A Hon, 1863. július (1. évfolyam, 147-173. szám)

1863-07-15 / 159. szám

PEST, JULIUS 14. Politikai szemle. Febt, jul. 14. (II.) Még ez óráig semmi távirdai je­lentés stz angol parliament tegnapi ülésé­ről, melyben a lengyel kérdést tüzetesen kellett tárgyalni, közelebbi tudósítás szerint. A sz. pétervári kabinethez intézett angol jegyzék különben egész terjedelmé­ben előttünk fekszik. Ezen jegyzékből lát­juk, hogy Angolország javaslata három pontban foglaltatik: 1) a hat pont elfogadá­sa alkudozások alapjául;2) az ellenségeske­dések megszüntetése a császár proclama­­tiója által; 3) a bécsi szerződéseket aláírt nyolcz hatalom conferenciája. A „Moni­teur “ a franczia jegyzéket is közli, mely szinte azonos a „Pays“ által közlött tag­lal­attal. A „France“ és „Mémorial dipl.“ azt je­lentik, hogy az orosz válaszjegyzékek ma kedden indíttatnak el Sz. Pétervárról, s a franczia kabinethez intézett e hó 18-kán nyujtatnék át Budberg báró által. Páriában bizonyosnak tekintik, hogy Oroszország elfogadja alkudozási alapul a hat pontot, de kétséges, váljon az An­golországtól eredő más két javaslat: a c­ár által proklamálandó fegyvernyug­vás és a bécsi szerződéseket aláírt nyolcz hatalom conferentiája oly könnyen el­­fogadtatnék-e a sz. pétervári kabinet által. Újólag állítják ugyanis , hogy Oroszor­szág visszautasítja az ad hoc con­fer­entiát, s csak oly congressusba egye­zik , mely Európa minden ügyét ta­nácskozás tárgyává teszi. Oroszország ezen congresszusban aztán az 1856-diki párisi szerződés revisióját is követel­né, azon engedmények után, melyeket kész a lengyeleknek megadni, s melyekért a revisiót úgy szólva kárpótlásul tekinti. Az orosz államférfiak azt állítják, hogy Ausztria nagyon ügyesen kizsákmányolta 1856-ban a geographiai zavaros ismere­teket, Oroszország kereskedelmi rendsze­rén halálos sebet ütött, Bessarabiát elzár­ván a Dunától. Ha Oroszország csakugyan ily szándé­kot táplál, — mint ezt az „Ind. berge“ ír­ja, — akkor a jelenlegi politikai helyze­tet még sem lehet oly megnyugtatónak mondani, mint némelyek állítják. Annyi minden­esetre tény, hogy a franczia lapok hangja nagyon megváltozott pár nap óta: a „Nation“ (állítólag Thouvenel, Lavalette és liarazzi urak lapja) valamint a „Courrier du Dimanche“ is nagyobb kimérettel nyilatkoznak , mint eddig , Oroszország iránt, miből azt következte­tik, hogy III. Napóleon császár gondolko­dóba esett az Oroszország elleni háborúra nézve. Francziaország nem kezdhet hábo­­rút Oroszország ellen, a­mely háborúban Angolország mindjárt kezdetben cserben hagyná, mint hagyta Mexcoban. Lon­donból is az hallatszik, hogy a francziák császára felhagyott a háború eszméjével.A lengyelek nagyon keserűen panaszkodnak emiatt a lengyelbaráti angol parliament tagok előtt, s az angol kormányt kárhoz­tatják, mely Napóleon császárt elijesz­tette ; nyíltan kimondják, valjon nem becsületesebben járt volna- e el An­golország, ha előre felszólal oly remé­nyek ellen, melyek megvalósítására soha sem gondolt. Mindamellett azonban, hogy az angol kormány ily kellemetlen hely­zetbe hozta mind III. Napóleon császárt mind a lengyeleket, Párisban most is foly az agitatio Lengyelország érdekében. Ezen most alakult egy nyilvános bizott­mány Párisban, a lengyel nemzeti kor­mány engedelm­éből. A diplomatiai alkudozások további fo­lyama azonban sokat változtathat ezen helyzeten, s már maga a conferentia vagy congressus bőv anyagot szolgáltathat a hatalmak közti­ nézeteltérésekre, de je­lenleg mégis úgy áll a dolog, hogy Orosz­országnak nincs miért aggódnia a háború miatt: mert Angolország nem akar hábo­rút, részint saját érdekéből, részint Ausz­tria iránti