A Hon, 1863. július (1. évfolyam, 147-173. szám)
1863-07-15 / 159. szám
PEST, JULIUS 14. Politikai szemle. Febt, jul. 14. (II.) Még ez óráig semmi távirdai jelentés stz angol parliament tegnapi üléséről, melyben a lengyel kérdést tüzetesen kellett tárgyalni, közelebbi tudósítás szerint. A sz. pétervári kabinethez intézett angol jegyzék különben egész terjedelmében előttünk fekszik. Ezen jegyzékből látjuk, hogy Angolország javaslata három pontban foglaltatik: 1) a hat pont elfogadása alkudozások alapjául;2) az ellenségeskedések megszüntetése a császár proclamatiója által; 3) a bécsi szerződéseket aláírt nyolcz hatalom conferenciája. A „Moniteur “ a franczia jegyzéket is közli, mely szinte azonos a „Pays“ által közlött taglalattal. A „France“ és „Mémorial dipl.“ azt jelentik, hogy az orosz válaszjegyzékek ma kedden indíttatnak el Sz. Pétervárról, s a franczia kabinethez intézett e hó 18-kán nyujtatnék át Budberg báró által. Páriában bizonyosnak tekintik, hogy Oroszország elfogadja alkudozási alapul a hat pontot, de kétséges, váljon az Angolországtól eredő más két javaslat: a cár által proklamálandó fegyvernyugvás és a bécsi szerződéseket aláírt nyolcz hatalom conferentiája oly könnyen elfogadtatnék-e a sz. pétervári kabinet által. Újólag állítják ugyanis , hogy Oroszország visszautasítja az ad hoc conferentiát, s csak oly congressusba egyezik , mely Európa minden ügyét tanácskozás tárgyává teszi. Oroszország ezen congresszusban aztán az 1856-diki párisi szerződés revisióját is követelné, azon engedmények után, melyeket kész a lengyeleknek megadni, s melyekért a revisiót úgy szólva kárpótlásul tekinti. Az orosz államférfiak azt állítják, hogy Ausztria nagyon ügyesen kizsákmányolta 1856-ban a geographiai zavaros ismereteket, Oroszország kereskedelmi rendszerén halálos sebet ütött, Bessarabiát elzárván a Dunától. Ha Oroszország csakugyan ily szándékot táplál, — mint ezt az „Ind. berge“ írja, — akkor a jelenlegi politikai helyzetet még sem lehet oly megnyugtatónak mondani, mint némelyek állítják. Annyi mindenesetre tény, hogy a franczia lapok hangja nagyon megváltozott pár nap óta: a „Nation“ (állítólag Thouvenel, Lavalette és liarazzi urak lapja) valamint a „Courrier du Dimanche“ is nagyobb kimérettel nyilatkoznak , mint eddig , Oroszország iránt, miből azt következtetik, hogy III. Napóleon császár gondolkodóba esett az Oroszország elleni háborúra nézve. Francziaország nem kezdhet háborút Oroszország ellen, amely háborúban Angolország mindjárt kezdetben cserben hagyná, mint hagyta Mexcoban. Londonból is az hallatszik, hogy a francziák császára felhagyott a háború eszméjével.A lengyelek nagyon keserűen panaszkodnak emiatt a lengyelbaráti angol parliament tagok előtt, s az angol kormányt kárhoztatják, mely Napóleon császárt elijesztette ; nyíltan kimondják, valjon nem becsületesebben járt volna- e el Angolország, ha előre felszólal oly remények ellen, melyek megvalósítására soha sem gondolt. Mindamellett azonban, hogy az angol kormány ily kellemetlen helyzetbe hozta mind III. Napóleon császárt mind a lengyeleket, Párisban most is foly az agitatio Lengyelország érdekében. Ezen most alakult egy nyilvános bizottmány Párisban, a lengyel nemzeti kormány engedelméből. A diplomatiai alkudozások további folyama azonban sokat változtathat ezen helyzeten, s már maga a conferentia vagy congressus bőv anyagot szolgáltathat a hatalmak közti nézeteltérésekre, de jelenleg mégis úgy áll a dolog, hogy Oroszországnak nincs miért aggódnia a háború miatt: mert Angolország nem akar háborút, részint saját érdekéből, részint Ausztria iránti