A Hét, 1990 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-04 / 1. szám
„Ellenvélemények pergőtüzében építjük a holnapot“ (Karszalagos fiatalok, ősz hajú öregek jönnek — megállíthatatlanul —, valamennyiüknek van mondanivalója, javaslata, észrevétele. Király Károly sztoikus nyugalommal mindenkit meghallgat, mindenki számára van tanácsa, vallomása, segítő szándéka: senki nem távozik tőle elégedetlenül. A Nemzetmentési Front Tanácsának közleményéből, a vele készített tévéinterjúból tudjuk, hogy tenniakarására most már az egész országnak szüksége van, hiszen az Ideiglenes Tanács alelnökeként a forradalmi lendület eufórikus napjai után a továbblépés, a valóban független és demokratikus Románia megteremtésének részese. Sokan népszerűségének veszélyeire is figyelmeztetnek. A beszélgetést úgy kezdi, mintha ráérezne ilyen jellegű kételyeimre.) — Nézze, az, emberekben elemi erővel kezd tudatosodni a felismerés: végre ezt is megértük, tenni kellene valamit! Ezt a hatalmas tenniakarást szeretnék egységes mederbe terelni, tanulni a szomszédos országok keserű tapasztalataiból, s minden körülmények között megtalálni a legmegfelelőbb megoldást. Ez roppant nehéz, hisz a demokrácia megvalósításának — nagyon remélem, hogy nem sikerül újból devalválnunk a fogalmat — megvannak a maga fokozatai. Egyelőre a demokratikus módszerek bevezetéséről beszélhetünk, erre törekszünk, ez a Nemzetmentési Front megyei, városi, községi tanácsainak egyik legfontosabb feladata. Így teremtjük meg az eddig szinte ismeretlen kölcsönös bizalom, megértés, tolerancia, segíteni akarás légkörét. Azt tartják, hogy a ,,kibic“ lépése a legjobb. Mi azt szeretnék, ha senki sem figyelné kívülállóként a most zajló forradalmi eseményeket,, ha mindenki felkészültsége, hozzáértése arányában venne részt ebben a nagy átalakító munkában. Nem önjelölt „hősökre", hanem tiszta lelkiismeretű, őszinte emberekre van szükség. Akik nem a segélyszállítmányok után futkosnak, hanem becsületes munkával teremtik meg a holnap Romániáját. Szerencsére új tartalommal telítődött a testvériség fogalma is. Évtizedekig az egyik legjobban lejáratott, kilúgozott, sárba taposott kifejezésünk volt. Sokan törölni is szerették volna nyelvünk szókincséből. Ez a néhány nap újból viszszaadta a szó régi nemes csillogását, olyan új értékekkel gazdagította, amelyekről álmodni sem mertünk, amelyek nélkül valóban szegény lenne a román— magyar—német—szerb—sváb együttélés viharos történelme. Egymás mellett estek el Marosvásárhely főterén is magyar és román fiatalok. Ebből a testvériségből erőt lehet meríteni, olyan felhajtó erő — nyugodtan merem mondani —, amelyhez hasonló példát talán nem is szolgáltatott egyetlen korábbi felkelés, forradalom. Nem véletlen, hogy vállalatok, intézmények munkásai közösen csatlakoztak a Nemzetmentési Front Tanácsának programjához. Nagy, végzetes hibát követünk el, ha ezt az alig pislákoló közeledést nem emeljük a megértés párbeszédének magaslatára. Annyi fájdalmas és pótolhatatlan veszteséggel járó tapasztalat után úgy érzem , végre kezet nyújthatunk egymásnak, elmondhatjuk a görcsök, a beidegződések feloldását segítő sérelmeinket, elképzeléseinket, mert a megálmodott közös európai ház egyik tartópillérét — érzésem szerint — itt lehet, és itt kell kiépíteni! (Jóformán be sem fejezi a mondatot, csörög a telefon: Máramarosszigetről jelentkeznek. Király Károly végighallgatja a vallomásértékű tudósítást: megalakult a Nemzetmentési Front városi tanácsa, a környező falvakban, községekben is alakulnak a helyi tanácsok. Már