tekintetből. Alkalmasint a francziák császára ezen kellemetlen helyzetének tulajdonítandó az is, hogy Párisban nagyon kezdik em­legetni Drouin de Lhuys külügyminiszter visszalépését, ki, tudomás szerint, nagyon sokat épített az osztrák-angol barátságra. A „General Correspondent“-nek, a bécsi kormány ismeretes félhivatalos lapjának már írják is Párisból, hogy maga Drouin de Lhuys kijelentette állásának tarthat­­lanságát baráti körökben,s Thouvenelnek nagy kilátásai vannak a külügyminisz­tériumba leendő visszatérésre , mi ha megtörténnék, vele győz Napoleon her­­czeg politikája is. Turinban különben meg vannak elé­gedve a dolgok új fordulatával. A confe­­rentiák, itten uralkodó nézetek szerint, vagy háborúra vagy congressusra fog­nak vezetni, s ebből valami fejlődhetik ki Olaszországra nézve is. Az olasz kor­mány ennélfogva nagy remén­nyel néz szembe a jövővel. Erdélyi ügyek. Követválasztási mozgalmak Erdélyben. Bebüksmegy­e, (Jun. 17 és 18-ki bizottmá­­nyi ülés vége.*) Több román szónokok ismét nyilatkoznak, hogy ők a tárgyat tegnap bevég­­zettnek tartják. B. Bánffi Albert: Boha az elnök határozatilag ki nem mondotta, hogy az általa felolvasott névsor el van fogadva. Ha ki lett volna mondva tegnap, akkor még tegnap be lett volna végezve a gyűlés, s ma nem len­nénk itt, mert csak­is végső jegyzőkönyv hitelesítésére nem jöttünk volna ma vissza. — Báró Wesselényi F. : én jól emlékszem, hogy tegnap az elnök egy enunciatio projectu­­mot olvasott fel, de nem találtatván helyesnek, nem enunciálta s megsemmisült; és így félbe maradván a dolog, maga az elnök azzal oszlatta el a gyűlést, hogy délután folytatni fogjuk. Most a románok sürgetik az elnököt a jegy­zőkönyv felett szavaztatni, s erre ismét felolvas­­tatik a jegyzőkönyv a „választás“ szó által mó­­dosítottan. Mire gr. Bánffi Miklós kérdi: hát csak ennyi történt tegnap, mennyi a jegyző­könyvben van ? hiszen ott sok tárgy, mi itt folyt, megemlítve sincs. Ki meri neki azt szemébe mondani, hogy ő elfogadta az elnök ál­al felol­vasott névsort ? — O választásra jött ide, de még nem hallotta az elnök által kitüzelni a vá­lasztás kérdését. — B. Bánffi Albert: ö köszönő feliratot jelentett be tegnap a k. főkormányszék­­hez, melyet most a jegyzőkönyv olvasásakor be akart adni, de erről legkisebb említés sincsen.Hát azon feltételekről, melyeket a birtokos osztály, mint az egyezkedés a lap elveit kívánta elfogadtat­ni, hol van valami emlékezet ? Felszegi S.: egy ál­tala fogalmazott terjedelmes módosítását a jegyző­könyvnek olvassa fel, melyben a kihagyott t­ár­­gyak fölvéve, s a dolog igaz állása hiven leírva van; de a románok azt számba se vevén kíván­ja jövendő bizonyságul legalább a mai napról szerkesztendő jegyzőkönyvbe felvétetni. — Si­­potár ismét sürgeti az elnököt, hogy tűzze ki a kérdést a jegyzői­önyv elfogadása felett, s men­jünk tovább. — És az elnök — a magyarok minden ellenzése mellett — felteszi e kérdést: elfogadtatik-e a jegyzőkönyv úgy, mint szer­kesztve van ? vagy nem ? és a­kik elfogadják, álljanak fel! A román képviselők és tisztvi­selők mind felállanak. A birtokos osztály kép­viselői ellene mondanak a többség ezen erősza­kos eljárásának, óvást jelentenek, s azt jegyző­könyvre vétetni kérik. Az elnök enunciálja, hogy a többség által a jegyzőkönyvi szerkezet úgy, a­mint van, elfogadtatott, és így a közép­ponti választmány a tett változtatásokkal meg­alakítva van , s ezzel a tárgy bevégezve lévén, ahhoz többé hozzá­szólani nem lehet; e határo­zat elleni óvások és ellenmondások a mai nap­ról szerkesztendő jegyzőkönyv mellé be fognak vézetni. Ezután fölszólítja az elnök a tegnap kineve­zett bizottságokat munkálataik beadására; íae­*) Lásd a »Hon“ jul. 10-ki számát. lyek beadatván,felolvastatik elsőbben is, az erdé­lyi országgyűlés összehívásáért­ kösz­önő felirat, mi­ is a többség által elfogadtatik. Ekkor báró Bánffi Dániel beadja a birtokos osztálynak teg­nap bejelentett óvását, az erdélyi országgyűlést törvényesnek elismerő többségi határozat elle­nében, s azt felolvastatni kéri, de a felolvasás nem engedtetik meg, csakis a jegyzőkönyvhez melléklendőnek határoztatik. Felolvastatik to­vábbá, az igazoló felterjesztés ö­slgéhez és ez is elfogadtatik.