tekintetből. Alkalmasint a francziák császára ezen kellemetlen helyzetének tulajdonítandó az is, hogy Párisban nagyon kezdik emlegetni Drouin de Lhuys külügyminiszter visszalépését, ki, tudomás szerint, nagyon sokat épített az osztrák-angol barátságra. A „General Correspondent“-nek, a bécsi kormány ismeretes félhivatalos lapjának már írják is Párisból, hogy maga Drouin de Lhuys kijelentette állásának tarthatlanságát baráti körökben,s Thouvenelnek nagy kilátásai vannak a külügyminisztériumba leendő visszatérésre , mi ha megtörténnék, vele győz Napoleon herczeg politikája is. Turinban különben meg vannak elégedve a dolgok új fordulatával. A conferentiák, itten uralkodó nézetek szerint, vagy háborúra vagy congressusra fognak vezetni, s ebből valami fejlődhetik ki Olaszországra nézve is. Az olasz kormány ennélfogva nagy reménnyel néz szembe a jövővel. Erdélyi ügyek. Követválasztási mozgalmak Erdélyben. Bebüksmegye, (Jun. 17 és 18-ki bizottmányi ülés vége.*) Több román szónokok ismét nyilatkoznak, hogy ők a tárgyat tegnap bevégzettnek tartják. B. Bánffi Albert: Boha az elnök határozatilag ki nem mondotta, hogy az általa felolvasott névsor el van fogadva. Ha ki lett volna mondva tegnap, akkor még tegnap be lett volna végezve a gyűlés, s ma nem lennénk itt, mert csakis végső jegyzőkönyv hitelesítésére nem jöttünk volna ma vissza. — Báró Wesselényi F. : én jól emlékszem, hogy tegnap az elnök egy enunciatio projectumot olvasott fel, de nem találtatván helyesnek, nem enunciálta s megsemmisült; és így félbe maradván a dolog, maga az elnök azzal oszlatta el a gyűlést, hogy délután folytatni fogjuk. Most a románok sürgetik az elnököt a jegyzőkönyv felett szavaztatni, s erre ismét felolvastatik a jegyzőkönyv a „választás“ szó által módosítottan. Mire gr. Bánffi Miklós kérdi: hát csak ennyi történt tegnap, mennyi a jegyzőkönyvben van ? hiszen ott sok tárgy, mi itt folyt, megemlítve sincs. Ki meri neki azt szemébe mondani, hogy ő elfogadta az elnök álal felolvasott névsort ? — O választásra jött ide, de még nem hallotta az elnök által kitüzelni a választás kérdését. — B. Bánffi Albert: ö köszönő feliratot jelentett be tegnap a k. főkormányszékhez, melyet most a jegyzőkönyv olvasásakor be akart adni, de erről legkisebb említés sincsen.Hát azon feltételekről, melyeket a birtokos osztály, mint az egyezkedés a lap elveit kívánta elfogadtatni, hol van valami emlékezet ? Felszegi S.: egy általa fogalmazott terjedelmes módosítását a jegyzőkönyvnek olvassa fel, melyben a kihagyott tárgyak fölvéve, s a dolog igaz állása hiven leírva van; de a románok azt számba se vevén kívánja jövendő bizonyságul legalább a mai napról szerkesztendő jegyzőkönyvbe felvétetni. — Sipotár ismét sürgeti az elnököt, hogy tűzze ki a kérdést a jegyzőiönyv elfogadása felett, s menjünk tovább. — És az elnök — a magyarok minden ellenzése mellett — felteszi e kérdést: elfogadtatik-e a jegyzőkönyv úgy, mint szerkesztve van ? vagy nem ? és akik elfogadják, álljanak fel! A román képviselők és tisztviselők mind felállanak. A birtokos osztály képviselői ellene mondanak a többség ezen erőszakos eljárásának, óvást jelentenek, s azt jegyzőkönyvre vétetni kérik. Az elnök enunciálja, hogy a többség által a jegyzőkönyvi szerkezet úgy, amint van, elfogadtatott, és így a középponti választmány a tett változtatásokkal megalakítva van , s ezzel a tárgy bevégezve lévén, ahhoz többé hozzászólani nem lehet; e határozat elleni óvások és ellenmondások a mai napról szerkesztendő jegyzőkönyv mellé be fognak vézetni. Ezután fölszólítja az elnök a tegnap kinevezett bizottságokat munkálataik beadására; íae*) Lásd