több mint 30 000 lejt gyűjtöttek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség most építendő helyi székháza számára.) — Ha ez így megy tovább, széttépik Király Károlyt. — Ellenkezőleg. Az ember csak akkor tud igazán dolgozni, ha értelmét, célját is látja mindennapi tevékenységének. Az eltelt negyed század egyik legnagyobb rombolása éppen a munkaerkölcs háza táján történt. Újra meg kell tanulnunk dolgozni, a fejünket, az értelmünket használni. Természetesen jó volna, ha a nap nem 24, hanem 48 órából állna, de ez még közelről sem elég az üdvösséghez. Sokkal nehezebb megváltoztatni a berozsdásodott gondolkozást, legyűrni a merev előítéleteket, mint külföldi tapasztalatokkal, közgazdasági, tervezési ismeretekkel felvértezett, magas képzettségű, idegen nyelveket beszélő szakembereket az újjáépítés élvonalába állítani. Sajnos, sokáig fognak még kísérteni a huszonöt év alatt kialakult mechanizmusok. Ezért érezzük úgy, hogy bár Isten hat nap alatt teremtette a világot, mi kétszer hat nap alatt sem csináltunk semmit. Ne kerülgessük a forró kását: még mindig a legfontosabb feladat a gazdasági élet zavartalan működése, a lakosság élelemmel és más anyagi javakkal való ellátása, a közvagyon, az emberek személyi biztonságának védelme. — Igaz. Minden állampolgárnak szent kötelessége a változatlanul érvényben lévő Munkatörvénykönyv előírásainak megfelelően hozzájárulni az élet normalizálásához. Hogy mennyire megértet- Exkluziv interjú KIRÁLY KÁROLLYAL ték ezt megyénk (Maros megyéről van szó — szerk. megj.) lakosai, bizonyság rá, hogy a forradalmat követően az országban talán ott állt helyre leghamarabb a rend és a közbiztonság. A hadsereg és a kötelékeibe tartozó belügyi alakulatok nyugalmunkról és a gazdasági egységek zavartalan termeléséről egyarántgondoskodtak. Pillanatnyilag az ipari, a mezőgazdasági egységek termelése sok tekintetben meghaladja a december 22. előtti időszakét. Sikerült megoldanunk az itt-ott jelentkező nyersanyag-gondokat. Mindezt nemcsak a magunk, a lakosság megnyugtatására mondom, hanem azért is, hogy a bajból is lehet erőt meríteni. Most igazolódott be, hogy a megye, a város ipara elsősorban azokon a nagy tapasztalatú munkásokon áll vagy bukik, akik a hatvanas években korszerű nagyipart teremtettek ezen a vidéken. Soha nem volt olyan nagy szükség a közösségi összefogásra, mint ezekben a napokban, hetekben. — Ezt azért is fontos szóba hozni, mert a Nemzetmentési Front megyei tanácsának tagjai között sem éppen harmonikus az együttműködés. — Ne dramatizáljunk! Szükséges a vélemények sokfélesége, ezek összeszikráztatása. A tanácstagokat újraválasztják. A munkahelyi, területi közösségek megerősítik vagy megvonják a tanácstagi minőséget. Ez is szervesen hozzátartozik a demokráciához, a vélemények pluralizmusához. Most a legfontosabb az, hogy ne az „önjelölt hősök", „népvezérek" irányítsák az ország, a megye tevékenységét, hanem jól felkészült, megbízható, a Ceaușescu-diktatúra alatt nem kompromittálódott állampolgárok képviseljék — őszintén és meggyőződésből — a kisebb-nagyobb közösségek érdekeit. A titkárságon máris gyűjtjük a leveleket, minden véleményt, ellenvetést alaposan megvizsgálunk. Ehhez viszont idő kell. Mint ahogyan ahhoz is, hogy mindannyian megtanuljuk a demokrácia alapszabályait. A meddő viták, a kapkodás mérhetetlenül sokat árthatnak. Sokan azonnal leváltanák a teljes régi vezetőséget. Ezért kérjük, hogy a személycseréket — különösen a termelő egységeknél — ne hamarkodják el. Nem állhat be anarchia a gazdasági életben, mert akkor egyszerűen megáll minden. — Ön erről beszélt 1989. december 22- én a több tízezres tömeg előtt is. Másra térve: hogyan fogadta a Kossuth rádióban téves információk alapján bejelentett halálhírét? — Én tudtam meg utoljára. Valószínűleg a temesvári, bukaresti vérfürdőhöz társult az én halálhírem is. Szerencsére Sütő András és mások is megcáfolták. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy harcosátrsaimmal korábban megegyeztünk: addig folytatjuk a tüntetést, amíg a Ceausescu-diktatúra megbukik. Attól függetlenül, hogy én elesnék, nincs megállás! Hiába ajánlották, hogy meneküljek el, én ott akartam lenni a végső összecsapáson. Soha nem bújtam el az elől a szervezet elől, amely 12 évig nyomon követett és minden lépésemet nyilvántartotta. Én nem bújtam el, ezután sem bújhatok el a felelősség elől. Az életemet, mindenemet arra tettem, hogy egyszer diadalra jusson a népakarat. Százezrek, milliók voltak velünk, velem ebben a gondolatban. Bár a félénk, megalkuvó, gyáva emberek messze elkerültek, soha nem éreztem, hogy egyedül vagyok, hogy magányos farkasként vívom a harcomat. — Kezemben a 668-as számot viselő magnókazetta. Rajta a dátum: 1989. december 21. Belehallgatunk. Az egész napi beszélgetését, gyári tevékenységét magnószalagra rögzítették. — Az én „felügyeletem“ egy pontosan kidolgozott, ördögi logikával megformált rendszer szerves része volt. 1972- ben kezdődött, amikor lemondtam a politikai végrehajtó bizottsági, államtanácsi, első titkári tisztségemről. Vettem én már részt 52 órás maratoni „megbeszélésen“ is, ahol a fekete bárányt megpróbálták visszaterelni a tapsolók, üdvrivalgók „menetébe“, beadványaim, a magyar, német és más nemzetiségeket ért jogsérelmekkel kapcsolatos írásaim visszavonására próbáltak rákényszeríteni. Az a cél lebegett előttük, hogy végül csak beadom a derekamat, visszavonom a beadványokat, s bevallom, hogy mindezt imperialista ügynökök felbújtására írtam. A hatalom a legbestiálisabb eszközöktől sem riadt vissza. A nyílt fenyegetések mellett a radioaktív sugárzással való megfélemlítéstől sem kíméltek. Ennek „kézzel fogható“ jegyeit, sajnos, egészségem alakulásán is érezhettem, vörös vérsejtjeim száma rohamosan csökkent, fáradékonyság, aluszékonyság gátolt a mindennapi munkámban. A bizonyító ellenőrzéseket nagyon nehéz volt elvégezni, a szakemberek féltek, kevesen merték vállalni a méréseket.Minderről nem beszél többet. Az igazság az, hogy mindannyian veszélyben voltunk. Ceaușescu minden tettével rombolt, mindent a maga érdekében használt fel. Hátha egyszer lesz erőm megírni a belső emigráció minden rettenetét és gyötrelmét.) — Most vannak ellenségei? — Hogyne lennének! Az esetleg megszülető sikereknek sem örvend mindenki. Legtöbbször a szép szavakkal szemben a legnehezebb igazi ellenérveket találni, főleg, ha azok a jövőre vonatkoznak. Ez is hozzátartozik a mi demokráciánkhoz: ellenvélemények pergőtüzében építjük a holnapot. — Most a fővárosba utazik. Szívesen megy? — Én csak akkor megyek, ha hívnak. Nem szoktam jelentkezni, csak akkor, ha munka van. Felajánlották, hogy a Nemzetmentési Front Tanácsában nemzetiségi kérdésekkel foglalkozzak, vállaljam el az alelnöki tisztséget. Az előbb megkértem a feleségemet és hatodikos Ingrid lányomat, hogy készítsék elő bőröndömet, máris indulok. De tudom azt is, hogy itt, Marosvásárhelyen, vagy Sepsiszentgyörgyön,, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen mennyi a teendő, az igazi megmérettetés napjai csak ezután következnek. — Ezekben a napokban nagyon sok