­­ Ekkor báró Bánffi Albert felszó­lal, hogy ő ezen igazoló felterjesztéssel szemben, a kisebbségben maradt birtokos osztály nevében a kir. főkormány­székhez egy megköszönő feli­rat jegyzőkönyvre adását jelentette be tegnap, mi is elkészítve kezei közt van. Minthogy pedig a jegyzőkönyvbe nincs róla legkisebb emlékezet is, azt már így nem adhatja be, s ezért kényte­len lesz a birtokos osztály azt külön uton küldeni fel a k. főkorm­ányszékhez; pedig ez kézzelfog­ható tagadhatlan documentum a jegyzőkönyvnek hütelen voltáról; ennélfogva a többség ezen el­járása ellen óvást jelent, s azt jegyzőkönyvre vé­tetni kéri. — Biltiu kanonok, b. Bánffi Albert óvása ellen ellenóvást jelent. — Boheczel : nem emlékszik, hogy b. Bánffy Albert kérte­ volna a jegyzőkönyvre vételt. Bologa emlékszik reá, a kéri a bárót, adja be most, mert ezután is fel lehet azt jegyzőkönyvre venni. Ekkor m­ég egyszer felszólal b. Bánffi Dániel, még kezünkben van a jegyzőkönyv, s mielőtt e gyűlés feloszlanék, halmunkban áll a hiányo­kat kijavítani, s a tegnap történtekről­ hibás szerkezetet híven kiigazítani, s felszólítja a bi­zottmány többségét, ne szalassza el a még kezei között levő egyetlen módot, tagadhatlanul hibás eljárásának helyrehozására. Még néhányan a birtokos osztályból pártolva b. Bánffi Dániel felszólalását, tisztán kimutatják, hogy egyetlen egy út az elkövetett hibának helyrehozására, ha visszatér a bizottmány a még kezei között lévő jegyzőkönyv szerkezetének kijavítására, úgy t. i. mint ha a ma itt lefolyt tények — a jegyző­könyv hirtelen szerkezetének a többség általi megállítása, s ez által az elnöki utón kinevezett középponti választmány elfogadása, s ennek kö­vetkeztében a birtokos os­ztálynak a választás­ból kijátszatása — meg sem­ történtek volna. Mondja ki a többség a valót, hogy tegnap füg­gőben maradt a tárgy; ez értelemben igazittas­­sék ki a jegyzőkönyv; az elnök rendelje el a választást; s igy minden a maga rendin lesz, különben a közvélemény méltán sajtoló íté­lete e gyűlés eljárása felett kikerülhetetlen. — De minden beszéd hiában való volt! Az elnök a tárgyakat bevégzetteknek nyilatkoz­tatja, s már délutáni 2 órakor a gyűlés eloszlott. — A délelőtti gyűlésről! jegyzőkönyv — a be­jelentett felterjesztések és óvások bevitele mel­lett — estve 6 órakor tartott gyűlésen hitelesít­tetvén, ekkor a két napig tartott páratlan bizott­­mányi gyűlés az elnök által bezáratott. A gyűlés bezárása után, a birtokos osz­tály elhatározta , hogy a román többség­nek ezen másodszori erőszakos eljárása el­len, melynél fogva most is — a k. főkormány­szék ellenére — a középponti választmánynak a bizottmány általi szabad választását meghiúsí­totta, s ez által őket a választásban részvéttel elzárta — panaszt fog emelni a k. főkormány­­székhez, s a választás megtartásának elrendelé­sét kérni fogja ; e mellett a középponti választ­mányba kinevezett magyar tagoknak javasolta, hogy addig is, míg talán a k. fokorm­ány elren­delné a bizottmány általi választóthat, vennének részt a középponti választmány munkálataiban. De erre kevesen ajánlkoznak, s ha részt talál­nak venni is, mind hiában