a »Hon“ jul. 10-ki számát. lyek beadatván,felolvastatik elsőbben is, az erdélyi országgyűlés összehívásáért köszönő felirat, mi is a többség által elfogadtatik. Ekkor báró Bánffi Dániel beadja a birtokos osztálynak tegnap bejelentett óvását, az erdélyi országgyűlést törvényesnek elismerő többségi határozat ellenében, s azt felolvastatni kéri, de a felolvasás nem engedtetik meg, csakis a jegyzőkönyvhez melléklendőnek határoztatik. Felolvastatik továbbá, az igazoló felterjesztés öslgéhez és ez is elfogadtatik. Ekkor báró Bánffi Albert felszólal, hogy ő ezen igazoló felterjesztéssel szemben, a kisebbségben maradt birtokos osztály nevében a kir. főkormányszékhez egy megköszönő felirat jegyzőkönyvre adását jelentette be tegnap, mi is elkészítve kezei közt van. Minthogy pedig a jegyzőkönyvbe nincs róla legkisebb emlékezet is, azt már így nem adhatja be, s ezért kénytelen lesz a birtokos osztály azt külön uton küldeni fel a k. főkormányszékhez; pedig ez kézzelfogható tagadhatlan documentum a jegyzőkönyvnek hütelen voltáról; ennélfogva a többség ezen eljárása ellen óvást jelent, s azt jegyzőkönyvre vétetni kéri. — Biltiu kanonok, b. Bánffi Albert óvása ellen ellenóvást jelent. — Boheczel : nem emlékszik, hogy b. Bánffy Albert kérte volna a jegyzőkönyvre vételt. Bologa emlékszik reá, a kéri a bárót, adja be most, mert ezután is fel lehet azt jegyzőkönyvre venni. Ekkor még egyszer felszólal b. Bánffi Dániel, még kezünkben van a jegyzőkönyv, s mielőtt e gyűlés feloszlanék, halmunkban áll a hiányokat kijavítani, s a tegnap történtekről hibás szerkezetet híven kiigazítani, s felszólítja a bizottmány többségét, ne szalassza el a még kezei között levő egyetlen módot, tagadhatlanul hibás eljárásának helyrehozására. Még néhányan a birtokos osztályból pártolva b. Bánffi Dániel felszólalását, tisztán kimutatják, hogy egyetlen egy út az elkövetett hibának helyrehozására, ha visszatér a bizottmány a még kezei között lévő jegyzőkönyv szerkezetének kijavítására, úgy t. i. mint ha a ma itt lefolyt tények — a jegyzőkönyv hirtelen szerkezetének a többség általi megállítása, s ez által az elnöki utón kinevezett középponti választmány elfogadása, s ennek következtében a birtokos osztálynak a választásból kijátszatása — meg sem történtek volna. Mondja ki a többség a valót, hogy tegnap függőben maradt a tárgy; ez értelemben igazittassék ki a jegyzőkönyv; az elnök rendelje el a választást; s igy minden a maga rendin lesz, különben a közvélemény méltán sajtoló ítélete e gyűlés eljárása felett kikerülhetetlen. — De minden beszéd hiában való volt! Az elnök a tárgyakat bevégzetteknek nyilatkoztatja, s már délutáni 2 órakor a gyűlés eloszlott. — A délelőtti gyűlésről! jegyzőkönyv — a bejelentett felterjesztések és óvások bevitele mellett — estve 6 órakor tartott gyűlésen hitelesíttetvén, ekkor a két napig tartott páratlan bizottmányi gyűlés az elnök által bezáratott. A gyűlés bezárása után, a birtokos osztály elhatározta , hogy a román többségnek ezen másodszori erőszakos eljárása ellen, melynél fogva most is — a k. főkormányszék ellenére — a középponti választmánynak a bizottmány általi szabad választását meghiúsította, s ez által őket a választásban részvéttel elzárta — panaszt fog emelni a k. főkormányszékhez, s a választás megtartásának elrendelését kérni fogja ; e mellett a középponti választmányba kinevezett magyar tagoknak javasolta, hogy addig is, míg talán a k. fokormány elrendelné a bizottmány általi választóthat, vennének részt a középponti választmány munkálataiban. De erre kevesen ajánlkoznak, s ha részt találnak venni is, mind hiában