A Hét, 2005. július-december (3. új évfolyam, 27-52. szám)

2005-07-07 / 27. szám

2005. július 7. vil mozgalmak megpróbálnak nemzet­közileg tevékenykedni. Ami igazán újjá teszi mindezt, ami ténylegesen lehetővé teszi egy globális civil társadalom létre­jöttét az az internet. Napi kapcsolatban állunk egymással, ez a felfokozott nem­zetközi kommunikáció nyilvánvalóan megkönnyíti a dolgunkat. Tehát a lokális dülőjegyekre adót kellene kivetni, mely aztán egy olyan alapba folyna be, mely­ből nemzetközi fejlesztésekre lehetne köl­teni. Elsősorban Nyugat-Európáról be­szélek, mert itt keleten ilyesmivel nem nagyon találkozhatunk. Másrészt a glo­­balizáció-kritika egyes elemeinek elfoga­dottsága hozzájárulhat egyes mozgalmak­ha­z, de egy másik része politikai vagy gazdasági jellegű, úgy, mint gazdasági li­beralizáció, piacok megnyitása, privatizá­ció. Miközben segíteni akarnak, közben durván beavatkoznak, és úgy avatkoznak bele az adott ország gazdaságpolitikájá­ba, hogy mindez a fejlett országok érde­keit szolgálja, és sokszor drámai szociális III/27 *•­ dA világ leggazdagabb hét országának (plusz Oroszország) edinburghj-i találko­zójára óriási tüntetésekkel készülnek az antiglobalista mozgalmak. Láthatóan az elmúlt években ezek a mozgalmak igen je­lentős támogatottságra tettek szert, komoly erőt vonultatnak fel De miképpen defini­álható az antiglobalizátás, van-e értelme ennek a kifejezésnek? Szerintem nincs konkrétan megha­tározható jelentése. Ezek a tüntetők, vagy ezek a mozgalmatok sem ezt a kifejezést használják. Itt, Magyarországon is igyek­szünk ezt a sajtó felé jelezni, hogy mi nem „antiglobalisták” vagyunk, hanem a „glo­balizáció kritikusai". A francia nyelvben létezik az „alter-mondialistes” kifejezés, amely szintén arra utal, hogy egy másfaj­ta globalizációba gondolkodunk — első személy többes számot használok, hiszen kutatóként, de a Védegylet tagjaként is globalizáció-kritikus lennék. Ha a globa­lizációt kell meghatározni, akkor igen­csak hosszú eszmefuttatásba kellene be­lekezdenem, de röviden talán két aspek­tust szükséges kiemelni. Az egyik a dolog gazdasági vetülete: a globális gazdaság ki­alakulása, a globális kereskedelem jelen­tőségének megnövekedése, a multinacio­nális vállalatok tevékenysége, az elmúlt húsz év gazdasági tendenciái. A globa­lizáció kritikusai elsősorban ezt kritizál­ják, mondván a gazdaság mai szerkezete nem igazságos, rombolja a környezetet, a­­..elvi kultúrákat, a szegényeknek igazá­ból nem segít stb. A globalizáció persze egy­ütt jár - s ez a pozitív oldala - az együ­vé tartozás érzésével: egy közösség va­gyunk. Olyan globális problémák vannak, mint például klímaváltozás, terrorizmus, szegénység, melyek globális megoldáso­kat kívánnak. Ebből következik, hogy tö­rődnünk kell egymással és a felelősség is globális. Törődnünk kell azokkal az el­vekkel, amelyek alap­ján ez a világ, és a nem­zetközi intézmények - beleértve a gazda­sági intézményeket is - működnek. □ Miért vált használhatatlanná az,anti­­globalizmus" kifejezés? A ,globalizáció” kifejezésnek kezdet­ben volt egy nagyon erős gazdasági jelen­tése, és ha valaki azt mondta, hogy glo­balizáció­ellenes, akkor ezzel azt akarta jelezni, hogy ezt a gazdasági globalizá­ciót ,benne mondjuk a Világbank, a Va­lutaalap szerepét, amely rákényszeríttette a szegényebb országokra - köztük Ro­mániára - a saját társadalom- és gazda­­ságfelfogását, s ezek nem biztos, hogy az adott ország érdekeit szolgálták) kritiku­san szemléli. Még a nyolcvanas években e két gazdasági szervezettel szemben fogal­mazódtak meg az első komolyabb kriti­kák, ellenvetések, majd