való küzdelem lesz, mert 6 magyar szavazat 9 román szavazat elle­nében mindig kisebbségben maradván, véle­ményüknek érvényt szerezni tudói nem fognak. Torda megye, Gerendről, jul. 7-ről írják a „link“-nak : „Hogy megyénk aranyosi választó­­kerületében a m. hó 26., 27. és 28. napjain Eger­­begyen lefolyt követválasztási szavazásnál sem a magyar értelmiség jelöltje, Tisza László, sem a ro­mánok részére kijelölt Vlasza Ily­és kanonok ál­talános többséget nem nyertek, már közölve volt. A választó bizottmány a szavazatok szám­bavétele után a §. § ok értelmében a szavazást haladék nélkül újra akarta kezdetni, de a főis­­páni helytartó úr által e szándékában meggátol­va, az uj választás határ­napjául a holnapi nap, u. m. július 8-ra tűzetett ki. Azonban épen most értesülök, hogy a válasz­­óbizottmány elnöke magos Szilvási Miklós úr, valamint a bizottmánynak magyar tagjai: Puhl Ignácz, Miksa Elek, Betegh Ferencz, Hegedűs Lajos, Hancz Pál és Szentkirályi Gábor urak beküldték lemondásukat. Hogy ily körülmények között holnap megkezdődik-e az uj szavazás ? azt még most megírni nem tudom. A románok részéről a legnagyobb mérvben kifejlett communisticua irányú és Vallásos agita­­tiókról, melyek a követválasztást e választó ke­rületben is megelőzték, s melyek a föld népét el­­érhetlen álomképekkel, vágyakkal eltöl­tve fel­izgatták, nem szólok , ha viszhangja lenne az a testvér magyar lapokban a megyékből e tárgy­ban már közlött tudósításoknak. Elég legyen ezúttal a kétségbevonhatatlan adatokban nyilat­kozó tényt e választókerület részéről is felje­gyezni.“ Küküllőmegye. Jul. 2-ról írják a „Knk“­­nak : „Jan. 26-áin kezdődtek megyénkben a vá­lasztások, melyre a románok leirdatlan mohó­sággal készültek, a magyarok pedig hideg egy­kedvűséggel néztek el­ ide. Az alsó­ kerület vá­lasztó helyén Zsidvén, a fenkültöi hídfőnél, már kora reggel kivehető román nemzeti zászlók so­kasága lobogott, melyeknek sárga színében fe­kete betűkkel a Cipariu neve sötét lett és a nem­zeti üdv évszáma : 1863. A felütött zászlók alatt heverészett a szavazók serge, körülrajongva a reményteljes román tanuló ifjúság által, mely jó előre kiküldetett hirdetni az igét a nép közt s mégis, midőn a szavazás megkezdetett, sokszor megtörtént, hogy a román atyafi egészen más nevet hangoztatott a választó bizottmány előtt, mint a mely a napiparancsban ki volt adva. — Midőn 48 előtt volt alkotmányos főispánunk az ősz gr. H. I. a szavazó­ bizottmány elébe járult, a jelen volt szász polgártársak lelkes „lebe hoch“ ra fakadtak, mit »éljen“-ek s „cse­renszke“-k követtek. Egy adat arra, miszerint a népnek van foglamva, az alkotmány iránt, csak tévútra ne ve­zessék. A románok itteni magatartására nézve meg­jegyezzük, miszerint kitűnő volt azon törekvé­sük, hogy a magyarokat ki akar­ják játszani. A ra mutatnak a választást megelőző s megálla­pított terv után történt informationális körutak, a­hol a sok badarságok közül elmondatott a ro­mán népnek még az is, hogy a ki a választásra meg nem jelen személyesen és fejenkint, annak csóva íitfcetik kapujába, a ha magyarra szavaz, felhatalmaztatik mindenki azt lepökhetni; ma­gyarra ne merjen senki szavazni, mert a ma­gyar urak a jobbágyságot vissza akarják állí­tani ; ha románra szavaznak, akkor az urak bir­tokát felosztják, sőt még a fejadót is az urak fogják érték fizetni; héderfáji magyaroknak pláne az mondatott, még pedig tekintélyes férfi által, hogy ha románra szavasának, biztosítva le­hetnek, hogy a gr. B. F. ellen egy patak sza­bályozása végett folytatott pert megnyerik stb. Midőn nehány radnóthi magyar parasztot kér­deztem „no atyafiak, kire szavaznak ?