A Hét, 1994 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1994-01-07 / 1. szám
3 A HÉT 1994. január 7 ta.WS libe. Vvf - Kezdjük talán az uppsalai Multietnikus Kutatóközpont bemutatásával. - A központ fakultásközi intézményként működik, tehát nem egyoldalúan nyelvészeti vagy történelmi, vagy etnográfiai jellegű. Különböző érdeklődésű és felfogású kutatók eszmecseréjének a helye. De mégsem csupán egy klub, hiszen rendszeresen szervez előadássorozatokat és szemináriumokat, főleg kutatóknak. Elsősorban az európai kisebbségek voltak mindig a figyelem középpontjában. - Mi volt a központ első célkitűzése? - Egy nagy könyvet akart összeállítani a svédországi bevándorlókról. - Szinte sejtettem, hogy az emigránsok kezelésének a gondja hozta létre ezt az intézetet. - Nem csupán ez az, de valóban nagy szükségük volt valamilyen segédkönyvre azoknak a svédeknek, akik az emigránsokkal foglalkoztak. Nem volt különösebb jelentősége az első könyvnek, pusztán a vándorlók történeti, nyelvi hátteréről akart információt nyújtani. - Ez a könyv már konfliktuskezelési tanácsokat is tartalmazott? - Nem, inkább alapozó tanulmányokat. A bevándorlók után elkezdődött a svédországi történelmi kisebbségek tanulmányozása is. Először az ország északi részén élő finn kisebbséget vizsgálták. Ez azért is érdekes volt, mert kissé más a kultúrájuk, mint a finnországi finneké. - Figyelmük a lappokra is kiterjedt? - Persze, csakhogy ők magukat nem lappoknak nevezik, hanem száminak. Sok tanulmány született róluk. - Életük minden vetületéről? - Nagyjából igen, de például politikai szervezetükről van, mert az mindössze néhány hónapja jött létre. Ezt az is akadályozta, hogy alacsony létszámuk a különböző nyelvjárásokat használta. A déli és az északi számik nem is értik egymást. Uppsalában egyébként finn-ugor nyelvészeti tanszék működik, nálunk Umeában azonban - a finn mellett - önálló számi nyelvészeti tanszék is létesült. - Térjünk vissza az uppsalai központhoz. Itt terepkutatásokat is szerveznek-támogatnak? - Természetesen. A központ rengeteg kutatóval áll kapcsolatban. A világ minden tájáról érkeznek oda kutatók, az uppsalaiak sok más, hasonló érdeklődésű központtal kapcsolatot tartanak. - S ha valakit nemcsak a nyelvi-nyelvészeti dimenzió érdekel, hanem mondjuk egy egész régió élete s annak környezete, kontextusa, nos az ilyen kutatás érdekli az uppsalai központot? - De még mennyire! A számi kutatás is így folyik. Tréfásan azt szokták mondani, hogy egy számi család a következőkből áll: az apa, az anya, a kislány, a kisfiú és az etnológus. - Ez a tréfás helyzetjellemzés kitűnően példázza a kutató látszólag ambivalens helyzetét, hogy tehát egyszerre kell belülről átélnie és kívülről szemlélnie az átélt jelenséget. De másként elképzelhetetlen a falusi életvilág megismerése. - Csakhogy nálunk az a probléma, hogy a számik döntő többsége már Stockholmban él. Természetesen ők már nem a rénszarvasok tenyésztésével foglalkoznak. De északon a réntenyésztéssel foglalkozó számik bizonyos többletjogokat élveznek éppen a transzhumáláshoz, a kétlegelős gazdálkodáshoz kapcsolódó kultúrájuk miatt. S ezt sokan nem nézik jó szemmel. Érdekes, hogy ugyanott a svédek nem rokonszenveznek az európai integrációval, a számik pedig igen pozitívan viszonyulnak hozzá. Ugyanezt láttam aztán Spanyolországban is, Katalán és Baszkföldön. - Tulajdonképpen miért éppen Spanyolország kisebbségeinek a vizsgálatára vállalkozott? - Előbb megtanultam a latin nyelvek közül az elterjedtebbeket, aztán a kisebbeket is, mint amilyen a rétoromán. Aztán hozzáláttam a baszk nyelv megtanulásához is. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de ha már ott voltam, alaposan végére akartam járni a dolgoknak. - Erre már Franco halála után került sor... - Utána, persze. Nagyon érdekes fejlődés tanúja voltam ott, s gondolom, mások is tanulhatnának belőle. - Sokan beszélnek a diktatúráról a demokráciára való áttérés spanyol modelljéről; a minta azért elégtelen, mert nekik nem kellett újra feltalálniuk a piacgazdaságot. Lapunkban több alkalommal bemutattunk Kelet- Európa kutatásával foglalkozó nyugati antropológusokat, szociológusokat, politológusokat. Kiderült, hogy bizony sokszor alaposabb, elmélyültebb a tudásuk társadalmunkról, mint amit a honi ideologizált társadalomtudomány felmutat(ott). Nemrég Bukarestben találkoztam Ingmar Söhrmannnl, az észak-svédországi Urnea egyetemének nyelvészprofesszorával, aki hosszabb romániai kutatásait előkészíteni érkezett. Beszélgetésünk jól jelzi, hogy a svéd professzor mennyire másképp műveli szakterületét, mint romániai kollégáinak zöme; az uppsalai Multietnikus Kutatóközpont munkatársaként szélesebb kontextusban vizsgálja az élő nyelv