Kereskedelmi Vi­lágszervezet (WTO) ellen való fokozódó kritikák megjelenése, a multinacionális vállalatok tevékenységének figyelemmel követése jelentette az antiglobalizációs mozgalmak kibontakozásának kezdetét. Ha a globalizációt ezzel a gazdaság aspek­tussal azonosítjuk, akkor azt lehet mon­dani, hogy ma is vannak globalizációel­lenesek, akik azt hangsúlyozzák, hogy csökkenteni kell a kereskedelmet, vissza kell húzódni a nemzetállamok határai mögé stb. Többnyire azért beszélünk mégis globalizáció-kritikáról, ugyanis még a globalizáció ellenzői is úgy gondolják, hogy valamiféle kereskedelemre például szükség van, de ennek fair trade-nek, az­az méltányos kereskedelemnek kellene lennie, melyből a szegények is megfele­lően részesednek, és amely nem a környe­zet túlterhelésével jár. A globalizáció­kritikusok is úgy gondolják, hogy szük­ség van a nemzetközi intézményekre, csakhogy ezek ne csak a fejlett országok érdekeit jelenítsék meg. Úgy látják, hogy igenis szükség van adott esetekben a nem­zetközi fellépésre, de inkább az adósság­elengedésre kellene koncentrálni, nem pe­dig arra, hogy ezek a fellépések a nagyha­talmak érdekeit jutassák érvényre. Ezért mondom, hogy ha a globalizáció kifeje­zést általánosabb értelemben használjuk — ha általában a világ egészére kiható problémákra, az együttműködés szüksé­gességére utalunk vele -, akkor nincs ér­telme globalizációellenességről beszélni, hiszen egy glóbuszon élünk, összeköt min­ket a sokféle társadalmi és környezeti fe­lelősség, ezért inkább arról kell beszélnünk, hogy a létező intézmények megfelelően kezelik-e ezeket a problémákat. Mert ezek az intézmények valójában nem elégsége­­­­sek, és nem alkalmasak arra, hogy meg­oldják a gondokat. □// média a különféle mozgalmakat ösz­­szemossa, így nehezen látni a különbsége­ket. Melyek azok a szerveződések, moz­galmak, amelyek ténylegesen hatóképesek, eredményes és követhető a tevékenységük ? Az az érdekes, hogy a „globalizáció­kritikusok” kifejezés alá besorolható több olyan mozgalom, amelyek között lényeges nézetkülönbségek vannak. Nem minden­ben értenek egyet, sokszor az alapelveik is jelentős mértékben különböznek. Ott érnek össze, hogy kritizálják a nemzetkö­zi szervezeteket, az Egyesült Államok po­litikáját, az elégtelen környezetvédelmi egyezmények, de ennek ellenére igen sok­színű mozgalomról beszélhetünk. Ha­gyományosan van egy olyan része a moz­galomnak, melyek a fejlődés-problémával — a szociális- és szegénység-problémák­kal - foglalkoznak. Az utóbbi időben je­lentős mértékben megerősödött a civil tár­sadalom a fejlődő országokban is - olyan államokról van szó, mint India, Indoné­zia -, számos szervezet, mozgalom szü­letett, melyek igen határozottan felvállal­nak bizonyos nézeteket, érdekeket, érté­keket. Egy másik irányvonal az emberjo­gi mozgalmak, melyek olyan területen mozognak, mint az emberi jogok védel­me, demokrácia. A harmadik nagyon erős része a globalizáció-kritikus mozgalmak­nak a környezetvédő szervezetek, ame­lyek maguk is globális civil mozgalmakká váltak, lásd a Greenpeace esetét, mely igen sok országban tevékenykedik. Elké­pesztő tudás­bázist halmoztak fel, nem­zetközi tárgyalásokon vesznek részt, nem­zetközi egyezményeket dolgoznak ki. Nemcsak utcai demonstrációkat szervez­nek - bár ez a leglátványosabb -, hanem jelentős politikai lobbizást folytatnak, komoly eredményeket érnek el. A cégek kitelepülésével a nyugat-európai orszá­gokban a globalizáció egyfajta fenyege­tettség-érzésként jelent meg - pl. állásbi­zonytalanság -, ezért, ennek következté­ben bekapcsolódtak a mozgalmakba