“ „Az oláh urak nekünk sokat ígértek — volt a felelet — de ígérjenek az urak is valamit.“ Tagadhatlan,­­hogy a nép vezetői közül egy s más communis_­ticus vágyakat ébresztett a népnél, azonban va­lamint maguk az oláhok, úgy a paraszt magya­rok sem adnak hitelt a 48 belihez hasonló ígére­teknek, sőt bizonyos aggodalom lepte meg a nép nagyobb részét azon merény miatt, melylyel a bujtogatás megkezdetett, félvén azon körülmé­nyektől, melyeket hasonló bujtogatás 1848-ban előidézett. Azt mondják, igy kezdődött az akkor is. Sőt példa van rá, hogy egy szavazásra veze­tett román, kétségbeesetten a Küküllőbe ugrott, a­honnan nemzeti gazdaságból a koczkáztatott votum azonnal kihalásztatott, s azon zavartan pár óra múlva szavazásra hajtatván, midőn kér­dezték, kit választana követnek, kiterjesztett ka­rokkal kiáltott : „pe toli, cit sint in lume.“ Min­­kit, ki a világon van. Senkit sem akart megsér­teni. Minthogy ezen kerületben a román elem túl­nyomó többségben van, mindenki által méltá­nyosnak ismertetett el, hogy az román által kép­viseltessék b­e szerint, hogy Cipariu balázsfalvi kanonok Szilágyi Lajos jelöltünk felett győze­delmeskedett, nincs ellenünkre; ámbár az eljá­rást, melyet a választásnál követtek, épen nem nevezhetjük loyálisnak. De a­mi a gálfalvi választó­kerületben történt, az valóságos botrány volt. A köztiszteletben álló gr. B. F. vetélytársa román részről Orosz, vagy Rusz Juon volt stb. A­kik ez itten történteket észlelni akarják, gondoljanak higgadtan vissza azon méltányosságra, mel­lyel irántuk viseltet­tünk, olyan eszközökkel kellett-e ellenünk har­­czolni, melyekhez hasonlókra mi magyarok soha képesek nem lehetünk? Tekintélyes román férfiak utazták be a falu­kat, és oly dolgokat ígértek a népnek, a me­lyekről maguk legjobban tudhatták, hogy azok­nak teljesülése a lehetetlenségek közé tartozik. Eddig nem mulasztottuk el az alkalmat, kie­melhetni az egyetértést, mely köztünk s a romá­nok között létezett, a követválasztás alkalma volt a tüzpróba, most ez öröm nem juthat osz­tályrészünkül. Bár a vármegyeházától alkotmányos főispá­nunk beigtatása alkalmára magyarok által ké­szített román nemzeti lobogó alatt, melyre írva van : „Setreaszke cointelegemia nationilor“, majd a román követjelölt, majd egy megjelölt zsidóból lett oláh pap által izgató szónoklatok tartottak a nép közé, annyira, hogy már-már csendőri erőnek kellett fellépni, s bár minden szavazó mellett majdnem egy egy fiatal román állott, bátorítani a bátortalanokat, oktatni a tu­datlanokat, megriasztani a vakmerőket, mégis kevesen voltak, a­kik a jelölt nevét — pedig lesz az eléggé ismeretes az egész vármegye előtt — jól betanulták volna, sőt egy egész falu ro­mán választói, daczára minden fenyegetésnek, gr. B. F.-ra szavaztak. így diadalmaskodott az igaz ügy az ármány felett, s midőn a választó­ bizottmány elnöke B. L. kihirdette a választás eredményét, s a valódi közbizalom jelöltje gr. B. F. válasz­tatott meg követnek, minden elkövettetett ro­mán részről, hogy a választás megsemmisüljön. Kérdje meg a gróf nevét bárki az utolsó román paraszttól, ismerni fogja azt és bízni is fog ben­ne ; miért akarnának tehát egy oly nevet felerő­szakolni, melyet még a román sem akar jó szán­­tából megtanulni, s melynek viselőjében bizn­­éppen semmi okuk sincsen.“ Hunyadmegye. Déváról, jul. 7-kéről írják a „lnk“-nak : „Meg vannak már a hunyadmegyei követek is, és pedig m.­ilyei kerületből Orboná­s Mihály g. n. e. esperes, a lesnyekiböl Papiu (a b. Saguna püspök titkára), a totesdiböl Pap Péter g. e. püspöki helyettes, a pestesiből Rácz János hátszegi g. n. e. esperes, a gyógyiból Damian Péter szolgabiró, Hunyadról Szancsali Antal ka­­szabányai bányatiszt. A követválasztás modoráról olvassa el az ol­vasó a b.