működését, mint ahogy nálunk szokás. Talán érdemes odafigyelni tapasztalataira. - Ez teljesen így van. - S nálunk nagyon gyakran gazdasági érdekkonfliktusok etnikai jelleget kapnak. - Ez is igaz. De ott nagyon jól sikerült a helyi autonómiák megszervezése. Ez oda vezetett, hogy „új" etnikumok „születtek". Korábban az aragóniai nyelvjárást a spanyol részének tekintették. Most azonban deklarálták az aragon nemzet létét, sőt akadémiát is létrehoztak művelésére. Ezt én mesterkéltnek tekintem. Vajon nem arról van szó ott, hogy az etnikai autonómiák elszaporodása lendületet ad mindenféle helyi autonómiának, s ez végül is azt jelzi, hogy az erőszakkal egységbe kovácsolt nemzetrészek most időlegesen visszakövetelik territoriális önazonosságukat? - Az autonómia-törekvések nem egyformák. Megfigyelésem szerint azok a tartományok, amelyek korábban is gazdagok voltak, autonómiára törekednek, maguk akarnak gazdálkodni jövedelmükkel, tehát vissza szeretnék szorítani a központi kormány hatalmát, annak szerepét a vagyon újraelosztásában. Ezzel szemben a szegény tartományok erős központi kormányt óhajtanak, hogy onnan szerezzenek forrásokat fejlődésükhöz. - Nyelvészként utazott Spanyolországba, s noha bőven akadt kutatnivaló, gondolom, óhatatlanul átlépte a nyelvek birodalmát. A nyelvi jelenségek, folyamatok tartósan nem szigetelhetők el a társadalom többi életmegnyilvánulásaitól. - Ez világos. Beláttam én is a spanyolországi kutatások során. De itt újra hangsúlyoznom kell, hogy mindebben nagy segítségemre volt az uppsalai Multietnikus Kutatóközpont. Már kapcsolatunk elején felkértek, hogy írjak egy tanulmányt a svédországi román bevándorlókról. A hatóságok mindenkit románnak tekintettek, aki Romániából jött, de én láthattam, mekkora különbség van a román és a magyar ajkú bevándorlók között. Aztán láthattam a román ajkúak közötti tagozódást, attól függően, hogy Romániából vagy az akkori Jugoszláviából jöttek. Aztán felfigyeltem az etnikumon belüli vallási tagozódásra is. Egy szó mint száz, láthattam, hogy a svéd hatóságok milyen nagyvonalúan mosnak össze különböző dolgokat, hogy tehát nagyon elmélyült stúdiumokra van szükség, ha nem akarjuk az embereket Prokrusztészágyba kényszeríteni. - Hogyan dolgozott Spanyolországban? - Nyelvészként természetesen elsősorban írott forrásokat használtam, de egyetlen nyelvről, nyelvjárásról sem írtam helyszíni eleven kapcsolat nélkül. Kifejezetten antropológiai kutatást nem végeztem, de merítettem az ilyen jellegű tanulmányokból, sokat beszélgettem társadalomkutatókkal. És persze a helyi és központi hatalom képviselőivel, így, azt hiszem, kikerekedett egy meglehetősen tárgyilagos kép a spanyolországi etnikai viszonyokról. Úgy tudom, a nyelvhasználati politikákról előadássorozatot tartott Uppsalában. - Én a koordinátora voltam a kurzusnak, hiszen nem csak én beszéltem ott. Feladatomnak csak a spanyolországi helyzet elemzését tekintettem. Meghívtam kisebbségi jogászt, történészt, különböző országok kisebbségi kérdéseinek szakértőit. - Hogyan épít fel egy ilyen kurzust? Teljesen leíró, vagy pedig elbátorkodik az ajánlásokig? - Én azt tartottam szem előtt, hogy a diákok megértsék azt, ami van, és azt, hogy miért van úgy, ahogy van. Megkíséreltük a lehetséges ajánlások vázolását is, de igazából ez a jövő feladata. Én úgy érzem, még mindig nagyon keveset tudunk mind a Svédországba bevándorlókról s azok kisebbségformáló mechanizmusairól, mind a külföldön élő svéd kisebbségekről. Egyáltalán az egész kisebbségi kérdés elmélyültebb kutatást igényel. - Multidiszciplináris megközelítést... - Persze. Vagyis mindenki műveli a saját szakterületét, de tájékozódik a határterületek felé is. - A román nyelvet hol, mikor sajátította el? A hatvanas években kezdtem tanulni egy brassói nyári egyetemen. Közben a katonai szolgálat miatt megtanultam oroszul is. Használt, mert a román az a latin nyelv ügye, amelyet szláv hatás is ért. - És milyen kutatási tervvel szeretne visszatérni? - Saját nyelvészeti kutatásaim mellett Romania etnikai pluralitásáról szeretnék alaposabb képet nyerni. - Az etnikai pluralitás mellett nem ügyelt fel a kulturális pluralitásra az egyes nemzeteken és kisebbségeken belül? - Dehogynem. Én magam Svédország északi részén, ahol tanítok, egészen más világban élek, mint az a déli partvidék, ahol nevelkedtem. - Úgy látszik, még mindig csak szakkörökben ismeretes az európai nemzeteken belül meghúzódó kulturális sokszínűség. De hát ez olyan realitás, ami felett nem lehet sokáig szemet hunyni. S én remélem, hogy a jövőben a kutatások ebbe az irányba is elmélyülnek. Sőt, azt is remélem, hogy romániai kutatásaim során elmélyíthetem kutatásaimat az idevalósi kutatókkal. Rostás Zoltán