való küzdelem lesz, mert 6 magyar szavazat 9 román szavazat ellenében mindig kisebbségben maradván, véleményüknek érvényt szerezni tudói nem fognak. Torda megye, Gerendről, jul. 7-ről írják a „link“-nak : „Hogy megyénk aranyosi választókerületében a m. hó 26., 27. és 28. napjain Egerbegyen lefolyt követválasztási szavazásnál sem a magyar értelmiség jelöltje, Tisza László, sem a románok részére kijelölt Vlasza Ilyés kanonok általános többséget nem nyertek, már közölve volt. A választó bizottmány a szavazatok számbavétele után a §. § ok értelmében a szavazást haladék nélkül újra akarta kezdetni, de a főispáni helytartó úr által e szándékában meggátolva, az uj választás határnapjául a holnapi nap, u. m. július 8-ra tűzetett ki. Azonban épen most értesülök, hogy a válaszóbizottmány elnöke magos Szilvási Miklós úr, valamint a bizottmánynak magyar tagjai: Puhl Ignácz, Miksa Elek, Betegh Ferencz, Hegedűs Lajos, Hancz Pál és Szentkirályi Gábor urak beküldték lemondásukat. Hogy ily körülmények között holnap megkezdődik-e az uj szavazás ? azt még most megírni nem tudom. A románok részéről a legnagyobb mérvben kifejlett communisticua irányú és Vallásos agitatiókról, melyek a követválasztást e választó kerületben is megelőzték, s melyek a föld népét elérhetlen álomképekkel, vágyakkal eltöltve felizgatták, nem szólok , ha viszhangja lenne az a testvér magyar lapokban a megyékből e tárgyban már közlött tudósításoknak. Elég legyen ezúttal a kétségbevonhatatlan adatokban nyilatkozó tényt e választókerület részéről is feljegyezni.“ Küküllőmegye. Jul. 2-ról írják a „Knk“nak : „Jan. 26-áin kezdődtek megyénkben a választások, melyre a románok leirdatlan mohósággal készültek, a magyarok pedig hideg egykedvűséggel néztek el ide. Az alsó kerület választó helyén Zsidvén, a fenkültöi hídfőnél, már kora reggel kivehető román nemzeti zászlók sokasága lobogott, melyeknek sárga színében fekete betűkkel a Cipariu neve sötét lett és a nemzeti üdv évszáma : 1863. A felütött zászlók alatt heverészett a szavazók serge, körülrajongva a reményteljes román tanuló ifjúság által, mely jó előre kiküldetett hirdetni az igét a nép közt s mégis, midőn a szavazás megkezdetett, sokszor megtörtént, hogy a román atyafi egészen más nevet hangoztatott a választó bizottmány előtt, mint a mely a napiparancsban ki volt adva. — Midőn 48 előtt volt alkotmányos főispánunk az ősz gr. H. I. a szavazó bizottmány elébe járult, a jelen volt szász polgártársak lelkes „lebe hoch“ ra fakadtak, mit »éljen“-ek s „cserenszke“-k követtek. Egy adat arra, miszerint a népnek van foglamva, az alkotmány iránt, csak tévútra ne vezessék. A románok itteni magatartására nézve megjegyezzük, miszerint kitűnő volt azon törekvésük, hogy a magyarokat ki akarják játszani. A ra mutatnak a választást megelőző s megállapított terv után történt informationális körutak, ahol a sok badarságok közül elmondatott a román népnek még az is, hogy a ki a választásra meg nem jelen személyesen és fejenkint, annak csóva íitfcetik kapujába, a ha magyarra szavaz, felhatalmaztatik mindenki azt lepökhetni; magyarra ne merjen senki szavazni, mert a magyar urak a jobbágyságot vissza akarják állítani ; ha románra szavaznak, akkor az urak birtokát felosztják, sőt még a fejadót is az urak fogják érték fizetni; héderfáji magyaroknak pláne az mondatott, még pedig tekintélyes férfi által, hogy ha románra szavasának, biztosítva lehetnek, hogy a gr. B. F. ellen egy patak szabályozása végett folytatott pert megnyerik stb. Midőn nehány radnóthi magyar parasztot kérdeztem „no atyafiak, kire szavaznak ?