-szolnoki és alsó fehérmegyei eljáráso­kat, s ugyanazokat fogja találni Hunyadmegyé­­ben is. Nagy szerepet játszottak itt is az inter­­dictumok, induigentiák az adó leszállításáról és a jobbágyság visszaállítása czéljáról mestersé­gesen terjesztett hírek, s midőn a vármegyében csaknem mindenütt hasonlót látunk, bátran kérd­hetjük, hogy hol van az embernek erkölcsi sza­badsága, azon erkölcsi szabadság, mely az ál­lamok boldogságának nélkülözhetlen feltétele. Egykor a „K. Közlönyében „Vigyázzatok és imádkozzatok“ czimü czikkünkben mindezt meg­jövendöltük azon esetre, ha Erdély egy külön országgyűlésbe bemegyen, azonban szózatunk egy igénytelen és ismeretlen egyéniség szózata lévén, elhangzott a pusztában.“ Háromszék. A „K. K.“-nek írják jul. 1-ről: „Követválasztásunk megtörtént. Két diszék ma csendes, mint szélvész után a viz tükre, mert a felkorbácsolt kedélyek visszaestek rendes med­reikbe, a közvélemény merre gravitál, jókor megmutatta magát, » igy a­ki netalán követségre vágyott, az is stratégiai szempontból igen okosan visszavonult, ki is mert volna ama fényes névvel, annyi érdemekkel versenyezni!! Gróf Mikó Imre ö nagyméltósága képvise­lőnk!! 1050 szavazóból megjelent és eléjárult 728, és választotta ö­nmagát, ezeken kívül adott 5 gróf Mikes Jánosn­ak, 1 báró Apor Józsefnek, 1 Kovács Istvánnak ; csendesen, szép egyetértés­sel, azonban nagy lelkesedéssel folyt le a szóza­tolás, elannyira, hogy egy-egy agg és beteges volt székelyhuszár szekéren hozatta be magát a választóbizottmány eleibe, hogy halála előtt gróf Mikó Imre ő excellentiáját szavazatával megtisztelhesse. Erős óhajtása lenne székünk­nek, ha a jelen országgyűlésen ama nagy férfi által képviseltethetné magát. Brassóvidék. A „lnk“-nak írják Tatrang­­ról jan. 28-káról: Hogy pünkösd eltelt, egyszerre más­nap megválasztatott nálunk is a magyar és szász falvak képviselete megbízottjai által Bras­sóban a központi választmány, a követválasztási előkészületek végrehajtására. Azután egy héttel a központi választmány összejövetelt tartván hasonlag Brassóban, meg­­alapittatott ott a központi bizottmány is. A tiz falvakra, vagy­is a mi választó­kerületünkre néz­­ve lett a bizottmányi elnök brassóvidéki taná­csos, t. ez. Pánczél Joákhim ur; bizottmányi ta­gok : tükrösi jegyző Pap László ur, hosszufalu­i jegyző Popovics, ujfalusi lelkész Kőpe János és krizbai jegyző Buna Sándor urak. Működési he­lyül határoztatott Hosszufalu. Mindjárt kezdetben egy feltűnő jelenség ad­ta elő magát. A hivatalosan előre kidolgo­zott és kiküldött lajstromokban , a legalább nyolcz forint egyenes adót fizető egyének kö­zött számos románokat találtunk, kik közül a több rész még fél ft birtokadót se fizet; de ál­lott a nevek után annyival nagyobb summa, vagyis taxa azon marhákért, melyeket ők az év nagyobb részében Moldva-, Oláh-, Törökország­ban és Rumeliában tartanak,^ és £ V havasi jjege­ TARCZA. Az ember régisége.­ii. Földtani emlékek. (Volgo ) Az embernek első feltűnés­e. Miután a felhozott tények, az embert az ásatag világba helyezik, méltán kérdezzük, meg lehet-e azon geológiai korszakot határozni, melyen túl az embernek régisége nem halad ? — Tán nem csalatkozunk, miben azt mondjuk, hogy jelenleg legtöbben a jégkorszakkal vetnek határt az em­beri léteinek. Kétségtelen adatok tanúsítják, hogy a har­­madszerű képletek végezakaín, földünk északi felében a jég meghűlt, a hideg fokonként emel­kedett, s délnek vonult; de kezdetben a jégnek uralma csak magasabb hegyeken mutatkozott, s e korban az északi földtél hasonló lehete a Sweiczhez ; később a jég terjedett s oly hideget idézett