a nagy múltú szakszervezetek és a balolda­li - esetenként ultrabalos - szervezetek is. Igazából a WTO 1999-es, Seattlebe ter­vezett miniszteriális ülésének a megaka­■­dályozása volt az első nagyobb szabású fellépés, és azóta minden nagyobb gazda­sági jellegű összejövetelen ott vannak a mozgathátok, hallatják a hangokat. Az elmúlt hat évben a protestálásnak valósá­gos hagyományai alakultak ki. □ Ön gyakorta használja írásaiban a ,globális civil társad­alom "kifejezést. A ci­vil társadalom országonként talán meg­ragadható, de miképpen beszélhetünk ilyes­miről globális szinten? Hogyan lehet ezt a fogalmat konkrétan meghatározni? Beszéltünk arról, hogy az emberjogi mozgalmaknak több évszázados hagyo­mánya van - gondoljunk csak a rabszol­gaság elleni mozgalmakra, melyek szin­tén globális mozgalmak voltak, univer­zális elveket próbáltak kiterjeszteni -, te­hát az nem új fejlemény, ha bizonyos ci­célokért küzdő civilek megpróbálnak nemzetközi civil szövetségeseket találni. Például egy maláj emberjogi mozgalom - mivel helyben tudja elérni céljait - meg­keresi az Amnesty Internationalt, vagy egy másik - mondjuk Angliában vagy Amerikában tevékenykedő - civil szer­vezetet, mely segítségképpen megpró­bálja mozgósítani a saját, hazai közvé­leményét, hogy így hatást gyakoroljon a saját kormányára, mely aztán fellép dip­­lomáciai úton a maláj kormánynál, vagy bizonyos nemzetközi szervezeteknél Ezt a kapcsolattartást hihetetlen mértékben megkönnyíti az internet. Ugyanakkor azért is érdemes „globális civil társada­lomról” beszélni, mert ezek a mozgalmak bizonyos globális problémák miatt a glo­bális hatókörrel rendelkező nemzetközi szervezetekkel szemben lépnek fel. Elég csak azokra a civil lobbiszervezetekre gon­dolni, melyek például Brüsszelben pró­bálnak bizonyos környezetvédelmi érde­keket becsatornázni az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusába. Példá­ul a Világbank jelentős össztűz alá került, amiért olyan feltételeket kényszerített rá a fejlődő országokra, amilyeneket. Ennek hatására kimutathatóan változott a Világ­bank politikája, sokkal érzékenyebb lett például a környezeti szempontokra. Vagy említhetnénk a kilencvenes évek közepén a Shell - mely multinacionális cég igen komoly környezeti károkat okozott - el­len indított kampányt, mely szintén meg­hozta a maga gyümölcsét, hiszen az olaj­vállalat a következő években változtatott üzletpolitikáján. De ott vannak a Nike gyermekmunka botrányai, melyeket szin­tén a különféle civil szervezetek hoztak nyilvánosságra, tiltakoztak a multi tevé­kenysége ellen, mire a cég megváltozott. □ Mennyire vált hangnemet ez a glo­balizáció-kritika, radikalizálódik, vagy ellenkezőleg, mennyire lesz mérsékeltebb hangütésés a következő években? Egyrészt a globalizáció kritika egyre elfogadottabb, mint szemléletmód, és ez a deradikalizálódás irányába mutat. Ma a nyugati országokba ilyen érveket hangoz­tatni már korántsem olyan radikális tett. Bizonyos ötleteket már a politikai main­stream is felkarol: nemrégiben Chirac jött elő egy olyan felvetéssel, hogy a re­radikalizálódásához, hiszen sokan elége­detlenek, vagy gyanúsnak tartják a mér­sékeltek kompromisszumkészségét. □ Mivel magyarázható, hogy Kelet-Eu­­rópa ennyire inaktív? Talán a nyugat-európai országok köztudatában jobban ott van - gondol­jon csak arra, hogy mégiscsak egykori gyarmattartó országokról van szó — a fej­lődő országok problémája. Ugyanakkor, sajnos a kelet-európai politikusaink oly­annyira provinciálisak, hogy az már szin­te fáj. Soha egy magyar politikust nem hallottam globális ügyben megszólalni. Ez magyarázható