“ „Az oláh urak nekünk sokat ígértek — volt a felelet — de ígérjenek az urak is valamit.“ Tagadhatlan,hogy a nép vezetői közül egy s más communis_ticus vágyakat ébresztett a népnél, azonban valamint maguk az oláhok, úgy a paraszt magyarok sem adnak hitelt a 48 belihez hasonló ígéreteknek, sőt bizonyos aggodalom lepte meg a nép nagyobb részét azon merény miatt, melylyel a bujtogatás megkezdetett, félvén azon körülményektől, melyeket hasonló bujtogatás 1848-ban előidézett. Azt mondják, igy kezdődött az akkor is. Sőt példa van rá, hogy egy szavazásra vezetett román, kétségbeesetten a Küküllőbe ugrott, ahonnan nemzeti gazdaságból a koczkáztatott votum azonnal kihalásztatott, s azon zavartan pár óra múlva szavazásra hajtatván, midőn kérdezték, kit választana követnek, kiterjesztett karokkal kiáltott : „pe toli, cit sint in lume.“ Minkit, ki a világon van. Senkit sem akart megsérteni. Minthogy ezen kerületben a román elem túlnyomó többségben van, mindenki által méltányosnak ismertetett el, hogy az román által képviseltessék be szerint, hogy Cipariu balázsfalvi kanonok Szilágyi Lajos jelöltünk felett győzedelmeskedett, nincs ellenünkre; ámbár az eljárást, melyet a választásnál követtek, épen nem nevezhetjük loyálisnak. De ami a gálfalvi választókerületben történt, az valóságos botrány volt. A köztiszteletben álló gr. B. F. vetélytársa román részről Orosz, vagy Rusz Juon volt stb. Akik ez itten történteket észlelni akarják, gondoljanak higgadtan vissza azon méltányosságra, mellyel irántuk viseltettünk, olyan eszközökkel kellett-e ellenünk harczolni, melyekhez hasonlókra mi magyarok soha képesek nem lehetünk? Tekintélyes román férfiak utazták be a falukat, és oly dolgokat ígértek a népnek, a melyekről maguk legjobban tudhatták, hogy azoknak teljesülése a lehetetlenségek közé tartozik. Eddig nem mulasztottuk el az alkalmat, kiemelhetni az egyetértést, mely köztünk s a románok között létezett, a követválasztás alkalma volt a tüzpróba, most ez öröm nem juthat osztályrészünkül. Bár a vármegyeházától alkotmányos főispánunk beigtatása alkalmára magyarok által készített román nemzeti lobogó alatt, melyre írva van : „Setreaszke cointelegemia nationilor“, majd a román követjelölt, majd egy megjelölt zsidóból lett oláh pap által izgató szónoklatok tartottak a nép közé, annyira, hogy már-már csendőri erőnek kellett fellépni, s bár minden szavazó mellett majdnem egy egy fiatal román állott, bátorítani a bátortalanokat, oktatni a tudatlanokat, megriasztani a vakmerőket, mégis kevesen voltak, akik a jelölt nevét — pedig lesz az eléggé ismeretes az egész vármegye előtt — jól betanulták volna, sőt egy egész falu román választói, daczára minden fenyegetésnek, gr. B. F.-ra szavaztak. így diadalmaskodott az igaz ügy az ármány felett, s midőn a választó bizottmány elnöke B. L. kihirdette a választás eredményét, s a valódi közbizalom jelöltje gr. B. F. választatott meg követnek, minden elkövettetett román részről, hogy a választás megsemmisüljön. Kérdje meg a gróf nevét bárki az utolsó román paraszttól, ismerni fogja azt és bízni is fog benne ; miért akarnának tehát egy oly nevet felerőszakolni, melyet még a román sem akar jó szántából megtanulni, s melynek viselőjében biznéppen semmi okuk sincsen.“ Hunyadmegye. Déváról, jul. 7-kéről írják a „lnk“-nak : „Meg vannak már a hunyadmegyei követek is, és pedig m.ilyei kerületből Orbonás Mihály g. n. e. esperes, a lesnyekiböl Papiu (a b. Saguna püspök titkára), a totesdiböl Pap Péter g. e. püspöki helyettes, a pestesiből Rácz János hátszegi g. n. e. esperes, a gyógyiból Damian Péter szolgabiró, Hunyadról Szancsali Antal kaszabányai bányatiszt. A követválasztás modoráról olvassa el az olvasó a b.