elé, minőt jelenleg Greenlandban látunk. A greenlandi hideget, mely ezredekig ta­rtha­­tott, követte a második korszak, melyben a föld emelkedett, s a jégnek uralma ismét csak a ma­gas hegyekre vonult — & földemelkedés hala­dott, újra sülyedett, s végre bekövetkeztek a je­len éghajlati körülmények. Nem követjük a jégkornak részleteit, terjedé­sét s a vele járó sülyedések és emelkedések szá­mítását, mit legújabb művében Lyell, miként ily jeles tudóstól várni lehetett, oly szakavatot­tan tárgyal *­­­a az ember régiségére vonatko­zólag csak annyit hozunk fel, hogy a vándor szirtek idejében, tehát a legnagyobb hideg kor­szakában, 1500—2000 lábnyi sülyedések nyo­mai láthatók, s hogy a hidegnek tünedezését földemelkedések jellemzik, melyek napfényre hoaák ez egykori jégtengernek fenekét, mely­nek északi csigái és tőzegei oly sok helyt nyo­­mozhatók. a A lassan haladó emelkedések e korszakában hideg még magas fokozatú lehete ; de Lyellként igen valószinü, hogy ez időben jutott Brittannia szárazföldére. Középeuropának nö­vényzete és állatai, a mammoth, a gyapjas rhi­­nocerus . . . s azon emberfaj, mely a somm­e­­völgyi és brithami . . . kovaeszközöket készité; tehát Britanniában, még mielőtt elszakadt volna a kontinenstől, éltek emberek. Az emelkedést, mely tán elérte a jégkor előtti magasságot, új sülyedés követé, s ezzel bekövet­keztek a szárazföldnek újabb változatai, melyek elvégre a jelen tengeri határokat idézték elő. Izland elszakadt Angliától, később Anglia a con­­tinenstől; tanúsítja ezt azon körülmény, hogy az izlandi csatorna kétszer oly mély, mint a do­­veri szoros; s hogy Angliában a szigeti jelvé­nyek későbbiek, mint Izlandban. Ez utóbbi állítást, Forbes a növény- és állat­fajok elosztásából szépen bepiacnyitó. Angliában p. o. kétszer annyi hüllő van, mint Izlandban, s Belgiumban kétszer annyi mint Angliában. Az izlandi fajok megvannak mind Angliában, s az angol fajok Belgiumban; miből önkényt követ­kezik, hogy Európában az élet, keletről nyugat felé vonult, hogy a continentalis fajok elosztása, közbeeső szakadások miatt nem terjedhetett el mindenütt egyiránt,­­hogy előbb Izland, s azután Anglia szakadt el az európai föld­­testtől. Ha a koronkénti emelkedések, és sülyedések rendesen, megegyezőleg haladtak jelenkori ta­pasztalatainkkal, akkor Britániában a nagy jég­kor 180.000 évre számítható, s az utána követ­kező kor 30— 40.000 év lehet­, bár e számok nem alkalmazhatók mindenütt egyiránt. Ameri­kában például, a Mississippi völgynek alakulása sokkal régibb időkbe helyezi az újabb viszonyok kezdetét. Az emberi régiségnek kérdésében, természe­­tesen mindenki évszámokat keres , de épen ez az, mit legnehezebb meghatározni. Az emberi léteinek eddigi nyomai után, tán némi biztos­sággal állíthatni, hogy a legkisebb szám 30— 40.000 év, feltételezve, hogy a jégkorban nem élt. ’) De ha az ember élt a jégkornak vég­szaká­ban, tehát 30—40,000 év előtt, mért ne élhetett volna a jégko­rban vagy előtte, tehát Európában legalább is 180,000 év előtt ? — Csontjai és mű­vei a jégnek romboló hatalma alatt elpusztul­hattak, de létele e korban nem lehetlen , ha a Piio­t - képletnek fajai oly nagy számban ki­birják a hidegnek szigorát, mért ne élhette vol­na túl a sokkal könnyebben bujdosó ember? Az ős­ember.