azzal is, hogy nem tar­tozik a hagyományaink közé egy ilyen jellegű kitekintés, el vagyunk foglalva ma­gunkkal Megvannak a gazdasági, szexu­ális problémáink, melyek jobban lekötik a figyelmünket. Olyan mély válságban voltunk a kommunizmus alatt, illeetve a rendszerváltás után, hogy az emberek nem érzékelték ezeket a globális termé­szetű problémákat. □ Milyen konkrét lépéseket kellene tenni például a globális gazdasági problémák orvoslása érdekében ? Talán a legfontosabb, melyről már esett szó: a különféle nemzetközi szerve­zetek hatalmának korlátozása, illetve de­mokratizálása. A másik lehetőség: vissza­húzódni a lokalitásba. Persze ennek lehe­tőségei korlátozottak, hiszen bizonyos kérdésekre csakis globális válaszokat le­het adni: környezeti problémák, klíma­­változás, sőt, biztos vagyok abban, hogy egyfajta gazdasági együttműködésre is szükség van, hogy mindenki átérezze a közös felelősség súlyát. Semmiképp sem érvelnék a nemzetközi kereskedelem tel­jes kiküszöbölése, vagy a nemzetállami bezárkózás mellett, de vannak olyan - főleg ökológiai - argumentumok, melyek a relokalizáció mellett szólnak, a gazdaság globalizációjának lelassítása mellett. Pél­dául picit korlátozni kéne a nem­zetközi kereskedelmet, a pénzügyi forgalmat, a tőke száguldását. Most júniusban a G8 el­törölte a legszegényebb afrikai országok adósságát, de ezt is különféle feltételek­hez kötötték, melyeknek egy része vállal­ható - például a korrupció visszaszorító­következményekkel jár. A mostani G8 körüli tüntetések, részben azzal a hagyo­mánnyal magyarázhatók, melyek Seattle óta kialakultak - ahol a nagyok összegyűl­nek, ott megjelennek azok a tüntetők, akik a fennálló gondokra kívánják felhív­ni a figyelmet­­, másrészt azzal, hogy a hirtelen jött engedékenység ügyében a mozgalmak tartanak attól, hogy ez csak a fejlett nyugati országok és gazdaságaik érdekeit szolgálják majd.­­ Mégis honnan jött ez a hirtelen szociá­lis érzékenység a G8-aknál, hiszen Afrika több évtizede éhezik, küszködik az AIDS- szel, polgárháborúk pusztítanak, mégsem történt korábban semmi? Azt mondják, hogy Amerika és An­glia próbál más színben feltűnni, azok után, hogy nagyon sok mindent blokkol­tak a nemzetközi együttműködés terén, és eléggé egyoldalú politikát folytattak Irak esetében. Bush és Blair azt próbál­ják mutatni, hogy van bennük globális felelősségérzet. Afrika eljutott már egy olyan pontra, amikor már muszáj tenni valamit. Rémes polgárháborúk gyerek­harcosokkal - az ENSZ békemisszióinak fele Afrikában van -, iszonyú arányok­ban pusztít az AIDS, éhínség és még hosszasan lehetne sorolni. Franciaország érdeklődése hagyományosnak tekinthető Afrika felé, középhatalmi ábrándjaik­nak fontos része, hogy Nyugat-Afrika jelentős francia befolyás alatt áll, és ebben a térségben még fontos, hogy Párizs mit mond. Ugyanakkor a terrorizmus fenye­getésével megint előjön, hogy Afrikában a különféle diktatórikus államok, polgár­­háborús területek kiváló búvó- és kikép­zőhelyek mindenféle terrorista csopor­toknak - tudjuk, az Al-Kaidának is van­nak itt hadállásai (lásd Kenya, Tanzánia). Azt se felejtsük el, hogy mennyire fonto­sak az afrikai nyersanyaglelőhelyek, azt mondják, hogy az USA olajimportjának 15 százaléka Afrikából származik, és ez csak­ n­övekedni fog az elkövetkező évti­zedekben. Illetve szeretnék elejét venni, hogy Kína terjessze ki befolyását a Feke­te Kontinensre. Globális versenyfutás ez a piacokért, melynek negatív következmé­nyeit mindenképpen meg kellene aka­dályozni. ■ Globális felelősség Boda Zsolt, közgazdász, politológus Kérdezett: Parászka Boróka

Next