-szolnoki és alsó fehérmegyei eljárásokat, s ugyanazokat fogja találni Hunyadmegyében is. Nagy szerepet játszottak itt is az interdictumok, induigentiák az adó leszállításáról és a jobbágyság visszaállítása czéljáról mesterségesen terjesztett hírek, s midőn a vármegyében csaknem mindenütt hasonlót látunk, bátran kérdhetjük, hogy hol van az embernek erkölcsi szabadsága, azon erkölcsi szabadság, mely az államok boldogságának nélkülözhetlen feltétele. Egykor a „K. Közlönyében „Vigyázzatok és imádkozzatok“ czimü czikkünkben mindezt megjövendöltük azon esetre, ha Erdély egy külön országgyűlésbe bemegyen, azonban szózatunk egy igénytelen és ismeretlen egyéniség szózata lévén, elhangzott a pusztában.“ Háromszék. A „K. K.“-nek írják jul. 1-ről: „Követválasztásunk megtörtént. Két diszék ma csendes, mint szélvész után a viz tükre, mert a felkorbácsolt kedélyek visszaestek rendes medreikbe, a közvélemény merre gravitál, jókor megmutatta magát, » igy aki netalán követségre vágyott, az is stratégiai szempontból igen okosan visszavonult, ki is mert volna ama fényes névvel, annyi érdemekkel versenyezni!! Gróf Mikó Imre ö nagyméltósága képviselőnk!! 1050 szavazóból megjelent és eléjárult 728, és választotta önmagát, ezeken kívül adott 5 gróf Mikes Jánosnak, 1 báró Apor Józsefnek, 1 Kovács Istvánnak ; csendesen, szép egyetértéssel, azonban nagy lelkesedéssel folyt le a szózatolás, elannyira, hogy egy-egy agg és beteges volt székelyhuszár szekéren hozatta be magát a választóbizottmány eleibe, hogy halála előtt gróf Mikó Imre ő excellentiáját szavazatával megtisztelhesse. Erős óhajtása lenne székünknek, ha a jelen országgyűlésen ama nagy férfi által képviseltethetné magát. Brassóvidék. A „lnk“-nak írják Tatrangról jan. 28-káról: Hogy pünkösd eltelt, egyszerre másnap megválasztatott nálunk is a magyar és szász falvak képviselete megbízottjai által Brassóban a központi választmány, a követválasztási előkészületek végrehajtására. Azután egy héttel a központi választmány összejövetelt tartván hasonlag Brassóban, megalapittatott ott a központi bizottmány is. A tiz falvakra, vagyis a mi választókerületünkre nézve lett a bizottmányi elnök brassóvidéki tanácsos, t. ez. Pánczél Joákhim ur; bizottmányi tagok : tükrösi jegyző Pap László ur, hosszufalui jegyző Popovics, ujfalusi lelkész Kőpe János és krizbai jegyző Buna Sándor urak. Működési helyül határoztatott Hosszufalu. Mindjárt kezdetben egy feltűnő jelenség adta elő magát. A hivatalosan előre kidolgozott és kiküldött lajstromokban , a legalább nyolcz forint egyenes adót fizető egyének között számos románokat találtunk, kik közül a több rész még fél ft birtokadót se fizet; de állott a nevek után annyival nagyobb summa, vagyis taxa azon marhákért, melyeket ők az év nagyobb részében Moldva-, Oláh-, Törökországban és Rumeliában tartanak,^ és £ V havasi jjege TARCZA. Az ember régisége.ii. Földtani emlékek. (Volgo ) Az embernek első feltűnése. Miután a felhozott tények, az embert az ásatag világba helyezik, méltán kérdezzük, meg lehet-e azon geológiai korszakot határozni, melyen túl az embernek régisége nem halad ? — Tán nem csalatkozunk, miben azt mondjuk, hogy jelenleg legtöbben a jégkorszakkal vetnek határt az emberi léteinek. Kétségtelen adatok tanúsítják, hogy a harmadszerű képletek végezakaín, földünk északi felében a jég meghűlt, a hideg fokonként emelkedett, s délnek vonult; de kezdetben a jégnek uralma csak magasabb hegyeken mutatkozott, s e korban az északi földtél hasonló lehete a Sweiczhez ; később a jég terjedett s oly hideget