­­Midőn az embernek léteiét oly nagy, eddig­­elé hihetlen korszakkal számítjuk, önként föl­merül azon kérdés : minek lehetének az ősembe­rek szokásai ? minő volt testalkata ? Hát nem tanúsítanák rá a talált kőeszközök, magából az emberi természetből is méltán le­hetne következtetni, hogy élete a halászat és vadászat közt lehete megosztva, bár az újabb kőkorban vannak a földmivelésnak is nyomai. Niison tanár, a lundi gyűjteményben „Bős­­ primigenius“ vázat látott, mely nyíllal volt ke­resztül lőve ; mig Pictet nem tartja valószínűt­lennek, hogy némely vizözödi állat emberek ál­tal irtatott ki; miután nem látszik, hogy mért ne élhették volna túl az éghajlati változatokat és áradatokat épen úgy mint más rokon fajok ? *) Midőn az abbevillei kovaeszközök készítői éltek, Picar­diának éghajlata hasonlíthatott Ca­­nadához, s a Somme folyót évenkint hihetőleg több hóig jég boritá, s e kornak emberei, kik együtt éltek az elefánttal és rhinocerussal, ha­sonlók lehetének az éjszak-amerikai indiánok­hoz, kik jelenleg az éjszaki tenger és Hudson­­bay közt élnek. Az indiánok, midőn szárazon a vad gyérül, a befagyott folyam jegén lyukakat vágnak, vagy ércaeszközökkel, vagy hol ezek hiányzanak, kőszerekkel, melyek hasonlítanak az újabbkori kovaeszközökhöz ; az ekként készült nyílásban vagy horoggal, vagy hálóval fogdossák a hala­kat, vagy lándsával szúrják ki a színig emelke­dőket, így tehetének a somme-völgyi ős­emberek, kovaeszközeikkel lyukat vájtak a folyam jegén, tán itt üték fel tanyáikat, hol hihetőleg kovaesz­közöket is készitenek, a nem sikerülteket, vagy a kovahulladékokat a jégnyilásba veték, esetle­gesen kész eszközök is hullhattak a visbe; s mivel évről évre, kedvencz vagy alkalmas­ he­lyeikre visszatértek, az elvetett vagy elveszett kovaeszközöknek szaporodni kellett. — E felté­telezett életszokást a somme-völgyi kovaeszkö­zök és hulladékaik igazolni látszanak, melyek mig helyenkint hiányzanak, máshol halmazok­ban találtatnak.*) Mi az ősembernek testalkatát illeti, átalában,­­ nem is tekintve az egyszerű kőeszközözöket, igen hajlandók vagyunk alantabb szerveze­tű lényekre gondolni, s e hiedelem, bár még bővebb igazolást vár, eddigi adataink után ítél­ve, nem látszik alaptalannak. Annyit tán biztossággal állíthatunk, hogy az Angliában, Dániában, Belgiumban, Franczia- és Németországban talált ős­koponyák a jelenkori­tól eltérő emberfajra mutatnak; s hogy a lapos halántékú és hátranyomuló homlokú fő, hasonlít a vademberek koponyájához. Littre *­ szerint, a Badenban (Ausztria) lelt koponyák, hasonlíta­nak az afrikai négerfajhoz, s a Duna és Rajna partjain talán­te­k hasonlók a carab vagy asi és peruviai koponyához. M. G. St. Hilaire igy nyilatkozik: *) a kova­eszközöket, némelyek a cellák által kiirtott ibe­­ri fajnak tulajdonitják; »aások, régibb, alantabb álló fajra utalnak, mely sokkal megelőzte a viz­­özönt, s melynek koponyája, a Belgiumban ta­lált vázak után ítélve, nemcsak aránylag, hanem átalában kicsiny ; a homlok hátranyomul, a ha­lánték lapos, az orrcsont nagy, a fogak rézsútos irányúak, az arczéliség 70 foknyi, a tagok rövi­dek, s átalában laplandi testalkatra mutatnak. Nilsson tanár (s. b.) úgy vélekedik, hogy haj­danra Svédország, Dániával és Németországgal összeköttetésben vol; s hogy a növényzet dél­ről éjszaknak vonult; ezt követték a húsevő állatok, — végre az ember, s ez utóbbinak négy faja nyomozható. Az első az ősfaj, kisebb és rö­­videbb 1 k­oponyával; a második, a hosszúkás fejű celta faj, a kovaeszközök készítői; a harma­dik, a petealakú még hosszabb koponyával bíró faj, ezek ismerteték meg a réznek használatát; végre a negyedik a valódi sneák faja, ezek magukkal *) Antiquity of man. 229. ’) Az ingatag a téren a számítás, tanúsítja a többi közt Waitz marburgi tanár, ki sz embernek feltűnését 35.000 és 9,000,000 év közé helyhezi. Anthropologie der Naturvölker, 1860. Biblioth. Univ. de Geneve 1860. Anthropological Review, 1863. *) Sir Ch. Lyell, Antiquity of Man. *) Revue des Deux Mondes. 1858. *) Sociét'í d’ Anthropologie, 1859.

Next