthat fel a Könyvnaptár olvasója. De nem hiányzik a kötetből néhány nagyobb lélegzetű írás sem. Folytatni kell ! ... Alig három tucat festmény, grafika, ceruzarajz, akvarell, illetve fametszet a szalontai galéria legújabb tárlatán. Tény és való, hogy ezúttal enynyire, csak „ilyenre“ futotta a helybeli amatőr képzőművészek igyekezetéből, és akarvaakaratlan is, a rendezők ügybuzgalmából. Pedig a lehetőség mindenki előtt nyitva állt. És hogy mégsem vált, válhatott igazi eseménnyé ez a csoportos tárlat a város kulturális életében, arra nem is olyan nehéz feleletet találni. De ne vágjunk a dolgok elébe. Fazakas Tibor grafikái szerencsés témaválasztásról, jó rajzkészségről tanúskodnak. Tud tömören szerkeszteni, és mindezt olyan formakultúra birtokában teszi, hogy a tárlatlátogató szívesen elidőz kompozíciói előtt. Most kiállított munkái közül a Kalapos öreg című kompozíció már-már telitalálat. Ezzel szemben Mészáros Meda szabadon improvizál lehetséges természeti témákra. Legsikerültebb rajzain a gazdagon burjánzó természet, a meghökkentő játszisággal átváltozni képes ember kerül előtérbe. Ha nem is minden esetben újszerű, sajátos látásmódban ábrázolja témáit, a dekorativitás általában segít, és ilyenkor imponáló „szituációkat“ teremtnéhány ceruzavonással a mélyfehér papírlapon. Mái a világa Galambos Antalnak. A természethű ábrázolás híve. Olajképein többnyire a táj, a természeti környezet dominál, anélkül, hogy a képi ábrázolás mélységéhez adekvát, átlényegített motívumokat találna. Bagosi Imre Tibor és Ladányi Éva munkáiban ellenben közös vonás a témaérzékenység. „Érzik a témát“, és ez jó előjel (lehet) a további tanuláshoz, hiszen még csak az út elején tartanak. Nem így Demján Sándor, aki Gy. Szabó Bélától igyekezett ellesni a fametszés titkát, és a tőle kapott szerszámokkal ma már finom művű, nívósan kidolgozott munkákra képes. Líraisággal telített, a természet elemi harmóniáját ábrázoló képei mindenképpen emlékezetes színfoltot jelentenek a mostani tárlaton. És talán arra is emlékeztetik a tárlatlátogatókat, hogy megalkotójuk, Demján Sándor első díjat nyert a Megéneklünk, Románia országos alkotói fesztivál döntő szakaszán. Ezzel körképünk végére is értünk. Az alig három tucat munkát, továbbá az átlagon felülire képes kiállítók alacsony számául látva aligha lehet kétséges sjr. sommázat, jogos türelmetlenséggel várjuk a folytatást. A mostaninál meggyőzőbb seregszemlét! BARABÁS ZOLTÁN FAZAKAS TIBOR Rotáció 1988. január 3. A HÉT 2