idézett elé, minőt jelenleg Greenlandban látunk. A greenlandi hideget, mely ezredekig tarthatott, követte a második korszak, melyben a föld emelkedett, s a jégnek uralma ismét csak a magas hegyekre vonult — & földemelkedés haladott, újra sülyedett, s végre bekövetkeztek a jelen éghajlati körülmények. Nem követjük a jégkornak részleteit, terjedését s a vele járó sülyedések és emelkedések számítását, mit legújabb művében Lyell, miként ily jeles tudóstól várni lehetett, oly szakavatottan tárgyal *a az ember régiségére vonatkozólag csak annyit hozunk fel, hogy a vándor szirtek idejében, tehát a legnagyobb hideg korszakában, 1500—2000 lábnyi sülyedések nyomai láthatók, s hogy a hidegnek tünedezését földemelkedések jellemzik, melyek napfényre hoaák ez egykori jégtengernek fenekét, melynek északi csigái és tőzegei oly sok helyt nyomozhatók. a A lassan haladó emelkedések e korszakában hideg még magas fokozatú lehete ; de Lyellként igen valószinü, hogy ez időben jutott Brittannia szárazföldére. Középeuropának növényzete és állatai, a mammoth, a gyapjas rhinocerus . . . s azon emberfaj, mely a sommevölgyi és brithami . . . kovaeszközöket készité; tehát Britanniában, még mielőtt elszakadt volna a kontinenstől, éltek emberek. Az emelkedést, mely tán elérte a jégkor előtti magasságot, új sülyedés követé, s ezzel bekövetkeztek a szárazföldnek újabb változatai, melyek elvégre a jelen tengeri határokat idézték elő. Izland elszakadt Angliától, később Anglia a continenstől; tanúsítja ezt azon körülmény, hogy az izlandi csatorna kétszer oly mély, mint a doveri szoros; s hogy Angliában a szigeti jelvények későbbiek, mint Izlandban. Ez utóbbi állítást, Forbes a növény- és állatfajok elosztásából szépen bepiacnyitó. Angliában p. o. kétszer annyi hüllő van, mint Izlandban, s Belgiumban kétszer annyi mint Angliában. Az izlandi fajok megvannak mind Angliában, s az angol fajok Belgiumban; miből önkényt következik, hogy Európában az élet, keletről nyugat felé vonult, hogy a continentalis fajok elosztása, közbeeső szakadások miatt nem terjedhetett el mindenütt egyiránt,hogy előbb Izland, s azután Anglia szakadt el az európai földtesttől. Ha a koronkénti emelkedések, és sülyedések rendesen, megegyezőleg haladtak jelenkori tapasztalatainkkal, akkor Britániában a nagy jégkor 180.000 évre számítható, s az utána következő kor 30— 40.000 év lehet, bár e számok nem alkalmazhatók mindenütt egyiránt. Amerikában például, a Mississippi völgynek alakulása sokkal régibb időkbe helyezi az újabb viszonyok kezdetét. Az emberi régiségnek kérdésében, természetesen mindenki évszámokat keres , de épen ez az, mit legnehezebb meghatározni. Az emberi léteinek eddigi nyomai után, tán némi biztossággal állíthatni, hogy a legkisebb szám 30— 40.000 év, feltételezve, hogy a jégkorban nem élt. ’) De ha az ember élt a jégkornak végszakában, tehát 30—40,000 év előtt, mért ne élhetett volna a jégkorban vagy előtte, tehát Európában legalább is 180,000 év előtt ? — Csontjai és művei a jégnek romboló hatalma alatt elpusztulhattak, de létele e korban nem lehetlen , ha a Piiot - képletnek fajai oly nagy számban kibirják a hidegnek szigorát, mért ne élhette volna túl a sokkal könnyebben bujdosó ember? Az ősember.Midőn az embernek léteiét oly nagy, eddigelé hihetlen korszakkal számítjuk, önként fölmerül azon kérdés : minek lehetének az ősemberek szokásai ? minő volt testalkata ? Hát nem tanúsítanák rá a talált kőeszközök, magából az emberi természetből is méltán lehetne következtetni, hogy élete a halászat és vadászat közt lehete megosztva, bár az újabb kőkorban vannak a földmivelésnak