szó esik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szervezéséről. Az emberek tájékozatlanok, nem tudják, tulajdonképpen mit is kell tenniük. A romániai magyarság feltétlenül igényt tart a teljes jogegyenlőségre. Hogy milyen jogokat szereznek, az attól is függ, hogy mit követelnek. Nem szabad semmiféle úgynevezett lassítást beiktatni. Máramarosban az emberek már kirakták a plakátokat, önmagunkban is tisztáznunk kell, hogy mit akarunk. Az eltelt évtizedek során eleget taktikáztunk, s ezt a rendszer maximálisan kihasználta. Most, amikor tenni lehet, a leghatározottabban tenni kell! A XIV. kongresszust megelőzően volt egy nagyon kemény beszélgetésem Viorel Igretcel, a volt Maros megyei első titkárral. Azt bizonygatta, hogy megvannak az egyenlő jogaink. Erre én azt kérdeztem, hogy milyen a lakosság aránya? A magyarság a megye lakosságának 50 százalékát alkotja. Nézzük meg a megye vezetőségét: hány titkár, alelnök van összesen? Hat, mondta Igre. Ebből hány magyar, kérdeztem én. Kettő, válaszolta. A megyei konferencián még egyet kihagytak. Tehát maradt mindössze egy. A megyeszékhelyen pedig egy sem. Holott legjobb tudomásom szerint Marosvásárhely lakosságának több mint ötven százaléka ma is magyar! Végigjártam a Székelyföldet, mert problémák merültek és merülnek fel. Időt kell szakítanunk arra, hogy megtárgyaljuk, mit ért nacionalzimuson a román és mit a magyar lakosság. Én nem ismerek olyan esetet, hogy a Ceausescu-rezsim idején egyetlenegy románt is felelősségre vontak volna nacionalizmusáért. A kórházban még a takarítónők felvételénél is az úgynevezett „összetételt“ vitatták. Miközben a magyarok legfennebb csak építőmunkások lehettek. Rengeteg időt kell szánnunk ezeknek a kérdéseknek a tisztázására is. Örvendetes, hogy az NMFT ezen a téren is a legmesszebbmenően mellettünk áll. Végre megvan a lehetőség rá, hogy a két ország, a két nép a szó valódi értelmében egymásra találjon. Ezen azt is értem, hogy itt, Románia területén is egymásra találjon a román és a magyar. Alig egypár métert léptünk néhány nap alatt ezen az úton. Ha vigyázunk rá — és vigyázzunk rá! —, megvalósulhat az igazi testvériség. Most minden lehetőség megvan rá, hogy az ellenségeskedés — akár szított, akár valós volt — végre megszűnjön. Közöttünk az eltelt években évtizedekben a legfontosabb kapocs a megmaradás hite volt. Nagyon örvendek, hogy a két évvel ezelőtti beadványom célkitűzései maradéktalanul megvalósultak. — Mi a véleménye az áprilisi szabad választásokról? — A választások szabadok lesznek, de az emberek még nincsenek felkészülve rá. A következő hónapok egyik legfontosabb feladata lesz az erre történő felkészítésük. Én magamat demokratának, polgárjogi aktivistának tekintem. Demokrácia nem tehet külön, csak együtt a románoknak, magyaroknak, németeknek, szerbeknek. Csak akkor van demokrácia, ha az mindenkinek egyenlő jogokat biztosít. Egyformán küzdök a magyarokért, a románokért, a németekért, a szerbekért, a zsidókért, mindenkiért. Egy dolog biztos: nem fogok voksolni a Román Kommunista Pártra. Vállalatvezetőként tudom, hogy az emberek kényszerből jöttek az alapszervezeti gyűlésekre. Az igazgató megparancsolta, hogy gyűljenek össze, tehát összegyűltek. Ezért hangsúlyozom még egyszer, hogy párton kívülinek tartom magam, attól függetlenül, hogy milyen politikai pálya vár rám a jövőben. Szeretném nyomatékosítani, hogy nem ragaszkodom a politikai karrierhez. TÓFALVI ZOLTÁN ZSIGMOND ATTILA Harmónia ZSIGMOND ATTILA Nem kell háború 1990. január 4. nwiami111nmiii■ ■ niwmni ■3 A HÉT