is nyomai. Niison tanár, a lundi gyűjteményben „Bős primigenius“ vázat látott, mely nyíllal volt keresztül lőve ; mig Pictet nem tartja valószínűtlennek, hogy némely vizözödi állat emberek által irtatott ki; miután nem látszik, hogy mért ne élhették volna túl az éghajlati változatokat és áradatokat épen úgy mint más rokon fajok ? *) Midőn az abbevillei kovaeszközök készítői éltek, Picardiának éghajlata hasonlíthatott Canadához, s a Somme folyót évenkint hihetőleg több hóig jég boritá, s e kornak emberei, kik együtt éltek az elefánttal és rhinocerussal, hasonlók lehetének az éjszak-amerikai indiánokhoz, kik jelenleg az éjszaki tenger és Hudsonbay közt élnek. Az indiánok, midőn szárazon a vad gyérül, a befagyott folyam jegén lyukakat vágnak, vagy ércaeszközökkel, vagy hol ezek hiányzanak, kőszerekkel, melyek hasonlítanak az újabbkori kovaeszközökhöz ; az ekként készült nyílásban vagy horoggal, vagy hálóval fogdossák a halakat, vagy lándsával szúrják ki a színig emelkedőket, így tehetének a somme-völgyi ősemberek, kovaeszközeikkel lyukat vájtak a folyam jegén, tán itt üték fel tanyáikat, hol hihetőleg kovaeszközöket is készitenek, a nem sikerülteket, vagy a kovahulladékokat a jégnyilásba veték, esetlegesen kész eszközök is hullhattak a visbe; s mivel évről évre, kedvencz vagy alkalmas helyeikre visszatértek, az elvetett vagy elveszett kovaeszközöknek szaporodni kellett. — E feltételezett életszokást a somme-völgyi kovaeszközök és hulladékaik igazolni látszanak, melyek mig helyenkint hiányzanak, máshol halmazokban találtatnak.*) Mi az ősembernek testalkatát illeti, átalában, nem is tekintve az egyszerű kőeszközözöket, igen hajlandók vagyunk alantabb szervezetű lényekre gondolni, s e hiedelem, bár még bővebb igazolást vár, eddigi adataink után ítélve, nem látszik alaptalannak. Annyit tán biztossággal állíthatunk, hogy az Angliában, Dániában, Belgiumban, Franczia- és Németországban talált őskoponyák a jelenkoritól eltérő emberfajra mutatnak; s hogy a lapos halántékú és hátranyomuló homlokú fő, hasonlít a vademberek koponyájához. Littre * szerint, a Badenban (Ausztria) lelt koponyák, hasonlítanak az afrikai négerfajhoz, s a Duna és Rajna partjain talántek hasonlók a carab vagy asi és peruviai koponyához. M. G. St. Hilaire igy nyilatkozik: *) a kovaeszközöket, némelyek a cellák által kiirtott iberi fajnak tulajdonitják; »aások, régibb, alantabb álló fajra utalnak, mely sokkal megelőzte a vizözönt, s melynek koponyája, a Belgiumban talált vázak után ítélve, nemcsak aránylag, hanem átalában kicsiny ; a homlok hátranyomul, a halánték lapos, az orrcsont nagy, a fogak rézsútos irányúak, az arczéliség 70 foknyi, a tagok rövidek, s átalában laplandi testalkatra mutatnak. Nilsson tanár (s. b.) úgy vélekedik, hogy hajdanra Svédország, Dániával és Németországgal összeköttetésben vol; s hogy a növényzet délről éjszaknak vonult; ezt követték a húsevő állatok, — végre az ember, s ez utóbbinak négy faja nyomozható. Az első az ősfaj, kisebb és rövidebb 1 koponyával; a második, a hosszúkás fejű celta faj, a kovaeszközök készítői; a harmadik, a petealakú még hosszabb koponyával bíró faj, ezek ismerteték meg a réznek használatát; végre a negyedik a valódi sneák faja, ezek magukkal *) Antiquity of man. 229. ’) Az ingatag a téren a számítás, tanúsítja a többi közt Waitz marburgi tanár, ki sz embernek feltűnését 35.000 és 9,000,000 év közé helyhezi. Anthropologie der Naturvölker, 1860. Biblioth. Univ. de Geneve 1860. Anthropological Review, 1863. *) Sir Ch. Lyell, Antiquity of Man. *) Revue des Deux Mondes. 1858. *) Sociét'í d’ Anthropologie, 1859.